VANNAK SZEGÉNY LELKEK IS, KIK ZÁRTAK A KEGYELEM BEFO­GADÁSÁRA

1984. január 30.
VANNAK SZEGÉNY LELKEK IS, KIK ZÁRTAK A KEGYELEM BEFO­GADÁSÁRA
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem a mennyei Atya, az ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és Isten szent Lelkének szent és szentséges nevével. Az Úr Jézus szent akaratából és szent kegyelme által. Minden dicsőség és imádás tied Urunk Istenünk, Urunk, Jézus Krisztus, ki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, most és mindöröktől és mindörökké. Ámen.
Testvérem! ne szűnjön meg a lélek imádni és dicsőíteni az ő Urát és Istenét és Meg­váltóját, ki mondotta, hogy “Elmegyek és lakást készítek nektek, mert Atyám házában
sok lakóhely vagyon, ha nem igy lenne, azt megmondottam volna nektek. ” Mondotta az Úr, az Isten a Megváltó, a kereszthalált halt Isten, aki megfeszíttetett, hogy nektek örök üdvösségetek legyen. Mert azt is mondotta az Úr, az Isten; Jézus Krisztus “Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja az országot.”
Testvéreim, elmélkedjetek ezen. Mert igen nagy ígéretek. De ez nemcsak ígéret, ez sokkal több annál, mert ez olyan ígéret, ami valóság minden ember részére. De mégis csak azé, aki igényli és akarja, hogy Isten is lakhelyet kapjon az ő lelkében és így ő is lakhelyet kap Istennél. Mert azt is mondotta a mi Urunk, Jézus Krisztus: “Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben vagyon.” Tehát testvéreim, ki itt a földön odaadja szívét, lelkét lakóhelyül az ő Urának, azzal az ő Ura és Istene is megosztja dicsőségét. És aki megvallja Urát és Istenét az emberek előtt, azt az Úr is megvallja az Atya előtt. Mert mondom testvérem, a hitet meg kell vallani, még akkor is, ha nektek ebből hátrányotok származik is, vagy az emberek bolondnak nézik is. Mert a hit és gyávaság nem fér meg egy és ugyanazon a helyen. Mert ahol Krisztus van, ott erő is van!
Mert azt is mondotta az Úr: “Én megerősítelek titeket”. Úgy éljetek testvéreim, hogy tudja a világ, hogy ti Krisztuséi vagytok, és ezt ne csak szívetekben éljétek, hanem cselekedetben is. Ne csak tanítványai legyetek a ti Uratoknak, hanem igenis legyetek apostolai, és mint az Úr Jézus mondotta: “Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat, mert az aratni való sok, de a munkás kevés.”
Ismételten mondom, hogy szinte belétek ívódjon, hogy soha egy percre se felejtkez­zetek meg arról, hogy imádkozzatok és eszközöljétek ki a kegyelmet embertársaitok részére. Mert bizony mondom, imátok isteni kegyelemmé alakul át a ti embertársaitok részére. És ezt a kegyelmet közvetve, a ti Uratok által adjátok embertársaitoknak. És ez már a ti Uratok és Istenetek dolga, hogy ez milyen formában nyilvánul meg, mert mondom, nemcsak szegény testű emberek vannak. És “Ha egy rongyos embert felöltöztettek ezek közül” - azt mondotta az Úr – “engem öltöztettetek fel”. De vannak szegény lelkek is ­kik zártak, kiknek csak ajtót kellene nyitni, hogy az a kegyelem, ami árad bőségesen minden emberre, hozza meg a maga gyümölcseit.
Beszéltem szegény lelkekről, de ezt ne tévesszétek össze a lelki szegényekkel. Majd ezt más alkalommal fogom megmagyarázni. Mert már annyiszor mondottam és ennek olyan nagy a fontossága, hogy szinte minden alkalommal utalok rá: a kegyelemnek nagyon, de nagyon sok eszköze van. Ezért hívom fel a figyelmeteket, hogy imával kegyelmet eszközöltök ki embertársaitok részére, a neki legmegfelelőbbet. És mondom nektek, itt is alamizsnát adtok egy éhező léleknek. Mert mondatott, hogy “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mi Istentől származik.
Ne féljetek! Ne legyetek kicsinyhitűek. Mert kérjetek és adatik, kopogtassatok és nyittatik. Mert a virág, ha szárba is szökell, és nem kapja meg a forrás vizét, és nem éri a fény, annak a virága zárt bimbó marad, ki soha nem hoz termést és elszárad, és tűzre vettetik. Mert minden bűnre van bocsánat, csak a lélek elleni bűnre nincs bocsánat Istennél. Tehát aki bűnében megátalkodik, nem él a neki nyújtott kegyelmekkel – pedig a bűnbánat szentsége az utolsó leheletéig ott van testközelben – csak ezek azok, akikért hiába imádkoztok. Viszont ezt ti emberek nem tudjátok, ember nincs aki felismerje. Csak Isten lát mindenkit lélekben. Ti csak imádkozzatok, mert nagyon sok léleknek olyan az imátok, mint éhezőnek a kenyér, mint szomjazónak a víz.
Mert ti testvéreim ítéletre születtetek, de nem ítélkezésre. Ti csak hagyatkozzatok a ti Uratokra, Jézus Krisztusra. Mert a megváltó Jézus nem hagy elveszni a jóból még csak egy morzsányit sem. Az előbb azt mondtam, hogy ítéletre és nem ítélkezésre szület­tetek. Testvérem, most abból tanítalak, ami által ítéltettek:
Először a hozott hajlamok, mi segíthet is, de ugyanúgy gátolhat is:
- Vannak emberek, akik tele vannak rossz hajlamokkal, tele rossz indulatokkal.
- Vannak rossz hatásoknak kitett emberek. Itt arra helyeződik a hangsúly, hogy az ember a maga emberségéből küzdött-e, és mennyit küzdött ellene, mégis a világ szemében rossznak látszik. De csak a ti Uratok és Istenetek tudja, hogy mekkora harcot vívott önmagával.
- Van, ki csupa jó adottságokkal jött e világra, ki adottsága által nem áll önmagával szemben.
Hogy emberi hasonlattal éljek: kinek nincs káros szenvedélye, annak nem is kell ellene küzdeni, az adódik magától. Meg van elégedve, mert jónak tartják az emberek. Bizony mondom az előbbi közelebb áll Urához, Istenéhez, mert küzdelmében előbb fordul Urához Istenéhez, mint az utóbbi. Mert azt hiszi a balga, hogy az ő érdeme az, mit Istentől kapott. Mert aki küzd maga is, az felfogta Isten kegyelmét. Csak az öntelt, elbizakodott, kevély ember van annyira megelégedve, és többre vágyik, elkezdi keresni az ő Urát és Istenét. Mert aki nem küzd, az nem is győzhet, mert áki egyhelyben áll, az nem érkezik meg a csúcsra. Mert mondom, aki rossz, az legyen rossz, és aki jó, legyen még jobb! Mindezeken át hozza meg az Isten az ítéletet.
Tehát a velünk született adottságok, a tetteink, a gondolataink és mit tudtunk meg­valósítani az Istentől kapott feladatokból. Mert minden ember a neki szánt feladatra hivatott. Testvéreim, kik szívetekben megtaláltátok Krisztust, imádkozzatok és küzd­jetek és segítsetek a küzdelemben másoknak, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Most búcsúzom. Áldjon meg benneteket a mennyei Atya, az ő szent Fia, a megváltó Jézus, Isten Szent Lelke töltse be a ti lelketeket. Testvérem az Úr, Jézus Krisztus áldása legyen veled, míg meg nem érkezel.

Ajánló
Kommentek
  1. Én