Egyházam fennáll a világjárvány ellenére is

2020. 03. 19, Csütörtök

Jézus:

„Drága gyermekeim, most ebben a fájdalmas időszakban gondoljatok arra, hogy ez kegyelmi időt is jelent számotokra. Lehetőséget kaptok arra, hogy elcsendesedjetek és átgondoljátok az életeteket. Tartsatok mély bűnbánatot, és elmélkedjetek mulasztásaitokon! A Nagy Figyelmeztetés napja egyre közeledik, és a legnagyobb szívfájdalmatokat a mulasztások fogják okozni. Egyházam a rendelkezéseket egyetemessé tette határozatlan időre. A járványt csak hittel, imával és böjttel lehet megállítani.

Gyermekeim, a Sátán angyalaival együtt vígan örvendezik, mert gonosz terveik hamarabb megvalósultak, mint gondolták volna. Ám nem tudják, hogy Én bölcsességemben még ebből a helyzetből is a legnagyobb jót hozom ki. Adjatok hálát, mert most a családok jobban össze fognak kovácsolódni a járvány miatt! Adjatok hálát, mert több időtök lesz megállni és eltöprengeni önmagatokon! Imádkozzatok a bűnösökért, hogy megtérjenek! Akik nem hittek a próféciákban, most lehetséges, hogy hinni fognak. Ez az időszak arra fog tanítani titeket, hogy felismerjétek az élet igazi értékeit, és mélyebb hittel keressetek Engem a szívetekben, mert Én továbbra is ott élek bennetek, amíg nem követtek el súlyos bűnt.

Gyermekeim, angyalaim őrködnek az Eucharisztia mellett. Ők is sírnak, de tudják, hogy az Én gyermekeim a megpróbáltatások ellenére is kitartanak Mellettem. Lesznek, akik távolabb kerülnek Tőlem, mert gyenge a hitük. Mások jobban fognak ragaszkodni Hozzám, mint eddig valaha. Örüljetek, mert az áldozat még nem szűnt meg, hiszen papjaim a maguk csendjében mindennap szentmisét mutatnak be Nekem! Amikor lelki áldozást végeztek, angyalaim misztikusan elviszik hozzátok az Én Szent Testemet, amely üdvösségetek eledele. Hittel fogadjatok Engem, és akkor Én kegyelmemmel betöltelek titeket. Bizony mondom nektek, az Én szeretetem most is töretlen Egyházam iránt, melynek ti is tagjai vagytok. Egyedül a bűn utálatos a szememben, mert megsebez Engem, aki Magam vagyok a szeretet. Én, mint Örök Bíró számon fogom kérni a bűnösöket, mert az ítélet nem fog elmaradni fölöttük sem a Földön, sem pedig a túlvilágon. A pásztor és a nyáj most el van fizikailag választva egymástól. Ez most olyan próbatétel, amilyet az emberiség már átélt a nagy járványok idején (pestis, kolera, spanyolnátha). Egyházam mégis fennállt és ez adjon nektek hatalmas reményt!”


Mária Magdolna



Előzmények: http://uzenet.csapata.hu/cikkek/egi-kegyelmek-zapora-71591/

Ajánló
Kommentek
  1. Én