129

Ősszel 23-án

 

A keresztes Imahadjárat 129. imája: A Szeretet Ajándékáért

Ó, Istenem, kérlek, tölts el engem Szereteteddel.
Segíts nekem mindazokkal megosztanom a Szeretet Ajándékát, akik rászorulnak Irgalmadra.
Segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek.
Segíts nekem, hogy szeressem mindazokat, akiknek szükségük van a Te Szeretetedre.
Segíts nekem, hogy szeressem ellenségeidet.
Tedd lehetővé, hogy a Szeretet, amellyel megáldottál engem, azt a célt szolgálja, hogy elárassza mindazok szívét, akikkel kapcsolatba kerülök.
Segíts nekem, hogy azzal a Szeretettel, amelyet a lelkembe csepegtettél, legyőzzek minden gonoszságot, megtérítsem a lelkeket, megfutamítsam az ördögöt és minden gonosz ügynökét, akik megpróbálják megsemmisíteni Szent Szavad Igazságát. Ámen.





"Jézus, tudom, hogy az elkövetkezendő napokban lesznek elbizonytalanító idők. De szeretném azt cselekedni, amit te mondasz nekem, és nem szeretném feladni még akkor sem, ha éppen úgy érzem magam. A tőled kapott álomhoz akarok ragaszkodni. Szeretnék egyike lenni azon embereknek, akiket használni tudsz és meg tudsz áldani a következő tíz évben."

Ajánló
Kommentek
  1. Én