A Jézussal való egység

2015. 07. 15.

Kedveseim, törekedjetek mindig bőkezűen viszonozni Isten rátok áradó szeretetét! Soha ne feledjétek, kinek köszönhetitek lelki felemelkedéseteket, ezért legyetek hálásak Istennek. Ezt úgy fejezhetitek ki, ha nem tartotok meg magatoknak semmit, hanem mindent visszaadtok Jézusnak, mert egyedül Ő a jó, a szent és tökéletes. Ha visszaadjátok Neki, amit kaptatok Tőle, nem azt jelenti, hogy már nem létezik többé számotokra. Éppen ellenkezőleg. A visszaadással azt jelzitek, hogy nem birtokoljátok azokat a kegyelmeket, hanem átadva használjátok magatok és mások javára úgy, ahogyan azt Ő szeretné. Mert bizony nem láthatjátok Isten szándékát a nektek juttatott kegyelmek által, ezért fontos, hogy adjátok vissza azokat Neki, hogy Ő rendelkezzen velük, Ő használja azokat saját szándéka szerint. Ti maradjatok csak eszközök a kezében, akkor biztosan helyesen cselekedtek.

2015. 08. 02.

Kedveseim, maradjatok Jézussal és engedjétek általa vezetni magatokat! Hagyatkozzatok teljesen Rá, és teljesítsétek azokat a kéréseket, melyeket elétek tárt. Kérjétek mindenkor a kegyelmet és bízzatok benne, hogy a szükséges időben megadja nektek ajándékait! Vigyázzatok magatokra, mert aki áll, az hamar eleshet! Soha ne bízzátok el magatokat, inkább legyetek szerények és állhatatosak a hitben! Nem könnyű a hit útján járni, mert a hit teljes ráhagyatkozást kíván és még a buzgó lelkeknek is nehéz ezen az úton járni. Nem biztos, hogy az az ember követi Jézust a hitben, aki sokat imádkozik. Hanem az, aki meg tudja nyitni szívét, hogy befogadja Isten kegyelmét. Az imádságos lelkület ugyan szükséges a hitben járáshoz, de önmagában nem elegendő. Bízzátok magatokat teljesen Jézusra, akkor meglátjátok erősödni fog bennetek a hit kegyelme.

2015. 08. 03.

Kedveseim, gondolkodjatok el azon, hogy mit jelent számotokra Krisztussal élni! Hogyan élitek meg minden nap a Vele való egységet? Mert minél tökéletesebb Jézussal a kapcsolatotok, annál hatékonyabban tudtok Róla beszélni és tanúságot tenni hitetek megéléséről. Sajnos egyre kevesebben vannak a világban, akinél természetesen működik ez a bensőséges kapcsolat a Szentháromság személyeivel és égi Édesanyánkkal. Legyetek ti, drága engesztelők azok, akik elhozzák a világi emberek számára ezt a szentháromságos szeretetet azáltal, hogy szüntelenül mások javán fáradoztok, miközben meghaltok saját elképzeléseiteknek. Kérjétek a bátorság kegyelmét, hogy bátran felvállaljátok hitetek örömét!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/977-a-jezussal-valo-egyseg

Ajánló
Kommentek
  1. Én