http://engesztelok.hu/lelkielet/probatetelek
Megosztás a facebookonhttp://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-engesztelesben-a-legfontosabb
Megosztás a facebookonA Szent István Bazilika, Szent Jobb kápolnájában
Szentmisén megjelent előttem a Mennyei Atya, aki jobb kezét felemelte, mintha büntetéssel akarná sújtani nemzetünket. De Jézus, Szent István és a Szűzanya könyörgésére nem tette meg. Láttam, ahogyan visszaemelte kezét és könnyek hullottak végig arcán. A távolban meglátott engem és megesett rajtam a szíve. Senkinek se kívánom, hogy lássa Isten Szent Haragját! A Mennyei Atya oda lépett hozzám, kezemet az arcához simította. Ezzel éreztetni akarta velem szeretetét. Ekkor elmondtam szerető Atyámnak, hogy mennyire elszomorít országunk helyzete. Erre Ő így válaszolt: „Népem még mindig nem tanult a megpróbáltatásokból. Várom, hogy visszatérjen Hozzám, hívásomat azonban nem hallják meg. Országotok csak azért maradt még fent, mert mindig találok olyan áldozatkész embereket, akik készek az életüket is feláldozni hazájuk megmentéséért.”
2013. 03. 07, Csütörtök Mária Magdolna
Az ilyen üzeneteket vannak, akik kételkedve fogadján, mert nézetük szerint az Istenen belüli meghasonlottságot fejeznék ki. Pedig az ilyen üzenetek teljesen bibliai alapon állnak.
http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/a-lesujtani-keszuel-kez
Megosztás a facebookon1989. március 8.
Uram?
Én vagyok. Én vezettelek rá, hogy olvasd Jónás könyvét, mert azt akarom, hogy te és többi gyermekem értsétek meg, hogy én mindig enyhíthetem a büntetést, amelyet e gonosz nemzedék részére tartok készenlétben. Nem akarom, hogy igazságosságom kelyhe úgy túlcsorduljon, mint most, ezért azt mondom nektek: tartsatok bûnbánatot, böjtöljetek és legyetek szentek!
Uram.
Én vagyok.
Uram, egyesek böjtölnek, bûnbánatot tartanak és igyekeznek. Elég ez? Vajon a helyes úton járunk? 1
Vassulám, sokan vannak a kárhozat útján, mert felgyülemlett bennük a gonoszság. Belsejük olyan, mint az éjszaka. Hogyan mondhatod, hogy ez a nemzedék helyes úton jár?
Mit tehetünk, hogyan tudassuk mindenkivel, hogy közvetlenül a csapás elõtt állunk? Sokan nem is sejtik!
Nem fogom tovább tûrni azt, hogy Lelkemet elfojtsák és enyéim kioltsák Lelkemet, elnémítsák figyelmeztetéseimet, a jövendöléseket megvessék, szinte örömüket lelve abban, hogy jelenlétünk jeleit hamisnak mondják. Igazságosságom felül fog kerekedni! Ma még irgalmas barátként jövök, de holnap úgy szállok le hozzátok, mint szigorú bíró. Akik elnyomják Lelkemet és nevetségessé teszik áldásaimat, azok a mai káinok. Felfoghatatlanul szeretlek titeket, ezt soha ne feledd! Csak akkor enyhül meg igazságosságom, ha igen nagy engesztelést nyújtotok. A Szeretet szeret téged.
Szent Mihály:
Isten gyermeke, Istennél semmi sem lehetetlen, igen nagy engesztelést kell nyújtani! Ha nemzedéketek megtér, a Szentek Szentje enyhíteni fogyja büntetését. Akinek füle van meghallja, mert az Õ irgalma nemzedékrõl nemzedékre azokkal van, akik félik Õt. Légy éber, soha ne hagyd abba az engesztelést! Azok, akik ma kigúnyolnak téged, késõbb majd fogukat csikorgatják. Én, Szent Mihály, szüntelenül imádkozom e gonosz nemzedékért. Imádkozz gyermekem és engedelmeskedj az Úrnak, dicsõítsd az Úrat, hogy mindenkire kiárassza Szentlelkét!
Köszönöm, Szent Mihály!
Szent Mihály:
Béke legyen veled!
Vassula!
Igen, Uram.
Ezt is tedd hozzá: Miképpen tudják enyéim békével imádkozni az apostoli hitvallást, és azt mondani, hogy "hiszek a Szentlélekben", amikor legtöbben visszautasítják, megtagadják és eltiporják Lelkem mûveit? Bizony mondom nektek: Nem találok bennük szentséget. Amikor ebben a sötétségben messzirõl meglátnak egy kis lángot, viharként rárontanak és elfújják, hogy sötétségben folytathassák gonosz mûveiket, és ne derüljön fény rájuk. Vassula, mintha nem akarnának világosságban élni.
Imádlak Uram! Világosságom, a világ Világossága! 2
Jöjj, örömemet lelem benned, gyermekem, egykor majd csak világosságot fogsz látni, csak világosságot! Soha ne veszítsd el bátorságodat, mert én mindvégig veled vagyok.
Köszönöm Uram, Jézusom. Áldott légy! Dicsértessék az Úr!
1 Az volt a benyomásom, hogy kicsit jobbak lettünk e néhány év alatt, és a helyes úton járunk.
2 Mialatt leírtam, hogy "e világ Világossága"elbizonytalanodtam, kiradíroztam az "e"szót és "a"-t írtam helyébe. Arra gondoltam, hogy mai világunk sötétségben van. Mosolyra késztettem Jézust.
Kedveseim, minden pillanatban álljatok készenlétben arra, hogy válaszoljatok a Szentlélek indításaira. Ezt már oly sokszor elmondtam nektek, de talán nem veszitek olyan komolyan, amennyire erre figyelnetek kellene. Azért fontos, hogy a Szentlélek útmutatását figyelembe vegyétek, mert azok újabb és újabb helyzeteket tárnak elétek. Ezért, ha valamelyik láncszem kimarad a rendszerből, egy idő után nem fog tudni összeállni bennetek a kép, illetve az a mű, amelyet rátok bíztak az égiek. Ugyanúgy nemcsak magatokra kell figyelnetek, hanem másokra is, akikkel együttműködtök. Ezek olyan kegyelmek, amelyeket ha megtanultok jól alkalmazni, a hasznotokra válnak.
2014. 02. 20. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/797-egyszerre-tobb-fele-figyelni
“Vagy legyél hideg, vagy legyél meleg de, a langyosat kivetem a számból”
Ármin.
1992. szeptember 24.
A SZENT KERESZT AZ IRÁNYTŰ, MI UTATOKAT BEHATÁROLJA
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk kegyelméből, Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem a Mindenható örök Isten; az Atya, az ő szent Fia, Jézus Krisztus kegyelméből, a Szentlélek Úristen közreműködése által.
Imádkozzunk testvérem! Imádjuk az örökké élőt, a mindenható, örök Atyát. Áldjuk és magasztaljuk az ő egyszülött Fiát, a megváltó, az üdvözítő Örök Igét; Krisztust, a megfeszítettet, az egyedüli üdvözítő Urat, a kínhalált halt Égi Bárányt, a köztetek élőt, a szívetek ajtaján kopogtatót, az irántatok égő örök szeretetet. Te, aki kiüresítetted magad és az utolsó csepp véred is elhullajtottad, hogy a bűnös lelket szent véred harmatával tisztára mossad és az Oltáriszentségben magadat adtad eledelül. Mert te mondottad Uram; Jézus Krisztus: “AZ ÉN TESTEM VALÓBAN ÉTEL, AZ ÉN VÉREM VALÓBAN ITAL.” Te, aki magadat adtad az embemek, hogy lelki táplálékunk légy, hogy erősítsd a tieidet és szereteted lángja gyújtsa lángra szívünket. Te, aki bemutattad, hogy a szeretet az végtelen. Ki ezzel a végtelen szeretettel szereted a tieidet, könyörüljön meg szent szíved a nyomorult, bűnös emberen. Védd meg őket ezekben a nehéz időkben, hol a gonosz szedi áldozatait szörnyű mennyiségben.
Uram, Jézus Krisztus! Parancsolj megállást a gonosz kísértőnek! Taszítsd le trónjáról! Tipord el már a gonosz fejét a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz által, mert szétszéled a nyáj, hol a bárányok pásztor nélkül bolyonganak és a farkasok prédái lesznek.
Könyörgök hozzád örökké élő szentháromságú egy igaz Isten, mentsd meg a tieidet!
Alázatos szívvel kérünk és könyörgünk, ne engedd a vesztébe rohanni a te népedet, az embert, hisz te alkottad őket! Ne engedd bennük meggyalázni szentséges, szent arcodat, hiszen az a hivatásuk a földön, hogy szent Fiadhoz hasonlóvá váljanak, mert az üdvözül, kiben te Örök Atya felismered Szent Fiadat, a te végtelen kegyelmed által. Mert neked Atyám minden lehetséges.
Légy velük a nehéz napokban és áldd meg őket, hogy úgy legyenek egyek, mint te Atyám a dicső Szentháromságban egy vagy a Fiúval, egy a Szentlélekkel, úgy legyenek ők is veled mindörökké. Ámen.
Testvérem, haladj mindig csak előre Krisztus felé! Legyetek éberek és kitartóak mindhalálig.
Pedig ha tudnátok mi vár azokra, ki Uruk és Istenük; Jézus Krisztus vonásait magukon hordják! Úgy várnátok Uratok érkezését, úgy epednétek utána, mint a kitikkadt vándor a forrás után! Mint Szent Pál mondotta: “Szem nem látta, fül nem hallotta milyen gyönyörűség vár mindazokra, kik hűségesek maradnak mindvégig. ” Legyetek hűségesek testvéreim a hitben, a feltétel nélküli hitben!
Lássátok meg a teremtett világban az alkotót, a ti Uratokat, Isteneteket, mert felismerhetitek hitetekkel. És lássátok meg a gonoszt az e világ szennyében és mocskában. Mert semmi sem undorítóbb, mint mindaz a bűn mibe a ti világotok fetreng. A sátán tobzódik, a sátán szedi áldozatait, még ha lehet megtéveszti a választottatakat is.
De ne féljetek! Isten Szentlelke rávezet az igazságra, hisz testvéremnek is azért kell mindezt leírni, hogy felnyíljon szemetek és tisztán lássatok. Csak kérjétek Isten Szent Lelkét, majd ő rávezet az igazságra és tisztán láttok az ő szent kegyelme által.
Az evangéliumi igazságokban nincs megalkuvás. Azok az igazságok, miket a ti Uratok és Istenetek tanított, ma is szentek és igazak. Nincs megalkuvás, mert mint Uratok mondotta:
“AKI EGY BETŰT IS ELVESZ, VAGY HOZZÁTESZ, MÉLTÓ A GYEHENNA TŰZÉRE. “
Tehát testvéreim, mint ahogy örök a felséges Isten, úgy örök tanításai is, felette áll az időnek. Szent keresztje pedig az iránytű, mi utatokat behatárolja. Aki a krisztusi utat és szent keresztjét követi, az hazatalál.
Mint már annyiszor mondottam: ne nézzetek se jobbra, se balra, mert mindkét oldalon már a sátán uralkodik, csörgeti hamis gyöngyeit. De hátra se nézzetek, mert ott evilági életetek gyötrelmei vannak. Erre utal még az Ószövetségi eset, mikor Lót felesége kővé vált, mert visszatekintett. Ezért ti sem nézzetek vissza, mert megbénít benneteket az múlt bűne és gyötrelme. csak előre, csakis a krisztusi úton járjatok!
Ha mégis botlanátok, ne essetek kétségbe. Mert a gonosz ugyan igyekszik elhitetni veletek, hogy már úgyis mindegy. Ezt tette Júdással is, mert nem tudta és nem is akarta azt a mérhetetlen kincset felhasználni, mi a Bűnbánat Szentsége. Nem volt hit. Nem hitte el, hogy Ura és Istene végtelen irgalmában megbocsátaná neki. Nem hitte el, hogy szent vére lemossa az ő vétkét. Megbánta ugyan bűnét az embemek, de nem fordult Urához, Istenéhez; Jézus Krisztushoz, hanem megtette a legnagyobb vétket, kezet elemelt életére, mert azt hitte, ezzel vége mindennek. Tehát nem volt hite.
Ezért annyiszor hangsúlyozom a feltétel nélküli hit fontosságát. Az Istenre való hagyatkozást, mert enélkül nem juttok az életere, mit Uratok és Istenetek készít nektek. De azt is mondom, Isten elől nem lehet elbújni, sem ezen, sem a másik világban. De legyetek éberek, még egyszer mondom. Mert a hit semmivé válik, ha ti azt nem élitek meg. A hiteteket meg kell élni. Hisz Uratok; és Istenetek mondotta: ” ÉN PÉLDÁT ADTAM NEKTEK.”
Mert ha a hit nem párosul szeretettel, alázattal, béketűréssel, irgalmassággal, tiszta élettel, a keresztetek viselésével Krisztusért, semmik és senkik vagytok. De ne féljetek! Krisztusotok nem azért hullatta vérét, hogy magatokra hagyjon, hanem hogy segítsen és útitársatok legyen a nehéz úton.
Csak Krisztussal és Krisztusért és megnyílik a mennyek kapuja előttetek. Ámen.
Most pedig búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket a mindenható Atya, az ő szent Fia, a megváltó és üdvözítő Jézus Krisztus, ki kezeteket megfogja, ha odanyújtjátok neki. A lelketeket betöltő és elméteket megvilágító Isten Szent Lelke, az Igazság Lelke, és a szeplőtelenül fogantatott Szűz, Isten Anyja Mária oltalmazzon benneteket, hogy hazataláljatok. Ámen.
Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom értetek és veletek. Ármin.
Megosztás a facebookon
Házi feladat márciusra
"FELTÁMADT KRISZTUSOM! TANÍTS MEG MINKET ÖRVENDEZNI AZ ÖRVENDEZŐKKEL ÉS SÍRNI A SÍRÓKKAL!!!"
VISSZATEKINTÉS 2013. FEBRUÁRJÁRA
Miben erősítettek meg az Égiek bennünket február első napjaiban?
. Isten, akiket kiválaszt magának, azokat megtisztítja próbák által és azután lepecsételi magának!
. A fizikai és lelki szenvedéseket tanuljuk meg elfogadni, felajánlani és egyesíteni Jézus szenvedésével, mert csak így válnak a javunkra és az egész emberiség javára.
. Isten a kéréseinkre mondhatja azt is, hogy: Igen! Nem! Várj türelmesen! Mi Isten kérésére csak azt mondhatjuk: Igen! Csak így válunk igazi engesztelőkké!
. Kérték az Égiek, hogy elsősorban önmagunkkal, a saját lelkünk rendbe tételével törődjünk és csak utána akarjunk segíteni másokon! Ne féltsük túlzottan a szeretteinket , mert Isten reánk való tekintettel nekik is rendkívüli kegyelmet fog adni, akkor, amikor kinyílnak a kegyelmek befogadására.
. Az utolsó időben, amikor Isten kegyelme rendkívüli módon árad és a gonosz is nagyon támad, szükségünk van a szentelményekre! Legyen mindig nálunk legalább egy szentelmény (gyógyító kereszt, skapuláré, csodás érem, Jézus és Mária érem. stb.), mert nagy védelmet kapunk általuk. Használjuk: a szentelt vizet, szent olajat, szentelt gyertyát, a szabadító imát legalább a böjt napjaiban hétfőn, szerdán és pénteken, mert fényt és erőt is fogunk kapni általuk.
Mit tegyünk Húsvét előtt a Nagyböjtben, hogy az kegyelemmel teljes legyen?
A bűnbánat által számoljuk fel a bűneinket! Tanuljunk meg harcolni a gonosz ellen, hogy minél tovább kegyelmi állapotban maradjunk! Engesztelődjünk ki családunkban bocsánatot kérve és megbocsátva! A rendszeres napi ima, heti mise, és havi gyónás, legyen ott az életünkben! Legalább a böjt napjaiban végezzük el a keresztúti ájtatosságot jó szándékainkra. Imádkozzunk rendszeresen és többet együtt a családunkkal. A böjtben elsősorban a bűnről mondjunk le, másodlagosan az ételről. Mindenkinek a javát keresve éljünk a jó cselekedet szellemét. Minden nap vegyük komolyan az engesztelő hivatásunkat! Lelki közösségünkkel találkozzunk hetente! Imádkozzunk azért, hogy minél hamarabb együtt ünnepeljük a Húsvétot! Úgy éljük meg ezt a nagyböjtöt, mintha az utolsó lenne számunkra!!!
Érdekes álom XVI. Benedek pápával
Sápadt volt, gyenge, egészen magába roskadva a pápa! Engedte azt is, hogy megsimogassam az arcát részvétem jeléül.
Ezután ezeket mondta: " Nekem senki ne beszéljen a munka morálról. Én, amíg volt erőm, mindent megtettem, ami tőlem telt! Most úgy érzem, hogy közeledik a halálom, ezért ezután csak Istennel és a lelkemmel akarok foglalkozni. A hátralévő életemben fel akarok készülni életem legnagyobb eseményére, az Úrral való találkozásra! Ezért mondtam le a pápaságról!
Kedveseim, nagyon fontos, hogy a Szentlélek indításaira figyeljetek. Figyeljétek meg hangját egymás tanácsain keresztül is, mert bizony a lélek ott fúj, ahol akar. Van, amikor testvéreinket használja fel arra, hogy figyelmeztessen bennünket valamilyen fontos dologra. Ezért, ha figyeltek Rá, könnyen meghallhatjátok üzenetét. Ne utasítsatok el senkit, ne mondjátok, hogy rajta keresztül biztos, hogy nem tud Isten figyelmeztetni! Inkább szívleljetek meg mindent, ami megérint benneteket! Soha ne a személyt nézzétek, hanem hogy megmozdul-e bennetek valami, ami jó irányba akar terelni.
2014. 03. 06. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/806-a-szentlelekre-figyelni-testvereinken-keresztul-is
Megosztás a facebookonhttp://engesztelok.hu/lelkielet/egy-akarattal-egy-koezoes-celert
Megosztás a facebookon1996. augusztus 12.
Miért tűnik hihetetlennek egyesek előtt, akik látják Szentlelked hatalmát megnyilvánulni, hogy az emberek a Lélek nyugalmában pihenhetnek? Hiszen nem mondok mást, csak üdvözlést, esedezést, gyógyulásért való könyörgést és adományaid elnyerését kérem.
(Akkor kinyitottam a Bibliát és ezt olvastam: Szám 6,22-27.)
"Így szólt az Úr Mózeshez: Mondd meg Áronnak és fiainak:Így áldjátok meg Izrael fiait e szavakkal:
Mindenkire kiárasztom áldásomat, aki segítségül hív. Fel fogok ragyogni felettük, békét adok nekik és kegyes leszek hozzájuk. Így lesz… Aki inni kíván, jöjjön hozzám és meg fogom áldani őt!
1 Isten akarta, hogy ily módon írjam le.
Megosztás a facebookonKedveseim, várjátok azt a pillanatot, amikor egyesülhettek Urunk, Jézus Krisztus szent Testével és Vérével! Tudatosan készüljetek befogadására, amíg csak lehet! Méltóképpen járuljatok szent Színe elé és alázkodjatok meg Előtte, mert oly hatalmas kegyelmekkel áraszt el titeket, melyhez foghatót elképzelni sem tudtok. Ne keressetek a világban élvezeteket, mert mindent megkaptok Krisztusban, ha méltón járultok eléje. Ő jól látja minden szükségeteket és felismeri gyengeségeiteket. Csak bízzátok rá magatokat, akkor félelmeiteket elveszi szívetekből.
2012.11. 25. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozas-fontossaga
Megosztás a facebookon