"URAM, TANÍTS MEG ENGEM MINDEN JÓRA IGENT ÉS MINDEN BŰNRE NEMET MONDANI!"

Szűz Mária rendkívüli üzenete 2011 márciusában "Szeretett engesztelő gyermekeim! A Nagy Figyelmeztetés előtt, megkérlek titeket, hogy próbáljátok meg olyan komolyan megélni ezt a Nagyböjtöt, mintha életetek utolsó felkészülési lehetősége lenne. Jelenleg, az emberiség nagy része olyan, mint egy haldokló, akiket sokkolni kell, hogy életre keljenek bűneinek a mélységeiből. Ezután, akik a sokkoló üzeneteim által magukba szállnak, azok meg fognak maradni, az érzéketlenek a halálba fognak hullani. Ebben az utolsó időben, amelyben vagytok, vegyétek még komolyabban örök üdvösségeteket akaró kéréseimet. Tanuljatok meg Igent mondani Isten rátok vonatkozó, egyedi Akaratára! Én igent mondtam a mennyei Atya legnagyobb ajándékára, Jézus megtestesülésére, a Szentlélek megtermékenyítő kegyelmére és Gábriel főangyal legcsodálatosabb üzenetére. Istennek minden személlyel és közösséggel egyedi terve van. Ezt az imában ismeritek fel és Isten segítségével tudjátok megvalósítani. Én, a Szentháromság Nevében megköszönom nektek, hogy igent mondtatok az engesztelő életre, a lelketek és a lelkek megmentésére. Tudnotok kell, az engesztelő és más kisközösségek, Isten legnagyobb áldása az egész Egyház és az emberiség számára, amelyért a jutalmatok nem fog elmaradni. Én kijelentem nektem, hogy a komoly, következetes, áldozatos engesztelésetek a gonoszt nemcsak megvakítja, nemcsak térdre kényszeríti, hanem az Ő tervét meg is semmisíti. Tanuljatok meg Igent mondani minden este az őszinte lelkiismeret viszgálatra! Lefekvés előtt gondoljatok arra, hogy bármelyik éjszakátok lehet az utolsó és az ágyatok reggelre lehet a koporsó számotokra. Ebben a kegyelemmel teljes, szent időben vegyétek elő az imakönyveteket és a lelkitükör alapján vizsgáljátok meg a lelketeket. Ha a lelkiismeretvizsálathoz segítségűl hívjátok a Szentlelket, Ő, a lelketekbe behatoló napsugárként rámutat a legkisebb bűnötökre is. Soha ne gondoljatok arra, hogyha mások lelkiismeretét vizsgáljátok valaki is jobb lesz közületek. Ha minden este a konkrétan felismert bűneiteket alázatosan elítélitek, a Feltámadt Krisztus se Húsvétkor, se életetek befejezése után nem fog elítélni titeket! Arra is megkérlek titeket, hogy tanuljatok meg, minden este lefekvés előtt Igent mondani a tökéletes bánatra! Ez így hangzik: 'Istenem szeretlek Téged, kérlek, bocsásd meg minden bűnömet'. A tökéletes bánat által a Szentlélek rendkívüli kegyelme működik a lelketekben, és eltörli minden bűnötöket. A tökéletes bánatot indítsátok fel minden alkalommal: útrakelés előtt, bármilyen veszélyhelyzetbe kerültök, különösen a halálotok óráján. A jövőben nagy szükségetek lesz erre is! Tanuljatok meg az utolsó időben Igent mondani az őszinte bűnbánatra! Akinek az életében nincs javulás, pozitív változás, a bűntől való komoly elfordulás, annak nincs igazi bűnbánata sem. És őszinte bűnbánat nélkül, nincs bocsánat! Az őszinte bűnbánatban, amely elsősorban nem az érzelmetek, hanem az akaratotok műve, benne van a bűntől való teljes elfordulás és az Isten felé való teljes odafordulás. Az igazi bűnbánók könnyei hasonlóak a szenteltvízhez, amely által Isten rendkívüli áldásában részesülnek. Addig, amíg van időtök tanuljatok meg Igent mondani az erős elhatározásra, amely által Nemet mondtok minden bűnre és a bűnre vezető alkalomra. Gondoljatok Szent Sebestyénre, aki Isten Nevében megígérte egy beteg római helytartónak, hogy ha minden bálványát megsemmisíti, meg fog gyógyulni. Mivel a helytartó egyik kedvenc bálványától, amelyet az édesanyjától kapott nem akart megválni, beteg maradt és meghalt. Sajnos így jár nagyon sok bűnös is, akik kedvenc bűneiktől nem akarnak megszabadúlni, ezért egész életükben a gonosz rabjai maradnak, és emiatt nem lehetnek Isten barátai és Országának örökösei. Isten kéri, hogy kerüljétek a bűnalkalmakat is . Akik, bár, rendszeresen gyónnak, de a bűnalkalmakat nem akarják elkerülni - a részeges, a kártyás cimborát, a parázna a bűntársát - még gonoszabbá válnak, mint azelőtt! Még arra is megkérlek titeket, hogy vegyétek észre a bűneitek okát, gyökerét is. Ha ezt nem teszitek, úgy járhattok mint az, aki ugyan levágja a gazt, de annak a gyökerét a földben hagyja. Nagyböjt szent idejében tanuljatok meg Igent mondani az őszinte bűnvallásra, szentgyónásra. Gondoljatok a pogányokra, akik a bűntemetőben vallották meg és temették el egy gödörbe a bűneiket. A zsidók, a pap jelenlétében olvasták a bűnbakra a bűneiket. A gyónásban megvan a lehetőségetek, hogy lelkileg megkönnyebbüljetek, tanácsot, feloldozást és figyelmeztetést kapjatok. Ha azt akarjátok, hogy igazi szentgyónásotok legyen, a saját bűneiteket valljátok meg, ne a másét, kerüljétek a mentegetőzést és induljatok el a pozitív változás, az életszentség útján. Befejezésül még felhívom a figyelmeteket arra, hogy vegyétek komolyan az idők jeleit. Jelek sorozata által figyelmeztet Isten benneteket, hogy ez a bűnös világ a vége felé közeledik. Figyelmeztet Isten titeket kiválasztottait, az időjárás, szenvedések, katasztrófák... által. Isten, belső és külső jelek által meg akar állítani benneteket a kárhozat felé vezető úton. Én arra kérlek titeket, amikor a világban látjátok és halljátok a jeleket, mondjátok teljes szívetekből: 'Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk szegény bűnösökön'! A Szentháromság Általam áld meg titeket a szent halál kegyelmével!"

Házi feladat márciusra: "URAM, TANÍTS MEG ENGEM MINDEN JÓRA IGENT ÉS MINDEN BŰNRE NEMET MONDANI!"

Ajánló
Kommentek
  1. Én