KIÁRASZTOM RÁTOK LELKEMET

1990. április 22.

“A kõ, amit az építõk elvetettek, szegletkõvé vált.”1

Uram Jézus, nem fogadtak el Téged mint Messiást, mivel lelkük még nem készült fel fogadásodra, szívük zárva volt, és Uram, mégis bebizonyosodott, hogy Te vagy a szegletkõ. A mi nemzedékünk “építõi” is elvetik Szentlelked kiáradását, Uram, de Szentlelked egyszer mégis be fogja bizonyítani mindenkinek, hogy Õ a szegletkõ. Az “építõk” újból saját bukásukat készítik elõ, amikor megtagadják és elnyomják Szentlelkedet, aki mint Emlékeztetõ jön hozzánk.

Látod, miként válnak valóra a jövendölések? Valóban megmondtam, hogy a “Szószóló”, a Szentlélek, akit az Atya az én Nevemben küld, megtanít benneteket mindenre, és emlékeztet mindarra, amit mondtam nektek. Egész idõ alatt tudtam azonban, hogy csupán a maradék fogja meghallani, és csak õk térnek vissza hozzám. Mindazokat, akik meghallgatnak, felruházom bölcsességem és értelmem Szentlelkével. Igen, felruházom õket a tanács és a tudás Szentlelkével. A világban pislákoló láng élõ tûzzé lesz! Újból elmondom, hogy kegyelmem Szentlelkét már elküldtem a világ négy sarkába. Õ tanít meg benneteket arra, hogy szentek legyetek, és ismét isteni lényekké tesz benneteket.2 A Föld az Ég másává lesz, és így valósul meg akaratom. Beteljesedik az imádság, amelyre tanítottalak.

Uram! Téríts minket gyorsan vissza a tévedés útjáról! Hadd legyünk egyek, egyesültek, és hadd éljünk olyan szentül, mint angyalaid, mint a mennyben élõ lelkek a Te osztatlan szeretetedben! Hadd részesüljünk mi is velük együtt a Te szereteted egységében, hogy a Föld a mennyország tükörképévé váljék! Jöjjön el a Te országod, és újítsd meg a Földet! Jöjjön el hamarosan Szentlelked a második pünkösdben, újítson meg bennünket a szeretet új Lelkével, és változtasson bennünket isteni lényekké!3 Maranatha! Maranatha! Jöjj el Uram!

Béke legyen veled! Bizony mondom nektek, hogy eljönnek azok a napok, amikor olyan lesz földi országom, mint a mennyei. Már nem maradtok sokáig megosztottak az ég alatt. Hamarosan mind egyek lesztek, és közöttetek fog lakozni a Szeretet. Megígérem nektek. Szeretteim, ez a megújulás azonban nem következik be megpróbáltatások nélkül. Miként minden születésnek, e megújulásnak is lesznek szülési fájdalmai, de a fájdalmakat hamar elfeledteti az öröm.

Kiárasztom rád Szentlelkemet, nemzedék, hogy megöntözze pusztaságodat, és folyókat fakasszon száraz talajodból. Igen, megöntözöm pusztaságodat, és kertté alakítom. Végül meglátjátok Szavaim erejét és szépségem ragyogását. Egyenként foglak az istenségre4 vezetni benneteket.

 

Én vagyok a ti Reménységetek.
Én vagyok Menedéketek.
Én vagyok Vigasztalótok.
Mindenható vagyok.
Én vagyok .

Ismerjétek fel az idõket, ismerjétek fel kegyelmem Szentlelkének szelíd leheletét magatokon! Nemzetetekre lehelek most, életre keltem leheletemmel halottaitokat, képmásommá alakítom õket. Mindennap új tanítványokat támasztok, hogy újból dicsõítsék Nevemet, és szeretettel evangelizáljanak a Szeretetért.

Arra kérlek most benneteket, szeretteim, hogy mindennap imádkozzatok második eljövetelemért, ami maga a második pünkösd. Imádkozzatok a lelkek megtéréséért, hogy még eljövetelem elõtt megtérjenek!

Úgy jöjjetek hozzám, amilyenek vagytok, és támaszkodjatok rám ti is, mint János, az én szeretett tanítványom. Hajtsátok ti is keblemre fejeteket, és figyeljetek a Szeretet szívdobbanásaira! Minden dobbanása szeretetért kiált. Mindössze azt kérem tõletek, hogy viszonozzátok szeretetemet! Szeressetek, imádjatok, szerezzetek nekem, Uratoknak örömet! Megáldalak benneteket, szeretetem sóhaját hagyom homlokotokon. Legyetek egyek!


(A Szûzanya üzenete a lens-i imatalálkozóra, ez az üzenet szól Olaszországnak és Párizsnak is:)

Béke legyen veletek! Kis gyermekeim, szeretõ Édesanyátok vagyok, a Testté vált Ige Édesanyja. Azért jövök hozzátok e sötét napokban, hogy az Isten felé vezetõ úton neveljelek benneteket.

Legyetek éberek, és tudjátok meg, hogy a Sátán, az ellenség mint ordító oroszlán ólálkodik körülöttetek, és keresi az alkalmat, hogy elveszejtsen benneteket. Keljetek fel, és velem együtt küzdjetek ellene! Imátokkal küzdjetek ellene! Imátok a legerõsebb fegyver ellene. Az engedelmesség és az alázat menekvésre készteti a gonosz lelkeket.

Isten felkínálja nektek szeretete adományát. Válaszoljatok irgalmas hívására! Az Isten szól hozzátok. Õ és én a Föld négy sarkából hívunk benneteket, hogy térjetek meg, mert sürget az idõ! Kis gyermekeim, maradjatok kicsinyek és egyszerûek! Legyetek a föld sója azáltal, hogy kicsinyek maradtok, mivel ti vagytok a világ világossága, ti vagytok azok a lelkek, akiket a mi Szívünk rendkívül szeret… A mennyek országa a gyermekeké és a kicsinyeké.

Sok országban megjelenek mostanában, hogy az isteni világosság felé fordítsam szíveteket. Meg akarom gyógyítani lelketeket. Arra akarlak emlékeztetni, hogy mindannyian az Atyához tartoztok. Az Atya Szent, ezért éljetek ti is szentül!

Ne veszítsétek el bátorságotokat, mert itt vagyok veletek, hogy lépésrõl lépésre tanítsalak benneteket. Biztosak lehettek áldásunkban. Minden lépéseteket megáldjuk. Ha hagyjátok, az örök világosság tükreivé alakítalak benneteket, hogy ha majd találkoztok Istennel, olyanok legyetek, mint Isten hatékony erejének tiszta tükrei, mint szentségének és jóságának képmásai. Ma arra hívlak benneteket, hogy forrón imádkozzatok az Egyház megújulásáért, az Úr második eljöveteléért: a második pünkösdért! Ezért jövünk el Jézussal oly sok országba, hogy erre az eseményre készítsünk fel benneteket. Imádkozzatok! Töltsétek Isten imádásával életeteket! Imádkozzatok a lelkek megtéréséért, hogy mindenki felkészülhessen az Úr eljövetelére!

A Szeretet már útban van felétek. Figyeljetek, és meghalljátok lépteit ! Ezért esedezem hozzátok, hogy változtassátok meg életeteket. Egyedül csak Istennek és Istenben éljetek! Gondoljatok arra, amit az Írás mond:

“Aki azt állítja, hogy világosságban van,
de testvérét gyûlöli,
az még most is sötétségben van.”5

 

Engesztelõdjetek ki testvéreitekkel, engesztelõdjetek ki Istennel, kössetek békét Istennel! Szeretteim, ne feledkezzetek meg jelenlétünkrõl! Mindegyikõtöket megáldalak. Legyetek békében!

 


1 Zsolt 118,22
2 A görög egyházatyák igen merészen így foglalták össze az üdvtörténetet: - Isten emberré lett, hogy az ember istenné legyen -. Nyilvánvalóan nem értettek ezen mást, mint amirõl Szent Péter apostol ír: “Így váltotta be nekünk legszebb és legnagyobb ígéreteit, hogy ezek révén az isteni természet részeseivé legyetek…” (2 Pét 1,4)
3 Az isteni természet részeseivé.
4 Az isteni életre
5 1Ján 2,9
Ajánló
Kommentek
  1. Én