Megpróbáltatások által formálom azokat, akiket szeretek

2016. szeptember 5.

Én vagyok. Gyermekem, összpontosítsd értelmedet és egész lényedet rám, és én magasztos jósággal és tisztasággal töltöm be értelmedet, lelkedet és egész lényedet. Szeretettel és mindazzal betöltelek, ami én vagyok. Mindazzal, amit erénynek vagy Királyságomhoz méltó cselekedetnek tartok. Továbbra is tedd meg mindazt, amit a Bölcsességtől tanultál. Sohasem volt hiányod adományaimból. Sohasem hagytalak magadra, sohasem nélkülöztél engem. Add nekem az idődet, hogy kinyilváníthassam általad akaratomat. Mostantól fogva még jobban összpontosíts rám! Tartsd szemedet az ég felé emelve, ahol megtalálsz engem! Törölj ki mindent magadból, ami evilági, és jusson eszedbe, mennyire örülök az olyan lelkekben, akik nyomorúságuk és hibáik ellenére szelídek és alázatosak, mert tanítani tudom, és Lelkembe tudom emelni őket, hogy megerősödjenek hitükben.

Bennük könnyen gyökeret tudok verni. Ne neheztelj azokra, akik tilalmakat állítanak és akadályokat gördítenek küldetésed elé.

Az én, vagy a Te küldetésed elé, Uram?

Az enyém és a tiéd elé, mert te az én visszhangom, az Üzenetem megbízott hírnöke vagy. Ez az én ajándékom neked és mindnyájatoknak, mely a ti javatokat szolgálja. Arra neveltelek, hogy tartsd meg ugyanazt a módszert, mely szerint átadom neked tanításaimat, és melyet könnyen meg lehet érteni. Van egy kérdésed.

Igen van, Jézus. Nem zavar Téged, Uram, ha egyesek a papságból megtiltják, hogy az Üzenetedről beszéljek, vagy hogy továbbadjam azt? Az Üzenetedet, mely lelkeket ment?

http://www.tlig.org/images/global/msg/heart.1.gif Amikor valaki akaratom ellen cselekszik, bűnt követ el. Én jósággal, igazsággal és teljességgel uralkodom. Aztán az is jusson eszedbe, hogy megpróbáltatások révén formálom azokat, akiket szeretek. Ez nevelésem része. Arra nevelem a lelkeket, hogy legyenek erősek, és ne hátráljanak meg, amikor üldözik őket, hanem maradjanak határozottak és megingathatatlanok. Ha le is sújtja őket a hamis vád, de nem adják meg magukat. Semmi sem tudja megfutamítani őket. Érted, Vassula? Ily módon nagyobb dicsőségben részesülök.

Ami pedig azokat illeti, akik pusztulást okoznak tilalmaikkal, fáj a Szívem értük, mert olyan szabályokat követnek, melyek nem az én szabályaim, és olyan döntéseket hoznak, melyeket nem én sugallok nekik. A bűn elvakítja őket, és bűnt bűnre halmoznak. Igen, emiatt fáj a Szívem, Atyám Szíve pedig lángol a haragtól. Amint megmondtam, ti azonban ne nehezteljetek rájuk. Én vagyok az egyetlen Bíró, és én ítélkezni fogok felettük érdemeik szerint a megfelelő időben.

Amikor prófétám, Jeremiás így panaszkodott a szenvedéséről és az üldözőiről: „Biztos, hogy neked lesz igazad, Uram, ha perelni kezdek veled. Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet: Miért szerencsések a gonoszok, s miért élveznek békét a hűtlenek?”[1] Ezt a kérdést sokan felteszik nekem. Megmondom. Sejti valaki is közületek, hogy mik az én terveim? Kételkedtek bölcsességemben? Tovább megyek: nem megmondtam nektek, hogy szeretnetek kell az ellenségeiteket és imádkoznotok kell értük? Mert ha ezt teszitek, övéinek ismer majd benneteket a mennyei Atya? Mennyei Atyám a gonoszokra és a jókra is felkelti a napot, és megengedi, hogy essen az eső becsületesekre és becstelenekre egyaránt. Ki kérhet számon engem erről is?

Vassula, amikor megpróbáltatások érnek, ez tudatosítja benned, hogy nélkülem semmit sem tudsz tenni, így még jobban ragaszkodsz majd hozzám, teljesen tőlem fogsz függeni. Így tanítom meg neked, hogy ha bízol bennem, nem érhet bántódás. Mert mindig ott vagyok a megpróbáltatásaidban és megmentelek.

Azt mondtad, hogy az Atya lángoló haraggal van irántuk. Árnyékországban élnek és közelgő büntetés vár ránk miattuk. Te mégis meg akarsz engesztelődni és védelmezni fogod az ügyüket?

Meg fogok könyörülni, ha elismerik és megbánják bűneiket. Szükségem van imáitokra, mert imáitok által meg tudom lágyítani a szívüket, amint Ahasvérus király szívét is meglágyítottam azáltal, hogy szelídebb lelket öntöttem belé. Ha bizalommal imádkoztok hozzám, mindig kegyelemmel leszek irántatok, és megadom nektek, amit csak szívetek kíván. Nem fogom megtagadni tőletek, amiért ajkatok esedezik.

Amint mondtad, engem úgy ismernek, mint aki királyokat dönt meg, vagy királyságokat tép ki gyökerestől, ha okot szolgáltatnak arra, hogy Szavam ne terjedhessen szabadon, és ne tudjon elérni mindnyájatokat. Ne vesd meg az öntelt gőgösöket, hagyd, hogy én legyek a bírájuk! Ne feledd, hogy minden eredményed az én hatalmam és felhatalmazásom függvénye.

Tudni akarsz valamit, amit egyedül csak én látok? Üldözőid kínosan érzik magukat, amikor azt tapasztalják, hogy a felségterületükre lépsz. Azt mondják: „Ki ez, aki tanítani akar minket?” Én vagyok az egyetlen, aki a lelkük legmélyére látok, és aki a szívükben gyökeret vert mélységesen gonosz szándékaikat érzékelem. Falakat képeznek saját magukból, így zárják ki Szavamat! Üres szavakkal áldanak és dicsérnek engem fennhangon. Imádkozz értük! Imádkozz!

Hallgass rám, nem vagy egyedül! A világ mindig szenvedést fog okozni neked, mert én küldtelek ki téged. És azt se felejtsd el, hogy Én választottalak téged, és nem te engem. Szavam nem csak neked szól, hanem mindenkinek, aki a Földön él. Írótáblámként használlak, akibe oly módon írom bele mondanivalómat, hogy mindenki könnyen meg tudja érteni Szavaimat. Ezek az üzenetek be fogják tölteni célomat. Ezért hát fáradozásod nem lesz hiábavaló. Mondd el ismét mindenkinek, hogy én, Jézus, kielégíthetetlenül szomjazom a szeretetre! Ó, Vassula hadd legyek egyedüli Reményed! Engedd, hogy a Bölcsesség egy különleges ajándékot írjon általad, és ne félj a tanulatlanoktól és a bizonytalanoktól, akik úgy adják elő mondanivalójukat, hogy közben figyelmen kívül hagyják a Szentírást. Az ilyen emberek kiszáradt folyók és pusztaságok.

A prófécia lámpás, mely világosságot ad lépteiteknek a sötétben. Szentlelkem arra indítja prófétáimat, hogy Nevemben beszéljenek. Munkába állításuk előtt rávezetem őket, hogy bánják meg bűneiket, és jóindulatommal megbocsátom bűneiket, és elmosom múltbéli vétkeiket, és sohasem emlékeztetem őket rájuk. A magasztos Dicsőség beszél majd hozzájuk különböző módon, mert Lelkem a választottaimon nyugszik. A tőlem kapott kegyelmek célja, hogy a többiek javát szolgálja. Nem csak engem fognak szolgálni, hanem másokat is. Minden, amit a Szentlélektől kapnak, az emberek javát fogja szolgálni! A házam népe javát!

Vassula, gyenge kis teremtmény, fáradozásod és a Nevemben folytatott küzdelmed örömet szerez nekem. A Sátán sohasem szűnik meg bosszúságot okozni neked még azok keze által sem, akik besétálnak, hogy isteni művemnek, ennek az Üzenetnek a munkatársai legyenek, ugyanakkor úgy lépnek fel, hogy rövidlátó módon diktálni akarnak neked. Tőlük irtózom, mert bajt kevernek. Ellene vagyok az öntelteknek, és bánkódom miattuk.

Kapaszkodj belém, a Reménységbe, papom! Jelent-e neked valamit, hogy én, Krisztus, beléptem az életedbe?

Igen, egy meg nem érdemelt ajándékot jelent…. nekem, egy nyomorult léleknek! Még mindig zavarban vagyok, alig tudok megszólalni, mert hogy lehet az, hogy Te, az én Istenem, nekem adtad Magad, és sohasem törődtél azzal, hogy ezáltal kockára teszed, hogy az emberek szemében nemcsak Jogarod, hanem egész Királyságod csorbát szenvedhet….

Ha a Szeretet eljött egy érdemtelen lélekhez, a Szeretet és Gyengédség más érdemtelen lelkeket is meg tud érinteni. Ezt el kell mondanod nekik! Megértést és bocsánatot fogok tanúsítani irántuk, ha hajlandók megnyitni előttem a szívüket. Hirdesd ezt az Üzenetet! Ne feledd, én, az Isten ültetem beléd a vágyat, hogy értem dolgozz. Valósítsd meg a gyakorlatban az összes vágyamat és amiket mondtam neked!

Mondd el a következőket a rodoszi imacsoportodnak: amikor elkezdtem diktálni az Üzeneteimet, már akkor értékeltétek az én érdekeimet, és vidáman felülkerekedtetek az üldöztetéseken és megpróbáltatásokon. Mindnyájatokat kivettem a sötétség hatalma alól, és megbocsátottam bűneiteket. Most arra emlékeztetlek benneteket, hogy lobbantsátok lángra az irántam való szereteteteket! Olvassátok Üzeneteimet, és tanuljatok meg jobban szeretni engem! Tegyetek jót, és ismerjetek meg minél jobban engem! Keressetek menedéket bennem, és én a ti Éneketek leszek! Mindenki szívében tudok olvasni, és tökéletesen ismerem szükségleteiteket. Ezért jöjjetek hát hozzám, a ti Megmentőtökhöz! Legyetek az én élő Egyházam! Vidítsátok fel szívemet, gyűljetek össze és fogadjátok be gyengédségemet! Tagadjátok meg mindazt, ami nem én vagyok, és dolgozzatok keményen a megváltásotokért és mások megváltásáért! Fogadjátok szent csókomat homlokotokon. A Szeretet mindnyájatokat szeret! IC

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én