Szent Péter és a viharos tenger

2020. 03. 29, Vasárnap
Az Úr látomásban az Egyház állapotát mutatta nekem. Láttam, hogy a Szent Péter-bazilikát – misztikus értelemben – egy viharos tenger veszi körül. A tenger hullámai elárasztották Rómát és vele együtt Európát is. A tenger sok áldozatot magával sodort. Láttam néhány csónakot, amelyben az emberek rózsafüzért imádkoztak. Más csónakokban papok imádkoztak az Eucharisztia jelenlétében. A viharos tengerben sokan kiáltottak segítség után. A legtöbb ember elmerült, mire odaért a segítség. De néhányan időben megmenekültek. Számos csónak kezdett vízzel megtelni, de valamilyen erő fenntartotta őket. A tomboló viharban Szent Péter jelent meg, és így szólt:
„Gyermekeim, az Egyház most azt az állapotot éli át, melyet én is átéltem az apostolokkal együtt a Galileai-tengeren. Félelmünkben így kiáltottunk: „Uram, ments meg minket! Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mt 14, 24-33) A világban hitetlenség uralkodik. A templomok üresen állnak. Európát az újpogányság lepte el, miközben Jézus Krisztus Egyháza háttérbe szorult. Ne csodálkozzatok azon, hogy újabb világjárvány sújtotta Európát és a világot! A járványnak sok halálos áldozata lesz, és akik lebetegszenek, lehetőséget kapnak a megtérésre. A félelem és kétely időszakát élitek most. Az Úr ezt kérdezte tőlünk: „Miért féltek ennyire, ti kicsinyhitűek? Hol van a ti hitetek?” Teljes hittel, bizalommal hagyatkozzatok Jézusra, aki nem feledkezik meg rólatok egy pillanatra sem. A megpróbáltatás során higgyetek abban, hogy Ő hatalmas és kegyelme túlárad a bűn ellenére is.
Gyermekeim, a bűn embere már készen áll az uralkodásra. A Sátán általa fogja megpecsételni a hatalmát. Akik őt követik, már elkészítették neki a trónt, amelyen uralkodhat. Imádkozzatok, mert ő a keresztények sokaságát is meg fogja téveszteni azzal, hogy az igaz messiásnak vallja magát! Rómában a káosz eluralkodott, és természetfeletti csapások, égi jelek érik. Figyeljétek a jeleket, mert abból sok mindenre következthettek. Én, Szent Péter, a kőszikla, látom az Egyház halálát és ugyanakkor a föltámadását is, mely Krisztus dicsőséges eljövetelének napján fog beteljesedni. A nap és az óra előttem is ismeretlen, de azt tudom, hogy közel van. Azon a napon a sátán az Isten elleni küzdelmében csakis vesztesen kerülhet ki.”

Mária Magdolna

Ajánló
Kommentek
  1. Én