Rhodos, 1990. július 27.

Az egyik szerzetes, akivel találkoztam, könnyekre fakadt, amikor elmondtam neki, mennyire szenved Jézus.

Jöjj, és tedd keblemre füledet, fiam, és hallgasd szívem dobbanását! Minden egyes dobbanása hívás valamely lélek számára, könyörgés egyetlen mosolyért. Mégsem értem hullasd könnyeidet fiam, hanem fivéreidért és nővéreidért, akik holtak, és testük feloszlóban van. Ne miattam sírj, ne miattam! Értük imádkozz, hogy Atyám küldje el nekik az értelem Lelkét! Másképpen hogyan lehetne őket megtéríteni?

Vassula, add oda nekik azt az imát, amelyet Szent Édesanyámtól kaptál! Azt kérem tőlük, hogy imádkozzák naponta. Jöjj, az Írások beteljesednek... Én, az Úr sorra emelem a tömjén-oltárokat. Ezeknek az oltároknak szolgálniuk kellett volna, de parlagon hevernek, mert nincs senki, aki törődjön velük vagy lángra lobbantsa őket.

Megosztás a facebookon