Hamis Béke grafikusan - január

"Még több kérdés az irgalomról, szerénységről, klímaváltozásról, szegénységről, tömeges bevándorlásról vagy párbeszédről?"

Tobin bíboros: "Nincs épkézláb teológiai ok, ami miatt Ferenc pápa nem nevezhetne ki női bíborosokat."

Nagyszerű, Szent Atya, favágónak kellett volna lennie!

Büntess meg egyet, hogy tanuljon a többi

Megkérdeztem minden szükséges kérdést. Ez egy teljesen szokványos esküvő.

Majd azt mondjuk a katolikus őrülteknek, hogy a "jegyzőkönyv miatt" tüntettelek ki, Lilianne.

Conchita Wurst a bécsi bíborossal imádkozott az AIDS világnapján

2019-ben lesz VI. Pál liturgikus "reformjának" 50. évfordulója

és a tízparancsolat

A pápa a valóság fölött uralkodik?

arra kéri a püspököket, hogy beszéljenek szabadon

Útmutatás a Mennyből

XIV. Ferenc: A vatikáni abszolutizmus kora

elítéli a "merev" katolikusokat

 

A VILÁG HÁLÁTLAN A SZERETET IRÁNT

1990. január 26.

Béke legyen veled ! A Szeretet szeret téged. Szeretettel evangelizálj a Szeretetért! Mondd utánam e szavakat:

Uram és Királyom,
erősíts meg
a készséges lelkületben!
Akkor utat mutatok
majd a tévelygőknek,
és megtérnek hozzád a bűnösök.
Amen. 1

Később:

Örvendeztess meg engem, és maradj világosságomban! Én vagyok a Világosság. Imádkozz Vassulám, hogy azok a lelkek, akik megsebeznek engem, meglássák a világosságot, és megtanulják megkülönböztetni jobb kezüket a baltól!
Hallgasd meg Édesanyámat!

Szívemet ma könnyek áztatják a sok bűn miatt. A világ hálátlan a Szeretet iránt. Sokak előtt megjelenek, és könyörögve kiáltom feléjük {az emberiséghez}, hogy térjenek vissza Istenhez, és változtassák meg életüket, de csak nagyon kevesen teszik ezt meg igazán. Leányom, imádkozz ezekért a makacs lelkekért!

Imádkozom, Szűzanyám.


Megáldalak, és megáldom azokat is, akik értük imádkoznak.


1 Zsolt 51,14-15.

Gyermeki Istenre hagyatkozás

Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé álltok, boruljatok le és mély alázattal hódoljatok előtte! Hozzátok el mindennapi áldozataitokat és fejezzétek ki végtelen hálátokat iránta, amiért ekkora nagy kegyben részesít benneteket. A Szentháromság jelenlétében élni, Édesanyánk közbenjárását szüntelenül megtapasztalva, nem mindenki számára adatik meg, csak azoknak, akik gyermeki lelkületűek. A gyermek felnéz apjára, mert kicsinysége miatt egészen ráhagyatkozik. Ez olyan biztonságot jelent számára, amely teljes védelemben tartja. Megtapasztalja azt, hogy az apja közelében nem érheti semmi bántódás, mert a szeretet köteléke megoltalmazza őt mindentől. Tanuljátok meg a kisgyermekektől ezt a csodálatos ráhagyatkozást, és engedjétek, hogy a Szentháromság szerető, ölelő és biztonságos karjaiban tartson titeket!

2013. 01. 31.     Anna Terézia

MEGTÉRNI ANNYI, MINT AZT KÍVÁNNI, HOGY ISTENNEL LEGYETEK

1989. május 12.

Jézus?

Én vagyok, érezz engem és szemlélj! Szeretet vagyok és Szent. Szeress, és légy szent! Tanítani foglak, mert én vagyok a Bölcsesség. Jöjj, Édesanyám szeret téged, most ő írja meg az üzenetet.

(Üzenet az 1989. május 19-i találkozóra Martigniben.)


Gyermekem én a te Szent Édesanyád megáldalak. Íme üzenetem:

Béke legyen veletek, szeretlek titeket és megáldalak. Hallgassátok figyelemmel mai felszólításunkat! Fontoljátok meg, mennyire sürget az idő. Jézus és én éjjel-nappal megtérésre szólítunk benneteket. Megtérésre szólító felhívásunk most bejárja az egész világot és sokasodni fog. Az idő sürget, gyermekeim. Szívem tele van fájdalommal, mert oly sokan nem értitek meg felszólításom sürgősségét. Kérem, hogy elmélkedjetek és vizsgáljátok meg magatokat. Tegyétek próbára magatokat, hogy látni lehessen, megtértetek-e és Isten útján vagytok-e? Szeretett gyermekeim, nem elég csupán hinni Istenben és imádkozni. Megtérni annyit jelent, mint Isten tetszésére lenni, és mély szemlélődésben kapcsolódni Hozzá. Megtérni annyit jelent; mint szentnek lenni és szentségben élni. Megtérni annyi, mint békét kötni Istennel, és teljes lélekből szeretni Istent. Gondoljatok arra a szeretetre, amelyet Jézus áraszt rátok. Éljetek Krisztusban, tisztuljatok meg, nyissátok meg teljesen szíveteket, hogy Jézus meggyógyíthasson benneteket. Megtérni annyi, mint azt kívánni, hogy Istennel / legyetek, annyi, mint egész szívetekből vágyódni utána. Sokan elfelejtik, hogy a legnagyobb lelki adomány a szeretet. Újból emlékeztetlek benneteket Jézus parancsolatára: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket! Szerezzetek nekem örömet és éljetek üzeneteink szerint! Legyetek a mi kis követeink és szórjátok el mindenütt magjainkat, hogy mindenki meghallja, akinek füle van. Ismerjétek fel üzeneteink sürgős voltát! Boldog vagyok, hogy ma este itt látlak titeket. Megáldunk minden nálatok levő kegytárgyat. Legyen ez az este számotokra az elmélkedés különleges ideje, vizsgáljátok meg lelketeket! Jézus és én mindig jelen vagyunk, hogy segítsünk nektek. Szívetekkel szóljatok hozzánk, és mi meghallgatjuk. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Éberség

Kedveseim, látjátok, mily nagy erővel kell küzdenetek a lelketek éberségéért? Milyen könnyen el tud lankadni az ember, amikor nem tapasztal maga körül biztonságot. Egyre csak azt látja, hogy minden esik szét maga körül, amit eddig stabilnak hitt. A Szentháromság fokozatosan vezet el benneteket arra a kiüresedésre, amelyben megtapasztalhatjátok, hogy mennyire nem a ti erőlködéseteken múlnak a dolgok. Bizonyos erőfeszítés ugyanakkor szükséges, hogy a kegyelem bele tudjon kapaszkodni az akarat erejébe. Akaratotok közreműködése nélkül a kegyelem sem tud hatékonnyá válni lelketekben. Bízzátok magatokat erőteljesen a Szentháromság tanító, nevelő és cselekvő jelenlétére és engedjétek, hogy szabadon cselekedjen bennetek! Buzgó szívvel vágyódjatok arra, hogy ezt a munkát maradéktalanul beteljesítse bennetek!

2013. 01. 30.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/eberseg




Kedveseim, éberségetek legyen őszinte. Ne legyen benne semmiféle alakoskodás. Vigyázzatok, nehogy a gonosz lélek tévútra vezessen benneteket azzal, hogy elhiteti arról, amit tesztek, hogy az jó és üdvös. De ha alaposabban szemügyre veszitek, hogy milyen szándék vezet benneteket, amikor úgy gondoljátok, hogy jó dolgot tesztek, akkor lehet, hogy felfedezitek fondorlatait. Mindig mérjétek tetteiteket Jézuséhoz, és ha nem találtok benne attól eltérőt, akkor bátran követhetitek a lelketekben megszólaló indíttatást. De ha bármilyen zavaró tényező békétlenséget okoz lelketeknek, akkor máris felismerhetitek a gonosz működését. Az éberségben mindig benne van az Istenre hallgatás, hiszen a kegyelem által tudtok figyelni a Szentháromságra.

2013. 07. 24.


Kedveseim, az Úr szeretete sürget az éberségre és a készenlétre. Ne hanyagoljátok el a mindennapi imádságaitokból azokat, amelyek lelketek átadásában segítenek benneteket. Ez lehet lélektől lélekig való személyes beszélgetés, amelyben kifejezitek a Szentháromság iránti forró szereteteteket, együttérzéseteket a világban elkövetett bűnök miatt. Fejezzétek ki, amennyire csak tudjátok készségeteket a szolgálatra, hogy bármikor készek legyetek megtenni, amit rátok bíznak az égiek.

2013. 07. 26.

Kedveseim, ébredjetek, legyetek éberek és őrizzétek meg lelketek tisztaságát úgy, hogy komoly lelkiismeretvizsgálatot tartotok. Ne engedjétek magatokat ettől eltéríteni. Már úgy is egyre kevesebben vannak azok, akik fontosnak tartják megőrizni testük-lelkük tisztaságát. Ne hallgassatok a világ csábító hangjára, mely minden nap egyre hangosabban ordítja az ellenkezőjét. Ne hasonuljatok a világhoz, mert az minden csábításával együtt igyekszik félrevezetni benneteket. Már kisebbségben vagytok, akik a Szentháromság tanítását komolyan veszitek, de merjétek bátran követni Istennek rátok bízott akaratát.

2013. 07. 28

Kedveseim, mindenkor álljatok készenlétben és akkor semmi sem fog meglepetésként érni benneteket! Ne feledjétek, legyetek a Szentháromság közelében, hogy mindig védelmet találjatok Náluk. Minden nap egyre nehezebb küzdelmet jelent megmaradnotok a Szentháromság egységében, mert a kísértő azonnal jelen van, hogy megzavarjon.Szinte állandóan nyugtalanítani akar benneteket, nehogy Isten akaratában maradjatok. Küzdjetek, és ne féljetek! Küzdelmetek győzelemmel jár, ha kitartóak vagytok, és nem adjátok fel a harcot. Bízzatok, legyetek áldottak!

2013. 07. 30. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-08-27-08-29-37

VANNAK SZEGÉNY LELKEK IS, KIK ZÁRTAK A KEGYELEM BEFO­GADÁSÁRA

1984. január 30.
VANNAK SZEGÉNY LELKEK IS, KIK ZÁRTAK A KEGYELEM BEFO­GADÁSÁRA
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem a mennyei Atya, az ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és Isten szent Lelkének szent és szentséges nevével. Az Úr Jézus szent akaratából és szent kegyelme által. Minden dicsőség és imádás tied Urunk Istenünk, Urunk, Jézus Krisztus, ki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, most és mindöröktől és mindörökké. Ámen.
Testvérem! ne szűnjön meg a lélek imádni és dicsőíteni az ő Urát és Istenét és Meg­váltóját, ki mondotta, hogy “Elmegyek és lakást készítek nektek, mert Atyám házában
sok lakóhely vagyon, ha nem igy lenne, azt megmondottam volna nektek. ” Mondotta az Úr, az Isten a Megváltó, a kereszthalált halt Isten, aki megfeszíttetett, hogy nektek örök üdvösségetek legyen. Mert azt is mondotta az Úr, az Isten; Jézus Krisztus “Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja az országot.”
Testvéreim, elmélkedjetek ezen. Mert igen nagy ígéretek. De ez nemcsak ígéret, ez sokkal több annál, mert ez olyan ígéret, ami valóság minden ember részére. De mégis csak azé, aki igényli és akarja, hogy Isten is lakhelyet kapjon az ő lelkében és így ő is lakhelyet kap Istennél. Mert azt is mondotta a mi Urunk, Jézus Krisztus: “Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben vagyon.” Tehát testvéreim, ki itt a földön odaadja szívét, lelkét lakóhelyül az ő Urának, azzal az ő Ura és Istene is megosztja dicsőségét. És aki megvallja Urát és Istenét az emberek előtt, azt az Úr is megvallja az Atya előtt. Mert mondom testvérem, a hitet meg kell vallani, még akkor is, ha nektek ebből hátrányotok származik is, vagy az emberek bolondnak nézik is. Mert a hit és gyávaság nem fér meg egy és ugyanazon a helyen. Mert ahol Krisztus van, ott erő is van!
Mert azt is mondotta az Úr: “Én megerősítelek titeket”. Úgy éljetek testvéreim, hogy tudja a világ, hogy ti Krisztuséi vagytok, és ezt ne csak szívetekben éljétek, hanem cselekedetben is. Ne csak tanítványai legyetek a ti Uratoknak, hanem igenis legyetek apostolai, és mint az Úr Jézus mondotta: “Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat, mert az aratni való sok, de a munkás kevés.”
Ismételten mondom, hogy szinte belétek ívódjon, hogy soha egy percre se felejtkez­zetek meg arról, hogy imádkozzatok és eszközöljétek ki a kegyelmet embertársaitok részére. Mert bizony mondom, imátok isteni kegyelemmé alakul át a ti embertársaitok részére. És ezt a kegyelmet közvetve, a ti Uratok által adjátok embertársaitoknak. És ez már a ti Uratok és Istenetek dolga, hogy ez milyen formában nyilvánul meg, mert mondom, nemcsak szegény testű emberek vannak. És “Ha egy rongyos embert felöltöztettek ezek közül” - azt mondotta az Úr – “engem öltöztettetek fel”. De vannak szegény lelkek is ­kik zártak, kiknek csak ajtót kellene nyitni, hogy az a kegyelem, ami árad bőségesen minden emberre, hozza meg a maga gyümölcseit.
Beszéltem szegény lelkekről, de ezt ne tévesszétek össze a lelki szegényekkel. Majd ezt más alkalommal fogom megmagyarázni. Mert már annyiszor mondottam és ennek olyan nagy a fontossága, hogy szinte minden alkalommal utalok rá: a kegyelemnek nagyon, de nagyon sok eszköze van. Ezért hívom fel a figyelmeteket, hogy imával kegyelmet eszközöltök ki embertársaitok részére, a neki legmegfelelőbbet. És mondom nektek, itt is alamizsnát adtok egy éhező léleknek. Mert mondatott, hogy “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mi Istentől származik.
Ne féljetek! Ne legyetek kicsinyhitűek. Mert kérjetek és adatik, kopogtassatok és nyittatik. Mert a virág, ha szárba is szökell, és nem kapja meg a forrás vizét, és nem éri a fény, annak a virága zárt bimbó marad, ki soha nem hoz termést és elszárad, és tűzre vettetik. Mert minden bűnre van bocsánat, csak a lélek elleni bűnre nincs bocsánat Istennél. Tehát aki bűnében megátalkodik, nem él a neki nyújtott kegyelmekkel – pedig a bűnbánat szentsége az utolsó leheletéig ott van testközelben – csak ezek azok, akikért hiába imádkoztok. Viszont ezt ti emberek nem tudjátok, ember nincs aki felismerje. Csak Isten lát mindenkit lélekben. Ti csak imádkozzatok, mert nagyon sok léleknek olyan az imátok, mint éhezőnek a kenyér, mint szomjazónak a víz.
Mert ti testvéreim ítéletre születtetek, de nem ítélkezésre. Ti csak hagyatkozzatok a ti Uratokra, Jézus Krisztusra. Mert a megváltó Jézus nem hagy elveszni a jóból még csak egy morzsányit sem. Az előbb azt mondtam, hogy ítéletre és nem ítélkezésre szület­tetek. Testvérem, most abból tanítalak, ami által ítéltettek:
Először a hozott hajlamok, mi segíthet is, de ugyanúgy gátolhat is:
- Vannak emberek, akik tele vannak rossz hajlamokkal, tele rossz indulatokkal.
- Vannak rossz hatásoknak kitett emberek. Itt arra helyeződik a hangsúly, hogy az ember a maga emberségéből küzdött-e, és mennyit küzdött ellene, mégis a világ szemében rossznak látszik. De csak a ti Uratok és Istenetek tudja, hogy mekkora harcot vívott önmagával.
- Van, ki csupa jó adottságokkal jött e világra, ki adottsága által nem áll önmagával szemben.
Hogy emberi hasonlattal éljek: kinek nincs káros szenvedélye, annak nem is kell ellene küzdeni, az adódik magától. Meg van elégedve, mert jónak tartják az emberek. Bizony mondom az előbbi közelebb áll Urához, Istenéhez, mert küzdelmében előbb fordul Urához Istenéhez, mint az utóbbi. Mert azt hiszi a balga, hogy az ő érdeme az, mit Istentől kapott. Mert aki küzd maga is, az felfogta Isten kegyelmét. Csak az öntelt, elbizakodott, kevély ember van annyira megelégedve, és többre vágyik, elkezdi keresni az ő Urát és Istenét. Mert aki nem küzd, az nem is győzhet, mert áki egyhelyben áll, az nem érkezik meg a csúcsra. Mert mondom, aki rossz, az legyen rossz, és aki jó, legyen még jobb! Mindezeken át hozza meg az Isten az ítéletet.
Tehát a velünk született adottságok, a tetteink, a gondolataink és mit tudtunk meg­valósítani az Istentől kapott feladatokból. Mert minden ember a neki szánt feladatra hivatott. Testvéreim, kik szívetekben megtaláltátok Krisztust, imádkozzatok és küzd­jetek és segítsetek a küzdelemben másoknak, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Most búcsúzom. Áldjon meg benneteket a mennyei Atya, az ő szent Fia, a megváltó Jézus, Isten Szent Lelke töltse be a ti lelketeket. Testvérem az Úr, Jézus Krisztus áldása legyen veled, míg meg nem érkezel.

JÖJJ GYERMEKEM, JÉZUS ITT VAN A SZOBÁDBAN!

1993. május 20.
Jeruzsálem

Királyom:

ÉN VAGYOK. Királyod az Ő békéjét adja neked. Szeress!... ízleld meg könnyeim keserűségét! Engedd meg, kedvesem, hogy megpihenjek szívedben! Ó, mennyire szeretem ezt a helyet! Vigasztalj meg te, aki enyém vagy, vigasztalj leányom!...

Istenem, ki olyan, mint Te?


Figyelj Szívemre, és értsd meg, miért ontok könnyeket. Fogsz-e imádni engem ma éjjel is? Jöjj, gyermekem, Jézus itt van a szobádban... 1 Azért sírok, mert Szent Istenedet súlyosan megbántják... 2 Koldusként állok minden ajtó előtt szeretetet koldulva, de nem kapok választ, ó... olyan kevesen figyelnek... jöjj, és imádj, jöjj, és gyógyítsd be Sebeimet szereteteddel!... Érezd jelenlétemet!... Jesuah melletted áll, és te vagy az, gyermekem, akire rábíztam érdekeimet. Ne félj! Mindig szelíd vagyok. Állítsd helyre házamat, ó szeretetem gyermeke, maradékom, ivadékom...

Az istenek Istene beszél hozzám. Hogyan maradhatnék csendben? Mit nem mutatna meg az igazaknak? Csodát műveltél a halottakkal.

„Hiszen ki olyan a felhők közt,
mint az Úr,
az Isten fiai közül
ki hasonlít Hozzá?” 3

Most légy olyan, mint a lámpás, és fényt árasztva dicsőíts engem! Kelj fel, és védd meg ügyemet! Ó Vassiliki, meg fogom mondani neked mindazt, amit meg kell tenned, és te nagy bátran meg fogod tenni. Senki sem fog bántani, és tudni fogják, hogy ÉN VAGYOK jár veled. Keresztem szentségre vezet téged. Félelem nélkül beszélj! Mindaz tőlem való, amit adni fogok neked, légy ezért szorgalmas, és szolgálj engem most kicsim, aki igen értékes vagy számomra... Lakj bennem, és ne félj! Én, én sohasem foglak elhagyni téged. Prédikálj, oly módon, ahogyan én prédikáltam neked! Kelts életre ugyanúgy másokat, ahogyan én keltettelek téged életre, és tedd őket az Igazság tanítványaivá!... Az Ecclesia újból életre kel. Béke! Imádkozz és dicsérj engem! Mi ketten?

Igen!


Én, Jézus megáldalak munkádban tanúsított állhatatosságodért. JC


1 a szívedben!
2 Jézus rám bízta bánatát.
3 Zsolt 89,7.

LEGYETEK ÉBEREK, NAGYON ÉBEREK!

1994. január 28.

 

LEGYETEK ÉBEREK, NAGYON ÉBEREK!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem a mindenható örök Atya, kinek szeretete határtalan és végtelen, az ő szent Fia, ki az Atya iránti szeretete által és irántatok érzett végtelen szeretete által alászállt a mennyből, hogy üdvösséget szerezzen nektek, esendő bűnös embernek.

A Szentlélek Isten kiáradása által világosságot gyújtson elmétekben, hogy felismerjétek az egy igaz Istent szívetekben, mert erre csak a szív képes, mikor viszont szereti Urát és Istenét, amennyire az neki lehetséges. A dicső szentháromságú egy igaz Isten nevével és nevében köszöntelek testvérem.

Imádkozzunk testvérem! Áldás, dicsőség az egy igaz Istennek, imádtassék és magasztaltassék ő szent Felsége, áldás és hála és dicséret a Fiúnak, a jó Pásztornak, az Üdvözítőnek, a kereszthordozónak, a bűneiteket megbocsájtónak, ki felöltözteti lelketeket hófehér köntösbe, hogy az Atyának bemutathasson, mint övéit. Ugyanúgy imádjuk és dicsőítjük Isten szent Lelkét, ki a helyes útra tereli a bárányokat, ki lelketeket előkészíti a Király érkezésére. Imádjuk és áldjuk a szentháromságú egy igaz Istent, most és mindörökké. Ámen.

Öröktől és örökké élő Atyám! A dicső Szentháromságban hallgasd meg könyörgésünket, feléd kiáltásunkat, esdő és esdeklő népedet és küldd már el másodszor is szent Fiadat, a mi Urunkat,,Jézus Krisztust, az Urak Urát és a királyok Királyát, hogy hajtsa uralma alá a földet, hogy mindazt ami beszennyezte a földet – hisz a te alkotásodat gyalázta meg a bűn, az őskígyó – parancsolj megállást és alkosd és teremtsd újjá a Földet, hisz te mondottad Uram, hogy “Új eget és földet alkotok, ekkor pedig földre száll az új Jeruzsálem.” Ami a te akaratod szerint újra visszaszáll a mennybe.

Add meg nekünk Uram, Istenem, mennyei Atyám, hogy újjá születhessen az az ember, mit a te képedre és hasonlóságodra teremtettél, hogy a Fiúban újjászülethessen, hogy el tudja viselni a te fényedet, mert a te színed látása embernek lehetetlen, kiket akaratuk ellenére befröcskölt a világ, mert a világ szennye és sara beárnyékolta őket.

Szállj le közénk Urunk Jézus, jöjjön el a te királyságod itt a földön! Szállj közénk és emeld ki egyházadat a te titokzatos testedet a sátáni mocsokból és szennyből. Érjen véget a tieidnek a megpróbáltatások ideje!

Könyörülj rajtunk Királyunk, Krisztus Királyunk, mert ha te nem könyörülsz meg rajtunk, elvész a világ! Válogasd már ki Uram a konkoly közül a szelíd búzát és ragadd magadhoz, hogy aki tiszta, akit a te szent és szentséges véred tisztára mosott, ragadd magadhoz és védd őket! A konkolyt pedig vesd a kárhozat tüzébe a föld fejedelmével együtt, honnan többé soha ne indulhasson hódító útjára, itt a földön.

De kérlek és könyörgök hozzád Uram, szent kegyelmed könyörüljön meg a tieid imája által az esendőkön, a félrevezetetteken, a becsapottakon.

Add szent kegyelmedet, hogy a tékozló fiúk visszataláljanak hozzád, egy Igaz Isten! Tudjuk, hogy szereteted végtelen és mérhetetlen, sokszorozd meg a tieid erejét, indítsd őket az imára, az engesztelésre, hogy Krisztusokká váljanak a lelkek megmentésében. Ámen.

Testvéreim! “Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Boldog az a lélek, kit ura virrasztásban és imában talál. Legyetek éberek!!”

Tartsátok be ígéreteiteket, hisz Uratok is betartja ígéretét. Csak azt várjátok maga­toknak, mit ti is betartotok felebarátaitoknak is. Magatok részére elvártok olyat, mit ti magatok nem tartotok be. Megfeledkeztek arról, hogy Uratok és Istenetek azt is látja, hogy egy hajatok szála meggörbült. Mert mit mondott Uratok, Istenetek, Megváltótok: “Még a hajatok szála sem görbülhet meg Atyátok tudta nélkül.” Hát a be nem váltott ígéret? Ezért mondom, rögtön szaladjatok Uratok és Istenetekhez és tartsatok bűnbánatot, hogy tiszták legyetek és ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket a gonosz. Legyetek összeszedettek és őrizzétek szívetekben a kegyelmet és hiányos­ságaitokat a krisztusi szeretet kiegészíti és irgalma rajtatok marad.

Testvéreim! LEGYETEK ÉBEREK! A tisztánlátás kegyelméért imádkozzatok!

Emlékezzetek vissza a tanításra, amit Uratok és Istenetek mondott: “Jönnek hamis próféták és álmessiások, ne higgyetek nekik. Ha pedig azt mondják, hogy itt vagyok, ne higgyetek nekik.” Testvéreim Krisztus szívetekben lakozik, ha vigyáztok erre a kegyelemre. “Mert ha szívetekben nincs, sehol sincs, ha pedig szívetekben van, mindenhol van. Legyetek éberek! Nagyon legyetek éberek!

Istenetek szemében “Legyetek tökéletesek, mert mennyei atyátok is tökéletes!” Ezt Uratok mondotta, mert tudta, hogy azt ember el nem érheti, de azt is tudta, hogy aki törekszik rá, az Isten felé halad és megbírálja cselekedeteit és bűnbánó szívvel Istenhez szalad és bocsánatot nyer, mert Uratok ismeri esendőségeteket. És végtelen szeretete irányt mutat és nem bírátok, hanem irgalmas Istenetek lesz, mert megszánja kicsi gyermekeit, kik itt a földön csetlenek-botlanak, de mindig visszatalálnak akaratuk által ahhoz a forráshoz, hol üdvösségük forrása bőven buzog, és a szeretet – ami végtelen és kimeríthetetlen – magához emeli, és üdvösségük Krisztusban lesz mindörökké. Ámen.

Testvéreim! Engeszteljetek, engeszteljetek! Mert részetekre a nehéz és keskeny út jelöltetett. Ne vegyétek könnyen a reátok váró feladatot, hisz az utat ismeritek, ami Uratok és Istenetekhez vezet. Ez pedig önfegyelmezést követel.

Mint már annyiszor mondottam, ne akarjátok Isten titkait megfejteni, mert csak az időt fecsérlitek a drága időtöket. Itt a gonosz oly szívesen besegít. Isten úgyis mindent tudat veletek, mindazt mire érettek vagytok. Gondoljátok el mennyi jót tehetnétek és mennyi imával tölthetnétek el azt az időt, mit hiábavalóságokra fordítottatok. Imát, engesztelést kér az Úr azért a sok megbántásért. Tegyetek jót embertársaitokkal, mintha Uratoknak tennétek. Adjatok a rászorulóknak lehetőségeitek szerint és ne féljetek, mert így kedves gyermekei lesztek az Uratoknak, Megváltótoknak. Ámen.

Most búcsúzom és áldjon meg benneteket testvérem az Atya, ki még hajatok szálát is számontartja, az ő szent Fia, a kereszthordozó és kínhalált halt megváltó Jézus Krisztus, a lelketekben munkálkodó Szentlélek Isten. A szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, Isten anyja, Mária, a jó tanács anyja irányítsa gondolataitokat, igazgassa cseleke­deteiteket és vezérelje kicsi gyermekeit szent Fiához, Jézus Krisztushoz, hogy megérkezzetek az atyai házba. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket lelketek harcaiban. Ámen.

HOZD VISSZA NÉPEMET A SZERETETEN ALAPULÓ IGAZ HITHEZ!

1991. május 25.

Jézusom, a Te tökéletességed és szépséged megigézett. Emésztő szereteted legyőzte törékenységemet, és beleegyeztem, hogy szereteted áldozata legyek. Hogyan is tudnám visszavonni ígéretemet, amikor ennyi szépséget látok egyszerre? Jóságod naphosszat elbűvöl. Milyen vonzereje van a Te szeretetednek?

Lelkem kedvese, szemed látta dicsőséges fenségemet, füled hallotta szeretetem énekét, és én magam adtam meg neked világosságomat, hogy mindörökre az enyém légy. Neked adtam szögeimet és töviskoronámat, hogy megmutassam, milyen közel állok hozzád. Vőlegényed lettem, és menyasszonyommá tettelek, hogy megosszam veled keresztemet mint hitvesi ágyat. Szenvedésem annyira magával fog ragadni réged, hogy hasonlóvá válsz majd hozzám, Vőlegényedhez. Én vagyok Vigasztalód a szomorú napokban. Én választottalak téged, és nem te engem, hogy megmutassam neked kimeríthetetlen gazdagságomat.

Uram, mit kívánsz, mit tehetek Érted?


Hozd vissza népemet a szereteten alapuló igazi hithez! Imádkozz, hogy Egyházam egy legyen és mentes minden bűntől! Engesztelj leányom, engesztelj a világ sok bűnéért és gonoszságáért, ami annyira bántja Szentséges Szívemet... Leányom és menyasszonyom, tekints Szabadítód Szívébe, tekints e Szívbe, amely megmentett téged! Vedd Szívemet, vigasztald meg azáltal, hogy szeretsz. Én Jézus, homlokon csókollak.

Szűzanya: A krisztusi szeretet értéke ma.

2010.01.27. Szűzanya: A krisztusi szeretet értéke ma
Drága Szűzanyám! Köszönjük, hogy anyai Szíved szeretete arra indít, hogy taníts bennünket, a végső idők gyermekeit.
Szentlélek Isten! Jöjj, segíts, hogy akadálytalanul tudjam tolmácsolni Mennyei Édesanyánk  tanítását!
Szűzanya: Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Mai tanításom anyaga: a krisztusi szeretet értéke a mai ember életében. A mai modern hitetlen emberek gyakran szemére vetik a kereszténységnek, hogy ellensége az emberi haladásnak, a kultúrának, hogy a fellegekben jár. Hallgassátok erre példaként egy orvosházaspárnál összegyűlt baráti társaság beszélgetését! Ott volt náluk vendégségben egy építészmérnök a tanárnő feleségével, egy könyvelő és egy festőművész. Hatan ültek az asztal körül pogácsa, üdítő és bor volt előttük. Éppen az új felfedezésekről volt szó, hogy milyen kiemelkedő eredményeket hoz az emberiségnek a tudomány és a technika. Nagyon tájékozottak voltak. A legújabb felfedezések is napvilágra kerültek ebben a szobában.
Az építész megkérdezte: Gondoltatok-e már arra, hogy a keresztény egyház  semmi újat nem hozott az embereknek, csak elhomályosítja, eltereli a gondolkodásukat a földi életről, semmi új gyógymódra nem tanított, a politikától is elhatárolódik, tehát az emberiség kultúrájához semmi köze sincs. A festőművész más véleményen volt és ezt így fejtette ki: Nézd, Barátom! Van gazdasági kultúra, technikai kultúra, művészeti kultúra – és az Úr Jézus minderre valóban nem tanította az embereket. Viszont mindenek felett áll az erkölcsi kultúra, amely nélkül nincs sem emberies élet, sem haladás. Jézus szemében az erkölcs volt a legfontosabb, melynek alapja a SZERETET.
A házigazda, az orvos így szólt: – Ugyan már, a szeretet egy lejáratott, divatjamúlt szó! Próbálj csupán szerető szavakkal, kedves gondoskodással leállítani egy súlyos járványt, ha nincs vakcina. A festőművész így folytatta: Azt hiszed, hogy a szeretet egy ósdi fogalom, ami kimerül a kedveskedésben és alamizsnálkodásban? A szeretet hatalom, mely legyőzi az önzést. A szeretet elve, hogy lefegyverezze az emberi önzést és megakadályozza mások kizsákmányolását és elnyomását. Kell az orvostudomány a felfedezéseivel, kell a védőoltás, de mit ér mindez, ha az orvos önzésből, szeretetlenségből nem megy ki a szívrohamos beteghez, mikor hívják?
Ebben igazad van – szólt az orvos felesége – az egyik háziorvos kollégám éjjel nem volt hajlandó felkelni, mikor hívták, és reggelre meghalt a betege. A mi hivatásunkban a szeretet nagyon lényeges.
Drága Gyermekeim! Ebből a baráti beszélgetésből ennyi is elég, hogy belássátok, hogy a kereszténység igenis gazdagon hozzájárult az emberiség kultúrájának fejlesztéséhez az erkölcsi kultúra felállításával.
Most vizsgáljuk meg, hogy Jézus Krisztus, az Én Szent Fiam hogyan tanított erről az erkölcsi kultúráról az embereknek! Úgy, hogy a túlvilág fényénél átváltoztatta értékrendeteket és gondolkodásotokat. Jézus végső cél gyanánt az örök Isten elérését állította elétek, s ezzel a nemes munkakedv forrását nyitotta meg. Egyesek erre kételkedve kérdezhetik: De hát Isten elérése lehet munkakedv forrása? Hát nem a megélhetési harc, a pénz, a vagyonszerzés ad kedvet a munkához?
Ez nagy tévedés, Gyermekeim! A pénz elválasztja az embereket, Isten egybefűzi. A pénz az egyiknek nyereség, a másiknak veszteség. A pénz nem lehet egyformán mindenkié, de Isten lehet. A pénzből minél többet adtok másoknak, annál kevesebb marad nektek. De Istenből minél többet adtok másoknak, azaz minél jobban megismertetitek mással Istent, s minél közelebb hoztok mást Istenhez, annál jobban megismeritek ti is Istent, és annál boldogítóbb közelségbe juttok ti is Hozzá.
Az erkölcsi kultúrán belül Jézus Krisztus nem csak munkakedvet adott tanításával, hanem jóságot a legfőbb emberi kultúrértéket. A hitetlen ember erre azt mondja: Ugyan már! A jóság is érték?
Érték a ház, a nyaraló, az autó, a számítógép, a mobiltelefon, a bankbetét, de a jóság? És Én, Égi Édesanyátok mégis megismétlem: az a jóság, amit az ember Krisztustól  tanult el, a legnagyobb kultúrérték. Mit ér a 20 milliós márkás autó, ha a hirtelen rászorulót nem viszitek vele orvoshoz? Mit ér a takarékban a többmilliós bankszámlátok, ha testvéretek nyomorog, mert nincs állása, és nem tudja kifizetni a számláit? Mit ér a sok-sok szép, divatos ruha, milliókat érő ékszer, ha erkölcstelen, kicsapongó életet éltek és lelketeket kárhozatba viszitek?
Kicsinyeim! A jóság minden gazdagságnál, műveltségnél, testi szépségnél többet ér. Az teszi igazán kultúráltá, nemessé az életeteket, ha együtt sírtok a szomorkodókkal, ha együtt örültök az örvendezőkkel, ha letörlitek mások könnyeit, ha segítetek a szűkölködőkön, ha meglátogatjátok azt, aki beteg, ha meghallgatjátok a panaszkodót.
Ha nemcsak saját lelketekkel törődtök, hanem észreveszitek a sok hitetlen, közömbös és bűnökben megkötözött felebarátaitokat és imádkoztok lelkükért. Ha részvéttel gondoltok azokra a haldoklókra, akik talán felkészületlenül állnak Szent Fiam trónusa elé, és könyörögtök lelkükért. Ha jóság vezeti szíveteket, gyakran imádkoztok a szegény szenvedő lelkekért. Akiben jóság van az nemcsak imádkozik másokért, hanem áldozatokat is hoz, szenvedéseket ajánl fel.
Hallgassatok erre a kis történetre. Egy vőlegény betér egyik ékszerboltba és mennyasszonyának egy kis „aranyszívet” szeretne venni. Az ékszerész mentegetőzik, hogy nincs szív, az már kiment a divatból. Ahogy megy kifelé, az ékszerész utána szól: – Tessék megpróbálni valamelyik régiségkereskedőnél, ott talán még akad.
Gyermekeim! Nem ez a probléma a mai embereknél, hogy az „aranyszív” kiment a divatból. Ritka az olyan ember, akinek aranyból van a szíve. Elavult, lomtárba került a szeretet, a kedvesség, a figyelem, az udvariasság, a mosoly, a barátságosság, a jóindulat, az együttérzés. Pedig aranya van bőven az embernek, csak szíve nincs hozzá. Tudjátok mennyi arany van a földön? Valami ráérő ember ezt is kiszámította. Annyi, hogy abból 77 km hosszú, 3 cm vastag és 6m széles országutat lehetne önteni. Óriási érték! Ennyi arany van elszórva a világon. És mit használ? Semmit! Az emberiség mégis boldogtalan. És ha az egész földgolyó aranyból állana? Boldogabb volna-e az ember? Semmivel sem.
De igenis boldogabb lenne és nyugodt, csendes, szent derű ömlene el a lelkén, ha nagyobb volna benne a szeretet, amelyet az Én Szent Fiam hozott a földre, mikor ezt mondta: „Új parancsolatot adok: szeressétek egymást!” (Ján.13,34) Jól jegyezzétek meg, kicsi Engesztelőim: Krisztusi szeretet nélkül nincs emberies élet. Ezért romlott meg ez a mai világ, mert az emberek szívéből eltűnt a hit, a remény és a szeretet.
Szegény, Istentől elpártolt, Őt nem ismerő gyermekeim a bűn tengerében fulladoznak, a lelkük haldoklik. Eljött az idő, hogy felébresszük őket. A Szentlélek Isten már készül a Földre, bontogatja szárnyait, csak a Mennyei Atya intésére vár. Édesanyai szívemet csak az vigasztalja, hogy a Földön van egy kis hűséges engesztelő, mélyen hívő csapatom. Sok kicsi engesztelő csoport mindenfelé a világon. Ti is közéjük tartoztok. Mint hűséges segítőtársaim, harcostársaim közbenjártok a világ megtéréséért. Már nincs sok időtök erre! Segítsetek!
Édesanyai szeretetemmel megáldalak benneteket a szeretet és jóság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

KERTEMET ELHANYAGOLTAN TALÁLOM

1991. június 17.

Üzenet Pistoia részére, Olaszországban Firenze mellett:

Béke legyen veletek! Azért jöttem el hozzátok, hogy megmondjam nektek: itt vagyok!
Szeretteim, Szentséges szívem lángol, ezért szállok le trónomról, ezért jövök hozzátok, és kínálom fel nektek békémet és szeretetemet. Az irgalom áll ajtótok előtt. Bár volt két térd, amely szeretettel fogadott titeket, amikor megszülettetek, és két kar, amely kedvesen átölelt benneteket, azt mondom nektek, én többet tettem ennél, életemet áldoztam értetek.
Én vagyok a szeretet Forrása.

Jöjj, hagyj fel mindennel, ami bemocskolja lelkedet, és kövess engem! Ne mondd: "Az én életmódom hibátlan." Amíg lelked tisztátalan és tökéletlen, addig nem vagy sem szép, sem fenséges. Jöjj, én tökéletesíteni tudom lelkedet, mivel szabadon és ingyen kínálom fel neked Véremet és Testemet. Add át magadat nekem! Én vagyok az Élet!

Ma hirtelen leszállok hozzátok, körülnézek, és Szívem megtelik szomorúsággal. Ezt a földet én egykor megműveltem és kertté változtattam, virágaiból a legfinomabb illat áradt. Itt hagytam "a Lévi rendjéből való papokat", hogy gondozzák. Rájuk bíztam szándékaimat, de kertemet elhanyagoltan találom, virágágyaim szárazak, végtelen, letarolt sivatag vesz körül, még a sakálok is nehezen élnek meg benne. Skorpiók és viperák lakják, amelyek megélnek csalfa szárazságában. Bárányaimnak csak azért él még egy maradéka, mert sorra küldöm hozzátok angyalaimat, hogy megmentsenek titeket a vipera harapásától és a skorpió csípésétől. Azt ígérték, hogy visszatérésemkor egész juhnyájamat biztonságban és érintetlenül fogom találni, kertemet gondozni és öntözni fogják, de alighogy elmentem, alighogy hátat fordítottam, kertemet gyíkok és pókok tanyájává tették.

Ó jöjj! Te, aki még e pusztaságban bolyongsz és azt mondod: "Megváltómat kerestem, de nem találtam meg." Találj rám kedvesem a szív tisztaságában, amikor érdek nélkül szeretsz engem! Találj rám szentségben, abban a rám hagyatkozásban, amelyet kérek tőled! Találj rám törvényeimet megtartva! Találj rám, amikor a rosszat jóval viszonzod. Találj rám a szív egyszerűségében! Ne vétkezz többet! Ne tégy több rosszat, hanem tanulj meg jót tenni! Keresd az igazságosságot, segítsd az elnyomottat, hadd ujjongjon ez a pusztaság! Langyosságod váljon égő lánggá! Hagyd el közömbösségedet, és légy buzgó! Mindezt úgy tedd, hogy azt mondhasd: "Kerestem Megváltómat és megtaláltam. Egész idő alatt közelemben volt, de sötétségemben nem láthattam őt. Dicsőség Istennek! Áldott legyen a mi Urunk! Hogyan is lehettem ilyen vak?" Akkor majd emlékeztetni foglak, hogy tartsd meg és értékeld tanításomat, hogy élj.

Úgy fogok eljönni Szentlelkemmel, mint a villámlás, mint a villám a felhőkben, és minden arcról letörlöm a könnyeket. Bátorság kedvesem, a Szeretet Szeretetként fog visszatérni. Én, a Szentséges Szív, megáldalak benneteket, és szeretetem sóhaját hagyom homlokotokon. Legyetek egyek az én Szent Nevemben!