Vértanúság

2018. 07. 17, Kedd

 

Jézus: Gyermekeim, mindazok, akik önként jelentkeznek a vértanúságra vagy keresik a halálra való alkalmat az Én nevemért, bizony mondom nektek, hogy áldozatuk nem sokat ér az Én szememben. Akik vakmerően kijelentik magukról, hogy ők az Én vértanúim lesznek, azok nem ismernek Engem. Én senkinek sem jelentem ki, hogy milyen halál vár rá, mert a jövő minden ember előtt rejtve van. Akik úgy gondolják, hogy erős a hitük olyannyira, hogy az életüket is feláldoznák értem, azok hamarabb el fognak bukni, mint ahogyan azt gondolnák. Sokszor a legerősebb emberek bizonyulnak a leggyengébbeknek. Az Én kegyelmem nélkül elvesznétek. Kegyelmem csak azokban tud igazán munkálkodni, akik elismerik semmisségüket előttem, mert tudják, hogy minden jó Tőlem származik. Gyermekeim, a keresztényeket a világ végéig üldözni fogják (kivétel az 1000 éves béke alatt nem), mert a gonoszság elakarja némítani az igazságot, ami felett nincs hatalma. A földet nem az erőszakosak fogják örökölni, hanem a szelídek és az alázatosak. Az erőszakosak uralma rövid ideig tart. Gyermekeim, az igazi vértanúk nem mennek önként a halálba, hanem menekülnek, amíg tudnak. Édesanyám is Egyiptomba menekült Velem és Szent Józseffel, mert tudta, hogy Heródes meg akarja ölni a Messiást. Azok, akik vértanúk voltak, azoknak le kellett küzdeniük a halál iránt való félelmüket és önmagukat. Buzgón és állhatatosan imádkoztak, mert az ima erőt adott nekik. Életüket Rám bízták és hagyták, hogy minden az Én akaratom szerint történjék. Imádkoztak ellenségeikért, akik nem tudták, hogy mit cselekszenek. A vértanúk tudták, hogy ha hitüket megtagadják, akkor elveszítik az örök életüket és Engem, a Legfőbb Jót. Gyermekeim, az iszlám vallásban sokan jelentkeznek az önkéntes mártírhalálra, mert hiszik, hogy utána a Paradicsomba jutnak. Ezt a hazugság atyja hitette el velük, aki nemcsak a testet, hanem a lelket is a kárhozatba taszíthatja. Az iszlám mártírjai az Én szememben öngyilkosságot követnek el. Az önkéntes vértanúk nem különbek náluk. Az igaz keresztény nem azzal foglalkozik, hogy hogyan akar meghalni, hanem szüntelen a megtérésén munkálkodik halála napjáig. A halál utáni élet minden ember számára ismeretlen, mert ott egy örök titok tárul fel, amelyet csak személyes megtapasztalás által lehet felfogni és megérteni. Sok könyv és tanúság van a túlvilágról, ám más olvasni ezeket és más a valóságban megtapasztalni a megfoghatatlant. Bízzátok Rám halálotokat, mert nem a halál számít, hanem az, hogy hogyan tudtátok talentumaitokat kamatoztatni a földön! Sok szent akart vértanú lenni, de Én megóvtam őket a vakmerőségtől és életüket egy jobb irányba tereltem, amely még több jó gyümölcsöt termett, hiszen sok-sok embert Hozzám vezettek. Engedjétek, hogy a körülményeket Én alakítsam, amely a ti javatokat fogja szolgálni.

Mária Magdolna


A vértanúk imája

Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket!

Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.”

Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk.

Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért.

Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül.

Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk!

Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége.

Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Vértelen vértanúság

2012. 09. 29, Szombat

Szent Mihály arkangyal: „Gyermekeim, kérjétek a Szűzanyát, mint a vértanúk királynéját, hogy szerezze meg nektek Istentől azt a kegyelmet, hogy hiteteket akár véretek árán is meg tudjátok vallani, életetek odaadásáig. Bár Ő nem ontotta tiszta szűzi vérét hitéért, de lelkileg elvérzett a kereszt alatt abban az irtózatos fájdalomban, amelyet isteni Fiának szenvedései okoztak számára. Ha nem is volt vértanú testileg, az volt lelkileg. A Szűzanyának ez a lelki vértanúsága igen nagy reményeket és vágyakat van hivatva bennetek ébreszteni, hogy ti magatok is vértanúkká legyetek. Elhihetitek ugyanis, hogy az Úristen semmiféle igazi tökéletességnek útját nem vágja el előletek, tehát a vértanúságét sem. Az azonban, hogy tényleg véreteket onthassátok, nem tőletek függ. Avilai Szent Teréz, már gyermekkorában vérét akarta ontani, de nem akadt egyetlen ember sem, aki megtette volna neki a szívességet, hogy a hitéért levágja a fejét. Az Úristen a ti kedvetekért nem fog üldözést engedni vagy rendezni. De erre nincs is szükség, a Szűzanya példája mutatja ezt. Miként a Szűzanyában, úgy ti bennetek is meglehet a szeretetnek az a hősies foka, hogy Istenért készségesen ontsátok véreteket. Mindez megvolt a Szűzanyában is! Mily szívesen viselte volna el isteni Fia helyett azokat a kínokat. Ha az ő példáját követitek, akkor számotokra is készen áll a vértanúság koronája. Lassú vértanúság minden szenvedő keresztény élete, még ha kint is él a világban, föltéve, hogy keresztjeit Isten akaratával való teljes megegyezéssel viseli. A Szűzanya, a vértanúk királynője, erre a vértelen vértanúságra oktat benneteket.

Fontoljátok meg, mi szükséges ahhoz, hogy a vértanúság számotokra kínálkozó koronáját elnyerhessétek? Semmi más, mint az Isten akaratával való, tökéletes megegyezés. Mert hiszen az Anyaszentegyház sem ismeri el vértanúnak azt, aki ugyan életét vesztette hitéért, de a támadóknak, bár jogos önvédelemben, fegyverrel ellenállt, és igyekezett kezeikből kimenekülni. Ezért természetes, hogy az ilyen embert senki sem fogja lelki vértanúnak tekinteni. Isten azért küld nektek keresztet, mert a szenvedés jó és üdvös. A szenvedést jónak és hasznosnak kell tekintenetek, sőt a legjobbnak, amit a földi élet nektek adhat.

Az emberi lélek a halál és a külön ítélet után önként megy a számára rendelt helyre, legyen az akár a pokol, mert még az a számára legelviselhetőbb állapot. Ha belekényszerítenék a mennyországba, az ő megrögzött gonosz mivoltával, az pokolibb lenne neki a pokolnál. Ilyenféleképpen kell nektek éreznetek a szenvedéssel kapcsolatban. Úgy kell azt tekintenetek, mint e földi életben a számotokra legmegfelelőbb állapotot. Így tekinti azt Isten, hiszen azért választotta a szenvedést egyszülött Fia számára földi osztályrészül. Nektek tehát nemcsak el kell viselnetek a kereszteket, hanem éppen olyan boldogoknak kell magatokat éreznetek terhetek alatt, mint amilyen boldognak érzi magát a tisztítóhelyen szenvedő lélek, amely teljesen érzi ugyan gyötrő kínjait, de mivel ez szolgál javára, főleg pedig mert tökéletesen szereti Istent, nem cserélné el állapotát semmiféle földi boldogságért. Ez volt mindig a szentek hozzáállása a szenvedéssel kapcsolatban. Ezt mondta Kis Szent Teréz is: az ő számára nem létezik szenvedés, mert minden szenvedést édesnek talál. Ez a lassú földi vértanúsághoz való helyes hozzáállás. Ezt tegyétek magatokévá! Megáldalak titeket a hitetek bátor megvallásának a lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/vertelen-vertanusag

A sok búcsú a vértanúk sorába emel

A szentmise alatt, miközben hallgattam a prédikációt váratlanul lelkem Jézus Szent Színe előtt állt. Nem értettem, hogy történhetett ez velem, és Ő a következőt felelte: „Amikor Én megmutatkozom előtted, akkor számodra megszűnik a tér és az idő, és minden egy pillanat alatt játszódik le. Lelked Elém repült, mert Én azt akartam, hogy Velem légy és tapasztalataidat leírd azon testvéreidnek, akik nem látnak Engem. Azért hívtalak, hogy egy újabb misztikus titkot megosszak veled.” A szívemben nagy boldogság érzés töltött el, mivel alkalmam volt arra, hogy a szentgyónásban az Úr megtisztítsa lelkemet, és úgy állhattam meg Uram előtt. Jézus most úgy mutatta meg nekem a Mennyországot, mint egy magas hegységet, melynek alakja háromszögben rajzolódott ki. Láttam, hogy a hegyen az égiek hierarchiájának megfelelően helyezkednek el a szentek és angyalok lakhelyei. Miközben felfelé haladtunk lábunk a tökéletesség lépcsőfokait érintette, amely egyenesen a Szentháromsághoz vezetett. A hegy csúcsát egy hatalmas fényáradat fedte be és tudtam, hogy ott lakik a három isteni személy. Amikor egyre jobban közeledtünk a fényhez azt tapasztaltam, hogy legyengülök. A szeretet kiáradó ereje volt ez, amit a lelkem is alig bírt elviselni. Mondtam az Úrnak: „Uram, érzem, hogy legyengülök. A boldogság tapasztalata túlárad rajtam.” Ő azt válaszolta: „Ne félj gyermekem, hiszen Én vagyok a szeretet! Megfogom a kezedet, mert ahova vinni akarlak, arról neked tanúságot kell tenned.” Az angyalok után a tökéletesség legfelsőbb fokán a vértanúk vannak. Ruhájuk úgy ragyogott, miként Jézusé, mivel ők életüket adták hitükért. Aztán olyan lelkekkel találkoztam, akik mellettük álltak, de ruhájuk makulátlanul hófehér tiszta volt. Valószínűleg ők lehettek azok, akik a fehér vértanúságot képviselik. Jézus azt mondta nekem: „nemcsak fehér vértanúkat látsz magad előtt, hanem olyan lelkeket is, akik a megszentelő kegyelem állapotában haltak meg és azonnal üdvözültek. Ők azok, akik életükben rengeteg teljes búcsút elnyertek. Mindazok, akik elvégzik a 12 éves Szent Brigitta imát, melyben ígéretem szerint felveszem őket a vértanúk sorába, az mind a megszentelő kegyelem állapotára vonatkozik. Megadom nekik a kegyelmet, hogy már az életükben szentté válnak, és olyan harmóniában tudjanak élni Istennel és embertársaikkal a földön, mely hasonló az Édenkert állapotához. Tégy tanúságot mindarról gyermekem, amit most hallottál Tőlem. Szavaimat buzdításként fogják fogadni mindazok, akik élnek a kegyelmek lehetőségével.”

 

2014. 11. 13, Csütörtök  Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/878-a-sok-bucsu-a-vertanuk-soraba-emel

A vértanúk vére megtisztítja a Földet

2019. 03. 13, Szerda

Őrangyalom XVI. Benedek pápát mutatta nekem, ahogyan lassan haladt fel a Golgota hegyére. Az égből véreső hullott és a Szentlélek tudomásomra hozta, hogy a vértanúk vére hullott a földre. Olyan volt, mintha az egész világ össze akarna omlani. Ám láttam valamit, ami reményt adott. A vértanúk vére a föld talajában gyökereket eresztett és a teremtett világ elkezdett nemcsak megtisztulni, hanem megújulni is. A Golgota hegyén Krisztust láttam a kereszten függni. Amikor Benedek pápa Jézus keresztjéhez eljutott, akkor a Megváltó oldalsebéből egy hatalmas fénysugár áradt ki és a fény beborította Benedek pápát olyannyira, hogy már nem lehetett látni sem őt, sem pedig Jézust. Egy dicsőséges pillanatnak voltam a szemtanúja, mert közben az angyalok leszálltak az égből és hangosan dicsőítették a Szentháromságot.

Jézus: „Közel van Benedek fiam halála, aki testében és lelkében már eggyé vált Velem.Vértanú halála meg fogja dicsőíteni a Szentháromságot. Fiam halála után még gyorsabban fognak a változások megvalósulni. Egyházamat a pokol erői megrendítik, de megsemmisíteni nem fogják tudni. Mindezt megengedem, mert a szétválasztódás alatt derül ki igazán, hogy kik hűségesek Hozzám.”

Mária Magdolna

Imapárok - egységben az erő

2017. 03. 13.  

Kedveseim! Törekedjetek arra, hogy ne maradjon el az Irgalmasság, és a Szeretetláng rózsafüzér mindennapjaitokból. Ezek az imádságok legyenek mindennapi kenyeretek. Isten kiárasztja Irgalmát, és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja szétárad mindenhol, ahol imádkozzák. Most van a kellő idő a kegyelem befogadására. Lehetőség szerint, délután három órakor mondjátok el, hogy egyszerre egy időben felerősítse az Úr imáitokat, hiszen egységben az erő.

2017. 03.18.

Kedveseim! Buzgó szívvel imádkozzatok, és ne feledjétek, nagy kegyelmeket nyertek Istentől.  Bátorítsátok egymást és kerítsetek alkalmat az együtt imádkozásra. Alkossatok párokat és legalább a közös engesztelő imákat mondjátok együtt. Hozzatok egymásért egy kis áldozatot! Hatalmas erő rejlik az így mondott imákban, és még jobban oda tudtok figyelni azokra. Már nincs arra lehetőség, hogy elhagyjuk imádságainkat, mert túl nagy a tét. Ha kitartóan mondjátok, megtermi majd gyümölcsét az ima. Apostolkodjatok, hogy mindenkinek legyen imatársa! A Szűzanyának ajánljatok fel minden imaszándékot, mert Ő eljuttatja Szent Fiához.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1204-imaparok-egysegben-az-ero

Bűnbánat, lelkivezető

Kedveseim, nagyon készítsétek lelketeket a bűnbánatban, hogy egészen megtisztuljatok bűneitektől! Ássatok mélyre a lelketekben és kutassátok ki a Szentháromság kegyelmével mindazokat a mélyen gyökerező bűnöket, amelyek még most is visszatartanak sokszor a jó megtételétől. A mélyre hatolás azt jelenti, hogy a kegyelem által igyekeztek felkutatni a jelenben felbukkanó bűnök és tökéletlenségek eredeti okát. Ezeket csak a Szentlélekre hagyatkozva tudjátok felfedezni és lerendezni. Fontos, hogy mindent beszéljetek át lelkivezetőtökkel, akin keresztül Jézus segít nektek! Nagyon fontos, hogy engedelmesek legyetek neki, mert Ő a Mennyei Atya képviselője számotokra. Bízzátok magatokat rá teljesen és engedjétek magatokat általa vezetni. Vigyázzatok, ne akarjatok fontos kérdésben egyedül dönteni, mert összezavarhat könnyen az ellenség!

2014. 03. 13. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/810-bunbanat-lelkivezeto

Hogyan sáfárkodjunk?

Kedveseim, most is szeretetem élő jeleként szólok hozzátok, hogy jól sáfárkodjatok az időtökkel és minden feladatotok elvégzésével, amelyet rátok bízott a Szentháromság! Soha nem lehet majd akkora öröm a szívetekben, mint amikor mindennel el tudtok majd számolni neki, amivel megbízott benneteket. Mindent adjatok oda, még a mulasztásaitokat is, az örömötöket is, mert a Szentháromságnak nagy gondja van mindezekre. Amikor valamire nem jut időtök, azt ajánljátok fel. Ha sikerül elvégeznetek valamit, akkor annak örömét adjátok át! Minden, amit tiszta szívből és őszinte bűnbánattal tesztek az Úrnak, az mind nagy kincset jelent számotokra és a lelkek megmentésére. Tehát így szorgoskodjatok, hogy ne maradjon ki semmi értékes dolog, ami nem jut el a Szentháromság dicsőségébe. Legyetek áldottak felajánlásaitokban!

2012.03.13.             Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/hogyan-safarkodjunk

A Szűzanya és angyalok segítik az engesztelőket

Szűzanya: Őrangyalokat állítottam Nagy Magyarország határaira. Kört alkotnak, és mindegyik kezében egy réz kanna van, amely kifogyhatatlan olajjal van megtöltve. Engesztelő gyermekeim kannáiból, ha kiürül az olaj, oda tudnak menni az angyalokhoz, és kérhetik, hogy adjanak nekik ebből az olajból. Szeretetlángom ne aludjék ki! Őrizzétek a lángot, amit körétek vontam, és meggyújtottam anyai szívemből! Nagy Magyarország közepébe három kelyhet helyeztem. Az elsőbe könnyeiteket, a másodikba kéréseiteket, a harmadikba áldozataitokat gyűjtöm össze. Ha megtelnek, én szerető Édesanyátok Mennyei Atyátokhoz viszem. Megkérem, alakítsa át kegyelemmé az eltévedt lelkek megmentésére. A három kehely felett egy kereszt van, és rajta a Szentháromság jele. A kereszt és a jel közepéből fény árad, hogy a sötétségben is utat tudjon mutatni az eltévedt lelkeknek. Ti csak imádkozzatok, gyermekeim, és terjesszétek szeretetlángomat, és mentsétek a lelkeket! Én anyai pártfogásommal vezetlek titeket és palástommal fedlek be. Ne féljetek, imádkozzatok, vezekeljetek, böjtöljetek és virrasszatok! Legyetek kitartóak, állhatatosak és éberek! Ne lankadjatok, ne szűnjenek buzgó imáitok! Egyesüljetek velünk, mentsétek a lelkeket velem, és vigyük együtt a őket Fiamhoz, és a Mennyei Atya elé. Veletek vagyok a világ végezetéig. Megáldalak titeket tiszta anyai szeretetemmel és oltalmammal.Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2011.03.13. Veronika Márta

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/a-szuzanya-es-angyalok-segitik-az-engesztelket

“Uram, tégy engem Békéd eszközévé!”

Az Úr Jézus tanítása, 2006. március elsőpéntekén
Elgondolkodtam azon, milyen jó lenne, ha az egész világon béke lenne, főleg az emberi szívekben. Vajon békétlen, zűrzavaros világunkban vannak-e még olyan emberek, akik a béke eszközei? Hallunk: háborúkról, katasztrófákról, járványos betegségekről… ezek, a szívekben lévő bűnöknek, békétlenségeknek a következményei! Az Úr Jézus és Szűz Mária, meg akarnak minket tanítani, hogyan is lehetünk a béke eszközei!
Az Úr Jézus ezt mondta nekem: “Engesztelő gyermekeim közül a legtöbben hallgatnak a Szavamra és Azt gyakorlatba is teszik. Ezáltal megkapják Tőlem a Szív Békéjét, amely az Én Békém! Ez a legtöbb, amit kaphattok Tőlem! A szívbékével rendelkezve, lehettek az Én Békém eszközei! Nagyon sokan élnek az emberek között, Nélkülem és ellenem, akik nem várnak Engem vissza a Földre! Miattuk, nagyon szomorú az Én Szívem! A Szentírásban olvashatjátok: ‘Vajon, amikor újra visszatérek hozzátok, találok-e hitet a Földön?’ A hit az, ami szinte kihalt az emberek szívéből! Ti törekedjetek azok közé tartozni, akikben van élő hit, mert azok az Én áldott gyermekeim közé fognak tartozni, égi békével a szívükben. Tudnotok kell, a világ most egy nagy tisztulás alatt áll! Nagyon közel van az az idő, amikor a mostani kegyelmi idő után, hirtelen, nagy sötétség fog borulni az egész világra. Abban az időben nagy zűrzavar lesz mindenütt. Ti, akik a bűnbánatban és a bűnbocsánatban Engem akartok választani, ne féljetek senkitől és semmitől! Ti, bízzatok Bennem és Édesanyámban, meg fogjátok látni, mi megsegítünk titeket a Szentlélek által. Megáldalak titeket az Én Isten-i Békémmel!”

Mit kell tudni a békéről?
Csak azok kapják meg az Úr Jézus egyik legnagyobb ajándékát, a szívbékét, akik Isten útján járnak. Az Úr Jézus békéje mindig a jóra irányul! Akik békében élnek Istennel, azok békében tudnak élni embertársaikkal is. Az Úr Jézus békéje, a szívetekben, a külső békétlenség ellenére is megmarad!
Szűz Mária tanítása, 2006. március elsőszombatján
Feltehetjük a kérdést: Vajon mit kell tudni és tenni, hogy Jézus békéjét megtapasztalhassuk a szívünkben?
A Szűzanya sok helyen, ahol megjelent, beszélt a szív imájáról és a szív békéjéről. Szűz Mária, azt mondta: “Ha keresitek és teszitek Isten Akaratát, megtapasztaljátok a lelki békét, amit senki más nem adhat meg nektek, csak az Isten. Az Ő Akaratában van a ti békétek, örömötök és üdvösségetek!”
Az elmúlt hónapban, egy jövőre vonatkozó látomásban részesültem. Abból megértettem, hogy rövid időn belül: fizikai és lelki sötétség fog borulni az egész emberiségre. Ez hirtelen fog megtörténni, ahogy a Szentírásban olvashatjuk: “Úgy fog rátok törni az a nap, mint várandós asszonyra a fájdalom.”
A Szűzanya még a következőket mondta: “Gyógyíthatatlan betegségek fognak elterjedni az egész világon! Az emberek félni fognak. Isten, ezt megengedi, mert az emberiség egy Isten nélküli világot épített fel, amely most hozza meg a termését. Az emberiségnek meg kell tisztulnia: a bűntől, a hamisságtól… és vissza kell térnie Istenhez, akitől eltávolodott, mert másképpen nem lesz jövője. Mindenhol azt fogják mondani, hogy nincs gyógyszer a gyógyíthatatlan betegségekre. Én azt mondom, hogy van!!!
Én, Aki a Remény Anyja vagyok, tudok nektek segíteni! Az Én Szeplőtelen Szívemben mindenkinek van helye, aki alázattal, bűnbánattal beismeri bűneit és bocsánatot kér Szent Fiamtól. Aki elhiszi, hogy Isten megbocsát neki, új életet kezdhet! Az Én Szívemben, Édesanya-i szeretetem által, megóvlak benneteket minden rossztól, amit a Gonosz ellenetek elkészített. Általam, nem vagytok reménytelenek! Jövök hozzátok, segítek nektek, ha ti ezt kéritek. Én segítek nektek, hogy megtisztuljatok a bűnbánat által, így Szeplőtelen Szívembe térjetek, a legbiztosabb Menedékbe, ahol világosságot fogtok kapni a sötét időben. Ebben a nagyböjti időben, vegyétek komolyan, amit most újra mondok nektek: alázatosan kérjetek Istentől bocsánatot és higgyetek Isten bűnbocsátó hatalmában! Így, megkapjátok a lelki békét, Oltalmamban részesültök és nem fogtok félni senkitől és semmitől. Véssétek jól a szívetekbe, mert nagy szükségetek lesz rá: aki hisz, annak minden lehetséges! Megáldalak titeket az élő hit kegyelmével!”
Hogyan kerülhetünk az Úr Jézus Irgalmas Szívének és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába?
Az alázat megélése által! Tudjuk, hogy csak teremtmények vagyunk. Alárendelt lelkülettel kérjük az Égiek segítségét.
A bűnbánat megélése által! Beismerjük, megbánjuk bűneinket és az Úr Jézustól bocsánatot kérünk.
A hit megélése által! Amit az Úr Jézus és Szűz Mária kérnek elhisszük és megtesszük, akár áldozatok árán is.
Hogyan győz bennünk a Két Szent Szív?
Az önfelajánlás megélése által! Felajánljuk magunkat a Két Szent Szívnek, hogy Akaratuk szerint rendelkezzenek velünk.
A remény megélése által! A legreménytelenebb helyzetben is bízunk az Úr Jézus és Szűz Mária segítségében.
Az újrakezdés megélése által! Soha nem adjuk meg magunkat a bűnnek. A bűnbánatban és a bűnbocsánatban mindig újrakezdünk.
Ha így élünk, a Úr Jézus és Szűz Mária kettős védelme alá kerülünk.
Ők győzni fognak bennünk és velünk, sőt általunk azokban is akikért engesztelünk!
A mennyei Atya tanítása, 2006. március elsővasárnapján
Ma, a lelkigyakorlatok harmadik napján, amikor meg akarjuk örvendeztetni a Mennyei Atyát, arra gondolok, hogy már a tizenharmadik alkalommal tartjuk az elsővasárnapot, a Mennyei Atya tiszteletére. Akármilyenek is az életkörülményeink, bármilyen sötétség is borul a lelkünkre és az emberiségre, azt sohase felejtsük el, Isten soha nem hagy el minket.
Újra megkérdeztem a mennyei Atyát: mivel örvendeztethetnénk meg Téged? A következőket mondta:
“Higgyetek egyre jobban Bennem, - az egyre jobban terjedő hitetlenség ellenére - legalább ti, akik engeszteltek Engem. Ha elhiszitek azt, hogy a Béke Királya és a Béke Királynője vezet titeket, akkor tudok rajtatok segíteni. Legalább annyit ismerjenek el a teremtményeim, hogy Tőlem származnak és előbb vagy utóbb Hozzám térnek vissza. Tudjátok meg, Én nagyon régtől vártam arra, hogy ti, teremtményeim legalább egy napot szenteljetek tiszteletemre. Ezt tőletek megkaptam. Sohasem fogom ezt elfelejteni nektek. Köszönöm mindenkinek az áldozatát, amit Értem, Szent Fiamért és a Szűzanyáért hoztok a Szentlélek segítségével. Atyai áldásom kísérjen tovább is titeket, engesztelő utatokon!
Mit kell tudjunk a kísértésről?
A kísértés: a Gonosz Lélek belső késztetése arra, hogy a rosszat tegyük meg; a jót ne tegyük, és különböző túlzásokba menjünk bele. Leginkább a Gonosz Lélek rendetlen: evésbe, ivásba, érzékiségbe, lustaságba, anyagiasságba, gőgbe, irigységbe, haragba, Isten nélküli vagy Isten elleni életbe akar bele vinni, a beleegyezésünkkel. A kísértés csak akkor válik bűné, ha abba, akár gondolatban is beleegyezünk! A Gonosz az Istenfélőket kísérti a rosszra, a bűnben élőket békén hagyja. Tudnunk kell, Isten sohase enged erőnkön felüli kísértést. Azért engedi meg Isten a Gonosznak, hogy megkísértsen, hogy ezáltal próbára tegyen, mi van valójában a szívünkben; edz minket a harc által; megtisztít a hibáktól, alázatossá tesz, lehetőséget ad az érdemszerzésre… Életünk utolsó leheletéig számíthatunk a Gonosz támadására, ezért állandóan vigyáznunk kell. A Gonosz Lélek mellett még a gonosz emberei, eszközei és a gyenge természetünk vihet a bűnbe.
Hogyan védekezzünk a kísértés ellen? Határozottsággal; állandó szeretetben maradással, imával, böjttel; a bűn következményeire való gondolással; Jézus, Mária, az Angyalok és Szentek segítségül hívásával; szenteltvízzel; a bűnalkalom kerülésével; rendszeres gyónással; szabadító imával; a jóban való kitartással…
“Boldogok, akik szívbékéjük érdekében ellenállnak minden kísértésnek!”

Keressük mindenben a Szentháromság akaratát

Kedveseim, amikor felteszitek a kérdést önmagatoknak, mit kell tennünk, hogy mindenben a Szentháromság akaratát keressük, akkor a következőkre figyeljetek: Először is tekintsetek Jézusra, akit a kereszten átszúrtak és oldalából víz és vér ömlött ki, mert onnan jön a ti üdvösségetek. Egyesítsétek szenvedéseiteket, a hétfájdalmú Szent Szűz kereszt alatt elszenvedett gyötrődéseivel, hogy vele együtt, az Ő vezetésével, az engesztelés legnagyobb iskoláját bevégezzétek. Majd kérjétek a Szentlelket, árassza rátok az isteni irgalom fénysugarát, hogy felismerjétek az Atya üdvösség tervét a ti életetekben is. Végezetül, szüntelenül imádjátok, és akarjátok az Atya Isten akaratát, hogy beteljesedjen mind a ti életetekben, mind pedig az emberiség  megmentésében. Figyeljetek egymásra, és ne engedjétek, hogy a nagy világesemények összeroppantsanak benneteket!
2011.03.12.                                                                  Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/keressuek-mindenben-a-szentharomsag-akaratat

“URAM, ITT A FÖLDÖN ÉGESS, VÁGJ,… CSAK ODAÁT ÜDVÖZíTS!!! ”

Tanítás a Szentlélek Istentől 2009 márciusában
“Szeretteim! Mivel nagyon közel vagytok az isteni figyelmeztetéshez, megkérlek benneteket, hogy elmélkedjétek át újra, lelki közösségetekben, a januári és a februári tanításokat.
Jelenleg, mivel nagyböjtben vagytok és a keresztutat is gyakrabban végzitek el, arra tanítalak meg titeket hogyan viszonyuljatok a szenvedéshez! Tudnotok kell, hogy a Földön senki sem kerülheti el a keresztre feszítésnek valamilyen formáját. Ez hozzá tartozik a földi életetekhez. A kérdés mindig az, hogy Velem vagy Nélkülem elitek-e meg a szenvedéseket. Ha Nélkülem élitek meg: káromkodva, átkozódva, kábitószerbe, öngyilkosságba,… menekülve, akkor a károtokra válik. Ha a szenvedést Velem élitek meg, akkor nektek is és mindazoknak a javára válik, akikért felajánljátok.
Jézus, amikor a Földön élt, értelmet adott a szenvedésnek.
Gyakran teszitek fel a kérdést: miért engedi meg a jó Isten a szenvedést? Azért, mert amikor az emberek szenvednek mindenkit és mindent másképpen látnak. Eddigi életetek sok gyötrődése és szenvedése azért volt, mert nem hallgattatok isteni figyelmeztetéseimre és Tőlem függetlenül akartatok élni! Arra is készüljetek fel, minél közelebb kerültök Hozzám, a lelki béke mellett, egyre mélyebb lelki szenvedésen mentek át, azért, mert egyre érzékenyebbé váltok a világban lévő rosszal szemben. A testi - lelki szenvedések megértetik veletek, hogy földi életetek véges és égi honvágyat fognak kelteni bennetek!
Én arra kérlek titeket, ne féljetek akkor sem, ha az egész világ és a pokol összefog ellenetek szomorúságot okozva, mert ti a győztes oldalán álltok, Aki veletek és bennetek van. Szenvedéseitek ellenére minden nap, adjatok hálát, hogy titeket nem csak földi életre teremtettelek – mint az állatokat és a növényeket – hanem boldog örök életre. A földi élet Jézusnak sem volt Mennyország, nektek sem lehet az. Ennek ellenére ne féljetek, mert erőtökön felüli keresztet nem engedek rátok!
Tudjátok meg, hogy a szenvedések megtapasztalása, azért is szükséges a számotokra, hogy jobban megismerjetek Engem, önmagatokat és az embereket. A szenvedés a hitetek, reményetek és szeretetetek próbája a Földön. A nagy szenvedéseknek jelzés értéke is van. Általuk azt üzenem nektek: legyetek állandóan készen, mert elérkeztetek az utolsó időbe! A szenvedés kegyelem a számotokra, mert ezáltal Isten, a lélek, a maradandó, a lényeges,… kerülhet az első helyre. A szenvedés engesztelési lehetőség is a bűneitekért, az egész emberiség bűneiért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Jó volna, ha megtanulnátok Szent Ágostonnal kimondani a nehézségek közepette: “Uram, itt a Földön égess, vágj,… csak odaát üdvözíts!” Tudnotok kell, hogy az igazi örömet csak a bűn és nem a szenvedés teszi tönkre!
Hogyan éljétek meg a szenvedést? Arra kérlek titeket soha ne bíráljátok felül Isten rátok vonatkozó Akaratát! Legyetek mindig megelégedve mindazzal, ami Isten engedélyével veletek történik! Ugye ti is észreveszitek azt, hogy az erős hitü emberek komolyan szenvednek panaszkodás nélkül és a gyenge hitü emberek panaszkodnak komolyabb szenvedés nélkül is. Tanuljatok meg ti is tűrni, szenvedni zokszó nélkül, Jézusért! Soha ne azt mondjátok a szenvedésben: “Miért engedted meg a szenvedést Uram?”, hanem “Mi a célod ezzel a szenvedéssel Uram?” Tanuljátok meg kimondani Jézussal: “Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!” Tudjátok meg, Isten előtt a legértékesebb a csendesen, türelmesen, békésen megélt szenvedés!
A szenvedéseitek közepette Én is teszek fel nektek néhány kérdést. Vajon megszabadultatok-e a bűneitektől, amelyek legtöbször a szenvedéseiteknek az okozói? Mint igazi engesztelők megtanultátok-e a legnehezebb leckét, a szenvedés csendes elfogadását és felajánlását az emberiség megmeneküléséért? Most készen vagytok-e a Velünk való találkozásra?
Megáldalak benneteket a türelmes szenvedés kegyelmével!!!”