A lesújtani készülő kéz

A Szent István Bazilika, Szent Jobb kápolnájában

Szentmisén megjelent előttem a Mennyei Atya, aki jobb kezét felemelte, mintha büntetéssel akarná sújtani nemzetünket. De Jézus, Szent István és a Szűzanya könyörgésére nem tette meg. Láttam, ahogyan visszaemelte kezét és könnyek hullottak végig arcán. A távolban meglátott engem és megesett rajtam a szíve. Senkinek se kívánom, hogy lássa Isten Szent Haragját! A Mennyei Atya oda lépett hozzám, kezemet az arcához simította. Ezzel éreztetni akarta velem szeretetét. Ekkor elmondtam szerető Atyámnak, hogy mennyire elszomorít országunk helyzete. Erre Ő így válaszolt: „Népem még mindig nem tanult a megpróbáltatásokból. Várom, hogy visszatérjen Hozzám, hívásomat azonban nem hallják meg. Országotok csak azért maradt még fent, mert mindig találok olyan áldozatkész embereket, akik készek az életüket is feláldozni hazájuk megmentéséért.”

2013. 03. 07, Csütörtök Mária Magdolna

Az ilyen üzeneteket vannak, akik kételkedve fogadján, mert nézetük szerint az Istenen belüli meghasonlottságot fejeznék ki. Pedig az ilyen üzenetek teljesen bibliai alapon állnak.

Lásd ennek bővebb kifejtését!

 

 

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/a-lesujtani-keszuel-kez

Ajánló
Kommentek
  1. Én