65-156-163

Nyaranta 9-én

(65) – A halálos bűnben levőkért

Ó, drága Jézus, az emberiség Üdvözítője,

Könyörgök Hozzád, hogy Isteni Irgalmasságod által, kegyelmezz azoknak a szegény lelkeknek, akik talán a Nagyfigyelmeztetés alatt el lesznek ragadva a Földről.

Bocsásd meg bűneiket, Kínszenvedésed emlékére könyörgök ezért a különleges kegyelemért, engesztelésül bűneikért.

Felajánlom Neked önmagamat, elmémet, testemet és lelkemet, vezeklésül lelkük megmentéséért, és hogy az örök életre vezesd őket. Ámen.

A Keresztes Imahadjárat 156. Imája: Védelem a gyűlölet ellen

Drága Jézus, add nekem a Szereted, és nyisd meg a szívemet, hogy hálával fogadjam Szereteted. A Szentlélek Ereje által ragyogjon rám a Szereteted, hogy Irgalmasságod világítótornya lehessek.
Végy körbe Szereteteddel, és engedd, hogy az Irántad való szeretetem meggyengítsen mindenféle gyűlöletet, amellyel találkozom, amikor Szavad hírét terjesztem. Áraszd ránk Irgalmadat, és bocsáss meg azoknak, akik elutasítanak, bántanak Téged, és akik közönyösek Istenségeddel szemben, és add meg nekik a Szeretet Ajándékát.
Add, hogy Szereteted átragyogjon a bizonytalanság, a gyenge hit, a megpróbáltatások és a szenvedés idején, és segíts nekem, hogy a Szentlélek Ereje által elvigyem az Igazságot azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a Segítségedre. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 163. Imája: Ments meg Engem az üldöztetéstől

 

Ó, Jézus, őrizz meg Engem a Te Nevedben történő üldöztetés fájdalmától. Dédelgess a Szívedhez engem.

Szabadíts meg a gőgtől, a kapzsiságtól, a rosszindulattól, önző énemtől és lelkem gyűlöletétől.

Segíts nekem, hogy valóban át tudjam adni magam Irgalmadnak.

Vedd el félelmemet.

Segíts nekem, hogy letehessem fájdalmam terhét, távolíts el tőlem minden üldöztetést, hogy kis gyermekként követhesselek téged, abban a tudatban, hogy minden dolog a Te Ellenőrzésed alatt van.

Szabadíts meg azok gyűlöletétől, akik a Tiedként hirdetik magukat, de akik valójában megtagadnak Téged.

Ne engedd, hogy felvágott nyelvükkel ostorozzanak engem, vagy, hogy gonosz cselekedeteik eltereljenek engem az Igazság útjától.

Segíts nekem, hogy csak egyedül az eljövendő Királyságodra összpontosítsak, és minden bántalmazás ellenére méltósággal kitartsak, amelyeket talán a Te Nevedért kell elviselnem.

Hozd el nekem az elme, a szív és a lélek nyugalmát. Ámen.




IMA A HIT ÉLETBEN TARTÁSÁÉRT

 

Mindenható és Mindentudó Isten, Illés és a próféták Istene, tekints Egyszülött Szent Fiad Szent Fejére és irgalmazz nekünk! Emeld fel és mentsd meg népedet! Felajánlom Neked minden megszégyenítését, fájdalmait,Szent Sebeit és Szent Fejéből kiömlő minden csepp Drága Vért minden gyermekedért, akik ezekben a veszélyes időkben élnek.Erősítsd meg hitünket Szent Fiad kigúnyolásakor szerzett érdemei által és mentsd meg őket Szent Fejének Drága Vércseppjei által. A Te Fiad, Jézus Krisztus szenvedései által tanuljanak meg Benned szenvedni és Benned meghalni.Amen






„Atyám, hálát adok Neked, Aki Egyszülöttedet elküldted a földre, hogy üdvözüljön Általa a világ. Atyám, köszönöm Neked Őt, a szentek Szentjét, Aki itt maradt köztünk a világ végezetéig, hogy drága szent Testével és Vérével táplálja lelkünket. Atyám, köszönöm Neked, hogy ez a drága Kincs az enyém is lehetett, és hogy most színről-színre láthatom Őt, Aki a világ Megváltója, Üdvözítője, a Te Egyszülött Fiad. Atyám, hálát adok Neked, hogy megteremtettél, hogy üdvözítettél, hogy a Tied lehetek örökkön-örökké. Ámen.”




„Drága Istenem, elhatározom, hogy kezelem a haragom. Ma, a Te segítségeddel uralkodni fogok a természetemen. A múltban elestem, de ma újra elkötelezem magam. Segíts felismernem a haragom következményét, amely vitákat és hibákat okoz, amely azt eredményezi, hogy ostobaságokat cselekszem, és mindenféle nyomorúságba jutok.

Atyám, adj nekem megfontolást, mielőtt reagálnék, hogy legyen bölcsességem megkérdezni magamtól, «Miért is vagyok dühös? Valójában mit is akarok? Hogyan érhetem el?» Segíts meglátnom a haragom okát. Segíts nekem, hogy a megfelelő módon el tudjam engedni a haragom, hogy ezután ne legyek erőszakos, ne kiabáljak, ne duzzogjak, ne morgolódjak. Segíts elismernem és megvallanom neked, másoknak és magamnak. Ámen.”



"Istenem, a te hangodra akarok hallgatni és nem a kételkedő hangokra. Közelebb szeretnék kerülni hozzád és szeretnélek jobban megismerni téged. Hallani szeretnélek téged, és ígérem, utána engedelmeskedni fogok neked. Olyan ember szeretnék lenni, akit te tudsz használni és akit megáldasz.”



"Istenem, hiszem azt, hogy neked egy személyre szabott terved van az életemre, és te jobban tudod, hogy mire van most szükségem."

155-159

Nyaranta 8-án

 

A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért

Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek Védelméért Hozzád intézünk. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat is, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemüket az Igazságra.
Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét szenvedésünk idején, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk.

Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 159. Imája: Könyörgés Isten Szeretetéért

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közbe a nevemben, amint Isten Szeretetéért könyörgök. Töltsd el lelkemet, egy üres edényt, Isten Szeretetével úgy, hogy amikor az túlcsordul, kiáradjon azokra a lelkekre, akiknek együttérzésemet igyekszem megmutatni.
Kérlek, hogy Isten Ereje által megszabaduljak a gyűlölet mindenféle érzésétől, melyet talán azok iránt táplálok, akik elárulják Fiadat.
Tégy alázatos lelkűvé engem és tölts el engem a lélek nagylelkűségével, hogy követni tudjam Krisztus Tanításait és életem minden területén terjeszthessem Szeretetét. Ámen.




IMA AZ ŐSÖK ÁTKAITÓL VALÓ MEGSZABADULÁSÉRT

 

Örök Atya! Te vagy az egyedüli, halhatatlan Isten, Aki a Szeretet, Aki Irgalmas és Jóságos.Tekints egyszülött Fiadra,Jézus Krisztusra és légy irgalmas Felajánlom Neked ostorozásának fájdalmait, Sebei és Vérét a Tieidért, akik ama átkok terhe alatt élnek,melyek őseik bűneinek, engedetlenségeinek következményei. Szabadíts meg minket Szent Fiad ostorozása által, és ments meg drágalátos Vére által.Amen





„Drága jó Jézusom imádlak Téged! Már nagyon-nagyon szomjazom Szent Színed látására. Kérlek, vedd Magadhoz lelkemet akkor, amikor Te akarod, és oly módon, ahogyan Te akarod. Tõled kaptam az életet, amely már fogantatásom pillanatában megindult az anyaméhben. Tõled kaptam az örök életet, amelyet megszereztél nekem a keresztfán. Ó imádott édes Megváltó Istenem! Mennyire szerettél engem, nyomorult méltatlant! Ó mily nagyon szeretlek Téged, Akinek mindent köszönhetek!
Kérlek Téged imádott Jézusom, add, hogy minden lélek üdvözüljön! Add, hogy megtérjenek a bûnösök! Add meg nekik a kegyelmet, hogy bûnbánatot tartva megtisztuljanak értük kiontott drága Szent Véredben, és feloldozást nyerjenek Tõled, felszentelt papod keze által. Ó Jézusom, mily egyszerû és könnyû eszközt rendeltél el bûneink bocsánatára. Mint a kisgyermeknek, csak oda kell járulni szeretõ szülõjéhez, és tetteit megbánva bocsánatot kell kérni. Utána megerõsítesz bennünket a Szentségekkel, drága Szent Testeddel és Véreddel. „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Így mondtad. Van. Már itt a földön, mert minden itt dõl el: örök élet, vagy örök halál. Ó mily nagy szavak! Bárcsak fel tudnánk fogni, és a jobbik részt választanánk, mint Mária, aki a lábadnál ülve hallgatta és befogadta tanításodat. Ó mily boldog volt Mária! Elfelejtett mindent, ételkészítést, felszolgálást, mert lefoglaltad az õ lelkét. Így mondtad: „Nem is veszíti el soha.” Ma is sokan vagyunk, akik Máriával együtt a jobbik részt, a Te szavaidat választjuk, és mi vagyunk a leggazdagabbak, mert tanításod lélek és élet, amely megmarad az örök életre. A Te Tested az örök élet kenyere, és a Te Véred az örök élet itala. Ó mily nagyon boldog vagyok, valahányszor részesülhetek ebben a nagy Szentségben! Mindig csak erre a pillanatra vágyom, és Te minden nap megadod ezt nekem. Szeretlek Jézusom! Elmondani nem tudom, mennyire, de azt tudom, hogy Te vagy számomra az élet, a menny, az öröm, a béke, és minden, ami fenntart, ami egyedül fontos és nélkülözhetetlen. Nélküled halott lennék. Nélküled céltalan és üres az élet. Ó mily boldogtalan az az ember, aki nem ismer, és nem keres Téged. Vágyik a szeretetre, de azt nem Nálad keresi. Pedig Te meghaltál érte is a keresztfán. Ó kérlek, Jézusom, add kegyelmedet, hogy mindenki megtaláljon Téged, beteljen Veled, és imádjon Téged! Befogadják tanításodat és Téged a szívükbe!

Te légy a Királyuk, örök boldogságuk! Ámen.”






„Jézus, szeretném elmondani neked, hogy bánom a bűneimet. Szükségem van rád, hogy te légy a Megváltóm. Elismerem, hogy saját erőmből nem tudom megoldani életem problémáit, mert azok túl mélyen gyökereznek, túl nagyok nekem. Segíts követnem a fényedet, mikor sötétségben vagyok, mikor nem tudom melyik a helyes irány a kapcsolataimban, a pénzügyeimben, a munkámban vagy épp az egészségemmel kapcsolatban. Segíts látnom a te igazságod fényét, vezess engem az örökkévalóság felé vezető ösvényen. A te nevedben kérem mindezt. Ámen!”



„Ó Jézusom, Te ártatlanul szenvedtél a mi bűneinkért a keresztfán. A mi bűneink és gonosz cselekedeteink húzták a fejedre a töviskoronát. A mi szemérmetlenségünk és paráznaságunk mérték Rád a fájdalmas ostorcsapásokat. A mi megátalkodottságunk és súlyos bűneinkhez való ragaszkodásunk verte bele szent kezedbe és lábadba a szögeket. Most kérünk, bocsásd meg a mi bűneinket! Áldozatainkkal és imáinkkal jóvá akarjuk tenni minden bűnünket. Rászoruló testvéreinket segítve akarjuk jóvá tenni korábbi fösvénységünket és önzésünket. Kérlek, bocsáss meg nekünk! Légy irgalmas hozzánk! Fürdesd meg lelkünket a szentgyónásban drága Szent Véredben, amelyet oly bőséggel hullattál értünk a keresztfán! Fogadj be minket, megtérő bűnösöket értünk átvert drága Szent Szívedbe, és rejts el minket a sátán minden gonosz cselszövése elől! Uram, irgalmazz nekünk, nyomorult bűnösöknek, akik bűnbánatot tartva kolduljuk irgalmadat! Küldd el hozzánk Szent Mihály arkangyalt, hogy űzze el a sátánt! Boríts be minket drága Szent Véreddel, hogy a Mennyei Atya csak a Te Véredet lássa rajtunk, és megenyhüljön jogos haragja! Te állj közénk és minden ember közé, mert ahol Te vagy, oda nem merészkedik a sátán. Te légy Jézus, a mi menedékünk, a Te irgalmas Szíved legyen örök otthonunk. Ámen.”

72

Nyaranta 7-én

 

(72) - A tanítványok imája

Drága Jézus, készen állok, hogy terjesszem Szavadat
Add meg nekem a bátorságot, az erőt és a tudást, hogy úgy terjesszem az Igazságot, hogy a lehető legtöbb lelket juttassam el Hozzád.
Helyezz engem Szent Szívedbe és boríts be engem drága Véreddel,
Úgy, hogy elteljek azokkal a kegyelmekkel, melyekkel Isten minden gyermeke üdvösségének érdekében a megtérést terjeszthetem, a világ minden részén, függetlenül hitvallásuktól.

Én mindig bízom Benned.
Szeretett Tanítványod.





IMA MENEDÉKÉRT JÉZUS KRISZTUS SZENT OLDALÁBAN

 

 

 

Ó, jóságos Atya! Ábrahám, Izsák,és Jákob Istene! Te az Ószövetség választott népét a hideg és forró sivatag szárazságában Szent Szárnyaid alatt oltalmaztad.Felajánlom Neked Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus Szent Kereszthalálát a Tied oltalmáért, akik szerte a világban élnek. A Szent Vér és Víz mosson tisztára, erősítsen és mentsen meg minket, hogy haza találjunk Fiad Szent Oldalába, mely minden ember számára nyitva áll. Amen.






Egy napot és egy pillanatot élni meg csak egyszerre, elfogadni a nehézséget, tudva, hogy ösvény a békéhez, elfogadni ezt a bűnös világot, ahogy Jézus is tette, nem úgy, ahogyan én tenném; bízni, hogy Te mindent a helyére teszel, ha megadom magam a Te akaratodnak, s így lehetek elégedett és páratlanul boldog majd Veled az elkövetkezőkben. Ámen.”

Nincs címe a bejegyzésnek

Ősszel 6-án

IMA A NYÁJ EGYSÉGÉÉRT ÉS VÉDELMÉÉRT

 

Mennyei Atyám,felajánlom Neked a Te Szent Fiadnak, a mi Urunk és Mesterünknek, Szent Lábsebéből kiömlő Drága Szent Vérét,Szent Sebeit, fájdalmait minden gyermekedért, akik pásztor nélküli juhokként vándorolnak a rémisztő erdőben. Védd meg őket a vad ragadozóktól, add meg nekik a békét, hogy egyek legyenek és egyesítsd őket úgy, ahogyan a szögek összetartották a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Lábait a kereszten.Amen.





„Atyánk, köszönjük, hogy te betöltöd legmélyebb szükségeinket, hogy elküldted Fiadat, Jézus Krisztust, hogy olyan kapcsolatba kerülhessünk veled, ami soha nem szakadhat meg, és hogy soha nem leszünk teljesen egyedül, mert te része vagy életünknek. Köszönjük. Jézus nevében: Ámen.”



Hozzátok Atyám elé pap fiaimat minden nap, és a következőket imádkozzátok értük: Drága, szerető, Mennyei Atyánk! Most, hogy eléd hozzuk választott fiaidat, a papokat, fogadd el mindnyájukat egészen elégő áldozatul! Tisztítsd meg őket, hogy hozzád méltóan szentül éljenek! Tükröződjön arcukon a te szent fényed ragyogása, hogy akik közelükbe kerülnek, felismerjék bennük a Te képmásodat! Amen Ezután kérjétek Atyámat, emelje fiait az életszentség legmagasabb fokára! Nyíljék meg a szívük Atyjuk előtt, mert neki gondja van rájuk. Szeretném felkészíteni fiaimat az önmaguk elleni harc nagy küzdelmeire.

 

  1. Imádkozzatok, hogy legyen minden fiam körül harcos, engesztelő imagyűrű, melynek tagjai elkötelezetten és rendíthetetlenül imádkoznak, és a végsőkig kiállnak mellettük!
  2. Azért is imádkozzatok, hogy fiaim alkossanak kisebb papi közösséget, ahol egymással szoros testvéri egységben imádkoznak a hívekért!
  3. Minden imátok előtt kérjétek a Szentlélek sugalmazó kegyelmét, hogy legyen bátorságotok kitartóan imádkozni, még a legnagyobb kísértések idején is!
  4. Kérjétek a Szentlelket, küldjön olyan munkásokat aratásába, akikben kegyelmi ajándékai működnek!
  5. Kérjétek az angyali seregek vezérét, Szent Mihály főangyalt, hogy angyalaival együtt segítsenek, és harcoljanak értetek, hogy művünk maradéktalanul megvalósuljon!

 

  1. Kérjétek Atyámtól a végső, állhatatos kitartás kegyelmét, szent vérem oltalmát, a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy mindenkor felismerjétek és megkülönböztessétek mi a helyes, és jó cselekedet. Édesanyám oltalmazó palástját terítse rátok, hogy senki ne maradjon ki védelme alól!

 

Ígéretek:

 

  • A papokért szoros közösséget vállaló világi hívek gyűrűje, erős villámhárítóként fog állni a legnagyobb küzdelem idején is.
  • Higgyetek az ima rendíthetetlen erejében, amely megerősít és felkészít az önfeláldozó, szeretetben való küzdelemre.

 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/ima-a-papokert





„Istenem, kinek a szolgálatára tudnál használni engem? Kinek mutathatnám meg a te szeretetedet?”




„Jézus Krisztus, szeretnélek megismerni. Szeretnék megtanulni úgy szeretni téged, ahogy te szerettél engem már akkor, amikor ennek még nem is voltam tudatában. Szeretnék kapcsolatot ápolni veled.”




Jézus, szabadító Istenünk! Őrizz meg minket a kísértéstől! Ments meg az elbukástól! Add, hogy mindig, minden élethelyzetben Melletted döntsünk! Inkább akarjunk meghalni, mint vétkezni!




„Kedves Jézus Krisztus, nem teljesen értem, de tátong egy lyuk a szívemen, amit már tudom, hogy csak te tudsz betapasztani. Elismerem, hogy arra születtem, hogy áthasson szereteted, és hogy kapcsolatot ápoljak veled. A mai napon szeretném átlépni a tőled elválasztó határvonalat, és létrehozni ezt a kapcsolatot. Kérlek, jöjj be az életembe és szívembe, s magányom és fájdalmam váltsa fel immár a te szereteted. Szeretnék családod, az egyház részévé válni. Szeretném átadni életem, hogy segíthessek másoknak, akiknek oly kétségbeesett szüksége van a te szeretetedre és segítségedre.”


 

"Köszönöm, Atyám, hogy a te kegyelmed által kiléphetünk az állandó bűntudat és az irreális elvárások mókuskerekéből – azokból a dolgokból, amik egyre többet és többet követelnek tőlünk. Add, hogy meg tudjunk nyugodni és azokat a dolgokat elvégezni, amik igazán számítanak. Jézus nevében könyörgöm. Ámen."

112

Nyaranta 5-én

 

 

A Keresztes Imahadjárat 112. imája „Az Üdvösség Kegyelméért”

Legdrágább Jézusom, hívlak Téged, hogy különleges Kegyelmeddel, az Üdvösség Kegyelmével borítsd be azok lelkét, akiket a Sátán megfertőzött.
Szabadítsd ki szegény lelküket a gonosz fogságból, amiből nem tudnak kiszabadulni. Ámen.




IMA A SÁTÁN ÉS AZ Ő CSATLÓSAI ELLEN ARATOTT GYŐZELEMÉRT

A mi Urunk, Jézus Krisztus Kálvária hegyén keresztre feszítésének, és szent halálának minden ellenségei, a sötétség és romlottság fejedelme, minden hazugság atyja: én kiállok az Úr Jézus halála mellett, felajánlom a Mennyei Atyának az Ő fájdalmait, Szent Sebeit, Szent Bal Kezéből kifolyó minden csepp Drága Vérét, a ti bukásotokért,megsemmisítésetekért és megbüntetésetekért. Amen


„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”


‘Drága Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz engem és hogy meg akarsz óvni attól, hogy más dolgoktól függjek Te helyetted. Bocsáss meg, hogy volt, amikor a munkámtól vagy más emberektől tettem magam függővé és nem Tőled. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg rólam. Uram, az előttem álló napok kissé félelemmel töltenek el, de már értem, hogy a csodához vezető út nehéz terepen visz át, hogy a csoda forrása nem várt helyről ered, és hogy nem magamnak kell megoldani ezt, hanem Benned kell bíznom.

Amikor szólsz, hogy mit tegyek, még ha nem is értem, akkor is meg fogom tenni, amit kérsz tőlem. Segíts emlékeznem arra, hogy rajtad kívül másra nincs szükségem, és hogy ahová vezetsz, ott gondomat viseled. Meg akarok tanulni nap mint nap bízni Benned. A Te útjaidon szeretnék járni, nem a saját utaimon. Téged akarlak követni. Kérlek, ments meg engem és jöjj az életembe. Megvallom azt az ígéreted, hogy ha bízom benned, gondomat fogod viselni és betöltöd minden szükségem. Jézus nevében mondtam ezt az imát. Ámen.’




Drága Jézusom! Imádott Királyom! Köszönöm, hogy elfogadsz és szeretsz engem úgy, amint vagyok. Köszönöm, hogy nem nézed semmiségemet, hanem végtelen szeretetedben az én megmentésemet akarod. Éppen ezért most én sem tekintek magamra, hanem egyedül Rád, Aki itt és most az én pici szívem boldog Királya vagy. Teljes szívemből imádlak, dicsőítelek és magasztallak Téged, és hálát adok Neked. Imámmal csatlakozom legszentebb Édesanyádhoz, az ég összes szentjéhez és szent angyalához. Kérlek, add, hogy mindig Téged imádjalak a szívemben, akkor is, ha már kimentem a templomból. Tudatosítsam magamban, hogy Te velem akarsz maradni mindig, és kitartasz a lelkemben egyik szentáldozástól a másikig.




„Ima papok számára:

Imádott Krisztusom! Te, Aki meghívtál engem a papi szolgálatra, őrizz meg Magadnak tisztán és szentül, lelki- testi épségben. Add, hogy hűséges legyek Hozzád mindhalálig, és elnyerjem az örök életet. Ámen.”





“Imádott Jézusom! Szeretlek. Szívem minden erejével imádlak, és csak Téged akarlak szolgálni, imádni utolsó leheletemig! Ha Te úgy akarod, meg akarlak vallani mindenki előtt, még üldözőim előtt is. Ha Te úgy akarod, az életemet is oda akarom adni Érted, én imádott Üdvözítőm, amiképpen Te is értem adtad. Nagyon-nagyon szeretlek Téged! Mindig meg akarom tartani törvényeidet, és Irántad való szeretetemből megbocsátok szívből minden ellenségemnek. Imádkozom értük, és kérem rájuk a Te áldásodat.

Jézusom, imádott Királyom! Légy az én Közbenjáróm az Atyánál! Azt kérem Tőled, hogy minden ember üdvözüljön! Lelkeket akarok menteni a Te dicsőségedre! Ehhez kérem a Te, és az Atya kegyelmét. Ámen.”




„Istenem, rád akarok figyelni, és nem a kétség hangjaira. Közel akarok kerülni hozzád és jobban megismerni téged. Hallani akarlak, és megígérem, hogy utána engedelmeskedem neked. Az egyik olyan ember akarok lenni, akit tudsz használni és megáldani."



Jézus, szabadító Urunk! Kérlek, szabadíts meg minket a sátán minden kísértésétől! Ne engedd, hogy úrrá legyen rajtunk! Taposd el a kígyót, és tedd ártalmatlanná! Kötözd meg, és taszítsd a pokol fenekére! Nekünk pedig add meg a Te békédet és szeretetedet, hogy békében és nyugalomban éljünk! Téged dicsőítsünk és hálát adjunk Neked! Odaát pedig elnyerjük az örök életet!



Jöjj, Szentlélek, jöjj, és ne késlekedj, mert vágyva vágyunk egyesülni Veled, vigaszt nyújtani a Te vigasztalásoddal, erőt meríteni a Te erőddel, és másoknak segítségre sietni. Amen.




Urunk, késztess bennünket, hogy figyelmünket feléd fordítsuk, a mi Istenünkre, Izrael Szentjére. Változtass meg minket teljesen. Segíts, hogy elhagyjuk végre azokat a testies megnyilvánulásokat, amiket még mindig használtunk, amikor fenyegetve vagy összezavarodva éreztük magunkat. Taníts bennünket, hogy felvegyük mindazokat a lelki fegyvereket, amiket nekünk adtál. Királyunk vagy, mi pedig a te fiaid és leányaid vagyunk. Segíts, hogy növekedhessünk az érettségben és a hit teljességében. Ámen.

64-108-154

Nyaranta 4-én

(64) – Mentsd meg a testvéreimet

Ó, drága Üdvözítőm, Jézus Krisztus,

Fogadd el imám ajándékát és áldozataimat, hogy segítsen kimenteni testvéreimet a sötétség börtönéből, amelyben vannak.

Engedd meg nekem, hogy segítsek lelkük megmentésében.

Könyörgök Hozzád, bocsásd meg bűneiket, és kérlek, hogy a Szentlélekkel áraszd el lelküket, hogy majd a karjaidba fussanak, mivel oly kétségbeejtően szükségük van menedékre, mielőtt örökre elvesznének.

Az ilyen lelkek javára felajánlom Neked önfelajánlásom ajándékát, alázatos szolgálatomban és hálaadásként. Ámen.




Imahadjárat (108) Felmenetel a Kálvária Hegyére

„Jézus, segíts, hogy erőt, bátorságot és kitartást merítsek ahhoz, hogy kiálljak, hogy csatlakozni tudjak Maradék Hadseregedhez, és hogy fel tudjak menni ugyanarra a Kálvária Hegyre, melyet Neked kellett elszenvedned Bűneimért.
Adj nekem erőt, hogy hordozzam Keresztedet és Terhedet, hogy így segíthessek Neked lelkeket menteni.
Szabadíts meg engem gyengeségeimtől.
Oszlasd el félelmeimet.
Zúzd össze minden kétségemet.
Nyisd fel szememet az Igazságra.
Segíts nekem, és mindazoknak, akik válaszolnak a Hívásra, Keresztedet hordozni, követni Téged őszinte és alázatos szívvel, hogy példám által mások is bátorságot merítsenek ahhoz, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Ámen.”





A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére

Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4 – én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: – Nevek felsorolása -.
Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem minden formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül az emberiségre hagy.
Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.





Szentlélek jöjj! Áradj ki ránk! Áradj ki az egész világra! Nyisd meg a süket füleket, és a vak szemeket! Tedd hallókká a füleket az Evangélium meghallására! Tedd látókká a szemeket Jézus Krisztus keresztjére, mint üdvösségünk forrására! Nyisd meg a bezárt szíveket, hogy befogadják a koldusként kopogtató Urat! Engedjék be a szívükbe, és hagyják, hogy megváltoztassa az életüket!

Szentlélek jöjj, gyújtsd lángra a szíveket, nyisd meg az értelmet, hogy mindenki megértse: elérkezett az idő! Az Úr megítéli a világot. Gyújtsd lángra a szíveket, hogy izzanak az Úr iránt való szeretettől, és Őbenne szeressék egymást az emberek! Már csak az menekül meg az ítélet, a harag napján, akinek a szíve szeret. Ez a főparancs. Ezt hagyta ránk az Úr, Aki úgy szeretett minket, hogy az életét adta oda értünk.

Szentlélek jöjj! Jöjj, áradj szét az egész világra, világosítsd meg az elméket, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, az igaz értéket a hamistól! Hogy csak Jézusnak higgyenek, és elforduljanak a sátántól! Hogy belekapaszkodjanak Isten irgalmába, mielőtt eljön az Ő igazságosságának haragja!

Szentlélek jöjj! Töltsd be fényeddel az elméket, járd át tüzeddel a szíveket! Gyújts fényt a lelkekbe! Adj bölcsességet az elmékbe! Adj jó tanácsot, hogy az Istent válasszák, ne a sátánt! Szentlélek jöjj, áradj szét! Ne hagyj ki egyetlen embert sem! Ments meg minden teremtményt az Atyaisten mind nagyobb dicsőségére! Ámen.”

 

Nincs címe a bejegyzésnek

Nyaranta 3-án

„Uram, akkora a fejetlenség és a zűrzavar! Mindenki akar belőlem egy darabot. Túl sok a tennivaló, és sosincs elég idő elvégezni. A fejem tele van mindenféle szeméttel, a szívem meg majd megszakad. Uram, hol vagy? Úgy érzem magam, mint a tanítványok a viharban, amikor a szél és a hullámok csaknem felborították a hajójukat. Ugyanúgy kiáltok, mint akkor ők: „Valaki ébressze már fel Jézust – mindjárt megfulladok!” Az életem viharai már majdnem elsüllyesztették a csónakomat – többet már nem bírok elviselni. Békesség Fejedelme, szükségem van Rád. Atyám, aki soha nem szunnyadsz, és nem alszol, vedd át az irányítást! Vigasztalásra és bátorságra van szükségem, melyet csak a te Lelked adhat. Szólj, Uram, mert a szél még mindig emlékszik a hangodra! Hadd találjak egy csendes helyet Benned, egy helyet, ahol kebledre hajthatom a fejem, hallgathatom szívverésedet, és biztonságban érezhetem magam. Ámen.”

Nincs címe a bejegyzésnek

Nyaranta 2-án

„Drága imádott Jézusom! Egyedüli kincsem, örök Szerelmem Te vagy! Te megnyitottad elõttem országod kapuját. Jóllehet, én semmi, méltatlan féreg vagyok, de minden a Te kegyelmed. A Te kegyelmedbõl tudok hálát adni Neked, mert Te vagy a szõlõtõ, én a szõlõvesszõ. Te adod belém az éltetõ nedvet, az erõt, a bölcsességet, a felismerést, hogy mennyire jó vagy hozzánk, nyomorult méltatlan bûnösökhöz. A Te kegyelmed minden megtérõ bûnös, minden üdvözült lélek. Köszönöm, hogy én is közöttük lehetek. Mindörökké háladalt zengek ezért Neked. Jézusom, örömöm, kincsem, Királyom! A Te Szent Véred és kereszthalálod szerezte meg nekem az örök életet. Naponta táplálsz engem a legméltóságosabb Oltáriszentséggel. „Ez az Én Testem, ez az Én Vérem.” Naponta elhangzanak szentséges fölséges szavaid minden Szentmisében papjaid ajkáról. Ó kérlek, add, hogy fölfogjuk mindnyájan, papok és hívek egyaránt, hogy nem vagyunk a magunkéi, hanem Azé, Aki meghalt értünk. Ó kérlek, tégy minket Magadhoz méltókká, szentekké, tökéletesekké, Neked szentelt örök áldozatokká. Add, hogy méltók legyünk a keresztény névre, ami azt jelenti: krisztusi lelkületû. Életpéldánkkal Téged tükrözzünk. Szavainkkal a Te tanításodat ismételjük. Tetteinkkel Téged kövessünk az áldozatvállalásban, mert a szeretet áldozat. Enélkül nincs tartalma. Tégy minket Magadhoz hasonlókká, hogy Te élj és mûködj általunk! Életünk minden megnyilvánulása a Te nagyobb dicsõségedet szolgálja, amely egyben az Atya és a Szentlélek dicsõsége is. Ámen.”





„Drága Istenem, lenyűgöz, hogy barátodnak akarsz engem. Valóban meg szeretnék tanulni beszélgetni veled. Segíts nekem abban, hogy minden nap időt töltsek veled. Köszönöm, hogy életem minden egyes részletére gondod van. Jézus, napról napra többet szeretnék tudni rólad és a te irányításodra szeretném bízni az életemet, a munkám, a családom, a jövőm és minden egyéb területet. Kérlek, hogy legyél az életem menedzsere, Uram és Megmentőm, ahogy követlek és bízok benned. A te nevedben imádkozom, Ámen.”




Életfelajánlás 1954-ből Dolores szervita nővér által:

„Édes Jézusom, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a Te Szent Véred és kereszthalálod érdemeivel egyesítve, felajánlom Szentségi Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, és amíg élek, minden Szentmisémet, Szentáldozásomat, jó cselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására, engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért és jó papi hivatásokért, a magam lelkéért és az összes lélekért a világ végezetéig. Jézusom, kérlek fogadd el életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig kitartsak. Ámen.



Jézusom, kérem a Te erődet és a Te kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet!




Jézusom, taposd el a kígyót! Ne engedd, hogy elrabolja gyermekeidet!




“Ó mindent beborító fényáradat, Isten, Aki a világ világossága vagy! Világosítsd meg a gyarló elméket, hogy ne a sötét utakat róják, amelyek nem vezetnek sehova, hanem Téged kövessenek, Aki a világ Világossága vagy! Mert Te vagy az út, amely az örök életre visz. Te vagy az igazság, amely, megmutatja nekünk az igazi boldogságot, az Evangélium tanítását, amely az életszentségre vezet.


Ó Jézus! Te meghaltál tanításodért, azért, hogy megkösd az új és örök szövetséget Isten és az emberek között. A Te tanításod lélek és élet. Lélek, mert a Szentlélek megtanít mindarra, ami az örök üdvösségre vezet. Élet, mert aki Benned hisz, ha meghal is élni fog. A Te Tested és Véred a mi lelkünk tápláléka, örök életünk.

 

Ó Jézusom, világ Világossága! Gyújts fényt az elmékbe, hogy ne álljunk szóba a sátánnal, és ne kövessük tévtanításait! Gyújts fényt a szívekbe, hogy igaz, tiszta szeretetre gyulladjon Irántad és embertársaink iránt!

 

Ó Jézus, Te a keresztfán drága Szent Véredet ontottad értünk. Átszúrt Szívedből Vér és Víz fakadt. Megalapítottad az Egyházat. Három nap templomot építettél nekünk, amely a Te feltámadott Tested és Véred, a Szent Eucharisztia, amely megvéd a sátán cselvetéseitől, minden félrevezetéstől és tévtanítástól.

 

Ó Jézus! Sokba került Neked a mi megváltásunk. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy Téged kövessünk, soha el ne hagyjunk! Életpéldánkkal, szavainkkal és tetteinkkel megvalljunk Téged e bűnös világ előtt, és ha Te úgy akarod, vérünk kiontásával is tegyünk tanúságot Rólad, Aki a keresztfán kínhalált haltál értünk. Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.



"Úr Jézus, te tudod, hogy milyen gyakran hagyom, hogy a körülmények befolyásolják a boldogságom. Te tudod, hogy milyen gyakran gyűrnek le a problémák, a nyomás és az emberek, melyek elveszik a boldogságom. Segíts nekem életem minden gondját a Te szemszögedből nézni. Szeretném úgy kezelni a problémáimat, hogy az a hitetlenek előtt bizonyságtétel legyen, a hívőknek pedig bátorítás. Juttasd mindig eszembe, hogy amit mások mondanak vagy tesznek, csak akkor fogja befolyásolni a boldogságomat, ha hagyom. Azokat a dolgokat pedig, amiket nem értek, hogy miért történnek, segíts, hogy el tudjam fogadni azzal a bizalommal, hogy Te úgyis jót hozol ki belőlük. Segíts nekem, hogy ne a problémáimra koncentráljak, hanem arra célra, amit Te gondoltál ki az életemre nézve. Szeretném az életem hátra levőt részét Neked szolgálva eltölteni, azáltal, hogy másoknak szolgálok. Kérlek, Uram, használj, hogy legyen célom az élethez és a halálhoz. Mától számomra az élet Krisztus. A Te nevedben kérlek. Ámen."







 

Uram, ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd!



“Uram, tudom, hogy szeretsz engem. Tudom, hogy terved van az életemmel. Bízni fogok Benned.”

 

Nincs címe a bejegyzésnek

Nyaranta 1-jén

Atyám! Te minden embert az örök boldogságra teremtettél. Kérlek, ne engedd, hogy egy is elvesszen közülük. Szűz Mária hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánlom Neked a Te hőn szeretett Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus Sebekkel és Vérrel borított drága Szent Testét. Az Ő fájdalmas kínszenvedésére és kereszthalálára kérlek, mentsd meg a szegény bűnösöket! Ragadd ki őket a sátán karmaiból! Add meg nekik a hitet, hogy higgyenek Fiadban, Aki megváltotta őket, és üdvözüljenek. Ámen.



„Imádott édes jó Jézusom! Nagyon-nagyon szeretlek Téged. Már alig várom, hogy meglássalak színrõl színre! Még itt sem tudok betelni Veled, hát még ott, a Te országodban, ha Szent Színedet megláthatom! Ó, ember erre teljesen méltatlan. Minden érdem a Tiéd, Jézusom. Te mentél fel értünk a keresztfára. Te szegezted rá adóslevelünket. Drága Szent Tested volt az ára, és kiomló drága Szent Véred a bére. Ó végtelen, örök szeretet! Emberi elme felfogni képtelen. Egy egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy hálát adjunk Neked, drága Meg váltónknak azért, hogy megnyitottad elõttünk országod kapuját. Ingyen kegyelembõl. Csupán meg kell bánnunk vétkeinket, és teljesíteni törvényeidet. Hirdetni kell az embereknek Evangéliumodat, és imádkozni kell megtérésükért. Oly kevés, amit tõlünk kérsz. A legnehezebb részt Magadra vállaltad. Nekünk csak szakítani kell a bûnnel, és máris Hozzád tartozhatunk. Mert csak a bûn választ el Tõled. Ó Jézusom, kérlek, adj a bûnösökbe undort és gyûlöletet minden bûn iránt! Vonzzad õket Magadhoz! Indítsd a szívüket, hogy Hozzád vonzódjanak, és Téged válasszanak. Kérlek, üdvözítsd a lelkeket! Ámen.”



Ó imádott Szentlélek, szívem Jegyese! Úgy imádlak Téged, ahogy a szavakat az ajkamra adod. Hisz nem én, hanem Te imádkozol bennem. Nélküled nincs hit, nincs imádás. Te Magad jársz közben értünk Istennek tetsző módon. Te imádkozol bennünk, hisz egyedül Te tudod, mire van szükségünk, mi válik a javunkra. Szentlélek! Taníts meg bennünket megismerni az Urat, hogy Neki tetsző életet éljünk! Taníts meg minket imádkozni, hogy Őt, a teljes Szentháromságot méltóképpen dicsérjük! Te óvj meg minket minden veszedelemtől, legfőképpen a sátán kelepcéjétől! Te őrizz meg minket minden bűntől! Te vezess el az örök életre! Ámen.