1989. december 18.

Vassulám, én az Úr, üldözõid szeme láttára foglak táplálni. Érezd át, mennyire fáj nekem, hogy e farkasok között látlak… Lelkem vigasztalhatatlan, és Szívem annyira szomorú, hogy angyalseregeket hívtam, jöjjenek és vigasztaljanak engem. Üldözõid mérgezett vizet itatnak veled, de irántad való nagy szeretetemben szüntelenül gyógyítgatlak. Félreállítom ezeket az akadályozókat, akik megvetnek benneteket angyalaim ¹ , titeket, akik örömet szereztek Szívemnek, ha együtt vagyok veletek, és akik megvigasztaltok és megpihentettek engem. Bárányaim, akik kegyelmembõl kapjátok üzeneteimet, bárányaim, akik megpihentetitek Szívemet, forrón szeretett lelkeim, nem fogom végignézni, hogy a káinok megtámadjanak, ezek a káinok, akik bûnbe merülnek és nem hagynak fel szándékukkal, hogy torkotoknak essenek, ábeleim.

Uram! A káinok könyörtelenül támadnak bennünket. A régi idõkben megölték prófétáidat, és most meg akarják ismételni bûnüket. Az a céljuk, hogy lerombolják összes oltárodat, egyiket a másik után. Ki akarnak bennünket pusztítani számûzetésünk helyérõl!

Maradékom… oltárom… te, akit a porból emeltelek fel, hogy saját oltárommá, a Magasságbeli oltárává tegyelek és alakítsalak, te is egy vagy oltáraim közül, akiket a földkerekség különbözõ sarkaiba állítok, és akikbe izzó Szeretetlángom égõ vágyait öntöm. Mondom neked, hogy Káinnak, aki még gyilkolásra szomjazik, most velem kell szembenéznie, mert nem hagy fel azzal, hogy magjait, gonosz magjait az elõkészített talajba szórja, és ma azt eszi, amit learatott. Szembe kell majd néznie velem! Hallgass meg galambom: sem erejével, sem kardjával nem kényszeríthet téged, hogy vele menj a pusztaságba, és újból kiontsa véredet. Azt sem hagyom, hogy elfújja azt a lángot, amelyet én adtam neked .
Kis oltáraim, akik örömömre vagytok, legyetek bátrak, ne féljetek, saját fejére hull vissza minden bûne… és Izajás jövendölése ezekre a mai káinokra is érvényes, hogy én, az Úr “lusta lelket, világtalan szemet, és figyelmetlen fület adok nekik”, és õk még ma is ilyenek, és ilyenek lesznek mindig. Káint a pusztaságba vittem földjérõl, abba az országba, ahol nem én lakozom, ahol folyók módjára folyik a gonoszság, az nedvesíti partjait, és öntözi talaját. Az igazságosság elvitte szemem elõl, és mégis, amikor ma megmentésére siet az irgalom, és kezét nyújtja, hogy felemelje szemérõl a fátylat, akkor visszautasítja… Még a földalatti országokba is lementem, a múlt népeihez, hogy kiemeljem életedet a gödörbõl, Káin, de te mind a mai napig nem hallasz meg engem, és nem vagy hajlandó felismerni engem, a te Istenedet.
Vassula, galambom, ne félj! Szólj hangosan, mert Lelkemet adtam neked. Nehéz áthaladni ezen a számûzetésen, de melletted vagyok. Én, a te Szent Társad, melletted járok, beszélgetek veled, barátságomat és vigasztalásomat nyújtom neked. Azért vagyok közeledben, hogy lecsendesítsek és lecsillapítsak minden forgószelet, amely feltámad és meg akar ijeszteni téged. Azért vagyok közeledben, hogy elkergessem a farkasokat, amelyek azért jönnek, hogy rád vadásszanak. Azért vagyok közeledben, hogy megvédjem fejedet a tikkasztó Naptól. Azért vagyok közeledben kedvesem, hogy világosságommal elkergessem az utadba kerülõ viperákat és skorpiókat. Azon az úton vezetlek, amelyen haladnod kell. Mindennap elárasztalak tömjénemmel téged és azokat is, akik követnek minket. Megáldom minden lépésüket. Rajtatok tartom tekintetemet galambjaim, akikért elmentem a pusztaságba, hogy megkeresselek. Irántatok érzett szeretetem élõ tûz, és féltékenységem nagyobb, mint valaha. Hallgassátok hát énekem, pihenõhelyem nincs messze tõletek. Én szeretlek titeket a legjobban, és megajándékozlak benneteket szeretetemmel. Jöjjetek, és hallgassátok tanításomat! Tanításom világosság, amelyet elfelejtett a világ, pedig a szeme fénye lehetett volna.
Jöjj, mi ketten?

Igen, mindörökre Uram.

Mi ketten?

Mindörökre Szûzanyám!

Szeretlek.

 

---

1 a mai küldötteket

Megosztás a facebookon