ISTEN VÁLOGATÁS NÉLKÜL MINDEN EMBERNEK ELKÉSZÍTETTE AZ Ő AJÁNDÉKÁT A MEGVÁLTÁST, CSAK EL KELL FOGADNI

1985. október 21.
ISTEN VÁLOGATÁS NÉLKÜL MINDEN EMBERNEK ELKÉSZÍTETTE AZ Ő AJÁNDÉKÁT A MEGVÁLTÁST, CSAK EL KELL FOGADNI
Dicsértessék a Jézus Krisztus. Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Imádkozzunk testvérem! Áldás, dicsőség, dicséret és imádat neked mennyei Atyánk. Minden tisztelet és dicsőség neked Uram, Jézus és minden áldás és magasztalás tied Isten Szent Lelke, ki kiárasztod Szent Lelkedet és munkálkodsz szíveinkben. Te előkészíted lelkeinket a mennyei király Krisztus befogadására, mert senki sem érheti el az Atyát, csak a Fiú által.
Leborulunk előtted te dicső Szentháromság, mert az isteni szeretet éltet és megvált minket, hogy mind az ki benned hisz Urunk és Istenünk, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen, a te megváltó halálod és dicsőséges feltámadásod által; hogy mint te egy vagy az Atyával, úgy legyünk mi is eggyé veled, te édes, szerető, megváltó Istenünk, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen a te megváltó halálod és dicsőséges feltámadásod által, hogy mint te egy vagy az Atyával, úgy legyünk mi is eggyé veled, te édes, szerető, megváltó Istenünk, Jézus Krisztus.
Te, aki a hónál fehérebb vagy, te égi tisztaság, te magadra vetted a sok szennyet, mocs­kot és bűnt, mivel az ember beszennyezi magát és végigvitted a kereszt csúcsáig és lefizetted minden ember bűnét az utolsó garasig, mert általad minden ember előtt nyitva áll a juhok aklának kapuja, hol te vagy a pásztor és bőséges legelőre viszed nyájadat és elvezeted őket az örök élet forrásához. Beviszed őket az országodba, hol a mennyei Atya letöröl szemünkről minden könnyet. Mily áldott vagy Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus, ki személyválogatás nélkül vállaltad minden ember bűnét, mert azt akarod, hol te vagy, ott legyenek a tieid is, mert te mindenkit hívsz és vársz.
Odaadod magad eledelül a csodálatos Oltáriszentségben, hol te valóságos test és vér vagy, hogy üdvösségünk legyen általad és tebenned. Ki méltó szívvel lép oltárod elé, hogy már itt a földön részesüljön a mennyei lakomában, hol eledelül adod magad nekünk, imádott, édes Jézusunk. Erre nincs se szó, se szív, aki ezt méltón megköszönje Néked, mert hozzád ember fel nem érhet, mert embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Te lehajoltál hozzánk, és magadhoz emeltél, ezért ujjong a lelkünk és magasztal a szívünk, mert megsejtette azt a mérhetetlen szeretetet, ami felénk árad, a te szentséges szívedből. Mert mi is hittel valljuk, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, ki a mennyből szállottál alá, hogy életünk légy. Ezért esedezve kérlek te szerető irgalmas Isten, áraszd el szereteted kegyelmi melegével testvérem lelkét, hogy mind jobban érezze a te szentségi jelenlétedet, hogy kiszakadjon lelke a világ vonzásából, hogy lelke fölé emelkedhessen mindannak, ami a világé, s hogy mindazt levetkőzze magáról, hogy lelke köntöse tiszta legyen, miben eléd álljon, mikor eljössz érte. Lelke mindig az ajtóban várja jöttödet, mert te Mondtad Uram:
“Boldog az a szolga, ki az ajtóban várja ura hazajöttél.”
Ezért kérlek és könyörgök hozzád Uram, te tudod, mert ismert előtted testvérem küzdelme feléd. Mert mint mondottad: “Aki hozzám fordul, azt nem taszítom el magamtól.
Köszönöm Uram, hogy meghallgattál engem és köszönöm sok-sok kegyelmedet, mivel elárasztottad testvérem lelkét és fokról-fokra készítetted elő arra az útra, mit neki rendeltél, még mielőtt a világba lépett volna.
Légy vele Uram most és mindenkor, hogy tisztán lásson, hogy a bűnt felismerje és add meg a bölcsesség ajándékát, hogy megértse a te szent akaratodat, hogy szemei tisztán lássanak és fülei tisztán halljanak. Én édes Jézusom, Krisztusom, áldalak és magasz­tallak és imádlak és mindenek felett szeretlek. Te vagy a szent, te vagy az Úr, mert te vagy az egyetlen fölség, Uram, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atya Isten dicsőségében, most és mindörökkön örökké. Ámen.
Testvérem! – hited erős legyen, reményed Jézus Krisztusban legyen. Szereteted először Uradé, utána embertársaidé, hogy mindenkiben meglásd Krisztust, a megváltót, mert a te Urad azonosította magát az emberrel, a szenvedő emberrel. “Mert mit nekik tesztek, nekem teszitek, mert ki Krisztust szereti az üresítse ki magát Krisztusért, mert jobban szereti magát, mint engem, nem méltó hozzám!” - mondotta az Úr, Jézus Krisztus.
Légy alázatos és béketűrő, de légy erős és kitartó a bűnnel szemben. A bűnnel szemben ne légy béketűrő! – hanem kitartó a jóban. Mint már annyiszor mondottam a Krisztusra hagyatkozz mindig és mindenben. Majd az ő kegyelme rávezet a helyes útra. Minden ügyedet és problémádat vidd a te Urad és Istened elé és ne légy kicsinyhitű!
Testvérem! Most tanítani foglak a megváltás csodálatos Isten ajándékáról.
Mint említettem, hogy az Úr, Jézus Krisztus minden embert megváltott, minden ember bűneiért megszenvedett. Igen, ez így van! Nemcsak az üdvözültek bűnét váltotta meg, hanem megváltotta az elkárhozottak bűneit is. Mert Isten nem személyválogató, mert a megváltás mindenkié. Minden ember szabad akarata által dönti el, hogy elfogadja Istentől a neki nyújtott ajándékot, vagy pedig elutasítja.
Mert ha a megváltás csak az üdvözülteknek lenne felkínálva – mert Isten előtt ugyan tu­dott a jövő – nem lenne teljes az isteni szeretet. Mert ha te valakit meg akarsz ajándékozni és elkészíted a te ajándékodat és ő visszautasítja, az ajándék ugyan létezik, mintha elfogadták volna. Tehát ugyanúgy elkészült, mintha elfogadták volna, nem szűnt meg. Így a megváltás is Isten minden egyes ember bűnét megváltotta. Minden ember részére elkészítette az Úr a megváltás ajándékát, de megbánás nélkül nincs bűnbocsánat, alázat nélkül pedig nincs bűnbánat. Ezért mondotta az Úr: “A mennyek országa az alázatos szivúeké”. Mert ki nem alázatos az gőgös, ki nem szeret az gyűlöl, ki nem igaz úton jár az a hazugság útján jár, ki nem jámbor, az kevély.
Tehát testvérem, kinek szíve telt a krisztusi szeretettől, az alázatos, az igaz, az irgalmas, az szelíd és kitartó a jóban és erős a hitben és ezeké a mennyek országa.
Testvérem úgy élj, hogy Krisztus jelenlétében élsz. Valósítsd meg ezt a lelki állapotot és ne félj a gonosz mesterkedéseitől, és a te Urad és Istened kegyelme nem hagy el soha. Ámen.
Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus kegyelme kísérjen utadon. Ámen.

Ármin.

Ajánló
Kommentek
  1. Én