2011.10.05
ÉGI ÜZENETEK
Szentlélek: Az irgalmasság testi cselekedetei
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Szentlélek Isten, a harmadik isteni személy. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Szívem szeretetlángjából mindannyiatoknak küldök egy kis csóvát, és ezzel ébresztem fel alvó kis szíveteket.
Ma az irgalmasság testi cselekedeteiről foglak benneteket tanítani. Hogy honnan vette az egyház a szokást, hogy az irgalmasság testi cselekedeteire tanítja a híveit? Természetesen a Szentírásból. Mégpedig az Úr Jézusnak azon szavaiból, amit akkor fog majd kiejteni, amikor lesz a nagy Feltámadás, és az Utolsó Ítélet: „Gyertek Atyám áldottai, vegyétek birtokba a kezdettől fogva nektek készített helyet, mert mikor éhes voltam, ennem adtatok, mikor szomjas voltam, inni adtatok, mikor meztelen voltam felöltöztettetek, amikor beteg voltam, börtönben voltam meglátogattatok.
Az irgalmasság cselekedetei szinte ugyanebben a sorrendben meg vannak őrizve az Egyház tanításaiban. Nézzük elölről őket: az éhezőknek enni adni, a szomjazóknak inni adni. Drága gyermekeim, nézzetek körül a világban, nemcsak itt a ti hazátokban, hanem az egész világon mindenütt nőttön nő a szegénység. Amíg ti a kenyérhéjakat, a megpenészedett kenyérdarabokat kidobáljátok a kukába, és a hűtőszekrényből a romlott ételeket kidobjátok a szemétbe, addig képzeljétek el, hogy vannak olyan családok, ahol a szülők még egy darab kenyeret sem tudnak a gyermekeik kezébe adni. Vannak olyan szegény családok, hogy nem tudnak tüzelőt venni, mert nem dolgoznak sehol, mert megszüntették a munkahelyeket. És vannak olyan szegény kicsi gyerekek, akik mennek az iskolába, és útközben odanyomják az orrukat az édességbolt kirakatának üvegére, és vágyakozva néznek, hogy milyen finom csokoládék, cukorkák vannak ott, és nekik soha sincs részük benne, csorog a nyáluk és rongyos ruhájukkal törlik le a szájukat. Azután vannak édesanyák, akik megszülik a pici gyermeküket, ők maguk is alultápláltak. De az még hagyján, hogy ezek a családok ilyen végtelenül szegények, de gondoljátok el, hogy amikor már a számlákat sem tudják fizetni, és eladósodtak, akkor elveszik a fedelet a fejük felől, és kikerülnek az utcára.
Mi történik akkor a családdal? Szétszakítják őket, a gyermekeket elveszik tőlük és beteszik valami intézetbe. A felnőttek pedig kint maradnak az utcán. Ó, milyen szomorú látni őket, ahogy barangolnak össze-vissza otthontalanul, a kukából szedik össze a maradék romlott szendvicseket, és azt eszik meg. Amikor besötétedik, szeretnék lehajtani valahol a fejüket, de úgy vannak, mint az Úr Jézus három éven át, nem volt hova lehajtani a fejét. És akkor bemennek a várótermekbe, ahonnan általában kizavarják őket, azután próbálnak lefeküdni a város padjaira, onnan a rendőr fölkelti és elzavarja, mert rontja a városképet. Azt tanácsolja neki, hogy menjen a hajléktalanok szállására. Igen csakhogy a hajléktalanok, akik már évek óta ebben a sorsban tengődnek jellemferdülést kapnak. A nagy nyomorúság hozta ki ezt a lelkükben. Egymást letámadják, a szállásokon lehúzzák egymásról a kabátot, alvás alatt ellopják egymás cipőjét, azt a pár forintot, amit koldulva kaptak. Ezért a legtöbb nem megy be a szállásra.
Drága Gyermekeim! Hozzátok fordulok segítségül. Ti nagylelkűek vagytok, nem a gazdagokhoz fordulok, a hatalmasokhoz, mert azok nem segítenek. Nem a nagy politikusokhoz fordulok, hanem hozzátok kicsiny engesztelő Gyermekeim, hogy segítsetek. Hogyan tudtok segíteni? Ha az utcátokban vagy az ismerőseitek közül van olyan család, aki nélkülözik, és egy darab kenyeret sem tudnak becsomagolni tízóraira a gyerek táskájába, annak vigyetek egy két kilós kenyeret, vagy egy doboz margarint, ami kitelik a kis nyugdíjatokból. Vagy ha télen, nincs tüzelőjük, mindenféle pokrócokat magukra csavarnak, és majdnem megfagynak ezek a családok, a falak teljesen kihűltek, ajánljátok fel a ti fátokat, hogy vigyenek egy-két talicskával maguknak, hogy legalább pár napig ne fagyoskodjanak. Tudjátok, ha mindenki ezt tenné, akkor a családok nem éheznének annyira, és nem fáznának olyan nagyon. És mit tehettek a hajléktalanokkal, azonkívül, hogy adtok egy százast a markukba. Talán még jobban teszitek, ha bementek az ÁBC-be vesztek két szendvicset neki, az legalább nem romlott, vesztek egy paradicsomot, paprikát, beteszitek a sapkájába egy-két kedves szó kíséretében. Ha mindenki ezt tenné, akkor nem éheznének. Elmondok nektek egy nagyon szép, régi történetet. Árpádházi Szent Erzsébetről van szó. Egy szerelmi házasság volt az övéké Lajos királlyal. Nagyon szerették egymást, Lajos király sokszor távol volt, és amikor jött hazafelé, Erzsébet csak úgy röpült felé, eléje lovagolt, és átölelte nagy szeretettel. De Erzsébet jószívű volt, és látta maga körül a nagy nyomort. Elhatározta, hogy segíteni fog. Megnyittatta a királyi kincstár, és éléstár ajtaját és mindig vitt valamit az ő szegényeinek, hol egy gyűrűt, hol egy fülbevallót, hol egy kis gyémánt darabot, hol kenyeret, bort, gyümölcsöt stb. A király egy darabig elnézte ezt, de aztán a tanácsosai körülvették, mikor látták, hogy nagyon fogynak a kincsek, meg az élelmiszer, figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert a felesége elszór mindent. És akkor szigorúan meghagyta Erzsébetnek, hogy ezután semmit nem vihet el a szegényeknek. Erzsébet nem tudott szót fogadni, akkora irgalom és szeretet volt a szívében, hogy az éjszaka sötét leple alatt kiszökött az ágyából és a konyhából egy kis élelmiszert tett a kötényébe és elvitte. Ezt csinálta szinte minden éjszaka. És mikor visszajött, a férje még aludt. De bizony meglátták a király tanácsosai és elmondták a királynak. Lajos feldühödött, és elhatározta, hogy most utána néz a dolognak. Elbújt egy oszlop mögött, és onnan nézte, hogy mit tesz Erzsébet. És rákiáltott: Állj, mutasd, mi van a kötényedben? És akkor Erzsébet, nagyon félve, remegve megmutatta a kötényét. És képzeljétek a kenyér, az élelmiszer helyett gyönyörű szép rózsákkal volt tele. A király megrendült ezen, és többé nem szólt rá, ha ilyeneket tett.
Azután az irgalmasság cselekedetei közé tartozik, hogy ruhátlanokat felöltöztetik. Gyermekeim, annyi alkalom van rá, hogy segítsetek azoknak, akiknek csak egy szál ruhájuk van. Ha két téli kabátotok van, adjátok oda az egyiket a szegény embernek, ha két takarótok van vigyétek el az egyiket annak a szegény családnak, akik dideregnek. Azután lehet gyűjtésekben részt venni, ó milyen szép példa volt itt tavaly a csoportban: mindenki hozott valami ruhát, amire már nincs szüksége, meg pénzt, élelmiszereket. Összecsomagoltuk és elvittük Romániába. Nagyon örültek neki a nagybányai testvéreink. Azután ezzel kapcsolatban, hogy fel kell ruházni a szegényeket, megint eszembe jut egy történet, mégpedig Szent Márton és a koldus.
Márton egy gazdag családból származott és az édesapja katonatisztet nevelt belőle. Ahogy lovagolt a város utcáin, meglátott egy koldust, a kardját elővette és ketté vágta a köpenyét, és az egyik felét a koldusra terítette. Azután lovagolt tovább és hazament. És úgy képzeljétek el, hogy az Úr Jézus megjutalmazta, mégpedig egy csodálatos látomással, megjelent neki angyalok kíséretében. És a vállán szent Márton köpenye volt. Az angyalokhoz így szólt rámutatva Mártonra: Látjátok ő az a gyermekem, aki rám terítette ezt a köpenyt, amikor fáztam.
A betegeket ápolni, és meglátogatni nagyon szép cselekedet. Drága Gyermekeim! Itt ebben a közösségben van egy ragyogó példa rá, sok példa, de az egyiket emelem ki: egy édesanya, aki már évtizedek óta súlyos beteg lányát ápolja, és zokszó nélkül, ó mennyire szeretem ezt a gyermekemet. És az Úr Jézus is nagyon szereti. Sokan vagytok, akik édesanyjukat, édesapjukat ápolták egészen a halálukig. Nem tették be az öregotthonba, hanem végig ápolták, amíg csak meg nem halt, és a karjuk között halt meg. Ez is be van írva a Nagy Könyvbe. Annyi lehetőség van arra, hogy a betegekkel jót tegyetek. Vannak missziók, főleg városokban alakulnak ki, papokból és civilekből állnak, akik elmennek a kórházba, és a legsúlyosabb betegeket, haldoklókat meglátogatják. Elviszik a Szentségeket nekik, beszélgetnek a szenvedés értelméről velük, a túlvilágról, a halál értelméről stb. erre is tudnék egy szép példát mondani: Ugyancsak Árpádházi Szent Erzsébetről van szó. A férje éppen elutazott egy hosszú útra és közben Erzsébet talált egy nagyon súlyos, ragályos beteg embert. Valamelyik szolgálója segítségével bevitte a férje ágyába, és ott lefektette. Napokig ápolta. És amikor a király jött hazafelé a szolgálók mondták neki: Képzeld Uram, már megint mit művelt a te feleséged. Egy ragályos beteget vitt be, ott fekszik az ágyadban. Felbőszült a király, s elkiáltotta magát: Erzsébet, ide gyere! Erzsébet félénken megjelent királya és férje előtt. – Ki van az én ágyamban? És akkor Erzsébet elhúzta a függönyt az ágya elől, és megmutatta, hogy kifekszik ott, képzeljétek Kicsinyeim az Úr Jézus feküdt ott! Lajos nagyon megilletődött, és azt mondta Erzsébetnek, hogy ha ilyen előkelő betegeket fektetsz az ágyamba, akkor megengedem.
Az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik a foglyok látogatása. Gyermekeim, ez olyan, amitől ti húzódoztok, ez természetes, hiszen a foglyok között vannak gyilkosok, rablók, vannak olyanok, akik megerőszakolnak nőket, gyermekeket, hát hogyne félnétek tőlük. De higgyétek el, ha megpróbáljátok, hogy közéjük mentek a börtönbe, nem kell félnetek, az őrök ott vannak egészen a közelben. A másik, amiért nem kell tartanotok a támadástól, hogy nagyon megilletődnek azon, hogy van olyan, aki szeretettel közeledik hozzájuk. Megmozdul valami az ő lelkükben. Különösen akkor, amikor olyan dolgokról hallanak, ami még eddig soha nem volt, mert a gorombaság volt az ő részük. Amikor Jézusról hallanak az Ő életéről, áldozatairól, haláláról. Vannak olyan missziók, papok, akik ott miséznek, meggyóntatják őket, megáldoztatják őket.
Az utazókat befogadni, ez is az irgalmasság egyik cselekedete. Ó, drága Gyermekeim, ahogy így végigtekintek a csoportotokon, egyből tudnék jó néhány példát felsorolni, hogy mi mindent tettetek már ezen a területen. Itt van a Marcell atya példája, valaki kihozta a kórházból, és otthon ápolta, vigasztalta, imádkozott érte. Vagy itt van az én eszközöm Éva, akinek a műtétjét, nem lehetett volna másképp megoldani, csak úgy, hogy valahol szálást kap. Közületek volt egy áldott lelkű testvér, aki befogadta, ott aludhatott nála két napig, és kísérgette a kórházba oda-vissza. És mondhatnám azokat a nagylelkű gyermekeimet, akik ide az engesztelésre autójukkal elhozzák a testvéreiket és hazaviszik. Pedig nagyon drága a benzin, de nekik nem számít az áldozat. Vannak, akik befogadják a miskolciakat és a szegedieket, és szívesen látják a lakásukban, hogy eljuthassanak ide, az engesztelésre. Áldottak legyetek, kicsi gyermekeim, aki valamit tesztek ezért a szent dologért, az utazók befogadásáért.
A halottakat eltemetni, ez is az irgalmasság cselekedete. A halottakat el kell temetni egészségügyi szempontból is, mert ragályos betegségeket terjesztenének, ha a föld felett maradnának, de azért is el kell temetni őket, mert mindenkinek jár az a kis végtisztesség, hogy rendesen eltemessék. Még a legegyszerűbb, legszegényebb embereknek, még a koldusoknak is. Most a kegyelettel kapcsolatban szeretnék nektek elmondani egy szomorú történetet, ami a valóságban 20 évvel ezelőtt Budapesten óbudai temetőben megtörtént. Volt egy asszony, aki egy kicsit bent feledkezett a temetőben, annyira imádkozott a férjénél, a sírnál a kispadon, azon vette észre magát, hogy sötétedik. Megijedt, és elkezdett szaladni a kapuhoz, hogy kijusson a temetőből, mert a végén még bezárják. Nem volt ott a kapus, a kapu be volt zárva. Visszament a férje sírjához szomorúan, hogy mi lesz most ővele. És ahogy ott üldögélt, és aggodalmaskodik, egyszercsak kinyílik a kapu, és bejön egy nagy teherautó. Az ő férjének a sírja közelében volt ásva egy hatalmas nagy gödör. A teherautó tele volt valamivel, és ahogy közelebb jött, ijedtében elbújt egy sír mögé, mert szörnyű dolgot látott, meztelen halottakkal volt tele a kocsi. Lebillentették a kocsi oldalát, és azután elásták őket. Az asszony megdöbbenve, ijedten nézte, és nem tudta elképzelni, hogy hogyan történhet ez. Mikor a teherautó elment, odament a kapushoz, és mondta, hogy ne haragudjon, de itt feledkezett a temetőben, és örül, hogy most ki tud menni. De hadd kérdezzen valamit, mert szörnyű dolgot látott, a kapus a szájára tette a kezét, hogy erről nem szabad beszélni. Felsőbb utasítás volt, olyan sok halottat hoztak a hozzátartozók, hogy ennyit már nem lehetett elégetni. Ezek mind a krematóriumban várakoztak az elégetésre. Kiválasztottak négyet-ötöt, akiket elégettek, és az ő hamvaikat osztották szét a hozzátartozóik urnáiban. Úgyhogy senki sem tudta, hogy kinek a hamvait kapta a kezébe. Hát ezt a kegyeletsértést nem azért mondtam el, hogy most elborzadjatok, de tényleg van ilyen kegyetlenség, az irgalom hiányzott ezekből az emberekből. Kérlek benneteket drága Kicsinyeim továbbra is legyetek irgalmasak, mert az irgalmas szeretet ér a legtöbbet a világon. Mindenkivel azt tegyétek, ami nektek jól esne, ha tennének veletek.
Most pedig az irgalmasság testi cselekedeteiről befejezem a tanításomat. Szeretném nektek elmondani, hogy az első pillanattól kezdve, amikor kezdtetek gyülekezni, mi is történt itt a teremben. Ez az, amit csak én láttam, mert ti nem kaptátok meg ezt a kegyelmet. Megjelent az egész Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségük teljes fényében, hófehér ruhában és itt álltak veletek szemben. Azután Szent Márton és Szent Erzsébet is, és sok-sok angyal. Ők most is itt vannak, és majd az imáitokat is hallgatni fogják. És most abban a pillanatban, ahogy befejeztem ezt a beszédet, az Úr Jézus átváltozott, mint nyomorult koldus áll itt előttetek. Rongyokban van, és csupa maszat a keze, arca. A kezét előre teszi és kéreget. És most az Úr Jézus így szól hozzátok: Drága Kicsi Gyermekeim! Én koldulom az emberek szeretetét, végig jártam az embereket. Voltam a gazdag politikusoknál, voltam a vezetőknél, az igazgatóknál, a bíborosoknál, a püspököknél, de valahogy mindenhol a szeretetet visszautasították. Pedig én csak szeretetért koldultam náluk. Kérlek benneteket, fogadjátok el az én szeretetemet, mert a szeretetmorzsákért is lehajolok, annyira szomjazom és éhezem utánatok, a ti szeretetetekre. És még azt szeretném nektek mondani, hogy amikor egy éhezőnek adtok egy szelet kenyeret, vagy bármi élelmiszert, az annyi, mintha nekem adnátok. Ha valaki ágyban fekszik, tehetetlenül és nem tud odamenni a vízcsaphoz, adtok egy pohár friss vizet, az annyi mintha az én szomjúságomat oltanátok. Ugyanígy, ha a saját kis betegeteket felültetitek az ágyban, azután megetetitek, és hogyha kell, bepelenkázzátok. Ezt mind velem teszitek gyermekeim. Ha befogadjátok az utazókat, Engem fogadtok be. Legyetek irgalmasok, mert akkor Én is irgalmas leszek hozzátok! Most pedig a Mennyei Atyát látjátok. Hosszú, hófehér ruhában, dicsősége teljében, csak úgy sugárzik az Ő dicsősége felétek. És most belenyúl az Ő keblébe és kiveszi az Ő ragyogó, piros szívét. Csakúgy lángol a szíve a szeretetétől, és ez a szív úgy csillog, ragyog, szikrázik, hogy nincs az a drágakő, az a rubint, amelyik így ontaná a fényt magából, mint ahogy a Mennyei Atya szíve. És ezeket a fényeket felétek küldi, mindnyájatok szívébe, ezek a fények az Ő irgalmas szeretetének fényei. És Én, a Szentlélek Isten, hirtelen egy nagy, hatalmas galamb formájában mutatkozom nektek, és ott lebegek a fejetek felett. A tollaimból virágesőt küldök nektek, ezek a virágok az erényeket jelentik, és elsősorban az irgalmam erényét. Ezt szeretném beleültetni kicsi szívetekbe, hogy mindenkivel végtelenül irgalmasak legyetek. És ezt az irgalmat, amit itt kaptatok, a mai tanítás alatt, ezt osztogassátok tovább hozzátartozóitok, ismerőseitek, és egyéb testvéreitek között, hogy ők is irgalmasak lehessenek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Belépés Facebookkal
