1-43-77-85

(1) – Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért
Drága szeretett leányom, kérlek, kérd meg gyermekeimet, hogy imádkozzátok ezeket az imákat most a Nagyfigyelmeztetésig. Követőimet arra kérem, hogy mondják el ezeket az imákat a lelkek megmentéséért, melyeket minden nap adni fogok.
Ez az első ima:„Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért:Drága Jézusom, Te, aki oly nagyon szeretsz engem, engedd meg nekem, hogy alázatos módon segíthessek neked értékes gyermekeid megmentésében. Légy irgalmas minden bűnössel, függetlenül attól, hogy milyen fájdalmas, amint megbántanak Téged.Engedd meg nekem, hogy az ima és a szenvedés által segíthessek Neked mindazon lelkek megmentésében, akik esetleg nem élik túl a Nagyfigyelmeztetést, hogy Királyságodban helyet találhassanak melletted.Hallgasd meg az imámat, ó édes Jézusom, hogy segíthessek megnyerni mindazokat a lelkeket, akikre vágyakozol.Ó, Jézus Szentséges Szíve megígérem, hogy minden időben hűséges leszek Legszentebb Akaratodhoz.”


(43) - Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Ó Istenünk, Mindenható Atyánk,

Szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, és kereszthaláláról való megemlékezés alkalmából kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől.

Könyörgök Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem tudják saját magukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben halnak meg a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek megváltásukat keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy Jézus, a te Fiad Irgalmát kérhessék, hogy a bűntől szabadítsa meg őket. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 77. imája Nagy Britannia számára

 

Ó, Mennyei Atya, az ember Teremtő Istene, kérlek, hallgasd meg imámat.
Könyörgöm Hozzád, mentsd meg Britanniát a gonosz karmaitól és a diktatúrától.
Kérlek, hogy mindnyájunkat egy családdá egyesíts a Te Szemedben, minden vallásút, minden hitűt és bőrszínűt.
Adj nekünk erőt egyesülni, ellenszegülve minden olyan törvénynek, melyet Tanításaid megtiltására vezetnek be.
Adj nekünk erőt és bátorságot, hogy soha ne hagyjunk el téged, és hogy imáink által segítsünk megmenteni minden gyermekedet.
Vezesd egységre testvéreinket, hogy tisztelettel adózzunk Ígéretednek, mely az örök életet és az Új Paradicsomba való belépést hozza el nekünk. Ámen.

(85) – Ima, hogy az Amerikai Egyesült Államok megmeneküljön a csaló kezéből.

Ó, drága Jézus, borítsd be nemzetünket legértékesebb védelmeddel. Bocsásd meg az Isten Tízparancsolata ellen elkövetett bűneinket. Segítsd az amerikai népet, hogy visszaforduljon Istenhez. Nyisd meg az elméjüket az Úr Igaz Útjára.

Nyisd meg megkeményedett szívüket, hogy elfogadják Irgalmasságod Kezét. Segítsd meg ezt a nemzetet, hogy felálljon az istenkáromlás ellen, melyet valószínűleg ránk kényszerítenek, hogy megtagadjuk Jelenlétedet.

Könyörgünk Hozzád Jézus, hogy ments meg minket, védj meg minket minden bajtól, és öleld népünket Szentséges Szívedre. Ámen.




„Imádott Jézusom! Te ott függsz a kereszten. Szent Véred ömlik. Végigfolyik drága Szent megkorbácsolt csupa Seb Testeden. Ó Jézus! Mivé tett Téged a szeretet! Kérlek, add, hogy én is úgy tudjak szeretni, hogy teljesen megfeledkezzek magamról, és én is áldozattá legyek Érted! Mindenekelőtt Téged akarlak szeretni, egyedül Téged, Aki Áldozattá tetted Magadat értem. Téged akarlak szeretni, Aki fenékig kiürítetted értem a szenvedés kelyhét. Ó Jézus! Mekkora nagy a Te szereteted! Nagyobb, mint az egész teremtett világ, mert mindenre kiárad. Emberi elme felfogni képtelen. De Te mégis elrejtőztél a parányi ostyában, hogy a szívünkbe tudjunk fogadni Téged. Ó végtelen Szeretet! Köszönöm ezt Neked. Köszönöm, hogy eggyé válsz velem, a porszemmel, és én, a semmi, elválaszthatatlanul örökre a Tiéd lehetek. Jézusom! Annyira szeretlek, hogy ha nem fogadhatnálak a szívembe, belehalnék a vágyba, hogy Veled, az Istennel egyesüljek. Köszönöm, hogy itt maradtál köztünk a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és én naponta a szívembe fogadhatlak Téged. Köszönöm ezt a kimondhatatlan gazdagságot. Téged, Magát az Istent birtokollak. Te felülmúlod az egész világot, és a legnagyobbat, Magadat adod nekünk. Ó kimondhatatlan kincs, öröm, gyönyörűség és kedvesség a Te áldott Szent jelenléted mindazok lelkében, akik tiszta szívvel járulnak Hozzád. Egyetlen örömöm, édes boldogságom! Minden vágyam az, hogy színről színre lássalak Téged! Kérlek, jöjj el értem! Vegyél Magadhoz! Jutalmazd meg a Te kis szolgálóleányodat a Te örök társaságoddal! Engedd, hogy a Szívedben lakjak örökkön örökké! Töltsd be vágyamat, amelyet Te helyeztél belém! Sietnék Hozzád, de az időt és az alkalmat egyedül Te tudod elhozni. Ezért teljesen Rád hagyatkozom. Legyen nekem a Te akaratod szerint! Ámen.”




„Jézusom! Te, Akit keresztre feszítettek értem, és minden bűnösért ezen a világon! A Te Szent, értünk kiontott drága Véredért kérlek, ne hagyj elveszni egyetlen bűnöst sem! Kérlek, adj kegyelmet, lehetőséget, hogy még mielőtt meghalnának, a szentségekhez járuljanak. Ha pedig ez lehetetlen lenne, kérlek, add meg az őszinte bűnbánatot nekik, még mielőtt a lelkük elhagyná testüket, hogy megtérve meghiúsuljon a sátán terve, aki megfosztotta őket Tőled, legnagyobb Jótevőjüktől, örök életük Szerzőjétől, hogy az örök tűzbe taszítsa őket. Jóságos Jézusom! Kérlek, légy irgalmas a szegény, szerencsétlen bűnösökhöz, akiket rászedett a sátán! Ne engedd, hogy örökre meg legyenek fosztva Tőled, Aki Magad vagy a jóság, a szeretet, az irgalom és a béke. Értük kiontott Véredre kérlek, öleld őket szerető Szívedre, amelyet értük döfött át a katona lándzsája. Irgalmazz nekünk most, és halálunk óráján. Ámen.”





Uram, egyedül te tudod úgy átformálni a szívemet, hogy ugyanúgy tudjam szeretni felebarátaimat, ahogy magamat. Azért jövök most eléd, mert tudom, hogy csak te tudsz megtölteni ilyen önzetlen szeretettel – a te szereteteddel.

Azért könyörgöm, hogy te formálj ki bennem egy olyan szívet, amelyik törődik a körülötte élőkkel, és adj erőt, hogy tegyek is valamit értük. Atyám, tedd meg bennem azt, amit én nem tudok megtenni. Jézus nevében kérlek erre. Ámen.

 

Nincs címe a bejegyzésnek

Ima az Üvözülésért

Minden gyermekemnek, ha csak családjuk iránti szeretetből teszik is, rá kell ébredniük erre a gonoszságra, hogyha meg akarják egymást menteni. Szeretetem továbbra is vezetni fogja őket, ha most Hozzám fordulnak. Sohasem szabad félniük megtérni (felém fordulni), mondván a következőket: „Ó Uram, vezess engem birodalmadba, és védj meg engem a sötétségtől, amely elborította lelkemet. Hallgass meg most, ó Szent Szív, és jóságod által add, hogy szereteted fénye és védelme ragyogjon át engem.”

Mindazon gyermekeim, akik elimádkozzák ezt az imát, meghallgattatnak. Könyörgéseik megmentésükért, és azokért, akiket szeretnek, meghallgatásra találnak.




„Imádott Jézusom! Te a keresztfán ezt mondtad: „Szomjazom.” A lelkünkre szomjazol a világ végezetéig. Egy lettél közülünk, mert külsőre olyan voltál, mint egy Ember. Teljesen elrejtetted Istenségedet. Csak csodáid igazolták Isteni mivoltodat. Sokan nem hittek Benned, Názáretben. Ott nem is tudtál csodákat tenni. (Mt.13,58) Minden a mi szabad akaratunkon múlik. Te ma is teszel csodákat ott, ahol élő hittel hiszik, hogy Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Ahol kérnek, hogy jöjj közéjük, és cselekedj, ott gyógyítasz, békét teremtesz, és szeretetre gyújtod a szíveket. De ma oly kevesen vannak, akik hisznek Benned, és Téged kérnek, hogy orvosold bajaikat. A mai ember önálló. Ő maga akarja megoldani gondjait. Neked hátat fordít, mert gőgös. El is rontja egész életét, a sátán meg a pokolba taszítja.

Jézusom, Királyom! Te Mindenható vagy. Kérlek, add kegyelmedet e bűnös nemzedéknek, hogy higgyenek Benned, csak Rád hagyatkozzanak, és üdvözüljenek! Maradj velünk! A mi hittel teli imánkra változtasd meg ezt a világot! Hitetlenség helyett adj hitet, gyűlölet helyett szeretetet, bosszú helyett megbocsátást, fösvénység helyett adakozást! Kérlek, rombold le a bálványokat: a mammonimádást, a test bűnös vágyait, és a hatalmaskodást! Egyedül Istent imádjuk! Tagadjuk meg magunkat, és éljünk Neked tetsző szent tisztaságban, életszentségben! Engedelmeskedjünk törvényeidnek! Egyedül Te légy az Úr fölöttünk! Kérlek, add, hogy a Te szemeddel lássunk! Ne merüljünk el a földi dolgokban! Emeljük tekintetünket az odafenn valókra! Téged lássunk mindig magunk előtt, hogy mennyit szenvedtél a mi üdvösségünkért a keresztfán! Tanuljuk meg végre, hogy nem vagyunk a magunkéi! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Egyedül Neked tartozunk azzal, hogy mindig a Te akaratodat tegyük. Így nyerjük el az örök boldogságot. Ámen.”





„Segíts nekem Istenem, kitartani és nem feladni!”




Uram, szeretnék minden nap időt tölteni veled. Szeretnélek személyesen megismerni, Jézus. Szeretnék olyannyira megtelni örömmel és bátorsággal, hogy az emberek azt mondhassák rólam, hogy "ez az ember Jézussal jár." Kérlek, segíts, hogy ne ismerjek félelmet, ha az iazságról van szó. A Te nevedért kérlek, ámen.

121

Ima kérés a Mennyi Atyától

Én, az Atyaisten, a Mennyekből arra szólítom fel gyermekeimet, hogy halljátok meg felhívásomat, amint sürgetve kérlek benneteket, és álljatok fel azonnal! Csatlakozzatok egymáshoz az imádságban, mondván:
„Legmagasságosabb Isten, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, akit érettünk, szegény gyermekeidért áldoztál fel, hogy megments minket a pokol tűzétől, hallgasd meg imánkat. Fel szeretnénk ajánlani Neked szerény áldozatunkat, elfogadván a megpróbáltatásokat és a gyötrelmeket, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt eszközként szolgáljon minden lélek megmentésében.
Könyörögve kérünk Téged, hogy bocsáss meg azoknak a bűnösöknek, kiknek nehezükre esik a megtérés és add, hogy elfogadják Irgalmas jóságodat, hogy a Te meglátásod szerint hozzák meg azokat a szükséges áldozatokat, hogy a megváltásra méltók legyenek Szemedben.”
Ha ti Hozzám, a mennyei Atyátokhoz, a Legmagasságosabb Istenhez, az Univerzum és az emberiség Teremtőjéhez imádkoztok, meg fogom hallgatni imáitokat és védelmet biztosítok mindazoknak, akikért imádkoztok.

A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének

Egységben vagyunk Szentséges Szíveddel, drága Jézus.
Mi hitelt érdemlően hirdetjük Isten Igaz Szavát.
A világ végéig is el fogunk menni, hogy terjesszük az Igazságot.
Mi soha nem fogunk elfogadni semmi olyan hamis tant, melyet a Te Nevedben hirdetnek, és ami eltér attól, amire Te Magad tanítottál minket.
Mi a hitünkhöz továbbra is hűek, igazak és állhatatosak maradunk
Azokkal, akik elárulnak Téged, szeretettel és együttérzéssel fogunk bánni, abban a reményben, hogy majd ők is visszatérnek Hozzád.
Rendíthetetlenek, de ugyanakkor türelmesek is leszünk azokkal szemben, akik a Te Nevedben üldöznek minket.
Győzedelmesen fogunk járni az egész úton Új Paradicsomodig.
Megígérjük, hogy fájdalmaink és szenvedéseink által elvisszük Hozzád mindazokat az elveszett lelkeket, akik Szeretetedre éheznek.
Kérünk Téged, fogadd el imáinkat a világ minden bűnöséért, hogy az Irántad való szeretetben egyesülve egy családdá válhassunk a Béke Új Korszakában. Ámen.





„Drága Jézus Krisztus, magam sem értem, de egy űr tátong a szívemben, amelyet egyedül Te tölthetsz be. Ráébredtem arra, hogy azért létezem, hogy szerethess, és hogy kapcsolatban lehessek Veled. Kérlek, bocsásd meg bűneimet! Mára elérkeztem ahhoz a mérföldkőhöz, hogy elfogadjalak Téged Uramnak és Megváltómnak. Kérlek, légy jelen a szívemben és életemben, és szereteted vegye át magányom és fájdalmam helyét. Szeretnék Egyházközösséged tagja lenni.”




"Kedves Jézus Krisztus! Szeretnék a része lenni mindannak, amit ma a világban csinálsz. Hiszem, hogy használni akarsz engem. Szeretnék az első szerelmemhez visszatérni - hozzád. Szeretnék a kezeddé és a lábaddá válni a 21. században. Segíts hinnem és a meggyőződéseim szerint élnem. A te nevedben imádkoztam. Ámen."

80-126

(80) - Ima azokért a lelkekért, akik gyilkosságot követtek el

Ó, drága Jézus,
Irgalomért könyörgök azok számára, akik gyilkosságot követtek el.
Sürgősen kegyelmet kérek azoknak, akik halálos bűnben vannak.
Felajánlom Neked szenvedéseimet és nehézségeimet, hogy megnyithasd Szívedet és megbocsásd bűneiket.
Kérlek Téged, borítsd be Drága Véreddel mindazokat, kiknek lelkében gonosz szándék van, hogy gonoszságaiktól tisztára lehessen mosni őket. Ámen.

A keresztes Imahadjárat 126. imája: Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek

Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.
Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.
Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.
Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.
Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.

Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te nekünk tanítottál, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké. Ámen.



„Imádott édes jó Jézusom! Mindörökké Veled akarok lenni. Kérlek, védj meg Engem a sátán minden kísértésétől és cselvetésétől! Boríts be engem drága Szent Véreddel, hogy mindhalálig kitartsak az Irántad való szeretetben és hűségben.

Ezt az imát mondd el minden szentáldozás után. Ez az ima fog megvédeni az utolsó órán, hogy mindhalálig kitarts akaratom megtételében.”

Nincs címe a bejegyzésnek

Ima, hogy Jézus elvegye aggodalmainkat, amikor már minden reményt elvesztettünk

Csak hívjatok Engem és mondjátok:
„Jézus, vedd el szörnyű fájdalmamat és szenvedésemet, és engedd, hogy érezzem Szeretetedet” – és én azonnal elveszem nehéz terheteket.




„Istenem, neked van igazad. Én tévedtem. Kérlek, bocsáss meg nekem.”




Ima a Szentlélek által: „Ó áldott Szentlélek, Aki betöltöd szívünket, és eszünkbe juttatod mindazt, amit Jézus tanított! Foglald le szívünket, hogy lángoljon az Isten iránti szeretettől! Gyújtsd lángra lelkünket, hogy soha ne méricskéljünk, hanem egész életünket adjuk át Jézusnak, a mi drága jó Megváltónknak, hogy Ő rendelkezzen velünk tetszése szerint! Ne lázadjunk, ha szenvedünk! Nézzünk a keresztre! Az Isten egyszülött Fia Vérben ázva haláltusáját vívja értünk!!! Merítsünk Belőle erőt! Mekkora szeretet van Benne, hogy ekkora áldozatot hozott értünk! Kérjük kegyelmét, hogy hasonuljunk át Belé, amikor a Szentáldozásban a szívünkbe tér! Ő legyen szívünk Királya, mi pedig merüljünk el Benne, mint parányi vízcsepp a hatalmas szeretet óceánban! Akkor megtelik szívünk az Ő végtelen, Önmagát leküzdő, mindent odaadó szeretetével. Akkor végre olyanok leszünk, amilyeneknek teremtett az Atya: Szent Fiának hű képmásai. Ne hagyjuk, hogy a bűn eltorzítsa bennünk az Isten Ember képét! Éberen őrködjünk mindig lelkünk tisztasága fölött! Soha meg ne bántsuk Őt, Aki ennyire szeretett minket! Szemléljük Őt a keresztfán! Szent Sebeit miértünk szenvedte el. Véres könnyein át ránk nézve várja, hogy megjavuljunk, hogy üdvözíteni tudjon. Értünk kiáltotta: Szomjazom!

A te lelkedre szomjas, mert veled akar egyesülni a Szentáldozásban. Tisztulj meg a bűnbánat szentségében, hogy méltó lakása légy a királyok Királyának, az urak Urának, az Isten egyszülött Fiának, Aki a te Megváltó Istened! Ne bántsd meg Őt soha többé! Sőt: engeszteld mások bűneiért! Akkor boldog leszel, és nagy békét kapsz Tőle, mert Ő soha nem hagyja jutalom nélkül azokat, akik szeretik Őt.

Jézusom, imádott Királyom! Kérlek, vésd bele Nevedet szívembe! Soha nem akarok tudni másról, csak Rólad, a Megfeszítettről! Mindig csak Téged lássalak magam előtt, mennyit szenvedtél az én bűneimért! Soha meg ne bántsalak, inkább meghaljak! Kérlek, add nekem azt a szeretetet, amit Te éreztél irántam, hogy én is az életemet adjam Érted, ha a hitem miatt üldöznek! Ámen.”







Ott, ahol szeretett Jézusom lakik, ahol a szentségházban trónol, ott fogok én is mindig térdelni. Ott fogok szüntelenül imádkozni. Jézusom, szeretlek Téged szívem mélyéből. Rejtőző szeretet, imádlak Téged. Elhagyatott szeretet, imádlak Téged. Megvetett szeretet, imádlak Téged. Lábbal tiport szeretet, imádlak Téged. Végtelen szeretet, Aki a kereszten meghaltál értünk, imádlak Téged. Szeretett Uram és Üdvözítőm, add, hogy teljesen szeretetté váljak, teljesen engesztelő áldozattá váljak a legméltóságosabb Oltáriszentséget ért sérelmekért, Szűz Máriának, legkegyesebb Édesanyádnak Szívében. Amen.” (Anna Stang)

Nincs címe a bejegyzésnek

A haldoklók imája:

 

Uram, itt állok a halál és az örök élet kapujában! Vágyva vágyom karjaidba vetni magamat, de testem még nem engedi el lelkemet. Uram, kérlek, vágd el életem fonalát! Szabadítsd ki porsátor testemből Hozzád vágyódó lelkemet, mert örökké a Tiéd akarok lenni! Jézus, Te az élet és a halál Ura, Te a második isteni Személy, érettem megízlelted a halált, annak minden borzalmával, félelmével, kínjával és keserűségével együtt. Kérlek, erősíts meg engem, zárj be jó erősen az Te irgalmas, szeretettől lángoló Szívedbe, hogy el tudjak szakadni ettől a világtól, a hozzám közel álló szeretett személyektől és minden tárgytól, még a saját testemtől is, hogy soha senkit ne helyezzek Te eléd. Erősíts meg engem, kérlek, hogy Veled együtt ki tudjam mondani: Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te! Add nekem a Te végtelen szeretetedet, hogy irántad való szeretetből elfogadjam a halált, mint testvért, aki kiszabadít porsátor testem börtönéből, hogy lelkem Hozzád szálljon, és örökre egyesülve legyen Veled! Hőn imádott drága jó Jézusom, köszönöm, hogy Te ezt a kegyelmet mindazoknak megadod, akik erre vágyakoznak, vagy kérik Tőled. Hittel hiszem, hogy szavaid, amelyeket az Evangéliumban hozzánk intéztél, igazak és ámenek: Atyám házában sok lakóhely van, elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, aztán visszajövök és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Uram, kérlek, add meg nekem ezt a kegyelmet, hogy én már itt a Földön, ebben a siralomvölgyben a Te dicsőségedet szemléljem lelkemben, hogy apostolaiddal együtt a Tábor hegyen legyek Veled, a Feltámadottal, az Örök Élő Istennel. Kérlek, szakíts el engem mindattól, ami idehúz, és vonzzál Magadhoz, hogy mindig csak Rád gondoljak, csak Hozzád vágyakozzak, hogy csak és egyedül a Tiéd legyek. Így készíts fel engem a halálra, a testemtől és az emberektől való elválásra és a Veled való, végső, örök egyesülésre. Ámen.”