Szent Mihály az Eucharisztiáról

2015. 05. 29, Péntek
Az angyali seregek között jártam őrangyalommal, aki egyenesen elvezetett Szent Mihály arkangyal elé. Amikor találkoztam vele, ő éppen a Bárány előtt imádkozott és közben leborult arccal a földre. A Szentlélek Isten ezt sugallta nekem: „Szent Mihály arkangyal kiemelt helyet kapott Atyám Országában, aki méltónak találta őt arra, hogy a Menny és az Alvilág minden angyalának példát mutasson Isten tökéletes imádására. Boldog lehetsz, hogy szemlélheted őt, mert szíved megtelik vágyakozással és még nagyobb szeretettel Isten iránt. Atyám kinevezte őt a Mennyei Seregek vezérének, és e kitüntetés után a szeretet tökéletes lépcsőfokain tovább mehetett, hogy hűségével Isten Szent Nevét megdicsőítse. Ő szüntelen szemlélheti a Bárányt, és mint a szeráf angyalok, megkapta az engedélyt Atyámtól, hogy Jézus Krisztus mellett lehessen, aki a szentmise oltárán feláldozza magát az egész emberiségért, mint Isten Báránya.”
Közelebb mentem Szent Mihályhoz, és láttam csillogó könnyeit, amelyek az arcán leperdültek. Ezek a könnyek nem hullottak a földre, hanem a lelkébe ivódott, amely által a körülötte lévő fény megnövekedett. A Bárány alatt megláttam a szent frigyládát, melynek mindkét oldalán kerubok álltak. Ők vannak a legközelebb a Szövetség ládájához. Szent Mihály közelebb vezetett engem a Bárányhoz, hogy kifejezhessem előtte mély imádásomat és szeretetemet. Tudtam, hogy Bárányban maga Jézus szemlél engem. Közben Szent Mihály így szólt hozzám: „Gyermekem, íme a Bárány, aki Isten szövetségét tökéletessé tette. Értetek adta életét, hogy áldozata örök érvényű legyen, és megszerezze számotokra az örök életet. A Mennyben minden angyal szüntelen szemléli a Szent Frigyládát, amelyben Mindenható Atyánk szent törvényeit őrzik. A két kőtáblát csak a Szentháromság érintheti meg, hiszen az Ő tökéletes szentségüket jelképezi. Az üdvözült szentek is – akik Krisztus által beléptek a Mennybe – szemlélhetik a Szövetség ládáját, amely isteni titkokat rejt magában: az emberiség és Isten szövetségének nagy misztériumát, mert ez az a szent kötelék, amely összekapcsolja az embert Istennel. Minden szentmisében megemlékezik Jézus a szövetségről, és ti hálát adtok érte. Ó, a Földön élő ember micsoda kincs birtokában lehet, amikor részt vesz egy szentmisén. Az angyalokat Isten már öröktől fogva maga mellé rendelte, hogy szüntelen imádják és dicsőítsék Őt. Láttam, hogy Isten hogyan teremtette az embert és tudtam, hogy micsoda kiváltságban lesz részetek. A jövőtökről csak annyira értesültem, amennyire az Ige kinyilatkoztatta nekünk a Mennyben. Láthattam, hogy az Atya hogyan készítette elő a Fiú útját a Földön, hogy beteljesítse a megváltást. Ó, amíg ti emberek az időben gondolkodtok és a több évszázados történelemben, addig mi mindent egy pillanatban láttunk és hallottunk. Igen, pillanatot mondok, mert csak ezt a szót vagytok képesek igazán megérteni az örökkévalóságból. Az Eucharisztiának értéke felülmúl minden földi és égi kincset. Isten imádása nélkülözhetetlen a ti boldogságotokhoz! Minél jobban gyakoroljátok a Földön, annál boldogabbá váltok. Az imádás fejezi ki legtökéletesebben az angyalok és emberek hódolatát Isten előtt. Örömmel mondom neked és testvéreidnek, hogy az imádás az imádság legfelsőbb fokozata. Isten nagyobbra értékeli, mint azt, ha egész nap rózsafüzért mondogatnátok. Angyali szívemhez közel áll mindaz a templom, ahol örökimádás folyik. Az örökimádással az ember átlépi önmaga határát azért, hogy Istené lehessen egész lényével.”
Láttam, hogy az ártatlan Bárányhoz odalépet egy pap, és feláldozta az Atyának. A Bárány Szent Vére a Szövetség ládájára hullott és az angyalok szüntelen zengték a Mennyben Isten dicsőségét. Szent Mihály: „Jézus szeretete oly nagy irántatok, hogy a világ végezetéig vállalja értetek minden szentmisén áldozatának megújítását. Amikor szentáldozáshoz járultok, a Megváltó Szent Vére szívetekre hullik, így írja bele szívetekbe a Szentlélek Isten törvényét és újítja meg bennetek szövetségét. De ha méltatlanul áldoztok, akkor átkot vontok magatokra. Ezt az átkot csak az Istennel való tökéletes kiengesztelődés törheti meg. Vigyázzatok lelketek tisztaságára úgy, mint az életetekre! Angyalként láthatom áldozásaitokat, és bizony szívem szomorú, amikor nem igazi alázattal, tisztelettel és bűnbánattal mentek az Úr elé. Sokszor megfeledkeztek arról, hogy maga Jézus áll előttetek a pap személyében és áldoztat meg titeket. Az angyalok nem áldozhatnak, mert nekünk nincs anyagi testünk. Boldogságunkhoz elegendő Isten Színről Színre látása. Igen, Ő így akarta. Ám megengedte nekünk, hogy gyönyörködhessünk örökkön-örökké Szűz Máriában, aki tökéletesen egyesült emberként Szent Fiával a szívében. Ő a Szentlélek tökéletes temploma és az Eucharisztia legszeretetreméltóbb hordozója. Mennyei Édesanyátok veletek van, hogy példát mutasson nektek Isten és ember tökéletes egyesüléséhez.
Látom, hogy gondolataidban megfordult az, hogy mi az oka annak, hogy bár Jézus és Szent Édesanyja testestül-lelkestül felvétetett a Mennybe, mégsem láthatjátok őket a szentmisén. Ez azért van, mert még nem érkezett el Isten földi dicsősége. Ha látnátok a feltámadt Krisztust, testetek nem élné túl. Mert az Ő szeretete úgy árad ki felétek, hogy annak útját semmi sem akadályozhatja, még a testetek sem. Csak halálotok órájában jelenik meg nektek dicsőséges testében, mert a lélek kész az átmenetelre. Ez a találkozás nemcsak lelketek sorsát határozza meg, hanem a feltámadásotokat is. Mindennap úgy találkozzatok Jézussal a templomban, ahogy halálotok órájában is kívánjátok. A szentek folyamatosan növekedtek a szeretetben, mert akarták Istent és minden gondolatukat, cselekedetüket Felé irányították. Az emberiség még sosem szenvedett annyit a kísértésektől, mint a ti korszakotokban. Nincs már olyan környezet a Földön, ahol nem a bűn uralkodik. Érzékszerveitek figyelmét elterelik Istentől, hogy a szívetek a világhoz ragaszkodjon. Nehezen tudjátok meglátni embertársaitokban Isten jelenlétét, mivel ti magatok is zűrzavarban éltek. A sátán el akar szakítani titeket Jézustól, de ha erősek maradtok Isten kegyelmében, és törekedtek az életszentségre, akkor még nagyobb lépésekben fogtok előre haladni a szeretet gyakorlásában. Isten a szeretet egyetlen forrása. Általa váltok szentté a Földön. A különítéletetek napján a szeretetekről kell számot adnotok, nem pedig a magántulajdonaitokról. A haldoklók sokasága nem ismeri fel Jézusban Isten Fiát, mert a szívük ragaszkodik a földi kincsekhez. Nem tudják értelmükkel felfogni, hogy a világ értéke semmivé válik Istenhez képest. Az egyetlen kincs, amit szívetekben birtokolhattok az az Oltáriszentség. Krisztus Teste és Vére anyagból van, mégis lelketeket táplálja. Jézus nemcsak emberségében akar veletek egyesülni, hanem istenségében is. Ha igazán ismernétek az Eucharisztia titkát, akkor másképpen közelednétek az Úrhoz és gesztusaitokban is tökéletesednétek. Ó, milyen nagy mennyei titkokban részesültök! Amikor Jézus egyesül veletek, akkor Ő beavat titeket a Szentháromság misztériumába. Időnként tapasztaljátok, hogy különleges gondolatok járják át az értelmeteket, ezeket a Szentlélek adja számotokra. Ne hessegessétek el, hanem elmélkedjetek rajta, mert ingyenes ajándékként kapjátok. Sokan akarják hallani Isten hangját, ám észre sem veszik, hogy Ő már megszólította őket. Isten mindenkivel érzékelteti önmagát, de ha figyelmetek szétszórt, akkor nem tudtok elmélyülni a jelenlétében. Mennyei Atyátok vágyódik utánatok, mert akar titeket! Az övéi vagytok, és nem mond le rólatok soha! Ő nem a bűneiteket nézi, hanem a lelketeket. Isten látja, hogy a bűn mit tesz veletek. Ha az Ő szemével látnátok magatokat, akkor elszörnyednétek és undorodnátok önmagatoktól. De Isten annyira szeret titeket, hogy méltóságot adott nektek emberi személyetekben. Ez a méltóság nem más, mint a szabadakaratotok. Ez az ember egyetlen tulajdona, amellyel ő maga rendelkezhet. Aki Istent keresi, az megtalálja.

Engesztelő találkozótok napján mindent helyezzetek a Szentháromság elé (vasárnap Szentháromság ünnepe lesz). Szenteljétek magatokat oda Istennek, amelyben Én magam fogok segédkezni. Mindnyájatokat az Örök Atyához vezetlek, hogy Ő Benne megszentelődjetek. Isten azt várja tőletek, hogy meghaljatok akaratotoknak. Szűz Mária beleegyezett Isten akaratába, és mivel rendületlenül hű maradt ígéretéhez, beteljesedett a ti megváltásotok. Én Isten akaratát néztem, és általa győzedelmeskedtem Lucifer fölött. Az igazán alázatos ember lemond saját akaratáról azért, hogy Istent szolgálhassa. Mennyei Édesanyátok szemlélni fogja minden felajánlásotokat. Boldogok lesztek, mert ő elvezet titeket a Szentháromsághoz. Ünnepeljetek velem, mert az egész Mennyország zengeni fogja: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” Az engesztelők találkozása ezen a napon kiemelkedő esemény lesz! Isten különleges módon felkarolja országotokat, jobban, mint eddig valaha. Felajánlásotok olyan értékes lesz Isten előtt, hogy ha Magyarország fél lakossága megtenné ezt a lépést, akkor megmenekülnétek a III. Világháborútól is. Nagy kegyelmek várnak rátok, és az Ég áldása lesz veletek!”

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/955-szent-mihaly-az-eucharisztiarol

Ajánló
Kommentek
  1. Én