2011.10.19
ÉGI ÜZENETEK
Szűzanya: Az irgalmasság lelki cselekedetei I.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok, eszközömön keresztül szólok hozzátok. Két héttel ezelőtt a Szentlélek az irgalmasság testi cselekedeteiről tanított benneteket. Én pedig az irgalmasság lelki cselekedeteiről szeretnék szólni, és abból is a következő háromról: a bűnösöket meginteni, a tudatlanokat tanítani, a kételkedőknek pedig jó tanácsot adni.
A bűnösöket meginteni. Mária Natália nővér naplójában benne van, hogy az ember a lelkek mentése nélkül egy üres lap. Hát bizony ez így van, drága Gyermekeim. Nemcsak a saját lelketekkel kell törődni, lelkiismeretvizsgálatot végezni, gyónni, áldozni, ez mind nem elég, mások lelkét is figyelemmel kell kísérni. Kiket kell figyelmeztetni a bűneire? Nem azokat, akik jönnek veletek szemben idegenek, vagy alig ismeritek őket, csak köszönő viszonyban vagytok, mert ha nekik el kezdtek beszélni a bűneikről, akkor abból csak harag lesz, és megbotránkozás. Hanem azokat kell a bűneire figyelmeztetni, akik valamilyen szorosabb kapcsolatban vannak veletek. Pl. a családtagjaitokat, vagy a legjobb barátaitokat, vagy lelki testvéreiteket.
Hogyan kell figyelmeztetni az embereket a bűnre, az ő bűnükre? Jézus Máté evangéliumában erre választ ad nektek, azt mondja, hogyha felebarátod vétkezik ellened, akkor azonnal félre kell vonni, és négyszemközt kell figyelmeztetni. Ha pedig nem hallgat rád, oda kell hívni két lelki testvéredet, és előttük, mint tanúk előtt, megismétled azt a figyelmeztetést. Ha akkor sem hallgat rá, az egyház elé kell állítani. És ha az egyházra se hallgat, pogánynak vagy vámosnak kell tekinteni.
Drága gyermekeim, én tudom, hogy nektek, akik hűségesek vagytok Istenhez és idejártok engesztelni, vannak gyermekeitek, akik nem járnak templomba, nem gyónnak, áldoznak. Tehát bűnt követnek el. Nektek szülőknek kötelességetek gyermekeiteket figyelmeztetni, hogy ez a harmadik parancs ellen elkövetett súlyos bűn, és hogy micsoda következményei lehetnek. Mert aki nem jár templomba, gyónni még évente egyszer sem, az felelősségre lesz vonva, majd ott a túlvilágon, és nagyon sok adósság föltorlódik az ő lelkében. Persze a gyermekek nem biztos, hogy ezt elfogadják, másodszor és harmadszor is szólni kell nekik, de többet nem. Az nagyon helytelen, hogy ha minden áldott nap felhozzátok nekik ezt a bűnüket, mert abból csak veszekedés lesz, elválaszt benneteket, elhidegülnek tőletek. Vannak köztetek olyanok, akiknek a gyermeke nem szentségi házasságban él, hanem együtt lakik a barátjával vagy a barátnőjével. Ez is nagy fájdalom nektek, engesztelőknek, és a ti felelősségetek, hogy vonjátok félre, illetve kettőjükkel beszéljetek, úgy hogy más ne hallja.
Magyarázzátok el nekik, hogy micsoda nagy bűn ez, súlyos halálos bűn. A hatodik parancs ellen vétenek, és hogy Isten nem áldja meg kapcsolatukat, csak ha szentségi házasságban élnek. És hogyha gyermeketek, vagy párja ezt nem akarja elfogadni, amikor már kétszer vagy háromszor elmondtátok nekik, akkor abba kell hagyni, nem szabad erőltetni. Az Én szent Fiam sem híve az erőszakosságnak, tiszteletben kell tartani a szabad akaratukat. És arra kell gondolni, hogy a ti gyermeketek már felnőtt és saját maga felel a lelkéért. Ilyenkor mit tehettek mást, mint hogy imádkoztok, böjtöltök, virrasztotok, áldozatokat hoztok, szenvedéseket ajánlotok fel értük, és a szentmiséket is, amelyeken részt vesztek.
A tudatlanokat tanítani, az irgalmasság második lelki cselekedete. Mit kell tanítani? Hát biztos, hogy nem a tudomány alapjait kell tanítani a tudatlanoknak, a tájékozatlanoknak, hanem lelki dolgokat. És hogy kiket kell tanítani, itt is elmondhatom, hogy nem a járókelőket, az idegeneket, hanem azokat, akik nagyon közel állnak hozzátok. Tudjátok, hogy mikor lesz erre nagy lehetőségetek? A figyelmeztetés után, mert akkor rengeteg ember megtér, és akkor egy valami ott lesz minden ember lelkében, hogy van Isten. Nagyon sokaknak semmi más nem lesz a tudatukban. Szomjaznak és éheznek az ismeretekre, és kiktől kaphatnák meg leginkább, mint azoktól, akik részt vettek ezekben az isteni tanításokban. Mit kell tanítani a frissen megtérteknek? Először is azon kell munkálkodni, hogy Istenről tiszta képük legyen. Lássák be, hogy Isten nem egy bosszúálló, haragvó Isten, aki bünteti őket, hanem egy szerető Atya. Azután meg kell mondani, hogy Isten örökkön-örökké volt, hogy egy Isten van, és benne három személy.
Erről eszembe jutott egy bájos történet. Nagyon régen történt. Szent Ágoston püspök sétált a tengerparton, és látott egy kicsi gyermeket, ahogy a homokban játszott, és a vödrébe lapátolja a vizet. Lehajol hozzá és megkérdezi: – Mit csinálsz, kisfiam? Én atyám, a tengert fogom most belekanalazni ebbe a vödörbe. –Hogy-hogy, hát nézz ide, milyen hatalmas nagy ez a tenger, és a te vödröd milyen kicsi. Erre azt mondja a gyermek: – Tudod atyám, én hamarabb fogom belekanalazni a vödrömbe a tenger vizét, mint ahogy te megérted, a Szentháromság titkát.
Tehát gyermekeim, ne aggódjatok amiatt, hogy akit tanítotok nem értik meg ezt a hitigazságot, és még sok más ilyen hitigazságot, de az alap dolgokat meg kell ismerni. Azután meg kell ismerkedniük Isten tulajdonságaival: szeretetével, jóságával, irgalmával, igazságosságával. Azután Jézus életével, egészen a születésétől kezdve a tanításán, a gyógyításain, a csodáin, a szenvedésein és a halálán keresztül egészen a feltámadásáig. Meg kell ismerniük a szentmise lényegét. Nehogy azt higgye, hogy a szentmise, az egy automatikus, unalmas ismétlődés. Hanem meg kell értenie, hogy az nem más, mint Jézus 2000 évvel ezelőtti szenvedésének, a golgotai szenvedésnek megújítása, megjelenítése. És a szerkezetét is meg kell ismertetni velük, úgy ahogy mi tanítottuk nektek: van a tanítói rész, és van az áldozati rész a szentmisén, és hogy micsoda nagy értéke van a szentmisének. A szentségeket is meg kell tanítani a frissen megtérteknek.
Mi is a keresztség? Nem más, mint egy olyan hatalmas szentség, hogy azáltal minden ember Isten gyermekévé válik. Azután mi a bérmálkozás: a bérmálkozás közben a Szentlélek teljesen elárasztja a gyermek lelkét, és betölti hittel, reménnyel, szeretettel, és más egyéb szép erényekkel. Azután az Oltáriszentségről meg kell tanítani nekik, hogy Jézus legnagyobb, és leggyönyörűségesebb ajándéka, mert saját magát adja az Ő Testét, és Vérét. Azután a bűnbocsánat szentsége. El kell mondanotok, hogy a szentgyónás Jézus nagyon értékes ajándéka, mert a bűnbocsánat szentsége nélkül mindenki elkárhozna, aki a földre született. A házasság szentsége. El kell magyaráznotok, hogy a szentségi házasság milyen nagyon fontos, és hogy csak azon van rajta Isten áldása. Igaz, hogy férfinak, nőnek teremtette őket, és szerelemre teremtette, de nem erkölcstelenségre, paráznaságra. Azután az egyházi rend, a papi rend szentsége. El kell magyaráznotok, hogy szükség van a papokra, mert a papok azok, akik elvezetik híveiket Isten felé, azok, akik közvetítők Isten és az ember között, ők azok, akik kiszolgáltatják a szentségeket. A betegek szentsége, vagy utolsó kenet. Hány olyan hozzátartozót látok, akik attól tartva, hogy megijesztik betegüket, aki éppen haldoklik, vagy nagyon beteg, nem merik odahívni hozzá a papot. Pedig a pap, aki a betegek kenetét hozza, nagyon nagy szolgálatot tesz ilyenkor, mert ha feloldozza bűneiből, és megkeni a beteget, vagy haldoklót, akkor annak a lelkéről minden bűnt letöröl. Akkor az illető azonnal a kegyelem állapotába kerül, és bármilyen bűnei voltak akkor, és bármilyen életet élt addig, ha megkapta a feloldozást, és a betegek kenetét, nem tud elkárhozni, akkor már emberileg biztos, hogy a tisztítóhelyre kerül, ahonnan csak a Mennyország felé vezet az út.
Azután a kételkedőknek jó tanácsot adni. Mindnyájan tudjátok, hogy a kételkedést mindig a gonosz okozza, ő az, aki azt akarja, hogy mindenben kételkedjünk, ami Istennel, a túlvilággal kapcsolatos. Mi mindenben lehet kételkedni? Például Isten létezésében. Hát nem csoda, ha milliók és milliók kételkednek abban, hogy Isten teremtette a világot, és hogy van-e egyáltalán Isten. Az ateista világban 40 éven keresztül, de lehet, hogy már régebben azt nyomkodták bele az emberek szívébe, hogy nincs Isten, és mindféle tudományos elméleteket hoztak a világ keletkezésére.
Pedig a világot velünk együtt Isten teremtette. Azután lehet kételkedni Isten különböző tulajdonságaiban, a szeretetében, a jóságában, az irgalmában, az igazságosságában. Elmondok nektek egy történetet. Erzsike és Jolika szomszédok, a kerítésen keresztül beszélgetnek, Erzsinek be van gipszelve a karja, éppen tegnap tört el, majdnem sírva meséli, hogy mi történt vele, és hogy most jött a kórházból. Tavaly meg a lába tört el ugyanígy. Csontritkulásos, és minden lépésére vigyázni kell. Nagyon magas a vérnyomása, cukorbeteg, hat műtéte volt, és most következik a hetedik, mert epeköve van. – De mindez nem elég, -mondja Erzsi – képzeld el Jolikám, hogy a menyem állandóan szekíroz, olyan barátságtalan, az unokáimat és a fiamat teljesen ellenem fordítja. Igazság ez a Jó Isten részéről? Hát én minden nap ott vagyok a templomban, gyónok, áldozok, és éppen én szenvedek ilyen sokat. Nézd meg Jóskát, a hátsó kertszomszédunkat, ő olyan piszkos, szennyes életet él, folyton megcsalja a feleségét, ilyenkor kiöltözik szép ruhába, és napokra elmegy hazulról, máskor pedig veri a gyerekeket, és az asszonyt. Éppen nemrég láttam, hogy a ház körül kergeti késsel a családját. Állandóan káromkodik, hiszen te is hallhatod, hogy csak úgy zeng az egész kert a káromló szavaitól. És képzeld el, hogy ez a Jóska olyan makk egészséges, hogy még soha nem volt egy torokgyulladása sem. Hol van Isten igazságossága?
– Most már hagyd abba, mondta Joli, mert ez már tiszta istenkáromlás. Hát, ha van türelmed, akkor elmagyarázom neked, hogy hol van Isten igazságossága a te esetedben. Isten jól tudja, hogy ki az, akinek több szenvedést ad, és ki az akinek egyáltalán nem ad szenvedést. Általában az olyanoknak, mint te, akik hűségesek hozzá, akik heti áldozók, gyónnak rendszeresen, imádkoznak, azoknak több szenvedést ad, azért mert ők elfogadják, és felajánlják a saját lelkükért, a saját adósságaik törlesztésre, hogy a tisztítótűzben kevesebbet kelljen szenvedniük vagy pedig semmit. Vagy felajánlják másokért, a férjükért, gyermekeikért, a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért, haldoklókért, nemes célokra ajánlják fel. Értéke van a szenvedésüknek, Erzsikém a te szenvedésednek is értéke van – mondja Joli. – De hát akkor a Jóska miért nem kap szenvedéseket?
– – Azt is megmagyarázom neked, a Jóska azért nem kapja a szenvedéseket, mert attól még gonoszabb lenne, még jobban üvöltözne, verné a családját, és még többet káromkodna. Az ő szenvedése teljesen értéktelen lenne. Viszont, hogy miért egészséges, erre is tudok neked válaszolni. Azért, mert Jóskának volt az életében egy-két jó cselekedete. És ezt a kicsi jót megajándékozza Isten, és egészséget ad neki itt a földön. De alaposan meg kell felelnie a gonoszságáért a túlvilágon. Lehet, hogy a világ végéig ott lesz a tisztítóhely legalján, lehet, hogy a pokolba kerül. Ugye most már érted, Erzsikém, hogy milyen végtelenül igazságos Isten?
– Erzsi abbahagyta a panaszkodást, megértette. Hát valahogy így kell nektek is majd nevelni a kételkedőket.
Azután kételkednek majd emberek a túlvilágban. Nagyon sokan vannak a világban, akik nem hisznek a tisztítóhely létezésében, pedig ott van a Bibliában, több helyen is megtalálható, csak meg kell keresni. Bizony van tisztítóhely, és ez tulajdonképpen Isten végtelen irgalmának bizonyítéka, hogy megteremtette a tisztítóhelyet. Mert mi lenne, ha nem lenne? Akkor azok az emberek, akik leélték az életüket bűnökkel vegyesen, mert nagyon ritka az az ember, aki egy szál bűnt sem követ el, nincs is ilyen a Szűzanyán kívül. A haláluk után nem léphetnének be a mennyországba, mert még nem tiszta a lelkük, ahhoz, hogy üdvözüljenek, hótisztának kell lenni. És ezek mind a pokolba kerülnének. Akkor lenne csak igazságtalan Isten! Hányan kételkednek a pokolban, az ilyeneknek csak mondogassátok, hogy bizony van pokol! Ők azt mondják, hogy Isten olyan végtelenül jóságos, hogy nem engedte meg, hogy legyen olyan ember, aki elkárhozik, azért csak mert itt a földön rossz volt az élete. Hát Isten nem egy tehetetlen báb, hanem végtelen irgalmas és igazságos egyszerre. Ha Isten nem teremtette volna meg a poklot, akkor mi lenne azokkal az emberekkel, akik nagyon gonosz módon élték le az életüket, abban merült ki az egész létezésük, hogy másokat, családjukat, munkatársaikat kínozták, bántották, elszomorították az életüket. Gyilkoltak, rengeteg abortuszt elkövettek. Mi lenne a sorsuk a haláluk után? Odamennének a mennyországba, a mennyországot is pokollá tennék? Mert ha csak egy ilyen ember is bekerülne oda a békétlenségével, a gonoszságával, az ítélkezésével, a rágalmazásával, mert akkor megszűnne a Mennyország, mint olyan, mert akkor már nem lehetnének boldogak a szentek. Tehát, igenis van pokol, szükség van arra is, hogy azok, akik nagyon gonoszak voltak és megátalkodottak és az utolsó pillanatban sem bánták meg, nem voltak képesek bocsánatot kérni, még haldoklásukkor sem Jézustól, akkor sem estek térdre előtte lélekben. Odaítélték magukat a pokolba. Hát akkor természetes, hogy van pokol és ez az ő helyük. És most mondok nektek egy meglepő dolgot a kételkedéssel kapcsolatban.
Azok, akik kiválasztottak szintén érzik a kételkedést, pl. kapnak egy kegyelmet, és arra gondolnak álszerénységükben, hogy én ezt nem érdemlem meg, ez nem létezik, Isten nem engem választ ki erre, hanem más valakit, aki jobban megérdemli. Biztos a Gonosz súgja nekem ezeket a mondatokat. Nem létezik, hogy Isten szól hozzám, vagy a Szentháromság tagjai, vagy a szentek szólnak hozzám, én ehhez méltatlan vagyok. Ezt csinálja éveken át, és Isten mindig újra és újra szól hozzá, de ő nem válaszol, eltolja magától. Ilyenkor az Úr Jézus nagyon szomorú, nagyon fáj neki a kételkedés, és kénytelen elvenni tőle a kegyelmet, mert látja, hogy semmire sem megy vele. Azután vannak olyan választottak, akik szintén kételkednek, de nem saját kegyelmeikbe, hanem más választottak ajándékaiban. Nem hiszik el, hogy a másikat is ugyanúgy kitünteti a Jó Isten, mint ahogy őt. És akkor olyanokat híresztelnek róla, sőt a szemébe is mondják, hogy te úgy találsz ki mindent, ez nem istentől jön, ez a Gonosztól jön, stb. Ezzel be is fejeztem az irgalmasság lelki cselekedeteinek ezt az első három pontját.
Elmondom nektek, hogy a Szentháromság és Én, itt vagyunk jelen ebben a kicsi teremben. A Szentháromság mindhárom tagja az Atya, a Fiú és a Szentlélek teljes dicsőségükben vannak jelen, csak úgy ontják magukból a fényt, úgy hogy ezt az egész termet beragyogják. Rátok is rengeteg ilyen sugár hull. Hogyha most megengedném nektek, hogy láthassátok, azonnal megvakulnátok, vagy belehalnátok. Ezért Isten senkinek, még a legnagyobb szentnek sem engedi, hogy teljes dicsőségében megláthassa, se Jézust, se a Szűzanyát, mert nem bírná azt a hatalmas fényt. Csak a Mennyben találkozhat az ember a megdicsőült Istenével. Először az Úr Jézus áll veletek szembe, egy lépést tesz hozzátok, kitárja kezét és azt mondja: „Drága Kicsinyeim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, Én most ide a szívem mellé helyezem a kezemet, széthúzom a ruhámat és kilátszik az Én megdicsőült, dobogó, szeretetlánggal díszített, töviskoronával átfont, sebes szívem. Itt láthatjátok kívül a bőrömön. A szeretetlángomról most mindenkinek egy izzó szeretetsugarat küldök, mindegyiketek szívébe azért, hogy ha majd a bűnösöket figyelmeztetnetek kell, meg kell inteni, akkor azt az én tapintatos szeretetemmel tegyétek meg, hogy egyet se bántsatok meg közülük.” Utána pedig a Szentlélek Isten tesz egy lépést felétek, kitárja a karjait, és köszönt benneteket: „Drága Gyermekeim, Én is itt állok előttetek, nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Mit is mondott az Én legszentebb Jegyesem? Mi az irgalmasság második lelki cselekedete? A tudatlanokat tanítani. Hát én most egy csodát művelek veletek, az ajkatokat, a szíveteket, a nyelveteket megérintem az Én isteni hatalmas erőmmel. Kiárasztom rátok, és ettől a perctől fogva, egészen másképpen tudtok majd tanítani. Eszetekbe fogom juttatni, mikor tanítotok, azokat a tanításaimat, amiket itt hallottatok, és ékesszólóan fogtok beszélni, nem fogtok magatokra ismerni.” És most a Mennyei Atya áll előttetek. A Mennyei Atya egy aranytálcát fog a kezében, és az tele van kicsi égő fehér gyertyákkal. És így szól hozzátok: „Drága Gyermekeim, én most odamegyek közétek, mindenkihez egyenként, tárjátok ki a pici szíveteket, mert beleteszek egy ilyen kicsi égő gyertyát. Ez a gyertya nem más, mint az Én hatalmas izzó szeretetem és bölcsességem. Megvilágítom az értelmeteket és a szíveteket az Isteni bölcsességemmel, hogy meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól, de nemcsak azért adom nektek, hogy meg tudjátok különböztetni, hanem, hogy tovább adjátok azoknak, akiket tanítotok, a kételkedőknek.” Most pedig Én, Mennyei Édesanyátok körbejárok köztetek. Kitárom a karomat, és mindenkit magamhoz szorítok. Homlokotokra egy szerető édesanyai csókot lehelek, és már vissza is jövök ide a helyemre, most hogy újra előttetek állok, megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2011.10.26
ÉGI ÜZENETEK
Jézus: Az irgalmasság lelki cselekedetei II.
Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Uratok, nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma folytatom, ami Édesanyám elkezdett. Az irgalmasság lelki cselekedetei közül most a negyedik és az ötödik következik. A negyedik a szomorúakat vigasztalni, az ötödik bántalmakat békével tűrni.
Mit jelent ez, hogy a szomorúakat vigasztalni? A szomorúság nagyon elharapózott a világban. És a szomorúság mindenkit egyformán érint. Szomorúak az óvodások, az iskolás gyermekek, szomorúak a fiatalok, a középkorúak, az öregek, hogyha nem kapnak elég szeretetet.
Mi váltja ki a szomorúságot? Először is a magány. Magányos, aki egyedül él, magányos lehet az is, aki családban él, és magányos az is, akinek nincs párja, nem találja az élete párját, a férjét, vagy a feleségét. Szomorú, aki teljesen egyedül él.
A Kató néni esetét szeretném elmondani nektek. Kató néninek két fia is van, az egyik nagyon messze van, külföldön, a másik pedig Budapesten. Egy évben egyszer-kétszer látogatják meg. Az egyik szomszédjával nincs jó viszonyban, olyan rideg a kapcsolata vele. A másik szomszédai fiatalok, rohannak a munkájukba, késő este jönnek haza, úgyhogy csak mosolyogva köszönnek neki, ennyi az egész. Eljár a templomba vasárnap, sőt minden nap. De mivel erősen kopnak a térdei, fáj a lába és bottal jár, lassan tud menni. Amikor jönnek ki a templomból szeretne valakivel beszélgetni, de sajnos ő csak lassan tud járni, és mindenki rohan. Kedvesen köszöntik, elszaladnak mellette, mert sietnek. Tehát nincs senki, akivel a gondolatait kicserélje.
Bánatában felhívta eszközömet, Évát. És Én a következőt válaszoltam a szomorúságára: Drága Gyermekem, Katókám! Szeretném megvigasztalni a kis szívedet. Én megértem, hogy szomorú vagy, mert minden ember társas lény, mindenki vágyódik a szeretet után, hogy tudjon egy kicsit beszélgetni ezzel-azzal. Neked ez nem jutott osztályrészedül, de hidd el, te is hibás vagy ebben. Ajánlok neked valamit, hagyd abba az önsajnálatot, ne gondolj a saját bajodra, hanem másokéra.
Lakik az utcában egy ismerősöd, aki egy pár hete törte el a lábát. Fekszik az ágyban, nem tud most templomba menni. Hogy örülne, ha meglátogatnád, menj el hozzá, beszélgess vele egy kicsit, vigasztald, imádkozz vele együtt az ő gyógyulásáért. Egy másik utcában lakik egy asszony, aki már réges-régen nem tud templomba járni, ismered jól, ő pedig most már annyira elgyengült, elöregedett, hogy csak otthon totyogni tud a bútorok között. Menj el hozzá, segíts neki egy kicsit, vigyél be egy vödör fát, hogy rá tudja tenni a tűzre, vagy kérdezd meg nem kell-e neki valami a boltból. Amikor hazajöttél a templomból, ott vagyok a szívedben, akkor gondolj rám, dédelgess egy kicsit, beszélj hozzám bensőségesen, saját szavaidból, a szívedből, és meglátod, érezni fogod, hogy ott vagyok melletted. Éreztetem majd veled a jelenlétemet, ne nyugtalankodjon a kicsi szíved, nem vagy egyedül, én mindig veled vagyok.
Azután Gyermekeim, magányos lehet az is, aki családban él. Pista bácsi egy darabig jól érezte magát, igaz, hogy meghalt a felesége, és a gyereke a családjával együtt felköltözött Budapestre, tehát egyedül maradt. De remekül feltalálta magát, befizetett magának ebédre az öregotthonba, a kertjét gyönyörűen tudja gondozni, a ruháját ki tudja mosni, ellátja magát, talpraesett kis öreg. Jó kapcsolatban van a szomszédaival, és van egy barátja, akivel minden héten legalább kétszer-háromszor találkoznak, és elbeszélgetnek. Egész addig nem volt semmi baja a kis öregnek, amíg a fia Budapestről le nem jött. Elmondta neki, hogy nagy tervei vannak vele, szeretnék, hogy ha ott lakna velük, itt hagyná ezt a poros falut, följönne Budapestre. Adnak neki egy kis szobát, és családi légkörben lehet, sokat beszélgethet majd az unokájával, az egyetemista Lacikával, hiszen annyira szeretik egymást. Hallani sem akar Pista bácsi erről, és mondja, hogy ő nagyon jól érzi itt magát, és esze ágában sincs innen elmenni. De akkor a fia politikát változtat, és azt mondja: – Hát apa, nem szereted a Lacikát? – Hát hogy ne szeretném? –Tudod, Lacinak szeretnék egy autót venni, mert már minden csoporttársának van, és azzal jár az egyetemre, és ő annyit buszozik és villamosozik, a tanulástól lopja el az idejét ez a sok utazás, és ha autója lenne percek alatt ott lenne az egyetemen. Tudod, apa arra gondoltunk, hogy eladnánk a te házadat, és neked adnánk egy szobát, remekül éreznéd magadat nálunk. Ugye szereted az unokádat? Pista bácsi elgondolkozott: – Hát milyen ember vagyok én, hogy nem segítek az unokámon, amikor rám szorul? Olyan jó szíve volt, hogy beleegyezett. Oda is költözött közéjük. Eleinte semmi probléma nem volt, kényeztették, babusgatták, odaültették az asztalon a főhelyre, mindig kihívták az ebédhez, a vacsorához és hallgatták a katonai emlékeit, meg a gyermekkori és ifjúkori történeteit. Az unokája bement hozzá, hiszen még nyári szünet volt, ráért, elbeszélgetett a papájával.
Ilyen szépen telt az idő. És közbe lement a parkba, látta, hogy az emberek sétáltatják a kutyájukat. Összeszorult a szíve, mert a kutyáját oda kellett ajándékozni valakinek. De hamar megvigasztalódott, itt vagyok a kedves családommal. Aztán valahogy megváltozott minden, közölték vele, hogy apuka képzeld, sikerült eladni a házat, megvettük Lacikának az autót. Laci már kérte is, hogy menjen le vele kocsikázni egy kicsit, nézze meg hol van az egyetem, és hálásan köszönte az autót a nagypapának. Aztán elkezdődött a tanítás az egyetemen, Lacika alig volt itthon, kora reggel ment, és késő este jött haza. Bizony sose ment be ezután a papához. A menye pedig, egy tálcával benyitott hozzá, és azt mondta, ezután mindig be fogom hozni az ebédet, mert most már Laci sincs itthon, a családban mindenki akkor eszik, amikor éhes. Elszomorodott, de azért elfogadta a helyzetet, a vacsorával is így tettek. Lement Pista bácsi minden délután a parkba sétálgatni, leült egy padra. Ahogy ott ült, odajött hozzá egy hasonló idős ember: – Uram megengedi, hogy én is itt helyet foglaljak? –Persze, nyugodtan üljön csak le! És elkezdtek beszélgetni. Nagyon hamar összebarátkoztak, összetegeződtek. Mutatta ez az újdonsült barátja, hogy ő abban a házban lakik. Éppen az ő háztömbje mellett, milyen közel van és attól kezdve minden nap találkoztak. Egyre jobban megszerették egymást. Aztán az történt, hogy vendégek jöttek a fiatalokhoz, Pista bácsi már előre örült, milyen jó lesz, megismer másokat is. Amikor megjöttek a vendégek, már ki is jött a szobájából, de rögtön visszatuszkolták a fiatalok, apuka csak menjen vissza a szobájába, ezek a vendégek nem magához jöttek, nem kíváncsiak a katonai történtetekre. Velünk szeretnének beszélgetni. Pista bácsi nagyon elszomorodott, bement a szobájába, és amikor behozta a menye a vacsoráját, oda ült a levese mellé, de belecsöpögött a könnye a levesbe. Annyira fájt neki, hogy valahogy őt nem vonják bele a család dolgaiba. Másnap megint lement a parkba, gondolta elmeséli, hogy mi is történt, hogy mostanában milyen ridegek, fagyosak vele a gyerekek, mert megszerezték, amit akarnak. Igen ám, de nem tudta neki elmondani, mert nem jött el barátja. Mit történhetett, csak nem betegedett meg, és elment hozzá. Fölment a lépcsőn, bekopogott. Nagyon szomorú arccal nyitotta ki az ajtót a barátja leánya. – Mi történt, csak nem beteg a barátom? – Nem. Sokkal nagyobb baj van, reggel agyvérzést kapott, és mire kijött a mentő, meghalt. Pista bácsi elgyengült, remegtek a lábai, gyorsan bevitték a konyhába, leültették, hogy nehogy összesen. Aztán mikor egy kicsit összeszedte magát, hazament, bement a szobájába, lefeküdt az ágyára és zokogott. Látjátok, Gyermekeim, családban élve is lehet magányos az ember.
Mitől lehet még valaki szomorú? Pl. a betegségtől. Valakinek megmondják, hogy gyógyíthatatlan betegsége van, és csak rövid ideje van hátra. Az ilyen ember nagyon elszomorodik. Így járt Marika is. Tüdőrákos volt, az egyik tüdejét már megoperálták, a másik már tele volt daganatokkal. Feküdni sem tudott a kórházban, úgy támogatták párnákkal, hogy üljön az ágyán. Ott a városban volt egy kis missziós csoport, egy papból és híveiből állt. Ők járták a kórházat, beszélgettek a betegekkel, vitték a szentségeket. Ilonka volt az egyik. Bekopogott az egyik kórterembe, éppen abba, ahol Marika feküdt. Köszönt, kiválasztotta magának Marikát, mert olyan rémültek voltak a szemei. Megkérdezte, hogy megengedi-e, hogy egy kicsit beszélgessen vele. Leült mellé, és kikérdezte Marikát, hogy mi a baja. Marika elmondta a történetét, és azt, hogy már csak hetei vannak vissza. Két-három hét és meg fog halni. Három gyermeket és a férjét hagyja maga után. Nagyon nagy fájdalmai vannak, és rettenetesen fél a haláltól, mert ha meghal, mi lesz? Megsemmisül és vége mindennek. Erre Ilonka megkérdezte: – Marikám, hát te nem voltál elsőáldozó? Nem gyóntál, nem jártál hittanra? – Dehogynem, de azokat én már réges-régen elfelejtettem, és egyáltalán nem gyakorolom a vallásomat, a gyerekeimet sem így neveltem. – Nem baj, soha nem késő! Most a Jó Istenhez kell fordulnod, és el kell hinned, hogy a halál csak egy átmenet egyik életformából a másikba. Átmész a túlvilágba. Elmagyarázta neki, mi az a túlvilág. Milyen három része van, és hogy lehet bejutni az örök életbe. És hogy Isten irgalmából mindenki elérheti az örök életet, aki úgy él, aki akarja. – Én biztos nem, – mondja Marika –négy abortuszt elkövettem, és egyszer megcsaltam a férjemet. Gondolod, hogy Isten megbocsát nekem, nem létezik, én el fogok kárhozni, ha van pokol, akkor én biztosan oda kerülök. – Dehogy kerülsz, Marikám, hogy ha megbánod a bűneidet, meggyónsz és áldozol, felveszed a betegek szentségét, akkor biztos, hogy elnyered az örök életet. Legfeljebb az adóságaidat le kell törlesztened a tisztítóhelyen, de még az sem biztos, mert ha a szenvedéseidet, ami most van, felajánlod, akkor elnyerheted a Mennyországot. – És hogy kezdjek hozzá? – kérdezi. – Itt az imakönyvem, ezt kölcsönadom holnapig, nézd meg a lelkitükörből, hogy milyen bűnöket követtél el. Holnap ide küldöm az atyát, ő majd meggyóntat, megtisztul a lelked, annyi mintha Jézus jönne ide, és Ő gyóntatna meg.
Drága Gyermekeim, ha találkoztok ilyen súlyos beteggel, akinek az orvos megmondja, hogy csak rövid ideje van hátra. Akkor ne ámítsátok, hogy meg fogsz gyógyulni, erős vagy te, csak akaraterő kell. Nem kell ámítani, nem kell hazudozni, hanem úgy kell vele beszélni, ahogy Ilonka Marikával.
És most, Drága Gyermekeim, az irgalmasság lelki cselekedeteiből az ötödiket szeretném ismertetni veletek: a bántalmakat némán tűrni. Ez nagyon nehéz dolog, embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Istent hívjátok, mikor mélyen megbántanak, és nagyon fáj! Ha rögtön hívjátok, akkor nincs semmi baj, mert akkor némán tudtok maradni. Ha mégis megvéditek magatokat az nem bűn, ha annyit mondotok, hogy nincs igazad, rosszul informáltak. De ha folytatod, és nem kezdesz el rögtön Énhozzám imádkozni, hanem bosszúálló gondolatok támadnak benned, és elkap az indulat, és elkezdesz kiabálni, őt is szidni-hordani, akkor már vége. Benne vagy a bűn kellős közepében, és a sátán markában. Elmondok nektek egy példát. Egy élelmiszerboltban van egy főnök, aki éppen nincs ott, mert anyagbeszerzésen van. Krisztián ott ül a pénztárban, Imre pedig a vevőkkel foglalkozik. Amikor ki megy az utolsó vevő, Krisztián így szól: – Te Imre, holnapra hozd vissza azt a két konyakot, mert láttam, hogy leloptad onnan, a polc tetejéről és elvitted a raktár felé, ott tartod a táskádat. És mikor tegnap este mentél haza, láttam, hogy púposodik a táskád. Légy szíves hozd vissza holnap, mert nagy baj lesz belőle.
Imre ámuldozik: – Te idefigyelj, velem ne viccelj, ismersz engem, hogy én megbízható vagyok, és soha nem lopok. – Dehogynem, én láttam. – Erre annyira dühbe esik Imre, hogy neki esik Krisztiánnak. – Én nem loptam, de te minden nap kiveszel a kasszából, hol egy ötezrest, hol egy kétezrest, hol egy ötszázast, kétszázat, nem nagy összeget, nehogy észrevegye a főnök. Még soha nem árultam el főnöknek.
Na ebből aztán nagy-nagy veszekedés lett. Trágár szavakat kiabálnak egymásnak. Megjön másnap a főnök, és Krisztián rögtön el kezdi a vádat mondani. Na de Imre sem marad csendben, és mi a vége, mind a kettőt kidobják a munkahelyéről, és a rengeteg munkanélküli közül fölvesznek újakat.
Tehát nagy baj lesz abból, ha valaki nem tud idejében hallgatni. Nem elég, hogy anyagi káruk lett belőle, még a lelkük is oda van, mert rágalmaztak, veszekedtek. Gyermekeim, a lelki fejlődésnek az már egy komoly foka, ha valaki, amikor bántalmazzák, akkor némán tűri. De van egy még magasabb foka, amikor bántják, nem csak hogy némán tűri, hanem nem mondja el senkinek. Magába zárja, csak nekem mondja el, az ő Jézusának. Nagyon tetszik az ilyen viselkedés, én meghallgatom, és meg is vigasztalom. De van egy még magasabb foka a lelki fejlettségnek, ami már egészen közel van az életszentséghez. Amikor nemcsak, hogy némán hallgat a bántalomra, nemcsak hogy magába zárja, hanem sír, nem azért, mert megbántották, hanem azért, mert Engem Jézust bántanak. Az Én szívembe szúrnak tövist azzal, hogy őt bántják.
Drága Gyermekeim! Az irgalmasság lelki cselekedeteiről, erről a kettőről, csak ennyit szerettem volna ma mondani. Most az következik, hogy hogyan is van jelen itt a Szentháromság és a Szűzanya. Mennyei Atyátok hófehér ruhában van, és árad belőle az életszentség, egészen bevon benneteket a fényével. Belenyúl a keblébe, és kiveszi az Ő piros szívét, ami lángol a szeretettől, és rajta van egy aranyszínű töviskoszorú. Most így szól hozzátok: – Drága, Kicsi Gyermekeim! Eljöttem hozzátok, most körbemegyek, mindenki elé odaállok, egyenként, és mindenkinek a szívéhez odaérintem az én szívemet. Mert az Én szívemen, ez az aranykoszorú azt jelenti, hogy a bántalmak, amivel megbántják egymást az Én gyermekeim, nekem is nagyon nagy fájdalmat okoznak, nemcsak Szent Fiamnak. És azt is jelenti az Én piros hús szívem, hogy nagyon sajnálom a szomorúakat. És most nektek egy együttérző, hús szívet akarok adni, ezért érintem hozzá a ti szívetekhez az Enyémet. Hogy a szomorúakat ezzel a nagy együttérző szeretettel tudjátok vigasztalni. Mennyei Édesanyátok is körbemegy, fehér kendő van a fején, szép ruhában van, odamegy egészen a közeletekbe, egy piros szívet rajzol homlokotokra, annak a jeléül, hogy szeressétek a felebarátaitokat, különösen a szomorúakat. És most Engem, Jézus Krisztust nem úgy láttok, ahogy szoktatok eddig. Nem hosszú, fehér tiszta ruhában, hanem szomorúan lehorgasztott fejjel. Hullik a könnyem bánatomban, mert magamon hordozom az egész világ szomorúságát. Azután a ruhám, az arcom, a kezem, a lábam tele van piros foltokkal. Ezek a bántalmak foltjai, amivel az egyik teremtményem bántja a másikat. Különösen azokat a foltokat mutatom, amivel titeket bántanak a felebarátaitok. Találkoztok velük az utcán, és azt mondják: – Hová mész, talán a szektába? Akkor már is egy folt keletkezik a ruhámon. Vagy ha azt mondják: – Minek jársz oda, ott már nem a Szentlélek működik. És képzeljétek el, hogy a világban, mennyi és mennyi fájdalom van és ez mind Engem súlyt. Úgy képzeljétek el, hogy ha valakit megbántanak, akkor az annyi, mintha engem bántanának. Vigasztaljátok a szomorúakat, Kicsinyeim, és viseljétek némán a bántalmakat, kövessetek Engem! Emlékeztek a Szentírásból, amikor ott álltam a zsidó papok előtt, és mindenféle rosszat mondtak rám, hogy Én király akarok lenni, a császár ellensége vagyok, hogy megváltoztatom a zsidó törvényeket, hogy hazudozok össze-vissza, a vámosok és utcalányok barátja vagyok, eszem-iszom életet élek, stb. Ez mind, mind merő hazugság, és némán tűrtem. Merítsetek ebből az Én némaságomból. Vagy amikor a töviskoronázásom volt, letérdeltek körbe: Üdvözlégy, zsidók királya! – gúnyolódtak. Akkor nem mondtam nekik, hogy Én király vagyok, de nem a zsidó nép királya, hanem az egész Ég és Föld Ura és királya. És a ti bírátok leszek. Vagy amikor a kereszten függtem, felállítottak a kereszttel. A szidalmak jöttek rám egymásután: – Ha te vagy a Messiás, szállj le a keresztről! Ha Isten Fia vagy, mentsd meg magad! Te hazug, azt mondtad, hogy ha leromboljuk a templomot három nap alatt felépíted. Hogy fogod felépíteni, hiszen mindjárt meghalsz. És akkor Én mit mondtam nekik: – Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Látjátok Drága Kicsinyeim, ti is rögtön ezt mondjátok, abban a pillanatban, hogy megbánt az illető. Atyám bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit beszél, mit cselekszik! Most pedig megáldalak benneteket az irgalmasság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2011.11.02
ÉGI ÜZENETEK
Mennyei Atya: Az irgalmasság lelki cselekedetei III.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok. Eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma befejezem az irgalmasság lelki cselekedeteiről szóló tanításainkat. A hatodikról és a hetedikről lesz szó. A hatodik az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, a hetedik élőkért és holtakért imádkozni.
Ellenünk vétkezőknek megbocsátani, ez bizony rendkívül nehéz, embernek szinte lehetetlen, csak velünk együtt lehetséges. Ki volt az, aki először tanított benneteket ellenségszeretetre? Nem más, mint Jézus Krisztus, amikor köztetek járt. Ő sok mindent mondott a népnek, akik özönlöttek utána. Mondta nekik, hogy a rosszat jóval viszonozzátok, hogy szeressétek ellenségeiteket.
A mai emberek között sok olyan van, aki el tudja fogadni, és ismeri Jézus tanításait az ellenségszeretetről, a megbocsátásról, de még többen vannak azok, akik nem is hallottak róla, és nem is akarják megismerni ezt a tanítást. Példákban fogom nektek megmutatni, hogy mekkora különbség van az emberek között a megbocsátáshoz való kapcsolatukban. Az első példában egy tanárnőről lesz szó, Mariannak hívják és az egyik kolléganőjéről, Irénkéről. Mariann irodalomtanár, Irénke pedig alsótagozatos tanítónő. Az igazgató helyettes Irénkét megkéri, hogy menjen végig az osztályokon, és vigyen a gyerekeknek és a tanároknak egy felolvasni való fontos üzenetet. Irénke végzi is a munkáját, és elsőként bekopog Mariann órájára, Mariann a tanári asztal székén ül, és olvas egy regényt, a gyerekek pedig csöndben írják a dolgozatot. De hogyan! Papírfecniket adogatnak egymásnak, a könyvből olvassák ki a válaszokat a dolgozathoz, tehát puskáznak. Megdöbben ezen Irénke, meg is van a véleménye erről a nagy lazsálásról, és ahogy végez a rábízott feladattal, rögtön megy az igazgatóhelyetteshez, és elmondja, hogy Mariann milyen felelőtlenül íratja a dolgozatot. De ezzel nem elégszik meg, hanem továbbmegy és a többi tanárnak is elmondja. Ezzel aztán ítélkezett, bűnt követett el. Telik az idő, valahogyan a fülébe jutott Mariannak, hogy mit mondott róla Irén, és elkezd haragudni rá. Nem is szól hozzá, éppen hogy csak köszön, rideg, fagyos hozzá. Egy fél év múlva Irén odaáll Mariann elé és így szól: –Te, Mariann, nem tudnál nekem segíteni, te magyar szakos vagy, biztos meg van neked az Arany Ember. Kötelező olvasmány a lányomnak és sehol nem tudom megszerezni. Nem hoznád be holnapra? Mariann felemeli a fejét és azt mondja dacosan: –Nem! – Miért nincs meg neked? – De meg van, de neked semmit nem adok kölcsön. – De miért? – Irén már régóta elfelejtette, amit tett. –Gondolkozzál csak! Eszébe jut Irénnek, és bocsánatot kér: – Ne haragudj, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak több ember előtt! De Mariann egy szót sem szól, és a könyvet nem hozza.
Amint tapasztaljátok ebből a példából, Mariann nem követte Jézus tanítását, Nem volt egyáltalán vallásos, de Irén sem. Nem voltak hívő emberek, nem tudták, mi az a megbocsátás.
És most nézzünk egy másik esetet. Piroska és Gábor házaspárok. Nemrég házasodtak össze, egy katolikus templomban volt az esküvő. Gábor ateista, Piroska pedig vallásos, katolikus, és csak azért volt a katolikus esküvő, mert Piroska másképpen nem ment volna hozzá Gáborhoz. Hát ebből a különbségből volt is vitájuk nem egyszer, de nem annyira komoly, hogy ártott volna a házasságuknak. Egyszer az történt, hogy Piroska a templomból nem egyedül jött haza, hanem az utcájukban lakott egy fiatalember, Istvánnak hívták. A kapunál észrevette a Piroska, hogy a szembe szomszéd Iluska néni függönye meg lebben, az üvegen keresztül lesi őt. A következő vasárnap megint Istvánnal jött haza, az öregasszony megint megleste őket. Azután nem is várt tovább, hanem másnap, amikor ment az ÁBC-be, el kezdte mondani az ismerősöknek, akikkel találkozott, hogy Piroska megcsalja a férjét, Piroskának barátja van, képzeljétek el, hogy nem szégyelli magát. És ez el is terjedt a faluban nagyon gyorsan. Természetesen a férjnek is a fülébe jutott. Gábor haragra lobbant és azonnal ment Piroskához, szidta-hordta, mindennek elmondta, hogy mennyire csalódott benne. Azt hitte, hogy szereti. Piroska hiába sírt és könyörgött, hogy ne haragudjon rá, ő igazán senkivel nem csaltam meg, nincsen barátja. Azután hirtelen a fejéhez kap, és azt mondja: – Most már tudom, hogy honnan terjedt el a hír. És elmondta azt is, hogy Istvánnal hozta össze, aki Gábornak jó barátja az utcából. Gábor fellélegzett, bocsánatot kért Piroskától, összeölelkeztek, és nem is volt semmi baj. A Juliska néni influenzát kapott, és annyira megbetegedett, hogy nem tudott elmenni még a boltba sem. Haragban volt a két szomszédjával, felhívta Piroskát, hogy ez alatt a pár nap alatt, amíg beteg megtenné-e, hogy elmegy neki a boltba. Csak egy fél kiló kenyér, meg egy fél liter tej kellene. A Piroska nagyon kedvesen megígérte, hogy természetes, hogyha bajban van, segít rajta. Ez így ment egy pár napig. Piroska amint hallottátok, vallásos, templomba járó ember volt, ő hallotta Jézus tanítását. Tudta jól, hogy a rosszat jóval kell megfizetni.
Nézzük mi mindent tanított Jézus, amikor itt a földön köztetek járt. Az átokra áldással kell felelni, mert ha megáldjátok azt, aki átkot mond felettetek, akkor megtöritek az átkot, és rátok is vissza száll ez a csodálatos áldás, mert Isten nagyon szereti, amikor megbocsátók vagytok. És azt is tanította Jézus, hogy imádkozni kell a rágalmazóitokért. Mert amikor rágalmaznak, rögtön dühbe gurultok, és szeretnétek bosszút állni. Visszaszólni, és védeni magatokat. Ne ezt tegyétek, hanem imádkozzatok azért, aki rosszat mondott rólatok. Erre is mondok egy példát, gyermekeim. Gizike nagyon messze lakik, valahol az Alföldön. És egyszer nagy bajba került, azt vette észre, hogy húzódoznak tőle az emberek. Az a két asszony, aki a templomban mindig mellette szokott ülni jobbról, balról, egy padsorral hátrébb megy. A többiek is, amikor mennek kifelé a templomból, most nem szólnak hozzá, nem is köszönnek neki. Nem tudja elképzelni, hogy mi lehet ez. Megkérdezi az egyik asszonyt, aki mellette szokott ülni, hogy miért nem ül mellé, hát csak nem haragszik rá. Az illető csak ennyit mondott: – Azt mondta az egyik asszony, hogy te a nőket szereted. És ez elterjedt közöttünk, és ezért valahogy óvakodunk tőled. De ne mond meg, hogy én mondtam. Gizike rettenetesen megdöbbent, hogy mondhattak ilyet róla, ez nem igaz, semmi ilyen hajlama nincs, miből gondolhatta az, aki ezt mondta róla. Ráadásul a sekrestyés nő volt. De ezzel nem elégedett meg a sekrestyés, hanem elment abba a háztömbbe, ahol Gizike lakik, és elmondta a házmesternek, hogy a nőket szereti, vigyázzanak, óvakodjanak tőle. Így aztán, amikor hazament otthon, a házban, annyira húzódkoztak tőle az emberek, mintha leprás lenne. Rettenetes volt ez, az ő életében még soha nem volt ilyen vád. Elmondta sírva a férjének, hogy mit beszélnek róla. A férje nagyon dühös lett, haragudott erre a sekrestyésre. Gizike azért nyugtatta, hogy ne szóljon neki. Fájdalmában felhívta az én eszközömet Évát, és megkérte, kérdezze meg az Úr Jézust, hogy mit tegyen. Jézus így szólt: – Drága Gyermekem, Gizike! Ne aggodalmaskodj, tudom rettenetes neked ez a vád, ez borzalmas nagy-nagy igazságtalanság. De látod, most megengedtem, hogy neked részed legyen abban, amiben nekem volt. A mai emberek nagyon sok rosszat mondanak rólam és az én szeretett tanítványomról, Jánosról. Látod engedem, hogy ugyanazt átéld, amit Én. Ne törődj az emberek véleményével, hanem csak azzal, hogy nekem mi a véleményem rólad, Én tudom, hogy te hűséges és tiszta gyermekem vagy. És tudod mit, imádkozz azért a sekrestyésért, mert nagyon kemény büntetés vár rá, emiatt a csúnya rágalmazása miatt. Azután Jézus arra is tanította az embereket, hogy a rosszért jóval kell fizetni, ha megütik az egyik arcod, akkor tartsd oda a másikat is. Hát erre is egy példát mondok nektek: Mégpedig Jutkával történt, aki egy rajzszakos tanárnő, aki Budapestről került le Kadarkútra. Rendesen végezte a feladatát, a tanfelügyelők és az igazgató is meg voltak vele elégedve, kivéve azt, hogy vallásos lelkületű volt. Akkoriban még harminc-negyven évvel ezelőtt a falusi iskolából a tanárok és diákok elmentek a téesz földre dolgozni egy hétre. A gyerekeket a tanárok beállították egy sorra egy kosárral, és el kezdték szedni a krumplit. Jutka nézte, a többi tanárnőt, hogy mit kell csinálni, mert ő Pesten ilyesmit nem csinált. Hallja ám, hogy a szomszéd sorban, a Marika nevű kolléganője úgy hajtja a gyerekeket, mintha csak állatok lennének, ordít, pofozza őket, a legcsúnyább, legtrágárabb szavakkal hajtja őket. Ez nagyon bántotta őket. És amikor már három hosszú sort összeszedtek, a gyerekek így szóltak: –Jutka néni, nem lehetne már egy kicsit pihenni, annyira fáj már a derekunk, olyan jó lenne leülni csak egy pár percre. És Jutka azt mondta nekik, hogy rendben van, üljetek csak le a kosár tetejére, öt percig pihenünk. Meglátta ezt Marika, rögtön odajött, összeszidta a kolléganőjét, aztán a gyerekekre ripakodott, hogy takarodjatok azonnal szedni a krumplit. Vége lett a krumpliszedésnek, és hamarosan rá néhány napra volt egy nevelési értekezlet. A szokásos beszámolót most éppen Jutkának kellett elmondania. A témája az volt, hogy a munkára nevelés. Mikor vége volt a beszámolónak, Marika feltette a kezét, és azt mondta: – Hát a Jutka nagyon tudja elméletben, hogy hogyan kell munkára nevelni a gyerekeket, mert csak üldögéltek a kosáron, ahelyett hogy szedték volna a krumplit velünk együtt. Ezzel aztán teljesen eláztatta Jutkát az igazgató előtt. Attól kezdve, amikor jutalomosztás volt, Jutka mindig kimaradt belőle. Teltek az évek. Három év is elmúlt. Marika lánya negyedikes gimnazista lett. Már el is felejtették az egészet. Marika odaállt Jutka elé és mondta: – Te Jutka, te rajzszakos vagy, nem tudnál nekem segíteni? A kislányom a képzőművészeti főiskolára jelentkezik, most lesz egy hét múlva a felvételi. Nincs valami ismerősöd a képzőművészetin? Erre Jutka így felelt: – Ó, dehogy nincs, hiszen ott van Jóska, akivel egy csoportba jártam a főiskolán. Majd én segítek, ma este már föl is hívom. Elrendezte, hogy felvegyék a képzőművészeti főiskolára a kislányt. Látjátok, aki hisz Istenben, aki ismeri Jézus tanítását az ellenségszeretetről, az tudja, hogy el kell felejteni a bántást, meg kell bocsátani, és ha valaki rosszat tett vele, akkor is jót kell tenni vele.
Élőkért, holtakért imádkozni kell. Az élőkért imádkozni azt jelenti, hogy az igazakért és a bűnösökért is kell imádkozni. Felötlik bennetek, miért kell az igazakért imádkozni, akik olyan buzgók, napi áldozók, akik ott vannak a szentségimádáson, akik mindig imádkoznak, ott vannak a szentségimádáson, akik mindenkihez jók, alázatosak, áldozatosak. Mert az ördög nem alszik! Őket is megkísérti, sőt őket kísérti a legjobban, mert őket is meg akarja kaparintani. Ezért imádkozni kell, hogy a kegyelemben megmaradhassanak, és hogy egyre több erény fejlődjön ki bennük, hogy elérjék az életszentséget. A bűnösökért pedig azért kell imádkozni, hogy a tágas útról, ami a pokol felé vezet, rátérjenek a keskeny, rögös útra, hogy elnyerjék az örök életet. A holtakért is kell imádkozni. Azt gondoljátok, hogy azért a gonosz emberért, aki egész életében csak rosszat tett, pokollá tette az egész családja, szomszédai, kollégái életét a szekáns rossz természetével nem érdemes imádkozni, mert úgyis a pokolba került? Vagy azért aki nagy halálos bűnöket követett el, mint a gyilkosság, abortusz, rablás? Nehogy azt higgyétek! Isten végtelenül irgalmas, nem tudhatjátok, hogy közülük ki az, aki mégis megkapta a kegyelmet, hogy a tisztítóhelyre jusson. És ott vár, és hiába várja a ti imáitokat, mert ti azt gondoljátok, hogy a pokolba került. A fordítottja is így van. Sokan vannak, akik sok jót tettek itt a földön, mindig jártak a templomba, olyanok voltak, mint a szentek. Talán értük nem kell imádkozni? Ez sem így van. Lehetnek ezeknek a nagyon kedves, jó embereknek is bűneik, tartozásaik. Lehetnek olyan rejtett bűneik, amit csak ő tudott és a gyóntatója, és a tisztítóhelyről hiába várja, hogy imádkozzatok érte, hozzatok érte áldozatokat, ajánljatok fel érte szenvedéseket, ti nem teszitek, mert azt gondoljátok, hogy a mennyben van. Nem mondom meg senkinek, hogy hová kerültek azok, akik meghaltak. És ennek is meg van az oka. Ha tudnátok, akkor sok hibát elkövetnétek. Például, van egy ember, aki nagyon jó, kedves, mindenki szereti, templomba jár, de közben van valami, amit ti nem tudtok, lehetetlenné teszi otthon a családja életét, pl. rendkívül féltékeny, ezzel kínozza a feleségét. Vagy túlságosan sokat követel a gyerekeitől, nem veszi észre, hogy azok csak középszerű képességekkel rendelkeznek, és állandóan üti-veri őket, mert rossz jegyet hoznak haza. Tehát annak is vannak bűnei, akinek úgy tűnik, hogy nincs semmi hibája. Vagy volt egy vagy több abortusza, amit már meggyónt, és most le kell töltenie a tartozásait. Mi lenne, ha kiderülne az igazság, hogy ez a lélek a tisztítóhely mélyén van és nagyon szenved, pedig hát napi áldozó volt, és öt rózsafüzért mondott el, és mégis odakerült. Ti könnyen azt a következtetést vonnátok le, ha így van, hogy az ember annyit szenved, és minden nap elmegy a templomba, hát akkor érdemes templomba járni? Nem kell annyira vallásosnak lenni, nem kell templomba járni, otthon is lehet imádkozni. Ilyen nagy bajok származhatnának, ha tudnátok, hogy hova kerültek a meghaltak. Vagy a fordítottja is igaz, ha valaki nagyon rosszul viselkedik, így kívülről nézve tele van bűnnel, annyi rosszat tesz, senki se szereti. Iszákos, goromba a családjával, csal, lop, mindenféle szörnyű bűne van, és meghal. Ez az ember a mennyországba jutott, amit ti szerencsére nem tudtok. Mert ha tudnátok arra gondolhatnátok, hogy most akkor nyugodtan bűnözzünk, paráználkodjunk, igyunk, élvezzük az életet, mert úgyis a mennyországba jutunk. Látjátok, drága Gyermekeim! Hát ezért nem jó, ha tudjátok, ki hol van a túlvilágon!
És most egy utolsó kérdés, vajon kikért kell többet imádkozni? Az élő bűnösökért, vagy a tisztítótűzben lévőkért. Ezen sokat vitatkoztak már apácák, szerzetesek, papok, hívek egyaránt. Az egyik azt mondja, hogy a tisztuló lelkekért kell először is többet imádkozni, a másik a bűnösökért kell. Gyermekeim, a tisztítótűzben szenvedőkért is kell imádkozni, áldozatokat hozni, csakhogy ők már biztonságban vannak, nem tudnak elkárhozni, viszont az élők, legyenek bármilyen jók, bármikor eleshetnek, hiszen a sátán ott van és a legjobbakat úgy meg kísértheti, hogy úgy elesnek, hogy halálos bűnben találják magukat. Tehát még ők a tágas útra is áttérhetnek, tehát természetes, hogy elsősorban az élőkért, a bűnösökért kell imádkozni, és azután jönnek a tisztuló lelkek.
Most pedig elmondom, hogy itt áll előttetek a teljes Szentháromság, és a Szűzanya. Emberalakban látjátok őket. Mindhárman hófehér ruhát öltöttek, nagyon szépek, ragyognak a fénytől. A Szentháromság előtt térdel egy ember, zokog, sír és tele van foltokkal. Ez az ember a tisztuló lelkeket jelképezi. Egy kicsit távolabb, hátat fordítva a Szentháromságnak áll egy ember dühösen, káromkodva, kiabálva, éppen valami bűnre készülve, és azon gondolkodik, hogyan fogja elvégezni azt a gyilkosságot, amire készül. Ez az ember szintén tele van folttal, azzal a különbséggel, hogy majdnem koromfekete, annyira súlyosak a bűnei. Mit tehet a Szentháromság? A Mennyei Atya belenyúl a kebelébe és kiveszi a szívét, gyönyörű arany szív, amelyen aranykoszorú van. Jézus ugyanezt teszi: kiveszi a szívét, egy dobogó piros szív, töviskoszorúval, lánggal a tetején, és egy sebbel, amit a lándzsa okozott. A Szentlélek szintén kiveszi a szívét kebléből, és ott van a dobogó piros szíve, és láng van a közepén. A szívük elkezd ragyogni, sziporkázni, mindig jobban és jobban, és egyszer csak mind a három szívből a kegyelem sugarai áradnak egyenesen a térdeplő, bűnbánó, tisztuló ember szívébe. Abban a pillanatban a foltok elkezdenek tünedezni róla, szinte perceken belül hófehér lesz a ruhája, tiszta az arca, keze, lába. Megjelenik az őrangyala és elvezeti a Mennyországba. A Szentháromság a szívét odairányítja a neki hátatfordító gonosz lélekre. Nem is gonosz lélekre, mert a gonosz lélek maga a sátán, csak erre a szerencsétlen bűnös emberre. A fények elérik őt, de lepattanak róla. Ezek a kegyelmek a valóságban ezt jelentik: Pl. odaküldünk hozzá egy mélyen vallásos hívő embert, aki próbál rólunk beszélni, és próbálja megtéríteni, de nem sikerül neki, mindent visszautasít. Vagy pedig a kezébe akad egy vallásos könyv, gyorsan eldobja. Bekapcsolja a televíziót, a „Jézus élete” című film megy éppen, rögtön átkapcsolja a televíziót egy másik csatornára. Hiába küldjük a kegyelmet a bűnös embernek, lerázza. Csak ti tudtok segíteni drága engesztelő gyermekeim!
Megosztás a facebookon
Belépés Facebookkal
