HÁZAMAT NYUGATON KIFOSZTJÁK EGY ORSZÁGGÁ LESZ A KELET ÉS A NYUGAT

1994. október 24.

Szentséges Szívem Vassulája! 1 Jobban tetszene, ha így mondanám, a Pantokrátor Vassulája? 2 Az én Nevemben vagy felajánlva. Egy vagyok és ugyanaz, de az emberek részekre osztottak. 3 Aki megosztottságot vet, romlást arat. Aki előítéleteket vet, ostobaságot arat. Nem hallottátok, hogy az ostoba behajlítja karját, és megeszi saját húsát? Minden húsa elfogy, ami betakarta, és lélegzete is elfogy. Semmi más nem marad belőle, csak száraz csont.
  Mindegyik Nevem Szent,
4 de az emberek megvetettek és kiűztek saját házamból, saját városomból és most saját szentélyemből. 5 Elnyomnak és súlyosan rám nehezednek. Gőgjükben elbizakodtak, és elégedetten élnek a sivatagban. Az eljövendő napokban azonban ki fogom nyilvánítani nagy Nevem szentségét, amit megosztottságotok meggyalázott.

Leányom, megkérdezlek: Látod, milyen közönyös és elképesztően fásult magatartást tanúsít néped, amikor arra kerül sor, hogy az egységért dolgozzanak?
6 Ezt nem fogom megengedni! Nemzeted legtávolabbi tájaira is ki fogom nyújtani kezemet, hogy legyőzzem ezeket a kufárokat, akik megakadályozzák, hogy népem egyesüljön. 7 Azért támasztottalak fel, hogy az egység, az irgalom és hatalmam jele légy, de vakká tette őket makacs büszkeségük szenvedélye. Ma azt mondhatom: "égessék el csontjaikat", és megbosszulhatom őket. özveggyé tehetem nemzeteteket, de irgalmamban és szeretetemben végül felemelek Keletről egyet, aki így fog szólni bátyjához : 8 "Jöjj, és lépj földemre! Jöjj, és egyél asztalomról! Jöjj, és igyál velem! Kádjaimból kicsordul az új bor. Legeltessük együtt bárányainkat, és tegyük édenné legelőinket! Istenünk! Látod, mivé tette kezünk szentélyedet!"

Házamat Nyugaton kifosztják. Kértem őket, hogy gyülekezzenek Péter köré ,
9 de nem értették meg és az ellenkezőjét teszik. Sokan mondják abban a házban: "Miért szükséges, hogy legyen vezetőnk, 10 különösen ez a vezető?" Figyelmeztettelek benneteket, hogy bíborosok fognak bíborosok ellen fordulni és papok papok ellen. Pétert azért választottam, hogy táplálja és őrizze bárányaimat, de a lázadás lelke olyan sikeresen halad, hogy a lázadás elérte csúcspontját. Ez az a nagy megpróbáltatás, amelyre figyelmeztettelek. . 11

Házamat kifosztják Nyugaton, de Keletről fel fog támadni a szél és leheletem segítségével levetkőzteti a fosztogatót. Nemzeted sok tagja ellenáll egység-felhívásomnak, és lépteikkel saját útjukat járják. Gazdagnak nevezik magukat, de hol van gazdagságuk?... "Hogyan lehetséges, hogy elfajzott szőlővé váltatok? Mondhatjátok-e, hogy nem vétkeztetek? Van egyáltalán olyan hely, ahol nem vétkeztetek? Te, aki szentjeim barátja vagy! Aki édesanyám gyermeke vagy! Miért, miért lettél ilyen makacs? Mit ér számomra végtelen hosszú szertartásotok, ha csupán ajkatokkal dicsértek engem? Igen, ti megtartottátok hagyományomat, és ezért nem ér utol benneteket a kard, pedig félretoljátok két legnagyobb parancsolatomat, és nem követitek. Miért választjátok el a hagyományt a parancsolattól? Ha mirhával és tömjénnel takarnátok be magatokat, akkor is megérezném vétketek bűzét.

Nyissátok ki szájatokat, hadd tápláljalak benneteket, hogy életetek legyen. Ne mondjátok: ,Mi a saját utunkon akarunk járni!í Forduljatok vissza hozzám, és ismerjétek be vétketeket!" És te, leányom, kiáltsd világgá hangosan üzenetemet, és prófétálj! Mondd: Mindent tudok a nyugati parton lévő házamról, amely közel van az élet folyójához, és azt is tudom, ki maradt hűséges hozzám ebben a házban. Leányom, mit látsz a házon kívül?


Egy oroszlánt látok, amint e ház körül portyázik, és az egyik oldalsó ablakon akar bejutni házadba.

Igen. Az oroszlán elhagyta barlangját. Leányom, egy romboló lélek jár körbe. Az angyalok egymást követve figyelmeztetnek benneteket arra, hogy a pusztító készül megrohanni nyugati parton lévő házamat, mégpedig nagy kegyetlenséggel, vagyis ellenzi és megtagadja törvényemet, hagyományomat és istenségemet. Egyetlen iszonyat lesz az egész ország.

Szentjeiteket, küldötteimet és prófétáimat meg fogják akadályozni, hogy folytassák művüket... Súlyos sötétség borul rátok, mialatt az ellenség, aki egy tudós, száműzi örök áldozatomat, azt gondolva, hogy tettei észrevétlenek maradnak rejtett bűneivel együtt. Hirtelen fog leszállni rá kezem és teljesen megsemmisíti. Ez az éjszaka meg van jövendölve a Szentírásban.Ő azonban másokkal együtt örömest tette le esküjét a vadállat szájába. Egyedül a vadállatot tisztelik, mert erejét adta nekik. Jaj a vadállat imádóinak! Sírni és sóhajtozni fognak. Leányom, most mit látsz a másik parton? Keleti házamat?


Nem látok várost, a föld homokos és sík, mint a sivatag. De látom, amint ebből a sivatagból zöld hajtás sarjad.


Figyelj és írd! Dicsőség ragyog fel a keleti partról. Ezért mondom a nyugati háznak: fordítsd szemedet Kelet felé! Ne sírj keservesen a hitehagyás és házad lerombolása miatt! Ne ess kétségbe, mert holnap együtt fogsz enni és inni keleti partról származó hajtásommal. Lelkem fog benneteket egyesíteni. Nem hallottad, hogy egy országgá lesz a Kelet és a Nyugat? Nem hallottad, hogy meg fogom valósítani az egyetlen dátumot? 12

Ki fogom nyújtani kezemet, és e szavakat vésem egy botra: Nyugati part, Péter háza és mindazok, akik hozzá hűségesek. Majd a másik botra ezt vésem: Keleti part, Pál háza mindazokkal együtt, akik hozzá hűségesek. és amikor a két ház lakói megkérdezik: "Uram mondd meg nekünk, most mi a szándékod?" Így válaszolok nekik: "Megfogom a botot, amelyre Pál és mindazok nevét véstem, akik hűségesek hozzá, hozzáillesztem Péter botjához, amelyen a hozzá hűségesek neve áll, és egyesítem a kettőt. Egy botot csinálok a kettőből, és egyként fogom kezemben tartani. Új Nevemmel fogom összekötni őket. Ez lesz a híd Nyugat és Kelet között. Szent Nevem fogja összekötni a hidat, úgy hogy e hídon keresztül fogjátok kicserélni mindazt, amitek van.
  A továbbiakban már nem fognak egyedül munkálkodni, hanem együtt, és én fogok felettük uralkodni.

Amit elterveztem, az meg fog történni; és ha az emberek azt mondanák neked, leányom, hogy e jelek nem tőlem valók, mondd nekik: "Ne féljetek! Nem hallottátok, hogy Ő nemcsak a Szentély, hanem a botlás Köve is? Hogy Ő az a Szikla, amely lerombolhatja a két házat, de újból felépítheti egyetlen házzá?" Ezt mondd nekik, leányom! én az Isten, veled vagyok. Még sok szívet fogok elárasztani Lelkemmel. Jöjj! Szeretlek! Fogadd békémet!

 

 


1 Arra gondoltam, hogy mivel így nevez, a görögkeletiek továbbra is ellenem fognak fordulni, mert a Szentséges Szív római katolikus megszólítás.
2 Görögkeleti módon.
3 Ő mindig ugyanaz a Krisztus.
4  Krisztus különböző nevei, mint Pantokrátor, Isteni Szív, Ichtüsz, Alfa és Omega, Emmanuel stb.
5 Nemcsak kiűzték Krisztust saját házából egy kifejezés miatt, hanem nyugaton egyesek kezdik eltörölni az örök áldozatot is.
6 A görögkeletiek sok ökumenikus találkozóról távol maradtak.
7 Ebben a szövegösszefüggésben a "kufár" azokra vonatkozik, akik saját érdeküket Krisztusé elé helyezik.
8 nyugati testvéréhez
9 lásd 1988 június 3-i üzenetet
10 lásd 1988 május 16-i üzenetet
11  lásd 1988 május 16-i üzenetet
12 Megértettem, hogy Krisztus valamennyi egységüzenetére utalt, amelyekben felszólított bennünket, hogy egyezzünk meg egy közös húsvéti dátumban. Úgy tűnik, hogy egyedül ez "nyugtatja" meg Őt, és ez elégíti ki egység iránti szomjúságát. Jézus megígérte, ha mi megegyezünk húsvét közös dátumában, a többit Ő teszi meg.

Ajánló
Kommentek
  1. Én