KÉRD PIO ATYÁT!

1988. november 14.

(Ma Pio atya képét néztem, aki Jézus szavai szerint nagy szent. A kép alatt celofánba csomagolva található ruhájának egy darabja, sötétbarna, mert kapucinus volt. Ahogy ránéztem, tudtam, hogy ezt a képet, ruhájának kis darabjával együtt, azért kaptam, mert õ akarta ezt. Tehát hozzá imádkoztam, mivel nagy szent, és azt kértem tõle, hogy azt javítsa ki, ami bennem a legrosszabb. Majd jobban átgondoltam, mennyi rossz dologgal vagyok megterhelve, és azt kértem tõle, hogy legalább két rosszat vegyen el tõlem: segítsen teljesen eltörölni hiúságomat, és erõsítse meg az Úrba vetett hitemet.)

Uram?

Én vagyok, én indítottalak arra, hogy kérd meg Pio atyát, járjon közben érted. Jöjj, üzenetemet ma anélkül fogod leírni, hogy hallanál engem, egyedül csak kezedet fogom vezetni1:

“Tarts gyakran bûnbánatot, hozd el nekem minden hibádat, hogy meg tudjak bocsátani neked, úgy jöjj hozzám, amilyen vagy, és tökéletesíteni foglak! Dicsõíts engem szereteteddel! Minden idõben dicsõíts, én vagyok az Úr. “ 2

Kedvesem, akit megszenteltem, fogd meg a kezem és folytasd velem! Bölcsességgel foglak tanítani.3

Vassula, tudod-e milyen gyönyörûségemre vagy, ha igazán hiszel bennem?4

Ismerj fel, mert ennek nagyon örülök.Jöjj, mi ketten?

Igen, mi ketten.


1 Jézus letompította hallásomat.
2 Ezt úgy írtam le, ahogy az Úr kívánta.
3 Hirtelen és egész erõsen megéreztem az Úr jelenlétét.
4 Az Úr valóságos jelenlétében. Jézus igazán boldog volt. És én is…

Ajánló
Kommentek
  1. Én