Szűzanya -Mennyei Atya – Szentlélek-: A világ sorsa

ÉGI ÜZENETEK 2012.10.16. Szűzanya: A világ sorsa I.

Szűzanya: Drága Gyermekeim! Eddig az ember egyéni sorsáról beszéltünk nektek, ezután a világ sorsáról lesz szó. A mai emberiség a végső időkben él. Boldogok lehettek, hogy átélhetitek történelmetek legnagyobb szabású eseményeit: az új Adventet, a második Pünkösdöt, az Úr Jézus dicsőséges második eljövetelét és az új Ég és új Föld megvalósulását.

Most az új Adventet élitek, a 2. Adventet. Várakoztok Szent Fiam 2. eljövetelére, mint ahogy Én, mint az Ő boldog Édesanyja várakoztam az Ő megszületésére. A betlehemi kicsi Jézus csendben, feltűnés nélkül, szegénységben érkezett. Második eljövetele nagyszabású és nyilvános lesz, minden ember számára látható dicsőséges nagy esemény. De most még, Kicsinyeim, a várakozás idejét élitek, az új Adventet, amely az Egyház vajúdását jelenti, a nagy szorongattatások előestéjét. Féltő, édesanyai szeretetemben jelenéseimkor hiába kértem az engesztelést, az imát, a megtérést. Gyermekeimnek csak egy kicsi rétege hajlik szavamra. A nagy többség Rám se figyel. Szent Fiam az ír látnoknőn keresztül imahadjáratot indított, melybe csak a legbuzgóbb gyermekeim kapcsolódtak be. Mivel a tömegeket nem tudjuk megérinteni, az emberiségre megjövendölt megpróbáltatások nem fognak elmaradni. Drága Gyermekeim, mégis engeszteljetek kitartóan, mert a büntetés enyhíthető, mégpedig a katasztrófák, üldöztetések, járványos betegségek és a háború. A sok ima és engesztelés nem vész kárba, enyhítheti és lerövidítheti ezeket.

Mennyei Atyátok végtelen jóságában és irgalmában a rátok váró nehéz idők előtt ad nektek egy nagy lehetőséget a megtérésre: a 2. pünkösdöt, más szóval a Nagyfigyelmeztetést. Az első pünkösd Szent Fiam mennybemenetele után volt, mikor megígérte apostolainak, hogy elküldi a vigasztaló Szentlelket. Lángnyelvek alakjában ereszkedett le rájuk. Betöltötte őket fénnyel, világossággal, bátorsággal, elszántsággal, ékesszólással és a nyelveken beszélés ajándékával. Most is így lesz, kicsinyeim a Nagyfigyelmeztetéskor. A Szentlélek, lángjainak fényével, minden ember lelkét átjárja, megvilágítja bűneit, és mély bűnbánatot kel benne. Utána jöhet bármilyen üldöztetés, már nem lesz félelem bennetek, és tudni fogjátok, melyik oldalra álljatok. Az emberek tömegei fognak megtérni és nagyon kevesen maradnak hitetlenek és közömbösek. Sajnos ez utóbbiak lesznek az Antikrisztus támaszai. A gazdasági válságtól elszegényedett, nyomorgó és frissen megtért embereket anyagi javakkal fogják visszacsábítani a gonoszhoz. A Föld minden pontján lesznek hűséges, erős lelkű gyermekeim, olyanok, mint ti. A Szentlélek által megbátorodva és megittasodva erőt és hitet adnak az újonnan megtérteknek. Ezt várom tőletek is, drága jelenlévő Engesztelőim. Mindannyian a saját környezetetekben: családotokban, szomszédságotokban, barátaitokban ébresszetek Istenszeretetet, bölcsességet, tanítsatok nekik új hitbéli ismereteket. Ne engedjétek, hogy a Csalóra hallgassanak, hogy bármit is elfogadjanak tőle. Magyarázzátok meg nekik, hogy aki az Antikrisztus oldalára áll és felveszi a Fenevad bélyegét, annak teste és lelke egyaránt elpusztul. De aki hűségesen kitart Jézus mellett, az Oltáriszentség, a Pápa és a Szűzanya mellett, azt Szent Fiam és Én oltalmunk alá vesszük, és lelke megmenekül. Az ember számára e végső időben ez az egy elfogadható út van, a másik a kárhozatba visz. Hívjátok fel a figyelmüket, hogy az Antikrisztus bármily kedves és adakozó eleinte, szánt szándékkal el akarja pusztítani őket. A Sátántól hatalmat kap csodák művelésére is, de ez nem igazi, hanem aljas szemfényvesztés, hogy hatalmát fitogtassa. Magyarázzátok meg nekik, hogy amint elfoglalják XVI. Benedek pápa trónját, az utódja ellenpápa lesz, hamis próféta, az Antikrisztus jobbkeze. Ezt bizonyítani fogják a változtatások a templomokban. Miután a szentmiséből eltörlik az áldozati részt, tehát eltávolítják az Oltáriszentséget, attól kezdve a templom nem Isten háza. Hirdessétek a környezetetekben, hogy olyankor már nem szabad templomba járni. Ó, Gyermekeim! Ne féljetek, gondoskodunk arról, hogy mindenfelé legyenek bátor, lánglelkű papfiaim, akik rejtekben miséznek nektek, és kiszolgáltatják a szentségeket. Az új pápa rendelkezései is el fogják árulni, hogy ő hamis ember. Ilyenek: engedély a papok nősülésére, az egyneműek házasodására, az abortuszra, az eutanáziára, és még sok minden változtatást hoz, ami teret enged a bűn elterjedésének. Mindezt a sok galádságot az emberi szabadság nevében fogja tenni. Ezt követi majd, hogy eltörli az Újszövetséget, egy ideig még maradni fog az Ószövetség a templomokban. Jézus nevét ki se szabad ejteni. Új Messiásról fognak beszélni, aki az Antikrisztus. Nyilvánosságra fog lépni, mint a nyomorúságban élő emberiség jóságos megmentője. És mikor már sok-sok embert megnyert magának, kimutatja foga fehérjét: erőszakosságát, aljasságát, gonoszságát, hiszen a Sátán segítője és megszállottja. Istenként imádatja magát, székhelye a Jeruzsálemi templom lesz. Szobrai elözönlik a világot, és aki nem imádja, azt megöleti. De Mennyei Atyánk meg fogja rövidíteni irgalmában ezt a szörnyű önkényuralmat, mely a 3. világháborút is előidézi. A 3 napos sötétség után, azonnal bekövetkezik Jézus dicsőséges 2. eljövetele, az Antikrisztus és a hamis próféta elpusztítása és a Sátán megkötözése.

Drága Gyermekeim! Most csak lelki szemeiteket hagyjátok nyitva, testi szemeteket hunyjátok be. Nézzétek, ki áll előttetek! Egy másfél éves kicsi, ártatlan, tiszta gyermek: a 2000 évvel ezelőtti új Egyház, Krisztus Egyháza, melyet oly nagy reménnyel és szeretettel alapított apostolai között. A Szentháromság a Mennyből nézi e csöpp kis gyermeket és gyönyörködik benne. Ellenségünk nem tűri gyarapodását, boldogságát és Istenbe vetett mély hitét. Nézzétek, mit tesz! A kisgyermeket gonosz, pogány római katonák támadják le. Tagjait keresztrefeszítik, oszlopokon fáklyaként elégetik, vérengző vadállatok elé dobják. Sír a kicsi, csak úgy hull a könnye, sok-sok sebből vérzik. Az égből azonnal lejön a Mennyei Atya. Ölbe veszi, csitítgatja, szeretetével elhalmozza. Nézzétek, Jézus is ott terem mellette, a feltámadott, megdicsőült Jézus. Átveszi az Atyától, vérző sebeit csókjaival gyógyítgatja, és áldozatos tagjait, a vértanukat a Mennyországban a legnagyobb dicsőségben részesíti. Pereg a történelem, növekszik a gyermek, tért hódít a kereszténység a Föld országaiban. Most az Egyház, mint ifjú áll előttünk, életerős, izmos és szép. Újra támadás éri, a szakadás veszélye. A reformátorok, a reformáció atyjai egész nagy darabokat szakítanak ki belőle. Évszázadokon át egyre több részre szaggatják. Letérdel és végtelen szomorúságában, fájdalmas sebeiben Engem hív, Édesanyját. Már ott is vagyok bánatos fiam mellett, és védelmül beborítom csillagokkal díszített kék palástommal. Leszakadt, eltévelyedett tagjait is oltalmamba veszem. Így szólok hozzá: Mindig fordulj Hozzám, Édesanyádhoz, ha bajban vagy, Én védelmet és vigaszt adok neked fájó sebeidre!

Telik az idő, 2012-őt írtok. A szép ifjúból idős ember lett. Komoly belső fájdalmak gyötrik. A gonosz belülről rontja meg az Egyházat. Bíboros bíboros ellen, püspök püspök ellen, pap paptársa ellen fordul. A hiarerchikus papok ellenségnek tekintik a karizmatikus papokat, a választottak irigykednek egymásra, és egyik a másikat hitetlennek nevezi. Sokan a pásztorok közül olvasatlanul, ellenőrzés nélkül elvetik a magánkinyilatkoztatásokat.

Szabadkőművesek furakodnak be az egyház soraiba, és bomlasztanak. A papok egy része erkölcstelen életével megbotránkoztatja a híveket. Az öreg Egyház roskadozik a sok bűntől, szennytől. Erőtlenül összeesik és így könyörög az Atyához: Atyám, könyörülj rajtunk és az egész emberiségen! Őrizz meg Engem, Egyházadat, védj meg a pusztulástól! Erre Isten Szentlelkét küldi maradék, szenvedő Egyházához, egy nagy fehér galamb alakjában. A Szentlélek fölé repül, fényével és tüzével átvilágítja, egészen megtisztítja. Az Egyház újra talpra áll, elszánt és bátor lélekkel, megifjodva veszi fel a harcot mai ellenségével, az Antikrisztussal. Mi négyen, az Atya, a Fiú, a Szentlélek és Én nagy szeretettel átöleljük, és így biztatjuk: Ne félj, Gyermekem, veled vagyunk a végsőkig, és fényes győzelemmel fogsz kikerülni e harcból.

Drága Gyermekeim, tanításom végéhez értem. Elmondta nektek a világ sorsának első részét. A második feléről a jövő héten hallhattok. Búcsúzom tőletek. Körbejárok. Mindenkit megölelek, és homlokotokra egy keresztet rajzolok. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK 2012.10.23. Mennyei Atya: A világ sorsa II.

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ma a világ sorsának második felét ismertetem veletek: Jézus dicsőséges eljövetelét és az Új Világot.

Az Én Szent Fiam akkor fog eljönni, mikor a világon a legnagyobb lesz az istentagadás, a bűn sötétsége és az emberiség szenvedése. Váratlanul és hirtelen lesz ez az esemény. A 3 napos sötétség után, a Föld megtisztítását követően a megtisztított, Új Földre helyezi a lábát. Fényes felhőkön érkezik nagy dicsőségben, angyalok és szentek seregével.

Jézus a Szűzanyát bízta meg azzal, hogy Ő készítse elő Szent Fia II. dicsőséges eljövetelét a ti szívetekben. Ezért kéri a jelenéseiben és a próféciáiban, hogy most már mindenki forduljon Isten felé, gyakoroljon bűnbánatot, térjen meg, hagyja el egészen bűneit, tisztítsa meg szívét. Az Úr Jézus azt is Édesanyjára bízta, hogy tiporja el a Sátán fejét, kötözze meg és vesse bele a tüzes mélységbe, a pokolba, hogy ott legyen hosszú ideig, és ne kísértsen titeket. Mária Magdolnának, a 19 éves választottjának ezt úgy mutatta, hogy a gonosz Őskígyót Szűz Mária sarka alá helyezte és neki kellett eltaposni. Gyermekeim, ezzel fog majd bekövetkezni a Szűzanya Szeplőtelen Szívének diadala, mely egybeesik Szent Fia dicsőséges eljövetelével.

Mennyei Édesanyátok, mint a 2. Advent anyja van köztetek, veletek együtt várja ezt a nagy eseményt. A világ minden táján toborozza jelenéseivel és üzeneteivel a seregét a kicsikből, az alázatosokból és a tisztaszívűekből. Ezek lelkéből készül a drága bölcső Jézusnak a második dicsőséges megszületésére, eljövetelére.

Miért jön el Jézus? Hogy beteljesítse megváltó munkája tervét, hogy megvalósítsa az Új Világban a szeretetet, a békét, a tisztaságot és az igazságosságot.

Mikor jön el? Ne hallgassatok a hamis prófétákra, akik dátumokat mondanak, és ijesztgetni akarnak. Az idejét egyedül Én ismerem. Azt is megmondom, miért késlekedem. Az eredeti tervem a második ezredforduló volt, de akkor nagyon sokan elkárhoztak volna. Mennyei Édesanyátok és Szent Fiam könyörgésére hallgatva még haladékot adtam teremtésemnek a megtérésre. Az egyre jobban elterjedő engesztelés hatására az eltelt 12 év alatt nagyon sok gyermekem fordult Felém, sok-sok ezer, akik 2000-ben pokolba hullottak volna. Annyit mondhatok, hogy már nagyon közel van az Úr Jézus II. dicsőséges eljövetele. Hívogassátok! Mondjátok eszközömmel 3-szor hangosan: Maranatha! Maranatha! Maranatha!

Most az Új Világot szeretném bemutatni nektek részletesebben, mint ahogyan az eddigi üzenetekből ismeritek. Pár éve eszközömet, Évát és egy másik választottamat, Magdit egy közös feladattal bízta meg. Magdi a képlátás kegyelmét kapta meg hozzá, Éva a benső szó ajándékát. Magdinak elvont, szimbolikus ábrákkal: pálcikaemberekkel, háromszögekkel, hullámzó vonalakkal, csillagokkal, kanyargó vonalakkal, hajórajzokkal, házikókkal, hálóval, halakkal mutattam be az Új Világot. Ő nem tudta mit jelent ez a sok ábra. Telefonon elmondta Évának és Ő is tanácstalanul nézett maga elé képzelve, amit Magdi mondott. Leült füzetével, tollával az íróasztalához, imádkozott az ő Jézusához, és Ő azonnal elkezdett diktálni neki az Új Világról szebbnél szebb izgalmas üzeneteket. Azoknak, akik annakidején olvasták a naplóját, nem lesz új. Elöljáróban annyit mondok, hogy a 3 napos sötétség rejtekéből előbújó gyermekeim csodálkozó szemei elé tárult a kimondhatatlanul szép Új Világ, és az Úr Jézus leereszkedett közéjük isteni dicsőségében szentekkel, angyalokkal körülvéve. Fogjátok látni a fényes-rögös utat, a szenttéválás útját, de még nem mindenki halad rajta. Az út végén emeletes hajók várják azokat, akik elérték a szentséget. Ezek szállítják őket az Örök Élet tengerén keresztül a Mennyországba. Tehát az Új Világban nincs halál, hanem életük végén a Szentháromság szállítja át a Mennybe az embereket. Amiket felsoroltam, szimbólumként kell felfogni.

Nézzük, miket mondott az Úr Jézus az Új Világról. Így szólt eszközömhöz:

„Évám! Gyönyörű itt minden. A Nap fényében fürdik a táj. Üde zöld mezők illatozó virágokkal. Tisztavizű csillogó patak, magas hegycsúcsok, kéken hullámzó tenger. Eleinte kevés az ember, de egyre többen lesznek. Én vagyok a királyuk és Édesanyám a királynőjük. Minden ember mellett ott van az őrangyala. Megvalósul az egy akol, egy pásztor. Ennek az akolnak Én vagyok a feje és a pápa a főpásztorom. A pápával járok-kelek gyermekeim között és fényem átjárja a szívüket. Az emberek egyre sokasodnak. A falvak és városok ragyognak a lelki tisztaságtól. A családok békében élnek és együtt imádkoznak, szentmisére járnak. Csak szentségi házasságok léteznek. A gyermekek nem úgy nevelődnek, mint a világ megtisztulása előtt volt. A felnőtteknél jó példát látnak: hitet, szerénységet, őszinteséget és nagy szeretetet. Az igaz, hogy itt nincs bűn, de az Új Világ lakói nem egyformán haladnak a lelki életükben. Aki előrébb tart, az neveli a másikat. Aki fejlettebb, az már rálép a szentté válás fényes, rögös útjára. Akik ezen az úton haladnak, versenyeznek egymással jóságban, alázatban, szeretetben. De mindig vannak lemaradók, akiknek még nem lángol a szívük. Ők a langyos vízben úszkáló halacskák. De mire való az Én hálóm? Kifogom őket és ráterelem a nagy fényes útra és az Élet Vizével öntözöm őket, hogy belőlük is szentek legyenek. Amint mondtam ez az út göröngyös. El lehet botlani a gyarlóságok rögeiben: a kényelemszeretet, az önszeretet maradványaiban és egy kis hiúságban. Ha elesnek, az őrangyaluk és Mi, a Szentháromság felemeljük őket. Gyermekek is vannak köztük. Ó, mennyire szeretem őket! Még fogékony a lelkük. Ti, mai emberek az ártatlan kisgyermekekről vegyetek példát: ők őszinték, nem gyanakvóak, mindenkit szeretnek, nyitott szívűek. Amíg nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juthattok be a Mennyek országába.

A fényes út végén, a földi élet befejezésekor, tündöklő gyönyörű hajó várja a szentté vált emberek lelkét. A Szentháromság, mint vezérlőcsillag mutatja nekik az utat a hajóig. Beszállnak, és a hajót mi vezetjük, a Szentháromság tagjai. Egy végelláthatatlan tenger kék hullámai között halad a hajó, az örök élet vizén és a Mennyország felé úszik. Kiszállnak, és Atyám vezeti be őket az aranykapun.

Máskor Magdinak nem a fényes utat mutattam az Új Világban, hanem egy nagy hidat, amely a földi élet és az örökkévalóság között feszül. Minden ember átmegy ezen a hídon. A híd földi lábánál azok ácsorognak, akik még nagyon ragaszkodnak a világi dolgokhoz: ínyenc falatokhoz, finom italokhoz, divatos holmikhoz, szórakozásokhoz, nagy kényelemhez. Akik már megindulnak a hídon, azok már többet törődnek lelkükkel, ízlelgetik a lemondást, áldozathozatalt. A híd közepén haladók az Én igazi követőim az önmegtagadásokban, áldozatokban. A híd mennyei lábánál az Én szentjeim eggyé válnak velem és Atyámmal. Az Új Világban teljes egység van az Egyházban. Az Egyház a Test, én vagyok a Feje, és gyermekeim a többi testrész. Minden testrész egynek érzi magát a Fejjel, tehát az emberek egyek Énbennem, egyek ugyanakkor az Atyával. Helytartóm, a Pápa is nagyon örül ennek az egységnek. Minden ember a Szentháromságos egy Istent imádja. A Gyermekekbe is ezt plántálják bele otthon és az iskolában. A Szentatya a Szentháromság irányításával különösen nagy gondot fordít a nevelésükre, hitük fejlesztésére. A Pápának sok segítőtársa van, akik figyelemmel kísérik az iskolák munkáját és beszámolnak neki az eredményekről. A Szentháromság kegyelmének fénye minden embert beragyog, és arra készteti, hogy szentté váljon. Így sok ember halad a fényes úton és a tengeren sok-sok emeletes hajó vár.

Drága Engesztelőim! Az Új Világból gyermekeim többsége a Mennybe kerül és kevesen a tisztítóhelyre. Megbilincselt ellenségem tajtékzik a dühtől, hogy közülük egyetlen lelket sem tud megkaparintani.”

Drága Gyermekeim! Most Én szólok hozzátok, Mennye Atyátok. Ugye vágyakoztok az Új Világ után? Akkor készítsétek a lelketeket. Oda az emberek közül a bátor és tiszta maradék kerül és az összes szentek, akik már meghaltak és a Mennyországba jutottak. Ott egész biztos találkozni fogtok üdvözült hozzátartozótokkal, barátaitokkal és minden szerettetekkel.

A 19 éves látnok leányunknak azt mutattuk, hogy az Új Világban ideális éghajlat lesz, a népek érteni fogják egymás nyelvét, nem lesz öregség, betegség, halál. Kicsinyeim, nem lesz halál, mert beteljesül az Szentírás szava: Lesz első feltámadás, és majd csak hosszú idő múlva lesz a második nagy egyetemes feltámadás, az utolsó ítélet előtt. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, akik Vele lejöttek az Új Világba, és ti a maradék, akik még éltek elváltoztok. Tehát szintén feltámadtok egymás után, amilyen sorrendben eléritek az életszentséget. Ekkor lesz az első feltámadás. Majd sok-sok idő múlva, az utolsó ítélet előtt a többi elhunyt támad fel, akik a tisztítótűzből és a pokolból jönnek elő. A hosszú idő elteltével jön az emberiségre még egy utolsó megpróbáltatás. A Sátán kiszabadul, és üldözni fogja a földi paradicsomban a szenteket. De a Szűzanya biztos menedéket mutat nekik, ahol felkészülhetnek az utolsó ítéletre.

Drága Gyermekeim! Köszönöm, hogy végighallgattatok, és most elbúcsúzom tőletek. Emeljétek fel fejeteket, mert körbemegyek és mindegyiketek homlokára arany színnel rajzolok egy kört és bele egy arany keresztet. Ez azt jelenti: hamarosan beteljesedik az emberiség megváltása. Megáldalak benneteket a tökéletes lelki felkészülés ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK 2012.10.30. Szentlélek: A világ sorsa III, az utolsó ítélet

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Ma egy fenséges, nagyszabású és ünnepélyes eseményről lesz szó: az utolsó ítéletről. Egyik szentmisén a pap a szentbeszédben csak úgy futólag megemlítette a világ utolsó napját, mikor Jézus megítéli az embereket: balkeze mellé állítja a gonoszokat és jobb keze mellé az igazakat. Két idősebb férfi, Pista és Józsi együtt mennek haza a szentmise után. Így beszélgetnek: -Te Józsi! Elhiszed ezt az utolsó ítéletet? Biztos csak a papok találták ki. Hát minek lenne szükség az utolsó ítéletre, mikor Jézus a halálunk után azonnal a különítéleten eldönti örök sorsunkat, hogy a Mennyországba, a pokolba vagy a tisztítóhelyre jutunk-e?

  • Pista! Megpróbálom megértetni veled, miért kell ez a végítélet. Hiszünk abban, hogy Isten igazságos, a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti. Mégis a jók a rossz felebarátaik miatt sokat szenvednek, a nagy bűnösök meg élnek, mint hal a vízben, senki nem vonja őket felelősségre, rejtve maradnak gonoszságaik az emberek előtt. Kell, hogy legyen egy nagy nyilvános alkalom, mikor az egész emberiség előtt napfényre kerülnek egyesek alattomos, aljas cselekedetei, melyeket eltitkoltak mások előtt, és jónak tüntették fel magukat. Azután hány és hány, olyan tiszta szívű, áldozatos, adakozó, együttérző ember van, aki csendben, titokban teszi a jót, amiről csak Isten és ő tud. Kell egy nagy végítélet, ahol mindenki előtt világossá válnak az ilyen lélek jócselekedetei. Pista így válaszol: Mennyire igazad van. Itt a templombajárók között is van egy közös ismerősünk, akik pokollá teszi a felesége… . Ne folytasd, Pistám, mert ítélkezés lesz belőle. Hidd el, az utolsó ítéleten az ő viselkedése is láthatóvá fog válni.

Józsi még sok mindennel alátámasztotta, hogy miért kell megtörténni ennek a nagyszabású eseménynek, mellyel teljesen meggyőzte barátját.

E párbeszéd után, Én is próbálom előttetek kifejteni, miért kell megvalósulni az utolsó ítéletnek.

1.) Először is azért, hogy a nagy egyetemes feltámadás után igazak és gonoszok egyaránt lássák a megváltás beteljesülését. Hogy Jézus Krisztus kínszenvedése és kínhalála nem volt hiábavaló: szentek, vértanúk, hitvallók hatalmas serege áll majd az Ő jobbja felöl, mennyei dicsőségbe öltözve. Ők mindnyájan elnyerik méltó jutalmukat, az üdvösséget, Isten színről-színre látását és a gyönyörű, fényben úszó Mennyországot.

2.) Másodszor azért van szükség az utolsó ítéletre, hogy mindenki lássa a Szentháromság Isten abszolút győzelmét a Sátán és a többi gonosz lélek felett, akik örökre a pokolba hullanak. Már nem kísérthetnek többé senkit.

3.) Harmadszor arra való a végítélet, hogy minden ember tudomást szerezzen arról, hogy Isten végtelenül jó és igazságos, mert nyilvánosságra kerülnek egyenként minden ember legapróbb jócselekedetei is, és bűnei is. Mivel Isten nemcsak igazságos, hanem tele van megbocsátó szeretettel, nem kerülnek napfényre a megbánt, meggyónt és levezekelt bűnök, ezek miatt egy gyermekemnek sem kell megszégyenülnie.

Ezt a nagy utolsó eseményt a feltámadás előzi meg. Erről már beszéltünk a múltkori tanításban. Én most a földi test és a feltámadt test azonosságáról szólok. Higgyétek el mindnyájan a saját testetekben fogtok feltámadni. A Mennyei Atyának nem jelent problémát, hogy az ember teste a sírban porrá vált, vagy hamvát beleszórták a folyóba vagy tengerbe. Ha képes volt a teremtéskor az embert porból, sárból megalkotni, miért is ne tudná testeteket egyenként, személyszerint ugyanolyanra, felismerhetőre formálni, mint amilyen földi életében volt. Pál apostol ezt írja: hogy ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romolhatatlanságot, ennek a halandó testnek magára kell ölteni a halhatatlanságot (1Kor.15,53). A lélek a test formája, teljesen kitölti testeteket, felveszi alakját. Ez a tény megköveteli, hogy feltámadáskor az új test, amit kaptok, teljesen, tökéletesen hozzáillő legyen. Tehát ugyanaz a feltámadott test, mint a földi test volt, de mégis más, mert a mennyei dicsőségbe változott.

Most nézzük, milyen tulajdonságai lesznek feltámadott testeteknek. Az üdvözültek testéről beszélek.

1.) Halhatatlan és romolhatatlan lesz, nem tud szenvedni és nem tud meghalni. Teljesen ép és egészséges, fiatal és szép lesz. Aki földi életében nyomorék volt, kisebb vagy nagyobb testi hibával, csonka végtagokkal élt, vagy vak volt, annak is a feltámadt teste tökéletesen szép és arányos lesz, mozgása, látása, hallása hibátlan. Hiába halt meg valaki 90 évesen összeráncolódott, töpörödött, meggörbült testével, a feltámadása pillanatától kezdve egy sugárzóan szép, ragyogó ifjú lesz, magán hordozva földi karaktere jegyeit.

2.) A feltámadt testetek dicsőséges lesz. Mindenki látni fogja, hogy fényt bocsát ki magából, mint ahogy a Tábor hegyen Krisztus arca sugárzott a színeváltozáskor. Ennek a dicsőséges fénynek az erőssége emberenként eltérő lesz. Aki földi életében nagyon nagy érdemeket szerzett magának jócselekedeteivel, áldozataival, lemondásaival, önmegtagadásaival, az nagyobb fényben ragyog. Akinek kevesebb volt az érdeme, az kisebb fényben.
3.) Tudom, hogy nehéz testbe zárt értelmetekkel felfogni, de higgyétek el, hogy a feltámadt testeteknek nem lesz időbeli és térbeli akadály. Gondoltok egyet és ott vagytok, ahol szeretnétek lenni. Tudtok majd a föld felett siklani, repülni. Át tudtok majd hatolni falakon, ajtókon. A látásotok se földi lesz. Ránéztek valakire vagy valamire és egyszerre látjátok felülről, alulról, jobbról, balról, hátulról anélkül, hogy mozdulnátok.

A feltámadt testetekben is lesz értelem, de sokkal magasabbrendű, sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint a földön a legkimagaslóbb elme. Minden azonnal megvilágosodik előttetek, amit tudni szeretnétek. Mindez azért lesz lehetséges, mert részesedhettek Isten tudásából.

A kárhozottak testéről nem szívesen beszélek nektek. Csak annyit jegyzek meg, hogy az ő testük is halhatatlan lesz, de gonosz lelkükhöz alkalmazkodva undorító és taszító lesz. Egy nő lehetett földi életében mindenki által csodált szépségkirálynő, ha züllött életet élt, és elkárhozott, az új teste meglepően csúnya, torz lesz. Egy férfi lehetett a földi életében vonzó, ünnepelt sztár, akiért ezrek rajongtak, ha romlott és hitetlen volt, az elváltozott teste ijesztően rút, nyomorult, gusztustalan lesz. A kárhozottak új teste is halhatatlan lesz és a pokolban örökké szenvednek.

Drága Gyermekeim, most elmondom nektek, mit látok. Fönt a Mennyben tanácskozunk, Mi a Szentháromság. A Mennyei Atya így szól. Szentlelkem, Te már elvégezted legfontosabb feladatodat a Nagyfigyelmeztetéskor. Szent Fiam, most rajtad a sor. Rád bízom az ítéletet. Dicsőítsd meg Magadat és Engem! Elérkezett a legutolsó pillanat. Jézus Krisztus egy ünnepélyes fehér, bő leplet csavar magára, hogy még oldalsebe is látszódjon. Mint a villám száll le az Új Földre és megáll a feltámadott sokaság előtt. Alig lehet ráismerni a szelíd, mosolygó, együttérző Jézusra. Testét dicsőséges, hatalmas fény veszi körül, és csapkodnak belőle a villámok, és dörgő hangon mondja a Szentírás szavait, mellyel baloldalára állítja a gonoszokat és jobb oldalára az igazakat. Ezt egyenként teszi. Mellette áll 3 angyal. A középső kezében egy nagy tábla van IGAZSÁGOSSÁG felirattal, melyet állandóan magasan tart. Az egyik angyal egy kisebb táblát hoz: MEGBOCSÁTÓ SZERETET felirattal. Szólítására sorba, egyenként jönnek a felszólítottak. Egy leány következik, aki most szabadult ki a tisztítótűzből. Szép, ragyogó feltámadt testével letérdel Jézus előtt. Reszket a félelemtől, és irgalomért könyörög. Jézus arca szelíddé válik, közelebb megy a lányhoz, megsimogatja a fejét és lágy hangon így szól: Ó, Gyermekem, neked nincs félnivalód. Még a földön megbántad, meggyóntad bűneidet, levezekelted azokat halálod előtt szenvedéseiddel, és kevés tartozásaidat a tisztítótűzben. Lelked fehér, mint a hó. Megfogja a kezét, és jobboldalára állítja. Közben az IRGALMASSÁG táblát az angyal végig magasra emeli.

Ezután egy kárhozott férfi áll Jézus elé undort keltő testével. Jézus elfordítja az arcát, melyen szent harag és fájdalom látszik. Az elkárhozottból düh és gyűlölet sugárzik felé. Egy utolsó próbát tesz vele. Így szól hozzá: Ha megbánod gonoszságaidat és bocsánatot kérsz tőlem, megmentelek a pokoltól, ahol eddig voltál! De a válasz: „Soha!” Jézus felétek fordul: Engesztelőim, itt már nem tudtok segíteni. Azután keményen rászól: Távozz tőlem a baloldalamra. Közben hiába emelte fel a másik angyal a MEGBOCSÁTÓ SZERETET táblát, nem volt rá szükség.

Drága Engesztelőim! Az utolsó ítéletre úgy tekintsetek, mint Krisztus és az Egyház győzelmére a gonosz felett, mint a megváltás beteljesülésére és a Szentháromság megdicsőülésére.

Nagy szeretetemben megáldalak benneteket a feltámadásba vetett hit kegyelmével: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Ajánló
Kommentek
  1. Én