1989. július 17.

Uram?

Gyermekem, hallgass meg, és írj! Én vagyok nyájam nagy Pásztora. Megtanítottam a pásztorokat, hogy ügyeljenek nyájamra, de sok társam bizonyult alkalmatlannak, nem törõdtek az elveszettekkel, nem hozták vissza a nyájba az elszéledteket. Legjobb barátaim okozzák nekem a legnagyobb bánatot, és Testemen a legmélyebb sebet azzal a bottal ütik, amelyet én magam adtam nekik. Õk az én legjobb barátaim, mégis az õ kezük sebzett meg engem a felismerhetetlenségig. Szüntelenül ostorozzák hátamat. Egész Testem rázkódik a fájdalomtól, kiszáradt ajkam remeg. Félelem nélkül kiáltanak a békéért, de nincs béke, mert engedték, hogy megragadja és félrevezesse õket a racionalizmus, az engedetlenség és a hiúság. Micsoda bánatot okoznak nekem, és milyen sebeket ütnek rajtam!

Miért olyan nehéz megváltozniuk?

Nehéz kiengedni kezükbõl a hazugság jogarát, ha már egyszer a kezükben tartják. Nehéz feladni emberi tanaikat és szabályaikat. Nehéz meghalniuk saját kapzsiságuknak, nehéz elfogadni az önmegalázás ruháit. Ezeknek mondom: zokogjatok pásztorok, jajveszékeljetek! Vessétek magatokat a földre, ti urai a nyájnak, mert elérkezett lemészárlásotok ideje! Úgy dõltök el egymás után, mint a legszebb kosok. Nektek kínáltam fel barátaim közül a legjobb örökséget, egy sorba állítottalak benneteket a választottakkal. Rátok bízom házamat, de ti nem követtétek utasításaimat. Elhagytátok hiteteket, azt tettétek, amit gonosznak tartok. Hívtalak benneteket, de nem akartok figyelni, nem engedelmeskedtetek nekem.¹

ó Istenem… irgalmazz nekünk, mosd le ezeknek a pásztoroknak vétkét, tisztítsd meg õket bûneiktõl!

Kis menyasszonyom, engedd meg, hogy megosszam veled bánatomat!

Szeretlek Uram, oly gyengéd és irgalmas vagy. Csak Teérted élek, tekintetemet nem veszem le Rólad, nem nézek másfelé. Imádlak!

Ó, a te szeretõ szavaid mennyire lecsillapítják igazságosságomat! A szeretetnek minden cseppje számít, szeretettel megszámlálhatatlan lelket lehet megmenteni. Engedd meg, hogy írótáblámnak használjalak! Azért jövök hozzád, hogy megmutassam Sebeimet, és mint barátnak elmondjam bánatomat. Megmutatom neked Szentséges Szívem Sebeit.

Áldott legyen a mi Urunk!

Vassulám, most az irgalom idejében vagytok, nem vetted észre, miként árad rátok a kegyelem Lelke? Itt az idõ, hogy bûnbánatot tartsatok, itt az idõ, hogy megváltoztassátok életeteket! Szüntelenül imádkozzatok, szeretettel imádkozzatok! Ne maradjatok meg lázadásban, mert hamarosan eljön az igazságosság rettenetes órája. Készüljetek fel arra, hogy mint bíróval kell majd velem szembenéznetek. Fiaim és leányaim, már régen megszabadítottalak benneteket láncaitoktól, melyek a halálhoz kötöttek, és nagy együttérzéssel hoztalak vissza titeket. Megszabadítottalak a gonosztól, megmutattam nektek Szívemet, és azt, hogy õseitek mennyire átszúrták. Azért áldoztam fel magamat; hogy szabaddá tegyelek benneteket. A ti korszakotok szüntelenül megbánt engem, de én nagy könyörületemben mégis emlékeztetlek benneteket a kegyelem Lelke által parancsolataimra. Irgalmam ma egyik végétõl a másikig átfogyja az egész világot. Figyelmeztettelek mai hangomra, fogadjátok el mai kegyelmemet! Komolyan kérlek benneteket, hogy szívbõl imádkozzatok, böjtöljetek, tartsatok bûnbánatot, szeressétek egymást, újuljatok meg, legyetek új kenyérré, hogy a ti átváltozástok által nyilváníthassam ki dicsõségemet!

1 Ezt nagy keserûséggel mondta.