MERT MINÉL NAGYOBB A BŰN ÉS A KÁROMLÁS HATALMA ÉS EREJE, AZÁLTAL GYARAPSZIK ÉS ÖLT HATALMAS MÉRETEKET A SÁTÁN EREJE

1993. július 21.

 

MERT MINÉL NAGYOBB A BŰN ÉS A KÁROMLÁS HATALMA ÉS EREJE, AZÁLTAL GYARAPSZIK ÉS ÖLT HATALMAS MÉRETEKET A SÁTÁN EREJE

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus irgalmas kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szent nevével, a szentháromságú egy igaz Isten kegyelméből.

 

Imádkozzunk testvérem! Áldjuk és magasztaljuk az Atyát, az öröktől és örökké élőt, kinek élete és léte és szent kegyelme tart és életet mindeneket. Dicsőítsük: a Fiút, ki az Atyával egylényegű, ki az Atyával és az Atyában működik, mert ki látta a Fiút, az látta az Atyát is. Mert nem ismeri az Atyát csak a Fiú és a Fiút sem ismeri csak az Atya, mert belőle lépett a Fiú a világba és vele és általa működik mindörökké.

 

Magasztaljuk a Szentlélek Úr Istent, kiben testet öltött az isteni szeretet, mi az Atyát és a Fiút eggyé forrassza a szeretetben. Ki az Atya és a Fiú által lépett a világba és munkálkodik és az utatokat irányítja és elméteket megvilágosítja akarata szerint. Imádjuk e hármas Istenséget, az egy igaz Istent, mindörökké. Ámen.

Te örökké élő háromságú egy igaz Istenünk! Könyörülj esendő és esdeklő gyermekeiden, kik itt a földön a poklok poklából kiáltanak feléd, mert a sátán poklot teremtett az ő negatívumából, mi hatalmat takar, mert minél több a bűn, a káromlás hatalma és ereje, ezáltal gyarapszik és ölt hatalmas méreteket a mi felséges Istenünk kegyelme és a földön még élő igazak és a jó pásztort követő szelíd kicsi bárányok imája által majd megtörik, mert gőgjében, mi egykor bukását okozta, alámerül mindörökre. Ezt tudjuk Istenünk, te egy és igaz Isten a Szentháromságban.

De arra kérünk, könyörgünk, esdeklünk, hogy a tieidért rövidítsd meg az időt. Ne engedd elveszni az embert, hisz te alkottad és szent Lelked erejével lélekkel ruháztad fel, mi úgy, mint Atyám örök, mert halhatatlanná tetted őket, de ne engedd, hogy az utolsó napon a balodon álljanak. Tekints ó Atyám Szent Fiad kínszenvedésére, tekints sebeire, a kereszten való kínhalálára és ne engedd, hogy ez oly sok lélek számára hiábavaló váljon.

Irgalmadért esedezünk, a megtévedtekért, a közömbösekért, a lanyha papjaidért, kiket jobban lefoglal az evilág, mint a te Országod. Kik elfelejtették, hogy harsonát adtál a kezükbe, hogy szócsöveiddé legyenek, hogy hathatósan hirdessék az örömhíredet, az EVANGÉLIUMOT, a krisztusi tanítást. Mert amilyen a pap, olyanok a hívek, ha a Szentlélek Isten nem sokszorozná meg tevékenységét.

 

Imádkozzatok, ti kik Krisztuséi vagytok, hirdessétek Krisztus tanítását. Ne azzal törődjetek, hogy kivet a világ. Mert ahogy Krisztust nem fogadta be a világ, hisz írva vagyon: “tulajdonába jött, de övéi be nem fogadták.” Hisz mondotta: “Én példát adtam nektek”. Azt is mondotta: “TANULJATOK TŐLEM, MERT ÉN SZELÍD VAGYOK ÉS ALÁZATOS szívű.” Kövessétek őt és ő veletek is mondja: ” A TE GYÖNGESÉGEDBEN VAN AZ ÉN ERŐM, EZÉRT ELÉG NÉKED AZ ÉN KEGYELMEM.” Ezért annyiszor, de annyiszor mondottam, adjátok át magatokat teljesen Krisztusnak, hogy működhessen bennetek és ti általa működjetek, mert ha magatokban bíztok elsöpör benneteket a gonosz, mint a tollpihét, semmik lesztek.

Mert óriási hatalmat adott kezébe az emberi gonoszság. Mert ahogy Krisztus általatok és bennetek formálja üdvösségeteket, mert akaratotok által Krisztuséi lettetek, úgy a gonosz is farkasokká lett emberek által működik.

 

Mert tudjátok azt, hogy senkik és semmik vagytok, még ennél is kevesebbek Krisztus nélkül. Így lesztek és váltok Uratok és Istenetek munkatársaivá, még többet mondok barátaivá. Milyen találóan fejezitek ki magatokat, mikor úgymond szólás mondássá vált köztetek; “Kinek Isten a barátja, könnyen üdvözül”. Ha nem is mindig Istenre mert ez is a hazugság atyjának a műve, mert Isten Szent Lelke elhintette közöttetek az igazságot, mert ez így van, mert kit Uratok barátjának ismer, az bizony könnyen üdvözül.

 

De az út kemény s göröngyös odáig, ezért kérjétek és esdjétek le Isten végtelen nagy kegyelmét; a tisztánlátás szent ajándékát. Mert aki tisztán lát, az nem homályban van és nem tükörképet lát, mi tele van optikai csalódásokkal, hanem azt látja, ami az igazság. Még egyszer mondom, kérjétek ezt az isteni ajándékot, nemcsak magatok, hanem embertársaitok részére is, mert mondatott: “KÉRJETEK ÉS ADATIK, KOPOGTASSATOK ÉS NYITTATIK.” és Isten szent Lelke rávezet benneteket az igazságra.

 

Legyetek szelídek és alázatos szívűek. Hagyjátok bennetek működni az Igazság Lelkét. Így váltok Uratok és Istenetek barátaivá és munkatársaivá, mert nem magatoknak, hanem Krisztusnak éltetek és Krisztusokká váltatok a lelkek megmentéséért.

Imádkozzatok! – még egyszer mondom, imádkozzatok és ne féljetek a nehéz úttól. Mert a nehéz úton Uratok vállaira vesz és átvisz abba az országba, hol a gonosz praktikái el nem érnek és lelketek megtalálja a nyugalmát, hol az imádat és a szeretet tölt be mindeneket. Mert Uratok Istenetek, Megváltótok letette a kapu elé lelketek váltság­díját, mert megmosta és hófehérré tette lelketeket szent vére által, mi szent sebei és szentséges szent szívéből bőven ömlött a bűnös földre. Ámen.

Testvérem és testvéreim!

Nehéz az út, mit még meg kell tennetek, de ne féljetek! Hisz előre megmondta és most is azt üzemi Uratok:

 

“A világban gyötrelmetek lesz, de ne féljetek én legyőztem a világot. A világ kinevet, sőt nevetség tárgyai lesztek az embereknek, farkasoknak, újjal mutogatnak rátok és meggyűlölnek benneteket az én nevemért, de ne feledjétek, engem már előbb gyűlöltek.

De ne féljetek! Én mindig veletek leszek, nem hagylak el benneteket tartsatok ki mellettem mindvégig és én az örök élet koszorúját adom nektek és megtudjátok milyen gyönyörűség engem színről-színre látni. Mert előttetek állok, mint Istenetek, megváltó Üdvözítőtök és mint jó barát közeledek felétek, mert nehéz útról tértetek meg és asztalomhoz ültetlek benneteket, mint szolga felszolgálok asztalomnál és örömöm teljes lesz, hisz hűek voltatok mindvégig. ” Ámen.

Testvéreim! Még egyszer mondom: nagyon szívleljétek meg az itt elmondottakat, mert erőforrásotok lesz a további utatokon, hova visszajár szomjas lelketek erőt meríteni.

 

Búcsúzóul azt mondom: Hirdessétek a krisztusi tanításokat, hirdessétek Isten országát a lelkek megmentéséért. Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket az Atya, ki mint az élet benneteket őriz és éltet. Ki előtt úgy állsz, mint egy nyitott könyv. A Fiú, ki a könyved cenzora, ki szent vérével kitörli az oda nem illő fejezeteket, ki formálja lelkedet, hogy hiányosságaidat betakarhasd az ő végtelen kegyelme – és nem a te érdemed – hanem végtelen irgalma által. A Szentlélek Úristen világosítson, hogy ne a sötétben járj. A szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, Isten anyja Mária oltalmazzon és védelmezzen benneteket, kik a nehéz, a keskeny úton törtettek az ő szent Fiához, Jézus Krisztushoz. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted és veled és veletek. Ármin.

Ajánló
Kommentek
  1. Én