115

Nyaranta 18-án

 

Mindazoknak, akik az Üdvösség Érmét megkapják, a Keresztes Imahadjárat ezen 115. imáját kell imádkozniuk: A Megtérés Ajándékáért

Ó Üdvösség Anyja, borítsd be lelkemet az Üdvösség könnyeivel.Szabadíts meg a kétségektől engem.Emeld fel a szívemet, hogy érezzem Fiad Jelenlétét.Hozz nekem békét és vigasztalást. Imádkozz, hogy én valóban megtérjek.Segíts nekem, hogy elfogadjam az Igazságot, és nyisd meg a szívemet, hogy részesüljek Fiad, Jézus Krisztus Irgalmában. Ámen.



„Istenem, a te terveidet helyezem az enyéim elé. Vannak terveim, álmaim, céljaim, ambícióim, viszont tudom, hogy te céllal helyeztél engem erre a földre és tudatosan a te terveidre fogok igent mondani a sajátjaim helyett. Tudom, nem fogod ezeket a terveket egy időben kijelenteni nekem. Apránként fognak eljutni ezek a tervek hozzám és így haladok előre, mindig egy-egy kis lépést megtéve.”




zus, Aki meghaltál értünk a keresztfán, kérünk, add meg nekünk a bűnbánat kegyelmét! Kérünk Téged, formálj belőlünk szenteket! Add, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Kérünk Téged, végy fel bennünket szentjeid sorába!”





Ó, Jézus! Ó, végtelen Szeretet! Ó, végtelen Irgalom! Vonzzad a lelkeket Magadhoz! Kérlek, adj mindenkinek akkora keresztet, ami üdvözíteni tudja!
Isteni Mesterem! Te pontosan megmérted a hosszát és a szélességét annak a keresztnek, amekkorát érted el bírunk viselni. Erre van a legnagyobb szükségünk, mert egyedül ez visz az üdvösségre. Kereszted által egyesülhetünk Veled, igaz Üdvözítőnkkel, Akit a földön csak a kereszten találhatunk meg.
Imádunk Krisztus és áldunk Téged, Aki szent kereszted által megváltottál minket!
Ó, Jézus! Kérlek, nézd ezt a rengeteg embert, akik nem ismernek Téged, akik kitikkadtak az úton, a sivatagban, akik szomjaznak Rád, de nem tudják, hogy Te vagy Az, Akire szomjaznak. Akik felüdülésre vágynak, de rossz helyen keresik.
Ó, Jézusom! Kérlek, kutasd fel őket, menj le értük a szakadékba, a bűneik okozta mélységekbe. Hozd fel őket a veremből, ciszternákból, tisztítsd meg őket a szennytől, a mocsoktól, minden bűntől a bűnbánat által. Töltsd be szomjukat saját Magaddal, mert Isten arra teremtett minden embert, hogy Őrá szomjazzon, és egyedül Vele elégüljön ki. Isten saját lelkét lehelte az emberbe, és ez a lélek arra vágyik, hogy Teremtőjével ölelkezzen, Vele egybe forrjon, eggyé legyen, Ő legyen számára a levegő, a víz, az éltető élet.
Ó, Jézusom, világ Megváltója! Add meg minden embernek ezt a nagy kegyelmet, hogy fölismerjék, hogy Kire szomjaznak, Kire van szükségük, és megtaláljanak Téged a kereszten. Egy örök, édes öleléssel simuljanak bele sorsukba, a kereszten, amelyben egyesülhetnek Veled. Adj nekik édességes örömöket, amelyekkel Magadhoz láncolod őket, hogy soha ne tudjanak elszakadni Tőled, hogy egyedül Veled érezzék jól magukat, mindig Veled töltekezve. Te légy egyedüli örömük és boldogságuk, erőforrásuk és Mennybe vivőjük.
Ó, Jézus! Imádunk, áldunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged szent angyalaid és szentjeid megszámlálhatatlan seregével egyesülve. Itt, a Földön, a küzdő Egyházban, ebben a siralomvölgyben, amely Nélküled elviselhetetlen volna. De Te fény gyújtasz nekünk a sötétben, vigaszt adsz lelkünkbe, és elvezetsz az Örök Atya házába. Te mondottad: Atyám házában sok hely van, elmegyek, és helyet készítek nektek. Aztán visszajövök, hogy Magammal vigyelek, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet.
Drága Jézusom! Epekedve várjuk, amikor visszajössz értünk, Magadhoz emelsz, és szerelmes csókodtól megrészegülve az örök boldogságban, Veled egyesülve, mindvégig szemlélhetjük dicsőségedet. Színről színre imádhatunk Téged, és akkor nem hiányzik már semmi és senki. Egy kérdést sem teszünk föl Neked, mert mindent tudtul adsz nekünk. Önmagadat adod nekünk, és örök boldogsággal jutalmazol meg.
Köszönjük Neked, Jézus, minden csepp Véredet, melyet értünk kiontani méltóztattál. Köszönjük azt a végtelen szeretetet, amely fölvitt értünk a keresztre. Köszönjük, hogy minden embernek adsz egy parányi szálkát hatalmas keresztedből, amely minket is egyesít Veled a Földön, hogy majd a Mennyben is örökké egyek legyünk.
Imádunk Téged és áldunk Téged, Krisztus, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Isten Egyszülött Fia, az Atya mérhetetlen szeretetének kiáradása és ajándéka. Veled és Benned imádjuk a Szentlelket, Akit elküldtél a Földre, hogy befejezze Megváltásod hatalmas művét, Aki eszünkbe juttat mindent, amit tanítottál nekünk. Emberi szó kevés rá, hogy Neked mindezekért hálát adjunk, dicsőítsünk, áldjunk és imádjunk. Fogadd el lelkünk-szívünk szeretet-lángolását a Szentlélekben, ahol lelkünk örökimádás helyszíne legyen most és mindörökké. Ámen.”

Ajánló
Kommentek
  1. Én