LEGYEN A JELMONDATOTOK, IMÁDKOZNI ÉS DOLGOZNI

1994. április 17.

 

LEGYEN A JELMONDATOTOK, IMÁDKOZNI ÉS DOLGOZNI

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem a mindenható örök Atya, az ő szent Fia, a megváltó Jézus Krisztus és a Szentlélek Úristen szent nevében. A dicső szentháromságú egy igaz Isten kegyelmében, erejében és az egy igaz Isten szent nevében. Ámen.

Imádkozzunk testvérem! Imádunk te mindenható örök Isten. Áldunk szent és szent­séges Atyánk, magasztalunk téged, mert annyira szeretted a világot, benne a tévelygő és botladozó embert, hogy a te egyszülöttedet adtad érette, hogy aki benned hisz, az el ne vesszen, hanem élete legyen mindörökre, a te egyszülötted, Jézus Krisztus által.

Köszönjük Neked ó megváltó Istenünk, hogy alászálltál a mennyből, hogy feláldoztad magad érettünk, kik annyit botladozunk ebben a világban. Hisz te magad mondottad: “Életemet senki nem veheti el tőlem, mert hatalmam van odaadni és visszavenni azt.

 

Mert ahogy a mennyei Atya szerette az embert, te ugyanúgy szerettél bennünket. Te lehoztad az égből a fényt és lehoztad az Atya akaratát, hogy ő nemcsak felséges Istenünk, hanem egyben mennyei Édesatyánk, ki számontartja a legkisebbeket is, kinek gondja van az ő kicsi gyermekeire. Hisz mondotta a megváltó Jézus Krisztus: “Még hajatok szála sem görbülhet meg Atyám tudta nélkül.” Más alkalommal mondotta: “Atyátok a rejtekben is lát és megfizet kinek- kinek érdeme szerint.” Köszönjük Atyám, te örök Isten, hogy ennyire gondod van ránk, hogy ennyire emberközelbe jöttél hozzánk, szent Fiadban, Jézus Krisztusban, és mi több, közöttünk lakozol Szent Fiad által és szent Lelked erejével őrized és utat mutatsz a tévelygőnek és elesettnek és Szent Lelked által bevilágítod azt a szűk utat, mi az életre visz. Mert egy vagy te igaz és mindenható Istenünk, de ez az egység három személyt takar, melyet szent Fiad által nyilatkoztattál ki: “mert ki lát engem, az látja az Atyát is, mert én és az Atya egy vagyunk” . És ennek a szeretetnek a megtestesítője a Szentlélek Úristen – ki irányítja lépteiteket, ki a jóra int, de a ti szabad akaratotokat nem gátolja – megvilágosítja elméteket és tudtotokra adja mindazt, mire éretté váltatok.

Imádjuk leborulva az egy igaz Istent a Szentháromságban, de ennek a titkát emberi elme meg nem fejtheti, itt lent a földön. Csak majd, ha megharcoltátok harcaitokat és végigmentetek a szűk úton és beléptetek a szoros kapun, majd minden kitágul és olyan egyszerűen érthető lesz és lelketek befogadja mindazt, mire már itt a földön előkészítettétek lelketeket a Bárány, Jézus Krisztus vére és értetek elszenvedett kínhalála által, és akkor felnyílik szemetek és fel tudjátok fogni, hogy mit tett értetek az Isten végtelen szeretete, hogy üdvözítsen benneteket, mert ez embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.

Ezért hagyatkozzatok – mint már annyiszor mondottam – teljesen a ti Uratok és Istenetekre, a megváltóra, Jézus Krisztusra, mert nélküle senkik és semmik vagytok. Éljetek az ő jelenlevésében, tudatosítsátok magatokban az ő jelenlevését is, mert Atyátok a rejtekbe is lát és megfizet kinek, kinek érdemei szerint.

 

Kérjétek Isten szent Lelkét az Igazság Lelkét, hogy adja meg a tisztánlátás kegyelmét, világosítsa meg elméteket és utatokat, hogy döntéseitek Istennek tetszők legyenek, mert elég teher nektek a szabad akarat, min áll vagy bukik üdvösségetek.

Ajánljátok fel magatokat nap mint nap a ti Uratoknak, úgy ahogy vagytok, tökélet­lenségeitekkel együtt, hogy Uratok és Istenetek munkálkodjon lelketekben szent Lelke által. De azt ne feledjétek, hogy Jézus szentséges szívéhez a legrövidebb út a szeplő­telenül fogantatott szent Szűz, Mária szeplőtelen szent szíve. És semmitől se féljetek, mert oltalmat és menedéket találtok nála. Ámen.

 

Testvérem, legyetek éberek! Legyetek óvatosak! Olvassátok a krisztusi tanítást, vonat­koztassátok magatokra. A krisztusi tanítások rávezetnek benneteket a helyes útra, mert Isten szent Lelke világosságot gyújt elmétekben.

“Gyümölcseikről ismeritek meg a fát.” Mit mondott Uratok: “A jó fa, jó gyümölcsöt terem, a rossz fa rossz gyümölcsöt”. Nem pedig fordítva. Mint már figyelmeztettelek benneteket, hogy megkísért a sátán báránybőrben, mert nagyon okos és intelligens, mint már annyiszor felhívtam rá a figyelmeteket.

Legyetek óvatosak! Sok csapdát fog még állítani nektek. Nem mindig maga a gonosz érkezik hozzátok, hanem az általa megtévesztett által működik, ki a horgára akadt. És jól érzi magát, mert a hiúságot táplálja és arra vezeti, amerre akarja, mert a nagyra­vágyás a többnek látszani akarás, mint ami vagyunk, nagyon nagy hiba. Ezért mondot­tam annyiszor: LEGYETEK KICSIK ÉS NAGYON ALÁZATOSAK.

Legyen jelmondatotok: IMÁDKOZNI ÉS DOLGOZNI!

 

Mert a becsületes munka az kedves Uratok és Istenetek szemében. Nem kell villogni, mert az már önös cél. Ez kedves terepe a gonosznak. Akinek lehet, ígér fűt-fát a földi életben, vagy odaát kinek-kinek beállítottsága szerint. Erre nagyon figyeljetek! Legyetek észrevétlenek, szerények és alázatosak. Lelketeket adjátok oda állandóan Istennek. Készüljetek a nagy útra. Ne kutassátok a jövőt. Éljétek életeteket Istennek tetszően, abban a tudatban, hogy Isten kezében vagytok. És ne feledjétek, gondja a ti gondotok, Uratoknak, Isteneteknek. Mit mondott Uratok, Istenetek, Jézus Krisztus: “Mit számít, ha az egész világot megnyered is, ha lelkednek kára származik belőle.

 

Testvérem! Legyél óvatos, szerény. Vigyázz az ítélkezéssel. Az jó, ha felismered a rosszat és figyelsz a gyümölcsökre – az sem rossz, sőt kötelességed figyelmeztetni, de csak ennyi. Ne foglalkozz a dologgal tovább! Imádkozz a megtévesztettekért, ha lehet tartsd magad távol, mert erőszakkal senkit sem lehet a jó útra vinni, mert azt úgysem lehet, mert a szabad akarat ellen nem tehetsz és Isten sem tesz. Isten sok-sok kegyelmet, figyelmeztetést ad a megtévesztetteknek, a sátántól megcsalatottaknak. A többi már tőlük függ, mert Isten senkit akaratán kívül nem üdvözít. De ne feledjétek, akaratotok ellen a gonosz sem tehet semmit. Ezekre a dolgokra ügyeljetek!

Testvérem még egyszer: Imádkozzál és dolgozzál. Éljél Urad és Istened jelenevésében. Tarts ki mindvégig és Urad és Istened melletted áll, vállaira vesz a nehéz úton. A gondjaidat add át az ő szentséges Szívének és csak imáidban emlékezz róluk. Te csak törtess a nehéz és göröngyös úton, mit az üdvözítő Jézus Krisztus taposott és tett járha­tóvá számodra és ne félj semmitől. Tudd elfogadni a rosszat is, Megváltód irányit szeretetből. Te csak higgy és szeress és vedd fel keresztedet mindezt nagy engesztelésül a bűnök bocsánatáért, a bűnösök megtéréséért, a gonosz bukásáért, a szeplő­telen Szent Szív győzelméért a világ felett.

Éldd életedet, míg Isten élni enged, Isten dicsőségére és családod megtérésére és meg­térsz Uradhoz, Istenedhez mindörökre. Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket az örök Atya, ki a rejtekben is lát és megfizet kinek-kinek érdemei szerint. A megváltó Fiú Isten, ki lemossa vétkeiteket szentséges szent vérével. A Szentlélek Úristen, ki világosságot gyújt szíve­tekben, ki a helyes útra vezet, mi Krisztushoz visz. A szeplőtelenül fogantatott szent Szűz oltalmazzon és védelmezzen a gonosszal szemben. Szent Mihály arkangyal tartsa távol tőletek a gonosz kísértéseit. Isten minden angyala és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom értetek, veled és veletek. Ármin.

Ajánló
Kommentek
  1. Én