(1998. december 11.)
Történelmünk során Isten egy Pecsétet használt, hogy megjelölje az Ő választott „maradék” népét. Mielőtt a zsidók elhagyták Egyiptomot, az Úr, Mózes által irányította őket, hogy kenjék be a bárány vérével az ajtófélfájukat. Ez a vér szolgált az oltalmazó, védő „Pecsétül” a halál angyalától, aki az egyiptomiak büntetésére lett küldve. (Kiv 12,21-28)
A „Pecsét” lelki értelemben vett védelem, ami a lelket védi a Sátán és csatlósai ördögi támadásától, és megerősít, hogy az igaz hitben maradjunk. Ezáltal, a Szent Vér tisztelet által a mi Urunk terve az volt, hogy megmentse az emberiséget a közelgő „Nagy Tisztogatás”-tól (Mt.24) A Barnabásnak adott üzenetekből világosan látszik, hogy az emberiség elérte azt az órát, mikor döntenie kell: Isten mellett vagy Isten ellen. Az ég most küldött egy új üzenetet, ami reményt és védelmet nyújt.
1998. december 11-én Barnabásnak volt egy látomása: Jézus jött le, egy kelyhet tartott, amiben tüzes nyelv volt. Isteni sugarak áradtak ki a kehelyből. Urunk így szólt. Gyermekeim, fogadjátok ezt: ez az Én Vérem, megváltásotok Vére. Nyissátok ki szíveteket a Nagy Pecsétemnek. Barnabás ezután, látta, hogy a Szent Kehely megsokszorozódott és sok ember szívébe ment, akik Jézus lábánál gyűltek össze. Urunk így folytatta: Gyermekeim, az az óra, ami hamarosan jön, nagyon félelmetes és ijesztő lesz. Ki fogja túlélni? Ez az, ami engem arra indított, hogy eljöjjek hozzátok és Szeretetem Tabernákulumát felépítsem. Ezért, amikor elérkezik az óra, a szívetek nem lesz száraz. Dicsőségem öröme folytatódni fog és elárasztja a szíveket, ahol felépítem Szeretetem Tabernákulumát. Megengedem, hogy Drága vérem Óceánja állandóan folyjon a szívekben, még a legnagyobb sötétség órájában is, ami rövidesen az emberiségre tör. Barnabásnak tudtára adatott, hogy a mi Urunk pecsételte le az Ő követőit és valóban Ő jön le, Ő él a szívekben, hogy erősítse és vigasztalja, enyhülést hozzon az előttük álló ördögi napokban.
Megosztás a facebookon