Erények

  1. 2015. 10.13.

Kedveseim, soha ne veszítsétek el a reményt, hogy az üdvösség ismeretére eljuthattok! Bízzatok abban, aki feláldozta életét értetek, és aki elvezet bennetek az örök üdvösségre! Krisztus feltámadása reményt ad azoknak, akik hisznek Benne. Ezért nem hallgathattok azokra a hangokra, amelyek kétséget állítanak elétek és elzárják az ajtókat Krisztus elől. Ha Krisztussal éltek és szabad utatok van Benne, akkor nem veszíthetitek el a reményeteket. Szítsátok fel magatokban a vágyat a rendíthetetlen hitre, reményre és a szeretetre, vagyis a három isteni erényre. Legyetek szabadok minden olyan köteléktől, mely még elzárja előletek az utat Krisztus szabadságától. Legyetek hálásak és áldottak, mert a bennetek lakó Krisztus megszabadít a gonosz minden fondorlatától.

2015.10.15.      

Kedveseim, mutassatok példát a kegyelem közvetítésekor, különösen akkor, amikor nehéz a szolgálat. Adjátok oda magatokat Jézusnak, akitől kaptátok a kegyelmeket. Minél nehezebben megy a szolgálat, annál nagyobb érdemeket fogtok szerezni. Ezért tegyetek meg mindent azért, hogy a lélek javát tudjátok szolgálni. Egészen meg kell halnotok minden saját elképzeléseteknek, csak hogy kibontakozhasson bennetek az Úr általi kegyelem. Ne féljetek attól, ha úgy élitek meg, hogy nem megy. Soha ne adjátok fel a reményt, mert olyankor dolgozik igazán Krisztus kegyelme köztetek, amikor a legnehezebben megy a szolgálat! Bízzatok és lendüljetek túl saját érzelmeiteken, akkor győzni fog bennetek Krisztus ereje és legyőzitek a gonoszt!

2015.10.16.

Kedveseim, továbbra is mindent fogadjatok el az Úr kezéből, amit megenged nektek! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni azáltal, hogy a zúgolódás miatt feladjátok a küzdelmet. Mindenkit érhetnek komoly nehézségek, de ha azokat megadó lélekkel fogadjátok, nem fogtok vereséget szenvedni. Nincs olyan helyzet, amiben ne lehetne megoldást találni az Úr Jézussal. Ezért nem érdemes bosszankodni, hanem inkább elfogadni és felajánlani. Türelmetek hatalmas kincs lesz a Mennyben, mert gazdag jutalomban részesülnek azok, akik élnek ezzel a nagy kegyelemmel. Kérjétek mindenkor ezt az ajándékot is, mert semmi nem érkezik automatikusan!

2015.10.17. 

Kedveseim, tanuljátok az engesztelésben a kitartás erényét. Győződjetek meg arról, hogy ez az erény gazdag jutalommal jár a Mennyben. Kitartani annyit jelent, hogy minden helyzetben elviselitek a nehézségeket zúgolódás nélkül. Ez bizony nagyon nehéz és nem kis megpróbáltatással jár, de ha megmaradtok benne, ti magatok is könnyebbnek fogjátok érezni az Úrhoz való tartozásotokat. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amely akadályozna benneteket ennek az erénynek a gyakorlásában! Tűrjétek el azokat a megpróbáltatásokat is, amelyek akadályoznak benneteket abban, hogy kitartsatok az imádságban! Legyetek áldottak és erősödjetek minden olyan kegyelemben, amelyre elköteleztétek magatokat!

2015. 10. 19.   

Kedveseim, ne bízzátok magatokat azokra a gondolatokra, melyek nem az Úr Istentől származnak. Könnyen megvizsgálhatjátok azokat, milyen mértékben kapcsolnak titeket Istenhez, vagy mennyire árasztja felétek a világ szellemét. Ne hasonuljatok a világhoz! Ha még ragaszkodtok személyekhez, tárgyakhoz, melyek hozzájuk kötnek benneteket, akkor még nem az Úr akaratában jártok. Ha viszont le tudtok mondani bármiről, amihez eddig ragaszkodtatok, akkor már közel van hozzátok Isten országa. Amikor Isten akaratát követitek, de még nem tudtok lemondani helytelen ragaszkodásaitokról, akkor még messze jártok az Ő akaratától. Mert mindaz, aki nem tud lemondani arról, amilye van, az még nem méltó Isten országához. A lemondás erejét Istentől kapjátok azért, hogy szabaddá váljatok rendetlen kívánságaitoktól. Bátran tegyétek le rossz szokásaitokat és akkor örömötök lesz már itt a földön!

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1012-erenyek

Napi önvizsgálat

Kedveseim, hallgassatok lelkiismeretetek hangjára, és engedjétek, hogy vezessen benneteket. Hiszen ilyenkor is a Szentlélek szól lelketek mélyéből, amit egyedül csak magatok vagytok képesek felismerni. Ha ügyeltek lelketek tisztaságára, akkor tisztán meghalljátok a belső hang általi figyelmeztetéseket. Amikor naponta magatokba szálltok, és esténként visszatekintetek a napotokra, akkor bevilágítja a kegyelem lelketek rejtekeit, és akkor fel fogjátok ismerni, mit nem tettetek jól. De ne csak a vádlás hangjára figyeljetek, hanem ismerjétek fel azt a sok jót is, amit Isten bennetek művelt. Ilyenkor szívetek túlcsorduló hálával dicsőítse a teljes Szentháromságot, hogy kegyelmet kaptatok a nehézségek ellenére is. Legyen boldog a szívetek, mert az Úr örül bennetek.

2013. 10. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-11-20-17-16

ISTEN AZT AKARJA, HOGY MINDENNAP ADJÁTOK ÁT MAGATOKAT NEKI

1989. október 25.

(Szent Édesanyánk üzenete az imacsoport részére:)

Az én békém van veletek . Az Ecclesia új életre kel. Jöjjetek, szerezzetek örömet Uratoknak, és naponta ajánljátok fel Neki magatokat! Engedjétek, hogy hûséges gyermekekké alakítson benneteket, a világosság gyermekeivé!
Változtassátok meg életeteket, szakadjatok el a világi dolgoktól, mert kicsinyeim, ti csupán keresztülhaladtok ezen a világon. Állandóan emlékeztetlek benneteket, hogy lelketek örökké él, újból és újból figyelmeztetlek, hogy változtassátok meg életeteket! Mit kér Isten tõletek? És mit kell tennetek, hogy helyesen cselekedjetek? Isten azt akarja, hogy mindennap adjátok át magatokat Neki! Teljes odaadást kér, hogy tökéletes lénnyé formálhasson benneteket. Az a legfontosabb feladat, hogy engedelmeskedjetek Isten akaratának, és ajánljátok föl Neki akaratotokat! Keressétek Õt, keressétek mindazt, ami Õ. Kérlek benneteket, ne figyeljetek a gonosz lélek suttogására, emeljétek fel lelketeket szüntelen imában!
Szeretlek benneteket gyermekeim, és tekintetemet egyetlen pillanatra sem veszem le rólatok. Üzeneteinkbõl tanuljatok meg jót tenni, hadd táplálja üzenetünk szegény lelketeket, és vezessen vissza benneteket a tudáshoz; vezessen a Szent Bibliához, az igazsághoz és az élethez! Meg akarlak menteni benneteket az ördög hálójából. Az imádság magasabb szintjére szeretném emelni lelketeket!
Gyermekeim, ma este egészen különleges módon fogok közbenjárni az Atyánál értetek. Tudnotok kell, hogy jósága által sok kegyelmet kaphattok, tudnotok kell, hogy milyen végtelenül gazdag kegyelmekben.
Vágyakozzatok az Úr után, éhezzetek Rá mindig! Gondjaitokat tegyétek le, és ajánljátok fel Neki! Bízzatok Benne! Isten és testvéreitek iránti szeretetetekkel terjesszétek ki országát! Viszonozzátok szeretettel a gonoszságot, a szeretet legyen az elsõ életetekben, legyen a szeretet a ti gyökeretek!
Tartsátok féken gondolataitokat, ne ítéljétek meg egymást, mivel a ti utatok NEM az Úr útja. Igyekezzetek az Úr tetszésére lenni azzal, hogy alázatosak vagytok, és nem ítéltek el másokat. Isten még a legkisebbeknek is kinyilvánította szeretetét.
Menjetek békével szeretteim, de bennünket se hagyjatok itt, vigyetek haza magatokkal! Tanuljátok meg megérezni szent jelenlétünket! Tanuljátok meg az “én” helyett a “mi” szót használni! Megáldalak benneteket. Legyetek egyek, ahogy az Úr kívánja! Ne legyetek megosztottak, mert a mennyben mindannyian egyek lesztek!
Legyetek békében, és éljetek békében!

Türelem és figyelmesség

Kedveseim, bárhol vagytok és bármit tesztek, mindent a Szentháromság legnagyobb dicsőségére tegyetek! Úgy legyetek mások szolgálatára, hogy Istentől kapott szeretetetek vegye körül testvéreiteket. Ha érzik és megtapasztalják a türelmet és figyelmességet, és minden olyan jó tulajdonságot, ami a Szentháromság szeretetére emlékezteti őket, akkor hatékonyan elősegíthetitek a gyógyulásukat. Kérjétek ezt a mély istenszeretettől átitatott, bensőséges kapcsolatot, hogy akik titeket megismernek, bizalommal forduljanak rajtatok keresztül a Szentháromsághoz.

2012.10. 24.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/tuerelem-es-figyelmesseg

Frigynek szent szekrénye

2012. 10. 19, Péntek

Szentlélek: „Gyermekeim, Én most a Szűzanyáról tartok nektek egy elmélkedést, mint az Újszövetség szent frigyszekrényéről. Először is olvassátok el az Ószövetségben azt, hogy hogyan készült el a szent frigyláda.

 

„Készítsenek – mondotta az Úr a Sínai hegyen Mózesnek – egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából! Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt! Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára!

Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal! Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon! Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!

Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból! Készíts két kerubot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére. Az egyik kerubot az egyik végére készítsd, a másik kerubot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerubokat! A kerubok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerubok arca a födél felé forduljon!

Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerub közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.”(Kiv 25,10-15.17-20. 22)

Íme tehát ez volt az a frigyszekrény, az ószövetségi istentisztelet középpontja és legszentebbje, amely előképe a Szűzanyának. A frigyszekrénybe azután Mózes beletette Atyám parancsára a Tízparancsolat két kőtábláját, egy mannával telt edényt és Áron kivirágzott vesszejét. Ezt a frigyszekrényt vitték a leviták a sereg előtt a pusztában való vonuláskor, ha pedig táboroztak, a frigysátornak teljesen elfüggönyözött részében, a Szentek Szentjében tartották.

A Szentföld elfoglalása után a frigyszekrény tartózkodási helye volt mindig az istentiszteleti központ. Dávid király a Sionra vitette föl, Salamon fényes templomot emelt neki. Ott állt azután századokon keresztül a jeruzsálemi templom Szentek Szentjében, a függöny mögött, és két vivőrúdja kissé kidomborodott a függöny mögül, hogy kívülről látni lehessen ottlétét. Mert a függöny mögé csak a főpapnak volt szabad bemennie, és annak is csak egyszer egy évben, a nagy tisztulási napon. Valószínűleg mindnyájan tudjátok, hogy mekkora tiszteletet követelt meg Atyám az Ő frigyszekrénye számára, és hogy miképpen büntette azonnali halállal azokat, akik könnyedén vették Vele szemben a dolgot.

Amikor azután a babiloniak végleg elvettéka Zsidó ország függetlenségét és elfoglalták Jeruzsálemet, Jeremiás prófétának sikerült megmentenie a frigyszekrényt. Titokban elvitte a Nebo hegyére, és annak valamelyik barlangjában rejtette el. A babiloni fogság végével hazatérő zsidók azonban már nem tudták megtalálni. Atyám ezzel elő akarta készíteni népét az újszövetségi frigyszekrény megjelenésére.

Hogy milyen gonddal és mindenhatóságának mennyire teljes érvényesítésével készítette el Atyám az újszövetségi frigyszekrényét, arról már több ízben hallottatok. Tudjátok, hogy a Szeplőtelen Fogantatás szolgáltatta hozzá a nemes anyagot, és azt tökéletes művészetével kívül-belül vastagon bevonta a kegyelemteljesség színaranyával. Feldíszítette a szüzesség és anyaság kettős koszorújával, és így tovább. Most arra fordítsátok figyelmeteket, hogy mit helyezett bele Atyám ebbe a frigyszekrénybe.

Az ószövetségi frigyszekrény csupán jelképeket tartalmazott: a Tízparancsolat kőtábláit, a mannás edényt és a kivirágzott vesszőt, amely Áronnak juttatta a főpapi méltóságot. Az Újszövetségben, az angyali üdvözlet után, ott van maga a Tízparancsolat, maga az éltető manna és maga az örök főpapság. Az Istenség második személye, az Atya Igéje, Önmegismerése, Eszméje, Gondolata, Önmagának Tükörképe testesült meg benne. Tehát maga a végtelen igazság, amelyből kiolvasható nemcsak a Tízparancsolat, hanem mindaz, ami a lelki élet magasba irányításához szükséges. Ott van az igazi manna, az élő kenyér, amely nemcsak arra van hivatva, hogy holtig táplálja az Ígéret földjének pusztai zarándokát, hanem arra, hogy az örök életet biztosítsa neki. Ott van az igazi főpap, a közvetítő Isten és ember között.

Ez a frigyszekrény tehát kimondhatatlan kincseket rejt magában, és azokat számotokra tartogatja. A Szűzanya nem önmagára irányítja a figyelmeteket, hanem az ő Szent Fiára. Ő Jézust akarja nektek adni. Amikor tehát ti őhozzá járultok, őhozzá imádkoztok, őt tisztelitek, Ő Isteni Gyermekét nyújtja felétek, és az Ő értékét igyekszik veletek megismertetni. Az izraeliták szeme nem felejtkezett rajta a frigyszekrény külsején azon ritka alkalmakkor, amikor láthatta az Istenség trónusát benne, hanem Istent imádta, amikor előtte leborult. Hasonlóképpen vagytok ti is. Csakhogy természetesen titeket a tiszteleten kívül a Szűzanyához, mint a ti élő frigyszekrényetekhez, a leggyöngédebb gyermeki szeretet szálai fűznek, és boldognak érzitek magatokat az ő lábainál, amikor Jézust tarja elétek.”

 

Mária  Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/frigynek-szent-szekrenye

 

Országotokat nem egy épület fogja fölemelni, hanem az Isten által elvárt lelkület

Az Égiek régen és újabban is kifejezett kérése a Szent Anna Réten az engesztelő templom/kápolna felépítése. Sokan magukévá tették ezt a kérést, és szeretnék minél előbb felépíteni. Ezzel kapcsolatos égi üzeneteket olvasunk itt: hogy ezt hogyan tegyük, pontosabban hogyan ne tegyük, és mik a fontosak a kápolna felépítésével kapcsolatban.

Ezt az üzenet olyanoknak adták az égiek válaszként, akik a korábban itt közölt másik üzeneten felbuzdulva szerszámokat akartak kezükbe venni, hogy saját szakállukra elkezdjék az építkezést. Erre adta a Szűzanya ezt az üzenetet. Kiemelünk belőle itt az elején néhány mondatot:

"Amikor a tagok között széthúzás van, és nincs meghajlás a fő előtt, akkor alkalmatlanná válnak a küldetésre.

Ha a külön utakon keresitek a megoldást, el fogtok bukni.

Nektek nem elítélni, kritizálni kell papjaitokat, egyházi vezetőiteket, hanem tisztelni és szeretni, ahogyan a szentek is tették. Imádkozzatok értük, ez a ti kötelességetek!

Az Egyházat nem kerülhetitek ki az engesztelő kápolna felépítésekor, mert nélküle nem lesz rajta az áldás engesztelő küldetéseteken.”

Íme a teljes üzenet:

2016. 10. 21, Péntek

Lélekben a Szent Anna réten jártam, ahol éppen szentmisét tartottak, melyre összegyűltek az engesztelők. A szentmisén maga a Szűzanya is jelen volt, mint a Világ Győzelmes Királynője. Mennyei Édesanyánk ezt üzente a magyar engesztelőknek:

„Gyermekeim, látom, hogy szívetek telve van félelemmel, aggodalommal és fájdalommal. Sokan vágyódtok arra, hogy az engesztelő kápolna felépüljön, mert szeretnétek elkerülni nemcsak az üldöztetést, hanem a III. Világháborút is. Jelenleg az egész világban káosz uralkodik, és nincs egyetlen hely sem a Földön, ahol ne történne katasztrófa és borzalmas politikai, vallási esemény. Az emberiség és maga a teremtett világ, amelyben éltek egy hatalmas megtisztuláson megy keresztül, amit egyetlen ember sem állíthat meg. Édesanyai szívem legnagyobb fájdalma, hogy nincs béke és egység a családokban, közösségekben és a nemzetekben. Elgondolkoztatok-e azon, hogy mi az oka annak, hogy egyre több a természeti katasztrófa a világban, és hogy a jelek sokasodnak? Az emberek elszakadtak Istentől, aki maga a szeretet forrása. Bizony, még a keresztények között is vannak, akik nem tudják mit jelent az igaz szeretet és hűség. Fiam örök áldozata minden szentmisében megismétlődik, és Szent Vérét ontja értetek, hogy kifizesse a ti bűneitek adósságait. Nagy a ti lelketek ára! Igazi töredelem és erős akarat helyett sokszor engedtek az ördög kísértésének, aki megízlelteti veletek a széles út jónak álcázott gyümölcseit. Milliók halnak meg a világban, és a katasztrófák láttára sem akarnak az emberek megváltozni.

Immár a bűn hatalmas tornya elérte Isten trónját. Legyetek hálásak Istennek, mert Ő a szeretet atyja, aki mindenkit meg akar menteni és ezért hosszú ideig haladékot adott a világnak. Ám ez a haladék lejárt, a pohár betelt! Mennyei Atyátok úgy határozott, hogy büntetésével kinyilvánítja igazságosságát az emberiségnek. Az emberek önmaguktól nem akarnak változni, ezért szembesülniük kell tetteik következményeivel. Isten igazságossága a megtérés lehetőségét adhatja azoknak, akik bűnbánatukban készek meghajolni az Ő akarata előtt.

Gyermekeim, ezeket nem azért mondtam el nektek, hogy félelmet keltsek bennetek. Fiam azt várja tőletek, hogy mindenki nézzen önmagába és mindenki ismerje be hibáit tévedéseivel együtt. Önismeret nélkül nem haladhattok tovább az alázatosság és a szeretet útján. Fiam azt akarja, hogy az Ő szemével lássátok önmagatokat. Ti az Ő templomai vagytok, az Ő testének tagjai. Amikor a tagok között széthúzás van, és nincs meghajlás a Fő előtt, akkor alkalmatlanná válnak a küldetésre. Az ördög ravasz módon eltereli figyelmeteket a felesleges beszédek által és megfoszt titeket az idő helyes és lényeges felhasználásától. Az időnek a ti földi életetekben mindennél értékesebbnek kell lennie. Ha nem jól használjátok fel az időt, akkor egyhelyben fogtok toporogni. Csak akkor tudtok lassan előre jutni, ha közös megértésre és egyetértésre törekedtek. Gyermekeim, jól jegyezzétek meg, hogy ha a külön utakon keresitek a megoldást el fogtok bukni. Az ördög legjobb taktikája az, amikor a nyájat lassan leválasztja a pásztorról és a juhokat széjjelszórja, elkülöníti egymástól a legelőkön. Így tudja a juhokat úgy csapdába ejteni, ahogyan a ragadózok is teszik a csordákkal. Az engesztelő kápolna minden templomhoz hasonlóan külső jele lesz Isten jelenlétének. Országotokat nem egy épület fogja fölemelni, hanem az Isten által elvárt lelkület: a hazaszeretet, az áldozatkészség, az Istenhez való hűség, az egység, a szeretet, az  önátadás, az önfeláldozás. Ezek az értékek azok, amiket egyedülálló módon képviselniük kell a magyaroknak példaként a nemzetek előtt. A gonosz lelkek az értékek lerombolásán munkálkodnak. Nektek az értékek építésén kell fáradoznotok. Törekedjetek arra, hogy Fiam lelkületében éljetek! Imádkozzatok a tisztánlátás kegyelméért, mert mindenkinek kivétel nélkül szüksége van rá!”

A Szűzanya azt kérte a Normafánál miséző papoktól és azoktól, akik elviszik oda a Szent Korona másolatát, hogy a szentmise végén a Szent Korona másolatával a négy égtáj felé adjanak áldást nemzetünkre és egész Európára, közben hittel kérjék a szent angyalokat, hogy az igazi Szent Koronát lélekben helyezzék a kezükbe. Szűzanya: „A Szent Korona rendkívül értékes számomra, mert általa lett tulajdonom Magyarország. Hirdessétek a világnak, hogy Szeplőtelen Szívem hamarosan győzedelmeskedni fog! E győzelem közeledtétől retteg az egész pokol. Jöjjetek, kicsinyeim, és keressetek menedéket palástom alatt, mert egyedül csak az én oltalmam védhet meg titeket Isten Szent Haragjától! Ne féljetek, mert országotokat úgy védelmezem, mint szeretett Fiamat.”

Láttam, hogy a Szent Anna rétről kiindult két fényes híd. Az egyik híd a parlamenttel kötötte össze a Normafát, a másik híd pedig Esztergomba vezetett. Lélekben elindultam Esztergom felé, és váratlanul a Szűzanya jött velem szemben, kezében a rózsafüzérrel és szomorú tekintettel, miközben imádkozott. Megkérdeztem Édesanyámtól, hogy miért szomorú. Ő így válaszolt: „Szomorú vagyok, mert Fiam és az én kérésem sokszor nem talált meghallgatásra (kápolna, egyházi és állami vezetőink egysége, papság megtérése).  Imádkozzatok pásztoraitokért, mert a zűrzavar őket is utolérte! Ne ítélkezzetek fölöttük, mert azzal nem segítitek őket előre az életszentség útján! Bizony, még a háttérben se mondjatok róluk egyetlen rossz szót sem, mert azzal hatalmasat ártotok nekik és önmagatoknak. Fiam ugyanolyan szeretettel tekint a papokra, mint rátok. Nemrég nagy megosztottság alakult ki az egyházban, amely sokakat felkavart. A sátán mindenkit a lázadásra akar serkenteni, hogy fokozza az emberek közötti széthúzást. Ha igazán kedvesek akartok lenni Isten előtt, akkor munkálkodjatok az egységen, és csendben imádkozzatok.

Elmondtam Édesanyámnak, hogy sokan képesek lennének az életük árán is felépíteni a kápolnát. Megkértem válaszoljon arra, hogy ő hogyan látja ezt a hozzáállást. Ekkor a Szűzanya elvitt minket Erdő Péter egyik szentmiséjére, és láttam, hogy a mi égi és földi Királynőnk többször is a legmélyebb alázattal meghajolt és letérdelt előtte, majd így szólt: „Az Egyház szent és sérthetetlen számomra, mert benne a Szentlélek munkálkodik. Fiam pásztorait Isten kiválasztotta, hogy a híveket vezessék az üdvösség felé. Az életmódjukról, mulasztásaikról és vétkeikről egyedül Isten előtt fognak számot adni. Nektek nem elítélni, kritizálni kell őket, hanem tisztelni és szeretni, ahogyan a szentek is tették. Imádkozzatok értük, ez a ti kötelességetek! Hajoljatok meg az Egyház előtt, mögötte a Szentháromság áll. Mindenben engedelmeskedjetek egyházi elöljáróitoknak, a bűnt kivéve. Az Egyházat nem kerülhetitek ki az engesztelő kápolna felépítésekor, mert nélküle nem lesz rajta az áldás engesztelő küldetéseteken.”

Mária Magdolna


http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1150-orszagotokat-nem-egy-epulet-fogja-folemelni-hanem-az-isten-altal-elvart-lelkulet

ÖLELD ÁT KERESZTEMET!

1989. október 30.

Virágom, szeretetem felkínálja neked ajándékát: az én szenvedésemet! Szenvedésemet! Éld át, és légy az Atya tetszésére, ahogy én is tetszésére voltam! Szenvedélyesen szeretlek. Ily módon mutatom meg a lelkeknek szeretetemet. Engedd meg, hogy vezetõd legyek, és szenvedésem útjára vezesselek! Megtanítom a lelkeknek, hogy panasz nélkül viseljék el, és mindegyiknek képessége szerint adok belõle. Vassula, tanuld meg, hogy egyetlen út visz a tökéletességre: szenvedésem útja, az én keresztem. Viseld szeretettel, viseld türelemmel, öleld át keresztemet, gyermekem! Szenvedésed hamarosan végetér, és nálam leszel! Imádj engem, imádj! Megáldalak!

 

MINDÖRÖKRE EGYMÁSHOZ VAGYUNK KÖTVE

1989. október 30.

Uram, ments meg minket szeretetedben!
Mosolyogjon Szent Arcod azokra, akik szeretnek Téged!
Védelmezõnk, jöjj ábeleidhez,
szükségünk van Rád!

Jöjj gyermekem, maradj közelemben! Te, aki jegyesem lettél, értsd meg, mit kínáltam fel neked! Szívemet és szeretetemet kínáltam fel neked, aki jegyesem lettél. Mindent felkínálok neked, amim van. Olykor felkínálom kelyhemet, felkínálom Véremet, hogy életben tartson téged. Felkínálom illatomat, hogy állandó jelenlétemre emlékeztesselek. Leányom, én és te mindörökre egymáshoz vagyunk kötve! Jöjj!

AZ ÉJSZAKA RETTEGÉSE HAMAR ELMÚLIK

1990. október 17.

Jézusom, e könyvekben sok mindent elõre megmondtál, mielõtt megtörtént volna, hogy ha megtörténik, higgyünk benne. Megmondtad nekünk, miként fogod feltámasztani nõvéremet, Oroszországot, és miképpen vetsz véget istentagadásának. És íme! 14-én megnyitotta számodra kapuit Szent Vazul temploma a Vörös téren! És én, az õ nõvére, hozzá siettem e napon, hogy örüljek ünnepének! De amit tõle kaptam, az csak ütés volt arcomon!… Szolgád és bátyám ütött meg, akit szeretek. Szolgád azt mondta, azért nem áld meg, mert elmentem katolikus bátyáimhoz, és az õ kezükbõl fogadtam a szentáldozást. Szégyenkeznem kell-e elõtted Uram? Ezt a szenvedést még el tudtam volna viselni, ha még rosszabb nem következett volna, de azt mondta: “Ez kiközösítést jelent!” Te már jelt adtál nekem, mielõtt ez megtörtént volna; éreztetted velem fájdalmadat, olyan szárazzá tetted szájamat, mint a fát, és ajkaimat szárazabbá, mint a pergament. Meddig lesznek még megosztottak a keresztények?

Jöjj, és gyógyítsd meg szívünket!
Add vissza ártatlanságunkat!
Jöjj, és kelts hajnalt e sötétségben!

Köszönöm Uram, hogy alkalmat adtál nekem arra, hogy megverjenek és megalázzanak, és annak ellenére, hogy igazságtalanságot tettek velem, bátorságot öntöttél belém, hogy sorbaálljak a többiekkel, visszamenjek hozzá újból, megcsókoljam a keresztet, amelyet tartott, és a kezet is, amely éppen rám vert.

Vassula, a te fájdalmad semmi az enyémhez képest… Habár bátyád kardot rántott ellened leányom, ne keseredj el! Van még remény a kibékülésre.
Hamarosan egy nagy csodával rendítelek meg benneteket. 1 Én, az Úr, igen hamar felékesítem menyasszonyomat 2 fiatalságának dicsõséges tökéletességével. Ezért békeszerzõdést fognak megpecsételni a testvérek egymás között.
Egyházam úgy kel életre, mint a hajnalcsillag.
Az átkot feloldják… úgy fog elõttem állni mint gyümölccsel telt olajfa… mint a szõlõtõ, amely nyúlánk vesszõket hajt. Bimbói a dicsõség és ragyogás gyümölcsét termik, és egy nyáj lesz csak, és egy pásztor. Én vagyok a Feltámadás!
Leányom? 3 Ne veszítsd el reményedet!
Nem kell félned!
Az éjszaka rettegése hamar elmúlik. 4 Ne feledd, hogy melletted vagyok! Nem akarom túl sokáig nézni magaviseletüket, nehogy haragom felszítsa igazságosságomat. Hagyom, hogy irgalmam felülkerekedjen. Meggyógyítom minden betegségeteket, és Véremmel eltörlöm a méregnyomokat, hogy kimentselek benneteket a gödörbõl.
Szeretet vagyok, és a gyengéd Szeretet megbocsát az ütlegelõknek, a gúnyolódóknak, a hamisaknak. Szent könyörületemben felemellek benneteket a Szívembe.
Ne keseredj el Vassula leányom, van még remény a kiengesztelõdésre és a megújulásra… még van remény… 5 … “Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is a pokolba taszíthatja”. 6
Eljövök, hogy békességet hozzak a testvéreknek, és emlékeztessem õket gyengédségemre, szeretetemre és irgalmamra, hogy õk is kövessenek engem.
Ne siess el! 7… Jöjj, az Ecclesia új életre támad, az Ecclesia új életre támad, csak várj, és meglátod…

 


1 Belsõ látomásban hirtelen valakit menyasszonynak öltözve láttam, ragyogó fehér ezüstös ruhában, csupa csillogásban.
2 az Egyházat
3 Jézus megfordult, és részvevõ tekintettel nézett rám.
4 Jézus vigasztalt. Szavai gyógyító balzsamként érték sebeimet.
5 Jézus újból vigasztalni akart. Mintha a súlyos sebesült akarta volna megvigasztalni azt, aki nem annyira súlyos sebesült.
6 Máté 10,28
7 Azt hittem, hogy Jézus befejezte üzenetét, és készültem elmenni.

AZ ÕRANGYALOK ÜNNEPE

1995. október 2.   Õrangyalaink ünnepe

"Alleluja!
Dicsérjétek az Urat a mennybõl,
dicsérjétek a magasságban!
Dicsérjétek angyalai mind,
dicsérjétek égi seregek! 1

"Dicsérjétek az Úr nevét, mert az õ parancsára lettek!" 2

Én, Jézus az én békémet adom neked. Jöjj és imádkozz velem! Mondd:

Hallgasd meg imámat, Istenem,
ki kezdettõl fogva uralkodsz mindenek felett!
Rád szomjazik
lelkem és szívem.
Tekintetem Téged kíván látni.
Nem nézek senki másra,
mert nincs isten,
ki olyan lenne, mint Te.
Semmi sem nagyobb Nálad,
mert egyedül Te vagy
csodálatosan nagy.
Gyûjtsd ezért egybe a nemzeteket,
hogy hálát adjanak Neked,
és egyetlen tabernákulum körül
dicsérjék Szent Nevedet,
és egy hangon
és ugyanabban a Lélekben,
együtt mutassák be áldozatodat
mennyei Atyánknak!
Lelkünk õrzõje,

Te csodálatosan erõs és legyõzhetetlen,
egész teremtésed szolgáljon Téged
a Szentháromságban!
Add meg nekünk ezt az áldást! Amen.


Jöjj most! Lelkem hatalmával elküldöm neked õrzõangyalodat, Dánielt. IC

Õrangyalom:   Én, Dániel, megáldalak téged.
Egység jele 3 maradj hûséges az Úrhoz! Benne növekedj és senki másban! Egyedül Jahve jó. Imádkozz, hogy erõt kapj és megerõsödj az Úrban, hogy újból életre keltsd házát és teljesítsd küldetésedet! Mindig õrizlek és mindenkor vezetni foglak,
a te Dánieled



1 Zsolt 148,1-2.
2  Zsolt 148,5.
3 a "jel" szóval egyidõben a "jelkép" szót is hallottam,

TAPOSNI FOGNAK AZ ÖRÖK ÁLDOZATON

1994. október 14.

(Szent Mihály üzenete:)

Krisztus szenvedésének Vassulája, én, Szent Mihály arkangyal köszöntelek és megáldalak.
  Emlékszel, miként hívott Isten, hogy igaz életet élj Benne? Lelki feltámadásodnak puszta emléke is könnyekre indít mind a mai napig... Egykor harcban álltál Istennel, mert minden figyelmedet lekötötte az, ami nem lelki. De most, dicsõség Istennek, az Igaz, a Magasságbeli betakart téged Szentlelkével, és hatalmas kezével felemelt, hogy Szentlelke tanúságtevõje légy, mivel az ï Lelke lakóhelyet vett benned. És az Õ Lelke kezdettõl fogva 1otthonra talál benned és megdicsõül, amikor kiáltásodat hallja:

"Atyám-Abba".

Hamarosan leszáll, hogy letörje a gonoszságot, amely beférkõzött az emberek szívébe.

Figyelj rám, több mint három éven át fognak taposni az örök áldozaton. 2 E hihetetlen istenkáromlás miatt lakosaitok egyharmada meg fog halni a gonoszságtól. Az Úr saját Szentségére esküdött így.

Készüljetek most fel arra, hogy Istennel találkozzatok!...

3 Nem szívesen mondtam el neked mindezt, de nemzedéketekben ma nagy tiszteletet nyújtanak az ördögnek, aki kezdettõl fogva gyilkos és hazug, és most atyaként imádják.Õt tisztelik az Atya helyett. Napjaitokban mélyen meghajolnak mûvei elõtt, és ezzel büntetést vont magára nemzedéketek. Országaitokat elárasztották a tisztátlan lelkek légiói, és ott nyüzsögnek mindenütt.

A Sátán ma még Isten választottjait is megkísérti. Ezért éri annyi baj ezt a nemzedéket, amely ártatlan vérrel építi tornyait, 4 és bûnre alapozza hazáját. Egyedül ez az áldozat tetszik a Sátánnak... 5
  Gyermek, helyezd bizalmadat a Magasságbelibe, és bíztasd az embereket, hogy kérjék közbenjárásomat! én, Szent Mihály, az Isten arkangyala, sohasem fogok belefáradni abba, hogy megvédjem az igazságot. Állj helyt 6 még akkor is, ha az ellenség ütései sérülést okoznak. Veled vagyok. örvendj a Magasságbeli kegyének!


Most az Úr beszél:

Légy békében! Jöjj közel hozzám, és érezd békémet! Sohasem foglak elhagyni. Segíteni foglak, hogy Szívem diadalmaskodjon benned. Ne engedd, hogy a Sátán kétkedéssel tévesszen meg! Erõsíteni fogom benned jeleimet. Nevem tiszteletére teszem mindezt.




1  megtérésemtõl fogva
2 Jézus valóságos jelenlétén az Oltáriszentségben.
3 Amikor Szent Mihály látta szomorúságomat, engedélyt kapott Istentõl, hogy kissé tovább maradjon velem, mert szomorú voltam üzenete tartalma miatt.
4 az abortuszt sok országban törvényesítették
5 Az abortusz ezért tetszik a Sátánnak, mert emberáldozatra van szüksége ahhoz, hogy hatalomhoz jusson. Sok abortusz követnek el mindennap, és sokan nincsenek is tudatában annak, hogy ezzel az ördögnek nyújtanak tiszteletet. Az ördög vérre szomjazik, és most az ártatlanok vérét kapja.
6 Szent Mihály azt akarta mondani ezzel, hogy "utánozzam" õt, vagyis soha ne fáradjak bele az írásba és legyek bátor a kapott ütések ellenére

MEGMUTATOM NEKIK, MIT JELENT AZ IGAZ ÉLET ISTENBEN

1988. október 19.

Szent Mihály:
Dicsõség legyen Istennek! 1

Szûz Mária:
Dicsértessék a mi Urunk! 2

Az én békémet adom neked. Jöjj! 3
Én, az Úr mondom nekik 4 . Megáldom õket. Mindazokat megáldom, akik segítenek isteni üzenetem terjesztésében, különösen azokat, akik szabad idejüket áldozzák nekem. Felszólításom nem lesz hiábavaló. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket! Terjesszétek üzenetemet, még azok között is, akik kigúnyolnak benneteket. Imádkozzatok megvilágosításáért! Egyformán bánjatok egymással! Szeretteim, én szüntelenül jelen vagyok. Én, Jézus, örökké tartó szeretettelszeretlek titeket. Jöjj hozzám Vassula, mutasd meg nekik Szentséges Szívemet! Én, az Úr, megtanítom õket arra, hogyan járjanak velem, megmutatom nekik mit jelent Az igaz élet Istenben!

Megértetem velük, hogy mindannyian az én ivadékaim, és hozzám tartoznak. Megmutatom nekik, mennyire megtévesztette õket a Sátán, és hogy milyen álnok. Újból és újból el akarom nekik mondani, hogy a Sátán létezik, õ a gonosz lélek, õ az, aki kezdettõl fogva megtévesztett benneteket, de végül legyõzik és eltiporják. Imádkozzatok szeretteim, hallgatlak benneteket, imádkozzatok és beszélgessetek velem! Jelen vagyok, én vagyok Szent Társatok, mindig közöttetek vagyok. Higgyetek jelenlétem misztériumában, irántatok való szeretetem örökké tart. Mélységét és teljességét csak a mennyben fogjátok felfogni. Érezzétek jelenlétemet… érezzétek jelenlétemet… megáldalak benneteket.

 


1 Válaszul a Szent Mihály imádságra.
2 Válaszul a Szûzanya imádságára.
3 Válaszul a Szentséges Szív imádságára.
4 annak a kis csoportnak, amellyel találkozni szoktam