106

Tavasszal 9-én

Imahadjárat (106) Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

„Drága Jézus, vedd Védelmed alá Isten azon gyermekeinek lelkét, akik nem ismernek Téged, akik nem ismerik el Szeretetedet, és akik nem fogadják el Ígéretedet.

Áraszd ki Kegyelmedet, a megtérés kegyelmét, és adj nekik örök életet.

Légy irgalmas mindazokhoz, akik nem hisznek Jelenlétedben, és akik nem törekednek a bűneikért való bűnbánatra. Ámen.”



„Drága imádott Jézusom! Mindenek fölött szeretlek Téged! Köszönöm, hogy Te elõbb szerettél engem. Köszönöm, hogy meghaltál értem a keresztfán. Köszönöm, hogy feltámadtál a halálból, és velem vagy mindig. Köszönöm, hogy engem is fel fogsz támasztani. Köszönöm, hogy ez lesz égi születésnapom.
Köszönöm, hogy örök életet adtál nekem, és ezt már most itt a földön birtokolhatom. Köszönöm, hogy Benned boldog vagyok minden üldöztetés és nélkülözés ellenére is. Te betöltesz a lelkemben minden ûrt és vágyat. Köszönöm, hogy a Tiéd vagyok, és Te az enyém vagy most és mindörökké elválaszthatatlanul. Mindent köszönök Neked. Köszönöm a napot, a pillanatot, a módot, amelyet végtelen szeretetedbõl és örök bölcsességedbõl kijelöltél, amikor a lelkem kirepül ebbõl a porsátor testembõl, és egy örök ölelésben egybeforrok veled, Aki az én Üdvözítõm, Megváltóm, Krisztusom vagy. Már szinte haldoklom a vágytól, annyira vágyom Szent Színed látására. Jöjj el értem, ó imádott Királyom! Hozd el a percet, a pillanatot, amelyet mindennél jobban várok! Jöjj el értem, ó imádott édes Üdvözítõm! Vigyél Magaddal abba a dicsõséges hazába, amelyet öröktõl fogva nekem készítettél, és mindazoknak, akik szeretnek Téged! Dicsõség, hála, tisztelet és szeretet legyen Neked, az Atyának és a Szentléleknek most és mindörökké! Ámen.

52-139

Tavasszal 8-án

(52) – Imádság az Atyához

Legdrágább Atyám!

Drága Fiad nevében, és az Ő Kereszten való Kínszenvedésére emlékezve kiáltok hozzád:
Te, a Legfölségesebb Isten,
A Világmindenség Teremtője, tartsd üdvösségünket Szent Kezeidben.
Öleld át valamennyi gyermekedet, beleértve azokat is, akik nem ismernek Téged, és azokat is, akik bár ismernek, mégis más irányba tekintenek.
Bocsásd meg bűneinket és ments meg minket a Sátán és az ő seregének üldözésétől.
Végy minket karjaidba és tölts el azzal a reménységgel, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy lássuk az igazság útját. Ámen.

A Keresztes Imahadjárat 139. imája: Erőért a gonosz legyőzésére

Drága Jézus, védj meg engem az ördög gonoszságától. Boríts be engem és mindazokat, akik gyengék és védtelenek az ő jelenlétében. Add meg nekem a bátorságot, hogy ellentmondjak neki, és segíts nekem, hogy naponta elkerüljem minden arra tett próbálkozását, hogy bármilyen módon elkötelezzem magam neki. Ámen.



"Drága Istenem, vannak kártyák az életemben, amiket Te, az élet vagy más emberek osztottak nekem, és nem szeretem őket. De köszönöm neked a jokert, a szabadon felhasználható kártyát. Köszönöm, hogy a saját képedre alkottál engem és önálló döntéseket hozhatok. Ma - a te erőddel és hatalmaddal - azt választom, hogy egészségesebben fogok élni. Olyan dolgokat fogok választani, amik erőt, egészségesebb elmét, testet és érzelmeket adnak nekem. Uram, én úgy döntök, hogy egészséges kapcsolatokat fogok építeni. Nagyon félek, de vállalom, hogy új és egészséges kapcsolatokat fogok építeni. Azt akarom, hogy a szeretet legyen a legfőbb célom; szereteten alapuló életet szeretnék élni.

Istenem, úgy döntök, hogy bízom benned a körülmények ellenére is. Dicsérlek, bármi történik is! Bizodalmam van afelől, hogy az életem minden egyes részlete a javamra lesz kimunkálva. Uram, meggondolom, hogy mivel töltöm meg az elmémet és milyen gondolatoknak engedek utat – nem akarok több szemetet az elmémben. Segíts, hogy jó gondolatokkal és az Igazság beszédével töltsem meg azt. És legfőképpen, Jézus, téged választalak Szabadítómnak. Szükségem van a megváltásodra, és arra is, hogy védj meg önmagamtól. Szükségem van a segítségedre abban, hogy megújuljon a testem, a szívem, az értelmem és a kapcsolataim, hogy az életen előttem álló része legyen a legjobb időszak. A Te nevedben imádkoztam ezt. Ámen."




“Hőn imádott Mennyei örök Édesatyám, Megváltó Jézusom, Szentlélek Istenem! Köszönöm a Ti végtelen szereteteteket. Köszönöm Atyám, hogy megteremtettél. Köszönöm, hogy Szent Fiad értem Emberré lett. Megtestesült a Szentlélek erejéből a Szent Szűz tisztaságos méhében. Egy nyomorúságos istállóban született meg a világ Világossága a legnagyobb szegénységben. Ó, mily boldogok lehettek az egyszerű pásztorok, hogy az Isten Fiának, az Üdvözítőnek vihettek ajándékokat! És később a napkeleti bölcsek, akik az egész teremtett világ minden népét jelképezték. Aranyat, tömjént és mirhát vittek az Isteni Megváltónak. Végül felléptél Jézusom. Csodákat tettél. Kiválasztottad tanítványaidat, a tizenkét apostolt, akikre az Evangélium hirdetését bíztad. “Menjetek el az egész világra! Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Azóta hirdetik apostolaid utódai, és minden megkeresztelt ember Evangéliumodat. A világ telve van tanításoddal. Aki csak akar, megismerhet, követhet és üdvözülhet. Papjaid kiszolgáltatják nekünk a szentségeket. Te a szívünkbe költözöl, eggyé válsz velünk, és örök élettel ajándékozol meg bennünket.
Kérlek, Jézusom, add, hogy minden hitetlen ember hitre térjen! Minden bűnös megtérjen, és minden megkeresztelt gyermeked hirdesse az Evangéliumot! A világ teljen el a Te tanításoddal! Áraszd ki a Szentlélek világosságát és bölcsességét minden emberre, hogy egyek legyünk, amiképp Atyád és Te egyek vagytok. Ezt add meg nekünk, mert ezt kérted főpapi imádban. Áraszd ki ránk a Szentlelket! Szentlélek jöjj! Áradj ki ránk! Árassz világosságot az elmékbe, a szívekbe! Gyújtsd szeretetre a szívünket! Elsősorban drága Megváltónk, édes Jézusunk iránt, és Őbenne a Mennyei örök Édesatya iránt, és Te Magad iránt, ó Szentlélek! Szentlélek jöjj, töltsd be minden vágyunkat! Tisztíts meg bennünket minden bűntől! Csak egy vágyunk legyen: bűnbánatot tartani, és Istent mindenek fölött szeretni! A felebarátot pedig úgy, mint saját magunkat. Jöjj Szentlélek! Jöjj! Áraszd ki fényedet, és vezess el mindnyájunkat az örök üdvösségre. Ámen.”





„Hőn imádott Szentlélek Istenem! Veled és Benned magasztalom a teljes Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Te légy az én Vezérem, Aki megadja nekem a tisztánlátás kegyelmét, hogy mindig meg tudjam különböztetni a jót a rossztól! Te irányítsd lépteimet, hogy mindig Megváltó Uram nyomában járjak, hogy mindig Őt kövessem, Őt lássam, Belőle merítsek erőt, és az Ő tanítása szerint éljek!

Szentlélek! Te légy Vezérem, hogy minden élethelyzetben Téged kövesselek, hogy mindig felismerjem és megtegyem akaratodat! A Te szavad intsen és buzdítson! Te légy lelkiismeretem sugallata!

Szentlélek! Te imádd bennem a legszentebb Szentháromságot, Te adj mindenért hálát, és Te kérd bennem kimondhatatlan szavakkal a kegyelmet Istenem tetszése szerint!

Szentlélek! Te légy számomra a levegő, ami nélkül nem tudok élni! Te légy a víz, ami nélkül szomjan halnék! Te légy a táplálék, ami megerősíti testemet, lelkemet! Te légy a fény, ami megvilágítja utamat! Te légy az iránytű, amely mindig az örök haza felé mutat! Te légy az Én Istenem és Mindenem, hogy elnyerjem örök Célomat! Ámen.”





Imádott Jézusom! Inkább vágyom meghalni, mint csalódást okozni Neked! Kérlek, őrizz meg engem Magadnak, és adj nekem hűséges, szeretettől lángoló szívet! Kérlek, add, hogy egész lényemmel Hozzád vágyakozzak, Téged imádjalak, és ne helyezzek se eléd, se melléd senkit! Te légy az első az életemben, és mindenki más csak utánad jöjjön. A sor legvégén pedig én álljak, úgy, ahogy Te megparancsoltad: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, a felebarátot pedig úgy, mint magadat. Jézusom, imádott Királyom! Nincs más vágyam, mint az, hogy egy örökkévalóságon át csak Téged csodáljalak, imádjalak, dicsőítselek, és hálát adjak Neked! Minden vágyam az, hogy én is ott legyek, ahol Te vagy, és lássam dicsőségedet! Együtt örvendezzek Veled, és a hatalmas angyalokkal, és szentjeid végtelen seregével együtt zengjem dicsőségedet! Ezt add meg nekem, Istenem, a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.

 

 

Nincs címe a bejegyzésnek

Tavasszal 7-én

Hőn imádott Uram, Isteni Hitvesem! Hálát adok Neked minden kegyelmedért! Köszönöm, hogy megváltottál, hogy a Tiéd lehetek. Kérlek, add kegyelmedet, hogy egyetlen ember se vesszen el! Add, hogy mindenki megtérjen Hozzád! Kérlek, add meg nekik, hogy felismerjék bűneiket, azokat mielőbb megbánják, meggyónják, és visszatérjenek Hozzád, Megváltó Istenükhöz! Kérlek, ó végtelen irgalom, végtelen szeretet, indíts mindenkit igaz bűnbánatra! Add meg nekünk a kegyelmet, hogy megjavuljunk, és Hozzád hűségesek legyünk mindhalálig! Valljunk meg Téged az emberek előtt! Beszéljünk Rólad, hirdessük Evangéliumodat akár alkalmas, akár nem, és ha kell, életünk feláldozása árán is tegyünk tanúságot Rólad, Aki Magad vagy az igazság, az út és az élet. Erre áldj meg mindnyájunkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen




A vértanúk imája

Erre az imára sok gyermekemnek szüksége lesz, amit már most kezdjetek el imádkozni, mert sokakat meg fognak ölni közületek Énértem. De aki mindvégig kitart, csak az üdvözül. Ezért ti így imádkozzatok:

Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket!

Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.”

Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk.

Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért.

Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül.

Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk!

Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége.

Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”




“Jézusom, Te ott haldokolsz a keresztfán. Utolsó erőddel felkiáltasz: Szomjazom! A lelkünkre szomjaztál, hogy megtérjünk Hozzád, örök életünk Szerzőjéhez. Apostolaid és az ő utódaik szétvitték a jó hírt, az Evangéliumot a föld négy égtájára. Aki csak akarja, meghallgathatja, tettekre válthatja, és üdvözülhet. De jaj, a búza közt ott van a konkoly is. Ellenség műve. Az ördög nem alszik. Aki szóba áll vele, azt becsapja, és a kárhozatba taszítja. Az embereket elkápráztatja a földi vagyon, a csillogás, a hatalom és az érzékiség. Muszáj közbe avatkoznod. Meg kell menteni a lelkeket. Prófétákat küldesz, akik által figyelmezteted őket. De sokan süketek és vakok. Inkább hallgatnak a sátán hazugságaira, mint Rád, a Megváltóra. Hogy mégis megmentsd őket, keresel Rád hagyatkozó, buzgó lelkeket, akik Veled egyesülve feláldozzák magukat a szegény bűnösökért. Vállalnak áldozatot, szenvedést, sőt még a vértanúságot is Irántad való szeretetből. Ezek a lelkek rengeteg bűnöst mentenek meg az örök kárhozattól.

Emberek, hívők! Jézus ma is hív a keresztről: legyetek emberhalászok! Az Úr a világ végezetéig szomjazik a lelkekre. Rajtunk múlik, hogy kielégítsük szomját. Kérjük kegyelmét, hogy ha kell, a vérünket is ki tudjuk ontani Érte. Valljuk meg Őt az emberek előtt, és Iránta való szeretetből tartsunk ki Mellette mindhalálig. Ezt a kegyelmet adja meg nekünk, minden igaz hívőnek az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.”

 

Nincs címe a bejegyzésnek

Tavasszal 6-án

 

„Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve.”




„Hőn imádott édes jó Jézusom! Te lépdelsz előttem a keresztúton. Drága Szent Fejedből patakzik a Vér. Rajta a szúrós töviskorona. Az egész Fejedet belepi, hogy mindenütt szúrjon. Te némán tűröd, nem veszed le. Csendben lépdelsz, és Válladon cipeled a nehéz keresztgerendát. Inognak Lábaid a kimerültségtől, sajgó Sebeid fájdalmától, amelyek egész Testedet beborítják a megostorozás kínjai miatt. A nap, forró tüze csak fokozza kimerültségedet. Végül is fáradt Lábad nem bírja tovább. Megbotlasz, mert már vonszolni sincs erőd, és elesel. Rád zuhan a súlyos keresztgerenda, hatalmas ütést mérve mindenütt vérző, csupa Seb Testedre. Szent Édesanyád kísér, és sírva, könnyezve néz. Felemelni Téged, nincs ereje, csak imádkozik félig elaléltan. Veronika kilép a tömegből, és odanyújtja kendőjét Neked. Te az Arcodhoz teszed, letörlöd vele Szent Véredet, és az izzadtságot, majd visszaadod neki. Rajta hagyva Szent Arcod képét. A durva hóhérok ordítanak: elég! Láncokkal felhúznak, dorongokkal ütnek. Aztán lassan újra elindulsz felfelé a Golgota csúcsára.

 

Jézusom! Engem is idehívtál, hogy kövesselek Téged. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, úgy kövessen Engem!” A mi számunkra is ez az egyetlen út, amely az üdvösségre vezet. Jézusom, Szent Sebeidre kérlek, amelyeket ártatlanul értem szenvedtél, adj erőt, segíts feljutni a Golgotára! Segíts minden nap újra meg újra odaadni az életemet Neked, hőn imádott drága Megváltómnak, Aki úgy szerettél, ahogy soha senki más. Te az életedet adtad oda értem. Jézusom, segíts, hogy mindig csak Téged lássalak magam előtt a keresztúton! Téged szeresselek, imádjalak és kövesselek egész életemben! Soha ne térjek le a keskeny ösvényről! Mindig csak Rád figyeljek, és megtegyem akaratodat! Szeresselek Téged egyre jobban, hogy ha az életemet kéred tőlem, azt is Neked tudjam adni, szabadon, boldogan. Soha ne mérlegeljek, hanem mindig csak szeresselek úgy, ahogy Te szerettél engem! Erre áldj meg, kérlek, megerősítő áldásoddal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”





“Hőn imádott egyetlen Istenem, Uram, Megváltóm, Mindenem! Hálát adok Neked, hogy megteremtettél, hogy megismertelek és megszerettelek. Hálát adok, hogy meghívtál a Katolikus Egyházba. Hálát adok minden Szentmiséért és Szentáldozásért. Amikor betérsz a lelkembe, lángra gyújtod szívemet. Lelkem csendjében Te szólsz hozzám. Árad Belőled a szeretet, és én kimondhatatlanul boldog vagyok, amiért leereszkedsz hozzám, méltatlan teremtményedhez. A legnagyobb boldogság számomra az, hogy a Te ostyád, a Te otthonod lehetek. Lelkem a Te palotád, és a Te fényed ragyog be engem. Téged sugározlak ki az emberek között. Olyan nagy öröm Veled egyesülni a Szentáldozásban, hogy ha Te nem tartanál életben, bele halnék a boldogságba. Jézusom, Uram, Istenem és Mindenem! Már csak egy nagy vágyam van. Az, hogy belehaljak ebbe a nagy boldogságba, és színről színre lássalak Téged. Kérlek, végy fel engem, méltatlant szentjeid sorába! Add, hogy lássam dicsőségedet, és egy egész örökkévalóságon át hálát adjak Neked! Szó nem képes kimondani, mennyire szeretlek. Elepedek Érted, szüntelen Rád gondolok, és Téged imádlak. Bármely pillanatban kész vagyok, és várom, hogy Magadhoz vegyél az örök hazába, a Te dicsőségedbe, a Te boldogságodba. Vágyva vágyom Hozzád! A lelkem már haldoklik ettől a nagy vágytól. Jöjj el Uram Jézus! Jöjj, a Te hitvesedhez! Jöjj mielőbb! Várlak, imádlak, elepedek Érted! Kérlek, jöjj! Ámen.”



Imádott édes jó Jézusom! Köszönöm Neked, hogy meghaltál értem. Kérlek, részesíts engem a jó halál kegyelmében, hogy Veled együtt menjek el ebből a világból, és Veled együtt támadjak fel az örök életre. Jézusom, Te a Véredet ontottad értem. Kérlek, add meg nekem is a Te lelki erődet, amely úrrá tett minden szenvedésen, hogy én is leküzdjek minden szenvedést. Csak Téged lássalak, csak Hozzád vágyakozzak, és megvessek mindent, ami ehhez a világhoz köt, és felülemelkedjek minden szenvedésen. Kérlek, add, hogy Veled egyesülve éljek és haljak, és kegyelmedből elnyerjem az örök életet. Ámen.”




„Istenem, szeretnék bátor lenni. Nem akarok meghátrálni. Nem akarom hagyni, hogy mások határozzák meg, mit mondjak vagy gondoljak. A Bibliára szeretném építeni a világnézetemet. Két ígéretet teszek ma: először is elfogadom a Te Szavadat tekintélynek az életemben. Ha te mondod, én elhiszem, és kész. Másodsorban, Uram, szeretnék veled minden nap időt tölteni. Szeretnélek személyesen is megismerni. Szeretnék örömmel és bátorsággal telve lenni, hogy azt mondják a többiek: „Ez az ember Jézussal van.” Kérlek, segíts, hogy ne féljek az igazságtól. A Te nevedben kérlek. Ámen.”




Istenem, szeretnék bátor ember lenni. Nem szeretnék meghátrálni, és nem szeretném, hogy más emberek határozzák meg, mit mondjak vagy gondoljak. Az életemet a bibliai világnézetre szeretném alapozni. A mai napon két elhatározást teszek. Először is, elfogadom az Igédet mint legfőbb tekintélyt az életemben. Amit Te mondasz, minden kételkedés nélkül elhiszem.  Másodszor, szeretnék, Uram, időt töltetni Veled minden nap. Szeretnélek személyesen megismerni. Szeretném, ha annyira látszana rajtam az öröm és a bátorság, hogy az emberek azt mondják: „Ez az ember Jézussal volt.” Kérlek segíts, hogy bátran ki tudjak állni az igazságért. A Te nevedben kérem ezt. Ámen.



 

„Jézusom, Te Mindenható vagy. Kérlek, őrizz meg minket Magadnak szentségben és igazságban! Boríts be minket drága Szent Véreddel, és add meg nekünk az üdvösséget! Védelmezz minket a sátán minden álnok cselszövésétől, vezess bennünket drága Szent Lelkeddel a szűk ösvényen, amelynek végén Te vársz. Kérlek, add, hogy ölelő karjaidba omoljunk, és drága Szent Kebleden nyugodjunk örökké, ámen.”

Nincs címe a bejegyzésnek

Tavasszal 5-én

„Hőn imádott drága jó Jézusom! Te ott függsz a kereszten. Szent Tested csupa Vér. A hajad a Véredtől van összetapadva, ami a töviskorona szúrásai miatt patakzottak drága Szent Fejedből. Az egész Tested csupa Seb, melyet a megostorozás okozott Neked. Az ostor végén levő ólomgolyók összeszaggatták Testedet, darabokat téptek ki belőle. Leírhatatlan kínokat szenvedtél el ártatlanul a mi bűneinkért. De még ez sem volt elég. A nehéz kereszt benyomódott Szent Válladba, amelyet Veled cipeltettek fel a Golgotára. Drága Szent Testedet keresztben, hosszában széttépték, hogy az előre kifúrt lyukakhoz szegezzék. Te mindezt szótlanul tűrted. Ha mégis megszólaltál, zsoltárokat mondtál, és Atyádat kérted: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Kétezer éve tanítasz bennünket, hogyan viseljük el a sértést, a szenvedést. Azt tanítottad, hogy hetvenszer hétszer bocsássunk meg egymásnak. És mi mégis haragot tartunk. Gyűlöletben égünk, a másikat hibáztatjuk, miközben magunkat vádjainkkal még jobban beszennyezzük. Urunk, Te türelmesen vársz a mi megtérésünkre. Példát éltél elénk. Évről évre minden Nagyböjtben lelkiismeret vizsgálatra intesz. Az életünk elszáll, mint a perc. A halál nem kér bebocsátást. Sokszor hirtelen jön. Te figyelmeztetsz: Éljetek szüntelen készenlétben! A Miatyánkban ezt tanítottad: Atyánk, bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Vannak, akik kihagyják ezt a részt az imából. De jaj azoknak, akik nem bocsátanak meg, mert ők sem nyernek bocsánatot. Uram, kérlek, add meg minden embernek a megbocsátás kegyelmét!

Jézusom, Te a keresztről ezt kiáltottad: Szomjazom! A mi lelkünkre szomjazol a világ végéig. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy mi Rád szomjazzunk! Téged megismerjünk és viszontszeressünk! Irántad való szeretetből mindig megbocsássunk mindenkinek! Akkor feloldasz bűneink súlya alól. Akkor már nem nehezedik vállunkra a meg nem bocsátás óriási terhe. Akkor be tudunk menni a szűk kapun a mennybe. Erre hívtál meg bennünket. Hatalmas árat fizettél a lelkünkért. Nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tiéd.

Drága Jézusom, hőn imádott töviskoronás Királyom! Taníts meg bennünket, hogy hogyan kövessünk Téged az önmegtagadás és a kereszthordozás útján! Add, hogy mindig a Te Vérző, csupa Seb Testedet lássuk magunk előtt a keresztfán! Csak Téged szeressünk, imádjunk, kövessünk! Így vegyél fel Magadhoz az örök hazába! Ámen.”

51

Tavasszal 4-én

(51) – A Szentlélek ajándékáért

Jöjj ó, Szentlélek
Áraszd ki szereteted, bölcsességed és tudásod ajándékát alázatos lelkemre.
Tölts el engem az igazság fényével, hogy meg tudjam különböztetni Isten igazságát azoktól a hazugságoktól, amelyeket a sátán és az ő angyalai terjesztenek.

Segíts nekem, hogy megfogjam a fáklyát és terjesszem a megértés lángját mindazoknak, akikkel csak találkozom, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.





”Drága imádott Jézus Krisztusom! Teljes szívemből és lelkemből imádlak Téged. Parányi szívem és elmém felfogni képtelen azt a nagy szeretetet, amellyel Te szerettél engem, minket, mindnyájunkat, amikor értünk a keresztfára mentél. Kérlek, adj nekem, és minden Téged követőnek a Te végtelen szeretetedből annyit, hogy ha kell, az életünket is oda tudjuk adni Érted. Soha meg ne tagadjunk, inkább meghaljunk! Legyünk vértanúid, ha Te úgy akarod. Add, hogy úgy szeressünk Téged, hogy életünk feláldozásával is megdicsőítsünk. Ha Te úgy akarod, mi legyünk az Egyház magvetése, példaképek a jövő nemzedéknek. A Tőled kapott kegyelem és szeretet növelje bennünk a hitet, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt, és mindhalálig kitartva az életünket áldozzuk Érted. Ezt add meg nekünk a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.”





“Hőn imádott drága jó Jézusom! Te az életedet adtad oda értem. Nagy volt a lelkem ára. Te ott a keresztfán a kínok kínját szenvedted el értem. Annyira szerettél, hogy saját Testedet adtad oda értem engesztelő áldozatul, hogy megnyisd előttem a mennyet. Nagy volt a lelkem ára. A legdrágábbal, Szent Testeddel és Véreddel fizettél értem. Rettenetes kínszenvedéseddel és kínhaláloddal váltottál meg engem. Jézusom! Szeretlek. Hozzád vágyom a keresztre! Veled egyesülni vágyom a szenvedésben és a halálban. Nem párnák között átszenderülni, hanem a vértanúságra vágyom, hogy méltó legyek Hozzád, ó hőn imádott Isteni Hitvesem, Aki a Véredet ontottad értem. Imádlak! Kérlek, végy fel Magad mellé a keresztre! Oda vágyom, ahol Te vagy itt a földön, hogy aztán Veled együtt feltámadjak, és egy egész örökkévalóságon át imádjalak, és hálát adjak Neked a Te dicsőségedben. Ámen.”




„Jézusom, elfogadom a halált értem átszegzett Kezedből úgy, ahogy azt nekem szántad, és az idejét akkor, amikor Te akarod.”

36-43-145-148

Tavasszal 3-án

 

(36) – A megkülönböztetés ajándékáért

Ti, és mindazok, akik most tudatosan visszautasítjátok a sötétség királyát, meg fogjátok kapni a megkülönböztetés ajándékát, ha a Keresztes Imahadjárat 36. imájával kértek Engem:

Segíts nekem az igaz Istent tisztelnem!
Jézus, segíts nekem, mert el vagyok veszve, és össze vagyok zavarodva.
Nem ismerem a halál utáni élet igazságát.
Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak, nem Téged, az igaz Istent tisztelvén, hanem a hamis isteneket.
Ments meg engem, és segíts Nekem, hogy tisztán lássam az igazságot; ments meg engem lelkem sötétségétől.
Segíts nekem, hogy Irgalmasságod világosságába beléphessek. Ámen.

 

(43) - Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt
Ó Istenünk, Mindenható Atyánk,
Szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, és kereszthaláláról való megemlékezés alkalmából kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől.Könyörgök Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem tudják saját magukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben halnak meg a Nagyfigyelmeztetés alatt.Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek megváltásukat keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy Jézus, a te Fiad Irgalmát kérhessék, hogy a bűntől szabadítsa meg őket. Ámen.

A Keresztes Imahadjárat 145. imája: Tölts el engem Szereteted Ajándékával

Drága Jézus, tölts meg engem, üres edényt, Szereteted Ajándékával. Áraszd el szívemet Jelenléteddel. Segíts, hogy úgy szeressek másokat, ahogyan Te szeretsz Engem. Segíts nekem Békéd, Nyugalmad és Irgalmad edényévé válnom. Nyisd meg a szívemet mindenkor mások sorsára, és adj nekem Kegyelmet, hogy megbocsássak azoknak, akik elutasítanak Téged, és akik ellenem vétkeznek. Segíts, hogy példamutatóan hirdessem Szereteted, ahogyan azt Te az Én helyemben tennéd. Ámen.

 

A Keresztes Imahadjárat 148. imája: Jöjj segítségemre!

Ó, Jézusom, segíts nekem nagy szorongásom ezen idejében. Tarts Karjaidban engem, és vigyél Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Add, hogy megnyugodjak. Emeld fel a lelkemet, és a Te Békéddel tölts el engem. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (itt említsd azt meg…).



„Áraszd erre a megtisztulást jelképező vízre áldásodat! Add, hogy ez a teremtményed mennyei ajándékaid szolgálatában űzze el a gonosz lelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét! A hívek házában vagy bármely helyen akármit is érint vagy meghint ezen víznek cseppje, az legyen egészen tisztává, minden ártó hatalomtól mentessé! Ne üthessen tanyát ott a gonosz lélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme! Szűnjék meg a belopakodó sátán minden cselszövése! E a víznek hintése által távozzék és szűnjék meg minden titkos kór, ami a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti. Add, hogy Szent Neved segítségül hívásával kért épségük és üdvösségük minden támadással szemben védelmet nyerjen! Krisztus, a mi Urunk által. Amen.”




„Drága Istenem, nem szeretném leélni az életemet anélkül, hogy hallanám a hangodat. Meg szeretnék tanulni figyelni rád. Köszönöm a Bibliát. Segíts, hogy olvashassam. Köszönöm a tehetséges tanítókat. Segíts nekem, hogy megtegyem, amit tanítanak. Segíts abban, hogy tudjak olyan istenfélő barátokat szerezni, akikben bízhatok, és akikre hallgathatok. Szeretnék nyitott lenni azokra az ötletekre, amiket Te juttatsz az eszembe. Amikor fájdalom gyötör, segíts, hogy tanuljak belőle, ne fussak el előle. De legfőbbképpen, segíts, hogy bízzak Benned és a Te tervedben, amikor csendben vagy. Jézus Krisztus, szeretnélek megismerni Téged és úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz engem. A Te nevedben imádkozom. Ámen.”



 

Jézusom, köszönöm, hogy Te személyes kapcsolatban állsz mindazokkal, akik keresnek Téged. Köszönöm, hogy Te vezetsz minket a Feléd vezető úton. Köszönöm, hogy Te mindig velünk vagy. Köszönöm, hogy Magadra vetted a mi bűneinket, és meghaltál értünk, hogy megszerezted nekünk az örök életet.

 

 

Jézusom! Most, amikor egyre nehezebb lesz Téged követni, mert a sátán ezer meg egy csapdát állít elénk, most még erősebben hiszek a Te mindenhatóságodban és végtelen szeretetedben, hogy megmented a mi lelkünket, és megadod nekünk a tisztán látást, hogy melyik úton járjunk, ahol Rád találunk, és Téged követünk.

 

 

Jézusom! Imádott Királyom! Tudom, és hiszem, hogy a sátán csak annyit tehet, amennyit Te, az Isten megengedsz neki. Hiszem, hogy minden rosszból jót hozol ki, és mindent a mi üdvösségünkre fordítasz. Kérlek Uram, adj nekünk, keresztényeknek erős, tántoríthatatlan hitet, hogy keményen szembe szálljunk a sátánnal, és kitartsunk Melletted, ha kell, életünk feláldozása árán is! Ehhez add meg nekünk erősítő kegyelmedet és áldásodat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.


144

Tavasszal 2-án

Ima, hogy kicsivé váljunk

Köszönöm, leányom, szenvedésedet. Köszönöm, gyermekeim, hogy válaszoltatok Mennyei hívásomra.
Most áldásom teljességébe részesítelek benneteket, de azt nektek kérnetek kell Tőlem:
Mennyei Atya, segíts nekem kicsivé lennem, mint egy gyermek a Te Szemeidben.
Kérlek, áraszd rám kegyelmeidet, mert csak így tudok hívásodra válaszolni, minden gyermeked megmentése érdekében. Ámen.




A Keresztes Imahadjárat 144. imája: A Keresztény hit megvédéséért

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közben a Keresztény lelke nevében az egész világon.
Kérlek, segíts nekik, hogy a hitüket megőrizzék, és hűségesek maradjanak Jézus Krisztus Tanításaihoz. Imádkozz, hogy hitük fenntartásához legyen mindenkor elegendő szellemi és lelki erejük. Járj közben, drága Édesanyám, a nevükben, hogy nyissák meg szemüket az Igazságra, és hogy kapják meg azokat a Kegyelmeket, melyek segítségével minden, Fiad Nevében nekik bemutatott hamis tant fel tudnak ismerni.
Segíts nekik, hogy maradjanak továbbra is igaz és hű szolgái Istennek, és hogy ellentmondjanak a gonosznak és a hazugságoknak akkor is, ha emiatt szenvedést és gúnyolódást kell elviselniük.
Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd minden gyermekedet, és imádkozz, hogy minden Keresztény utolsó leheletéig kövesse az Úr útját. Ámen.




"Drága Istenem, csodálattal tölt el, hogy a barátodnak akarsz engem látni. Igazán meg szeretném tanulni, hogyan tudok veled beszélgetni. Segíts, hogy minden nap tudjak veled időt tölteni. Úr Jézus, szeretnélek napról napra egyre jobban megismerni téged, és szeretnék a te vezetésedre támaszkodni a munkámmal, a családommal, a jövőmmel kapcsolatban és az életem minden más területén. Hívlak, hogy legyél az életem irányítója, Uram és Megváltóm, hogy bizalommal követhesselek téged. A nevedben imádkozom. Ámen.

Imában kötelezd el magad Krisztusnak

Ha még nem hiszel Jézusban, és nem kötelezted el magad, hogy követed Őt, ne várj tovább. Mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, Te azt ígérted, hogy ha hiszek benned, akkor te megbocsájtod mindazt, amit eddig rosszul tettem, hogy tudni fogom az életem célját, és egy nap majd befogadsz a Mennybe, a te örökké létező országodba.

Bevallom Neked a bűnömet, és hiszem, hogy te Isten vagy, az én Megváltóm. Befogadlak az életembe mint az én Uramat. Ma átadom neked életem minden területének az irányítását. Átadom a vezetés jogát neked.

Jézus, a te szeretetedben szeretnék nyugalmat találni. Köszönöm, hogy ezt nem kell kiérdemelnem és nem kell megdolgoznom érte. Az életem mostantól úgy szeretném élni, hogy Téged, és nem magamat szolgálom. Alárendelem és átadom az életem Neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen."





Drága jó Jézusom! Hálát adok Neked végtelen irgalmadért. Köszönöm a megváltás nagy mûvét, amelyet beteljesítettél a keresztfán. Jézusom, köszönöm a Te önfeláldozó szeretetedet, végtelen irgalmadat és jóságodat. Emberi elme képtelen felfogni ekkora szeretetet és lelki békét:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Jézusom, Te azt ígérted: „Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat.” Kérlek, add nekünk a Te békédet, hogy ne átkozzuk ellenségeinket, hanem imádkozzunk értük. Ha igazságtalanság ér, ne lázadjunk, hanem nézzünk fel a Te keresztedre, és megtanuljuk, hogy a Te sorsodban osztozunk. Te azokat hívod meg erre, akiket kiválasztottál és megerõsítettél. Kérlek Téged, add meg nekünk a kegyelmet, hogy amikor igazságtalanság ér bennünket, nagy bizalommal így kérjünk Téged: Jézusom, bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Jó Uram, ha ezt megengedted, biztosan azért tetted, hogy megdicsõülj bennünk. Kérlek, adj nekünk készséges szívet, hogy a megaláztatásokat békével tûrjük. Rólad vegyünk példát, és mindig mindenért hálát adjunk Neked. Azért, mert boldogok a lélekben szegények – övék a mennyek országa. Ámen.”




"Istenem, szükségem van a te vezetésedre az életemben. Hitből kérlek, hogy irányíts engem. Segíts figyelnem a válaszodat, hogy ne váljak túl elfoglalttá ahhoz, hogy meghalljalak. Atyám, kérlek segíts, hogy mikor nem értelek, tudjak bízni benned és megérthessem azt, hogy neked van egy ösvényed, ami a javamat szolgálja. Istenem, mi a következő lépés? Segíts megtennem azt, amit már rég meg kellett volna tennem. Segíts, hogy ne váljak frusztrálttá. Segíts benned bíznom, nem pedig félelemmel telítődnöm. Jézus nevében. Ámen."





Ó Jézusom, Aki a keresztfán értünk meghaltál! Kérlek, hallgasd meg imám! Eléd hozok minden bûnös embert, akik süketek szavaid meghallására. Kérlek, teremts bennük halló fület! Te, Aki a süketek fülét megnyitottad, hogy meghallják a Te Igédet, nyisd meg a bûnösök lelkét, hogy befogadják Szent Evangéliumodat! Jézusom, most a megátalkodottakat hozom Eléd, akik megvetnek Téged, és nem akarnak hallani Rólad. Kérlek, ne vesd meg könyörgõ szavam! Adj nekik kegyelmet, tisztánlátást, hogy megátalkodott szívük megtérjen, hogy õszinte bûnbánat által megtisztuljanak értünk kiontott drága Szent Véred harmatától, és új életre támadjanak. Jézusom, Te vagy az út, az igazság és az élet. Kérlek, vezesd népedet az üdvösség útján, amely a Te követésed az önmegtagadás és a kereszthordozás útja. Kérlek, mutasd meg népednek az igazságot, amely a Te törvényedben van. Csak egy igazság van: a szeretet törvénye, amely az üdvösségre visz. A gyûlölet és a hazugság pedig a kárhozatba taszít. Kérlek, adj tisztánlátást, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, hogy felismerjenek Téged, a jó Pásztort, és engedelmeskedjenek Neked. Felismerjék a sátánt, a hazugság atyját, és megvessék azt. Jézusom, Te vagy az örök élet, mert Te feltámadtál a halálból, és mi is fel fogunk támadni, ha hiszünk Benned. Kérlek, add nekünk mindig ezt az élõ hitet, hogy minden keserûség és nehézség közepette határtalanul bízzunk Benned, és kegyelmed erejével mindig felkeljünk eleséseinkbõl. Jézusom, Te az Atya jobbján ülsz, és onnan leszel eljövendõ ítélni eleveneket és holtakat. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy a halál küszöbét bûn nélkül lépjük át, és az ítéletkor a Te Jobbodon állhassunk az áldottak között. Ámen.”

35

Tavasszal 1-jén

(35) – Ima a lelkekért, hogy beléphessenek a Paradicsomba

“Jézusom, segíts, hogy én is segíthessek Neked, gyermekeid maradékának megmentésében a Földön.Imádkozom, hogy Irgalmasságod által mentsd meg a lelkeket a sötétség szellemétől.Fogadd el életem megpróbáltatásait, szenvedéseimet és gondjaimat, hogy megmentsd a lelkeket a pokol tüzétől.Tölts el engem azokkal a kegyelmekkel, amelyekkel ezeket a szenvedéseket – szeretettel és örömmel a szívemben – felajánlhatom Neked, hogy mindnyájan – a Szentháromság iránti szeretetünkben – egyként egyesülhessünk, és hogy majd Veled együtt, szent családként élhessünk a Paradicsomban. Ámen“




"A tied vagyok."

"Érzem a kegyelmed."

"Meg akarlak ismerni."

"Segíts bíznom benned."

"Tőled függök, Uram."


"Velem vagy."  



A Szentírásból is mondhatsz rövid részeket: "Számomra az élet Krisztus."
"Te soha nem hagysz el."
"Te vagy az én Istenem."



A Krisztus melletti elköteleződés imája

 

Ha készen állsz elkötelezni az életedet Jézus Krisztusnak, imádkozd el ezt az imát:

 

"Drága Jézus, azt ígérted, hogy ha hiszek benned, megbocsátasz mindent, amit rosszul tettem, hogy megtudom az életem célját és te befogadsz egy nap örökkévaló otthonodba, a Mennybe.
Megvallom a bűneimet és hiszem, hogy Te Isten vagy, az én Megváltóm. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma minden részét az életemnek a te irányításodra és vezetésedre bízom.
Meg akarok nyugodni a te szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell megszereznem, kiérdemelnem vagy megdolgoznom érte. Arra akarom használni az életem előttem álló részét, hogy téged szolgáljalak és ne magamat. Átadom neked az életem, és kérlek ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."



„Imádlak, szeretlek fönséges Jézusom, Aki leszálltál közénk Atyád boldogságából, ebbe a siralomvölgybe, ahol üldözés, ellenségeskedés és hatalomféltés várt Rád. „Keresztre Vele!” És Te éppen ezért az óráért jöttél. A Getszemáné kertben Vérrel verítékeztél, halálfélelemben remegtél, és így imádkoztál: „Abba! Atya! Neked minden lehetséges. Ha lehet, múljék el Tőlem ez a kehely, anélkül, hogy kiinnám! De ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd!”

Gonosz pribékek gúnyoltak, kínoztak. Drága Szent Tested csupa Seb és Vér volt. Te mindezt szótlanul tűrted, közben magadban felajánlottad az Atyának a bűnösök megmentéséért. Nincs szenvedés, amin Te át nem mentél. Nincs bűn, amit Te meg nem bocsátanál. Csak aki megátalkodott, aki ragaszkodik bűnéhez, nem bánja meg, nem kér bocsánatot. Az ilyen ember az ördögök martaléka lesz. A tűz emészti, és a férgek rágják örökkön örökké. Az ilyenért fölösleges volt keresztáldozatod, mert hiábavalóvá tette magában kegyelmedet.
Drága Szent Uram! Te vérkönnyeket sírsz minden elkárhozott lélekért. Te minden kegyelmet megadsz neki, de tiszteletben tartod szabad akaratát. Akarata ellenére senki sem üdvözül. Milyen tragikus. Ti bűnösök! Halljátok meg az Üdvözítő Isten-Ember szavát, amit a keresztről kiált felétek: „Szomjazom!” A ti lelketekre szomjazik. Bánjátok meg bűneiteket! Tisztuljatok meg a bűnbocsánat szentségében! Ne legyetek süketek Krisztus szeretetteljes szavára! Ő azért jött, hogy üdvözítsen, hogy megmentsen. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Drága Szent Jézusom! Add a mi ajkunkra is ezeket a szavakat, amikor ellenségeinkre joggal haragszunk! Teérted, a Te értünk kiontott drága Szent Véredért tudjunk, és akarjunk megbocsátani egymásnak, mert Te ezt mondtad:
„bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.” (Máté 6, 12.) „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (Mt 6, 14-15.)
Drága Üdvözítő Jézusunk! Gyújtsd lángra szívünket! Töltsd meg a Te szereteteddel! Adj nekünk megbocsátó szívet! Olyat, amilyenben Neked kedved telik. Cseréld ki a mi kő szívünket a Tiédre, amely annyira szeretett, hogy vállalta értünk a kínszenvedést, a csúfos kereszthalált, csakhogy senki el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Jézusom! Taníts meg minket elengedni a sérelmeket, a magunk igazát! Helyette fogadjunk el Téged, Aki Magad vagy az út, az igazság és az élet. Te légy számunkra az egyetlen igazság, Aki annyira szerettél, hogy Áldozattá lettél értünk! Ha még ezek után is van valaki, aki elfordul Tőled, és nem követ Téged, az csak magára vethet. Te mindent megtettél.
Szeretlek Uram, teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből! Csak neked akarok élni, és engedelmeskedni mindig! Csak a Tiéd akarok lenni! Köszönöm, hogy megmentettél, hogy vonzol, hogy elfogadsz. Dicsőség és hála legyen neked mindörökké! Ámen”

 





„Imádlak Téged teljes szívemből, legfölségesebb, magasságos Isten! Benned elmerülni, Téged dicsőíteni a legboldogabb érzés a földön és a mennyben. Ó fölséges, ó magasságos, kimondhatatlanul jó és irgalmas Istenem! Köszönöm minden kegyelmedet. Hálát adok mindazért, amit megadni méltóztattál, és köszönöm, hogy megóvtál mindattól, amitől akartál. Kérve-kérlek, add meg ezután is mindazt, amit jónak látsz, és őrizz meg mindattól, ami nem válna lelkem-testem javára.

 

Jézusom, hála és dicsőség legyen Neked mindazért, amit megengedsz, és köszönöm Neked, hogy megóvsz a rossz dolgoktól. Rád bízom, hogy mikor mit adsz meg, és mit nem. Nem kérek semmit, csak azt, amit a Miatyánkban tanítottál: legyen meg a Te akaratod. Nincs számomra nagyobb gyönyörűség, mint az, amikor a Te akaratod érvényesül.

 

Jézusom! Veled együtt akarom kiinni a kelyhet! Nem utasítom vissza a kereszteket, a szenvedések kelyhét. Mert tudom, hogy ez a lélekmentés eszköze, ha a Te végtelen örök áldozatoddal egyesülve felajánljuk magunkat Neked.

 

Kérlek, Jézusom, add kegyelmedet, hogy mindig legyen erőm igent mondani Neked az áldozatokra, az önmegtagadásokra és a keresztekre, amelyeket azért adsz, hogy megóvj a kárhozattól, hogy lelkemet megszenteld, és az örök életre vezesd, és általam más lelkeket is üdvözíteni akarsz. Jézusom, kérlek, add meg nekem a kegyelmet, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Ámen.”





 

„Imádott Megváltó Jézusom! Te ott függsz a keresztfán. Ránk nézel, s ezt mondod: „Szomjazom.” Nem az ecetre szomjaztál, amely felmarta Ajkad Sebét. Nem. Te a mi lelkünkre szomjazol. Te a mi igenünkre vársz, hogy igennel válaszoljunk a Te hívásodra. Te azt mondtad: „Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok!” Te minden életállapotot megszenteltél. A papságot, a szerzetesrendet, a magányt és a házasságot. Nekünk csak Téged kell követni, mert Te vagy az út, az igazság és az élet. Te az életedet adtad a mi üdvösségünkért. Nekünk is az életünket kell odaadni a mi megszentelődésünkért. Jézusom, kérlek, add nekünk a Te hitedet és a Te erődet, hogy mi is igennel válaszoljunk Mennyei Édesatyánknak úgy, ahogy Te: „Atyám, ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Ámen.”



„Jézusom, Te ott függsz a keresztfán. Látom, amint a Véred ömlik. Szentmise van. Te a kereszten a földgolyó fölött vagy. Drága, Szent kiomló Véred beborítja az egész földgolyót. Ez azt jelenti, hogy mindenütt, ahol Szentmise van, a Te drága Szent Véred tisztít meg minden áldozót bocsánatos vétkeitől, amelyeket nem gyónt meg. A Te Véred a mi üdvösségünk és menedékünk. Szent Véred a hatalom, a mi védőpajzsunk, amely elűzi közelünkből a sátánt. Ha a Mennyei Atya a Te drága Szent Véredet látja rajtunk, megenyhül irántunk, nyomorult bűnösök iránt. Rád való tekintettel megbocsátja minden bűnünket. Jézusom, köszönjük Neked ezt a kegyelmet, hogy annyira szerettél, hogy a Véredet ontottad, az életedet adtad oda értünk. A magunk számára csak egyet kérek: Adj nekünk hűséges, szeretettől lángoló szívet, amely sohasem mondja: elég az áldozatból, hanem mindig készséggel öleljük át a keresztet, amelyet megosztasz minden Téged szerető gyermekeddel. Fogadjunk el Tőled mindent, jót, rosszat egyaránt! Minden döntéshelyzetben Veled együtt mondjuk: Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Ezt kérem Tőled Jézusom, és azt, hogy végy fel minket is választottaid körébe, ahol vég nélkül imádunk Téged, és örvendezünk Veled. Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”




 

Krisztus Lelke, szenteld meg Édesanyánk gyermekeit és papfiait!

 

Krisztus teste üdvözítsd az egész világot!

 

Krisztus vére ihlesd meg az eleső és bűnben járó gyermekeket!

 

Krisztus oldalából kifolyó víz, mosd tisztára egyházadat!

 

Krisztus kínszenvedése, erősítsd meg a magyar nemzetet!

 

Ó jóságos Jézus halld meg az esendő világ kiáltozását!

 

Szent sebeidbe rejts el a Föld gyermekeit!

 

Ne engedd, hogy a sátán elszakítsa tőled gyermekeidet!

 

A gonosz ellenségtől és a sötétségtől mentsd megy gyermekeidet, és papfiaidat!

 

Haláluk óráján állítsd melléjük Fiam Édesanyját, és add, hogy ölelő karjaiban vigye trónod elé őket.

 

Add, hogy minden elhunyt gyermeked az örök országba költözzön és szentjeiddel dicsérjenek Téged most és mindörökkön örökké. Amen.