TANULJATOK MEG EGYEDÜL JÁRNI, MINT A GYERMEK, GYÖKEREITEKET ENGEDJÉTEK MÉLYEN A HITBE

1985. április 9.
 
TANULJATOK MEG EGYEDÜL JÁRNI, MINT A GYERMEK, GYÖKEREITEKET ENGEDJÉTEK MÉLYEN A HITBE
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem az örök Atya, az ő szent Fia és a Szentlélek Isten szent nevével, az Atya Isten szent kegyelméből, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Áldás és dicsőség neked mindenható Atya Isten, minden tisztelet és dicsőség, tied Urunk, Jézus Krisztus.
Minden hála és imádás neked, Isten szent Lelke, a Szentlélek Úristené. Imádunk és hálát adunk neked szentháromságú egy Isten, ki van és mindörökkön élő Istenség. Áldás reád Uram és Istenem, Uram, Jézus Krisztus. Mert te valóban Úr vagy, Ura vagy a világnak, Ura vagy a halálnak. Mert te legyőzted a világot a magad emberségében is, és megváltónkká lettél, mint Isten-ember. Te, aki átélted az embert teljességében. Te, aki szegénynek jöttél e világra, mindenből a leg-et vállaltad, mert te voltál a legsze­gényebb, te voltál a legemberségesebb ember. Te voltál a legönzetlenebb, mert isteni hatalmadat soha nem fordítottad a magad javára, hanem mindig másért tettél, szinte te megsemmisítetted magad a szeretetben. Mindenekfelett vállaltad a legborzalmasabb halált, méghozzá a kínhalált, az addig a legszégyenletesebb halált, mivel a nagy go­nosztevőket sújtották. Te, Uram Jézus ezt az addig szégyenfát kivirágoztattad és az üdvösség fájává tetted, érettünk, emberekért. Mert szent tested fénylő oszloppá tette, szent véred ereje kivirágoztatta rajta a mi üdvösségünket és mutatja szüntelen az utat hozzád; mint Mózes fénylő oszlopa, mi a frigyszekrény felett lebegett és vezette a te népedet Uram, Jézus az ígéret földjére, úgy vezet minket is szent kereszted az ígéret országába, mit te szereztél nekünk Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus.
 
Hogy ezt megköszönjük, nincs rá szó, de van rá tett, hogy követhessünk. Mert mondottad; “Ki követni akar, az minden nap vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem.”Mert azt is mondottad: “Ki jobban szereti atyját és családját, az nem méltó hozzám”.Azt is mondottad: “Ki követni akar, az tagadja meg magát és úgy kövessen engem!
 
De Uram, ezt te nemcsak mondtad az Atyáért, mert mindhalálig engedelmes és alázatos voltál, de ezt a te szabad akaratodból tetted, mert az embert is magadnál jobban szeretted és szereted ma is. Mert világosan tudtunkra adtad, mikor azt mondtad:
 
“Az életemet nem vehetik el tőlem, én magam adtam oda.
 
Uram, Jézus Krisztus kérve kérünk, adjál ebből a szeretetből nekünk is, mert mi is így akarunk szeretni. Mert te égő fáklyaként jársz előttünk a sötét úton, mert nem hagysz el bennünket. Neked most is éppoly szívügyed az ember, mint mikor a keresztfán függtél érettünk. Mert a te megváltásod folyamatos, és a szeretet olthatatlan lángja ég szívedben az emberek iránt.
Add, Ó Uram Jézus, hogy lélekben elmenjünk szent keresztedhez és tanuljunk meg tőled szeretni és tanuljunk meg szent Anyáddal és a mi Anyánkkal szenvedni. Mert annál nagyobb szeretet és annál nagyobb szenvedés még nem volt mióta a világ a világ, és mindez kiárad minden idők emberére, mert nem öncélú volt.
 
Jézusunk, Krisztusunk, Megváltónk, Istenünk! Leborulunk előtted és azt mondjuk Jézus szentséges szent szíve alakítsd szívünket a te szent szíved szerint, hogy amint te egy vagy az Atyával, úgy legyünk mi is eggyé Teveled. Mert mint mondottad apostolaid­nak:
“AZT AKAROM, HOGY TI IS OTT LEGYETEK, AHOL ÉN VAGYOK.”
 
Ezért kérünk, add szent kegyelmedet csodálatos feltámadásod által és dicsőséges mennybemeneteled által, hogy hűek lehessünk lélekben és cselekedetben hozzád, ha a világ sodra néha el is sodor bennünket. Jöjj utánunk és ne hagyj elveszni bennünket, mert Nálad nélkül senkik és semmik va­gyunk. Mert csak általad lehetünk azzá, akiknek lennünk kell. Mert az Atya akarata az, hogy mindnyájan üdvözüljünk az ő szent fia által. Ámen.
 
Testvérem! Ne félj a küzdelemtől, mert ki Krisztus felé halad, az árral szembe megy. Ne ijedj meg, hogyha úgy is érzed, hogy nagyon egyedül vagy, mikor nem érzed Urad és Istened közelségét. Jusson eszedbe, hogy az a gyermek nem tanul meg egyedül járni, akinek mindig a kezét fogják. A gyermek is sokat esik és újra feláll, mire egyedül is biztosan áll a lábán. Ti is így vagytok testvérem. Az Úr is azért engedi meg nektek az egyedüllét érzését, hogy tudjatok ti is egyedül járni és gyökereiteket eresszétek mélyen a hitetekbe, hogy a vihar nehogy kitépje a hiteteket szívetekből. Mert mondom testvérem, szerezzetek érdemeket is a mennyek országa számára magatoknak.
 
Legyen előttetek mindig a krisztusi példa. Mert a magárahagyatottság szörnyű kínját a te Urad is átélte. Mint legnagyobb fájdalom járta át az Urat, és rettenetes fájdalmában felkiáltott: “ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM!” Pedig az Atya is ott volt szent Fiával, de nem engedte érezni szent közelségét, mert akkora terhet vett magára az Úr, hogy minden kínt és fájdalmat ki kellett meríteni, úgy testileg, mint lelkileg. Ezért testvérem, ti sem higgyétek a megpróbáltatásban, hogy nincsen veletek az Úr, ha ti úgy is érzitek, hogy elhagyott, ha nem is érzitek lelketekben közelségét.
Mert Ő, aki a legjobban szeret benneteket, ő tudja, hogy mit miért tesz. Ne legyetek kicsinyhitűek, mert kit szeret az úr, azt próbára teszi a rosszban, hogy a jót is reá lehessen bízni. Mert titeket is megtanít az Úr egyedül járni, ha ti nem is látjátok rátok vigyázó szemét. Ti is a magatok által felépített alapokon, vagy fundamentumon álljatok, mit felépítettetek a hit köveiből, mit szeretettel, alázattal, önzetlenséggel, ir­galmassággal, áldozatvállalással ragasztottatok egymáshoz, és sok-sok kegyelemmel, mivel az Úr ellátott benneteket bőségesen. (ha ti azt nem is érzitek mindig)
 
Mondom neked testvérem, nincs az a sátáni hatalom, ki házadat elmozdítsa a helyéről. Ezért testvérem az Úr mindig veletek van, ha ti nem is érzitek mindig, csak jusson eszetekbe, hogy az Úr most tanít egyedül járni, de mindezt nem azért teszi, hogy elve­szítsen, hanem hogy megtartson.
 
Testvérem, te csak mindig keresd Uradat, Istenedet, minél távolabb érzed magad tőle, te annál jobban keresd! Imádkozz, fohászkodj, ha nem is kapsz rá mindig feleletet. De tudd, hogy azért az Úr figyel rád, csak járni tanít.

Testvérem, most búcsúzom és azt mondom. Áldjon meg a mindenható Atya, üdvö­zítsen az Ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és a Szentlélek Isten munkálkodjon a te lelkedben. Amen.

 

ISTEN RAJTAD KERESZTÜL SOK MILLIÓ LELKET MEGVIGASZTAL

1998. április 9.

A Szûzanya szól:

Vassulám, az én jelenlétem béke és öröm, igen, mert én vagyok földi édesanyátok elõtt a ti Édesanyátok. Részt veszek örömeitekben, szenvedéseitekben és mindabban, ami veletek történik, ahogy az édesanya részt vesz gyermekei életében. Nagy örömet jelent számomra ha látom, hogy gyermekeim az igazságban élnek, ahogy kezdettõl fogva megparancsolta az Örök Atya.
  Vassulám, ma sok a csaló, de hallottátok, hogy miként a múltban is voltak csalók, a ti idõtökben is lesznek.
1
  Elõször megpróbálnak maguknak megvásárolni benneteket 2, majd igen hamar ellenetek fordulnak, ha rájönnek, hogy a Lélek felfedte elõttetek az igazság fényében alattomosságukat.
  Ó, gyermekem, Szeplõtelen Szívembe rejtettelek, ily módon védem meg gyermekeimet. Irántatok érzett hûséges szeretetemben mint Édesanya mindig jóságos oltalmazótok és védelmezõtök leszek. Nem hallottátok, hogy olyan leszek, mint a gyermekeit védelmezõ oroszlánanya, ha mocskos kezek nyúlnak felétek? Senki sem lesz képes elszakítani tõlem benneteket.
  Vassulám, te felajánlottad magadat nekem, és ezt meg is jelölted a saját véreddel
3. Isten ezáltal megerõsített és megsegített téged, hogy kegyelme és hatalma mindörökké veled maradjon. Fiam, Jézus Krisztus, mindig közel van hozzád és fogja a kezedet, hogy soha ne hagyd el Õt.
  Szeretett Fiamat mélyen meghatja, ha te és mások, akik örömmel ismertétek fel nemes üzenetében rejlõ irgalmas fel szólítását, feláldoztok mindent, amitek van a lelkek megmentéséért.
  És Isten, az Atya, aki a legjobb az apák között, aki ezrek közül választott ki téged, megadta ezt a felbecsülhetetlen adományt és bölcsességgel tanított, megtöltötte a te lelkedet és másokét mindennel, ami igaz, ami nemes, jó és tiszta. Teremtményei iránt érzett ellenállhatatlan szeretetében a Teremtõ háromszorosan megáldott trónjáról. Királyi udvarában a szájából való nektárral nevelt téged.
4
  Isten feléd nyújtotta kezét fenséges trónjáról, hogy megvigasztaljon téged és rajtad keresztül sok millió lelket, akik nagyon rá vannak szorulva a vigasztalásra.
  Ó, mit meg nem tett volna értetek isteni jóságában!
  Olyasmi ez, amit a ti idõtök filozófusai nem értenek meg, mert nem illik bele gondolkodásmódjukba.
  Végtelenül örülj, leányom, mert több kegyelmet kaptál, mint amennyit valaha kiérdemelhetnél. Dicsérd Isten Szentlelkét is, aki csendesen és szelíden leszállt rád a magasságokból, hogy barátságot kössön veled, felkenjen és megmutassa neked az Utat. Dicsõítsd ezért az Elõfutárt, aki elárasztott szeretetével és megéreztette veled bensõséges édességét, a szárnyaira emelt, hogy együtt repülj Vele a felhõk magasán.
  Ne félj hát! ...
  Amíg Szeplõtelen Szívembe vagy oltva, ne félj! ...
  Imádkozz, Vassulám, azokért, akik félremagyarázzák isteni üzeneteinket! Légy irgalmas hozzájuk, mert nem tudják, mit tesznek. ... Légy könyörületes hozzájuk elhagyatottságukban, és ne engedd, hogy nyelved elítélje õket!


Megpróbálom, megpróbálok gondolni rá.

Próbáld meg! ... Légy mindig jó, Vassulám, és légy türelmes! Ne engedd, hogy ilyen kisértések megtámadjanak és elcsúfítsák lelkedet! Ítélje meg õket az az Egy, aki a te legnagyobb gyönyörûséged. Inkább engesztelj értük! Valahányszor megteszed, jóságos Urunk felken téged isteni szeretete kenetével, rád ragyog Arca, és kiárasztja áldását az emberiségre. Tégy úgy, ahogy Isten akarja!
  Szabadíts meg fájdalmamtól, ami nap mint nap gyötri Szívemet azok miatt, akik tagadják Fiam valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben!
  Jézus szeretettel meghív, hogy részesülj Testébõl. Tudd, hogy teljes Szívével vágyódik utánad! Nagylelkû tetteid Szívébõl az irgalom és a jóság folyóit fakasztják, melyek kiáradnak sok megkeményedett szívre ...


(A Lélekkel eltelve így kiáltottam:)


Ó királyi Szûz,
aki elválaszthatatlanul egyesültél Jézus Szívével!
Felajánlom neked a világ bûnös embereit,
akik megsértik Fiadat
az Oltáriszentségben.
A te édes Szíved által,
mely Isten szent tabernákuluma lett,
a te ártatlanságod és áldottságod által
bocsásson meg Isten azoknak,
akik megbántják õt!
Amen.


Amen. Bízz Istenben,Vassulám, mert hatalma és bölcsessége van ahhoz, hogy lehajoljon a bûnösökhöz és kiegyenesítse útjukat ... Állj az Úr rendelkezésére, hogy dicsérd és dicsõítsd õt! Fel fogja fedni elõtted szándékait. 5
  Maradj Isten békéjében! Megáldalak.



1 A Szûzanya a hamis prófétákra gondol.
2 a személyesen hozzátok intézett, hízelgõ üzenetek áradatával
3 megszúrtam ujjamat és saját véremmel írtam alá felajánlásomat, hogy áldott Édesanyánk rabszolgája legyek
4 Míg e szavakat hallottam, egyszerre megértettem régi látomásomat, amikor lélekben az Atya házába vittek, ahol sok szoba volt és terített asztal várt minket. Bevezettek az egyik szobába, mely elõtt verandát láttam. Az volt a csodálatos, hogy nagy békesség volt mindenütt. Amikor onnan kijöttem, egy gyermek gõgicsélését hallottam a szomszéd szobából, amelynek kissé nyitva maradt az ajtaja. Be sem kellett oda mennem, mert látomásomban lelkem szemével láttam, ki van a szomszéd szobában. Fapadon ülõ asszonyt láttam, amint a lába elõtt, a földön ülõ, gõgicsélõ gyermeket nézi. Akkor még nem tudtam kik voltak õk, mert Isten nem fedte fel elõttem. De most áldott Édesanyánk szavai feltárták a misztériumot. Áldott Édesanyánk volt az asszony, én pedig a gyermek. Magamat láttam. Atyám udvarában voltam, aki valóban nektárral nevelt engem, és Édesanyám õrködött felettem, mialatt abban a félelmetes csendben csupán a gyermek gügyögését lehetett hallani. (Lásd Dániel õrangyalom könyvében az l986. november 22-i látomást.)
5 A tanítások anyagát, amit elõ kellett készítenem az "Igaz élet Istenben" üzenetek nemzetközi találkozójára.

ENGEDJÉTEK, HOGY AZ ÉN MANNÁM TÖLTSE MEG SZÁJATOKAT!

1993. április 8.

Uram, Istenem, tudod, hogy ajkamon nincs hamisság. Te, aki átlátsz lelkemen és megvizsgálod bûneimet, tudod, hogy ártatlan vagyok és nem vagyok mindabban vétkes, amivel vádolnak és amiért elítélnek. Hiszen nekem adtad Lelkedet!

Városom! Kedvesem! Én vezettelek rá, hogy lábam nyomain és az én világosságomban haladj. Azért jöttem, hogy megmondjam, nem vagy egyedül! Érted? Két karom úgy vesz körül mint lángoló fal. Mondom neked, ne várj elismerést az emberektõl, mert akit az emberek csodálnak, az utálatos szememben. Ezért hadd vadásszanak rád, hadd üldözzenek! Ne félj bárányom azoktól, akik megölik a testet, mert azon kívül semmit sem tehetnek. Megmondom kitõl félj, attól, akinek hatalma van arra, hogy a pokolra vessen, miután megölt.

Inkább áldj engem, hogy mindazt, amire tanítottalak, elrejtettem a tanultak és az ügyesek elõl, és az egyszerû gyermekeknek nyilvánítottam ki, mivel ez örömet szerez nekem és Lelkem gyönyörûségét leli benne! Tudj arról, hogy aki hozzád ér,
1 az a szemem világát bántja. Tégy meg mindent Vassulám, hogy úgy jelenhess meg elõttem, mint aki hitét megõrizve jutott keresztül megpróbáltatásain. Mutasd meg, hogy szilárdan állsz, mint a fa, mely meggyökerezett az igazságban, a szeretetben, a hitben és a reményben, hogy örvendezhessek, ha majd eljövök megvizsgálni gyümölcsödet! A szenvedést szeresd inkább, semhogy tested gyengeségének engedj, gyermekem! Senkinek sem fog sikerülni elválasztania téged tõlem, ezért örvendj!

Jaj a világnak
2 amely akadályt gördít üzeneteim útjába, és méginkább jaj annak az embernek, aki megteszi!
  Vassula... általad fogom dicsõségemet megmutatni. Ha körülvesznek téged az ellenséges lelkek, légy hozzájuk olyan, mint a kétélû kard, amely keresztülszúrja a hazugságot! Imádkozz azért, hogy ezt a mennyei táplálékot, amelyet Lelkem adott, szétosszák az éhezõk és a szegények között! Engedjétek, hogy az én mannám töltse tele szájatokat!
  És mondom neked
3 akit Lelkem hálóként vet ki minden nemzet fölé... „Imé stenakhoreménos para poli. Avria ine i proti stavrossi, ké pali, a Ios Mou tha ksana - stavrothi se epta meres...” 4

Feketébe fogom öltöztetni a mennyet... imádkozz húsvét dátumának egyesítéséért! Légy az én békémben! Én, Jahve, szeretlek. Félelem nélkül hirdesd Szavamat! Jöjj!


1 az, aki engem bánt
2 Isten hangja hirtelen megváltozott,
3 éreztem, hogy Isten hangja szomorú lesz, és õt magát is szomorúnak éreztem,
4 Isten az én nyelvemen, görögül szólt hozzám: „Nagyon szomorú vagyok, holnap lesz az elsõ keresztre feszítés, és Fiamat hét nap múlva újból keresztre feszítik...” A kétféle húsvéti dátum miatt.

NEVEZZ APUKÁNAK!

1988. április 26.

Tegnap, amikor nõvéremnek arról beszéltem, hogy mit akar tõlem Isten, a beszélgetés hevében azt találtam mondani, hogy: "O babas mou ipé na..."ami azt jelenti, hogy "abba" 1 azt mondta nekem, hogy..."Amikor észrevettem, hogy a görög nyelvben milyen közvetlenül szólítottam Istent apukának, gyorsan elhallgattam, mert láttam, hogy nõvérem rám csodálkozik. Szájamra tettem kezemet és megmagyaráztam, hogy Istent szólítottam önkéntelenül apukának. Gyakran érzem Õt közvetlen közelemben, és sokszor mondom, hogy két családom van: az egyiket a Földön kaptam, az én valóságos Szent Családom azonban ott fönn él.

Kicsim, maradj köpenyem alatt, a közelemben biztonságban vagy a Sátán támadásai ellen. Igen, megkétszerezi erõlködését, mindenféle csapdát állít. Üldöz téged, gyermekem, terveket szõ ellened. Dühöngése tetõfokán van amiatt, ami be fog következni. Ezt azért mondom el neked gyermekem, hogy kétszerezd meg imáidat.

Uram, óhajtod-e, hogy böjtöljek? Segít az, Uram?


Akarsz böjtölni?

Ha kívánod, akkor igen.


Igen kívánom. Jöjj, segítek neked a böjtölésben. Vassula, kicsim, amikor "babas"-nak 2 szólítottál, ezt a szót úgy fogadtam, mint egy drágakövet. Tudod-e, mennyire vonzódom az egyszerûséghez? Igen, mezítlábasnak neveztelek, mert szívedben az vagy. Figyelj rám: világosságomban teremtettelek, mennyei csarnokomban fogadtalak; szívesen láttalak, hogy megosszam veled békémet, keresztemet és szeretetemet. Hamarosan olyan földre vezetlek, ahol kiterjeszted országomat. Figyelmeztetni foglak, amikor eljön az ideje. Virágom, mondd meg X-nek: Azzal szerezz nekem örömet, hogy sohasem hallgatsz, amikor az igazság mellett kell tanúskodnod. Higgy, élj a hitben, és add át magad teljesen nekem! Azért neveltelek, hogy megértsd az igazságot és tégy tanúságot róla! Maradj kicsiny! Szerezz nekem örömet azzal, hogy sohasem kételkedsz. Azért kaptad kinyilatkoztatásomat, hogy tanúja légy üzeneteimnek. Olvastad benne kívánságaimat. Megvilágosítottalak, hogy megértsd. Megmutattam neked Szent Arcomat, X. Felfoghatatlanul szeretlek, és az a szándékom, hogy mindenkit visszahozzak magamhoz. Lélek! Azt kívánom, hogy terjeszd ki országomat! Tisztelj és szerezz örömet nekem!


1 apukám
2 apuka - görögül

NAGYON HAMAR EL FOGOK JÖNNI, MINT TOLVAJ AZ ÉJSZAKÁBAN, ÉS AKKOR SOKAKAT ÁLOMBAN TALÁLOK MAJD!

2012. április 27. de.8:45

Gyermekeim, béke veletek!

A nagy megpróbáltatás ideje közel van, ó, emberiség, és ti még mindig elutasítjátok irgalmamat, még mindig hátat fordítotok hívásomnak, és inkább a széles és a kényelmes utat részesítitek előnyben, mely az örök halálba vezet, és hagyjátok, hogy ez legyen járandóságotok! Nagyon hamar el fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában, és akkor sokakat álomban találok majd. Akkor már nem lesztek képesek újra felébredni erre a világra, nem lesz már időtök a bűnbánatra sem, mert mindent az utolsó percre hagytatok, beleértve az üdvösségeteket is.

Pünkösdötök után, a Szentírás minden szava be fog teljesedni ezekről az időkről. Készüljetek fel Szentlelkem eljövetelére. Jól készüljetek elő erre a közelgő Pünkösdre, mert az Én Lelkem erőt és mértékletességet ad és mindazokat a kegyelmeket, amelyekre szükségetek lesz, hogy szembe tudjatok nézni az előttetek álló megpróbáltatások napjaival. Állj készen nyájam, mert Pünkösd elmúltával minden megtörténik Atyám tervei szerint.

Mondom nektek, hogy nagy jelet kaptok az égen, hogy felkészüljetek közelgő „figyelmeztetésemre”; minden esemény felgyorsul ezen utolsó időkben az emberi gonoszság következtében. Így tehát, gyermekek, imádkozzatok és legyetek éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát, mikor Uratok jönni fog. Amikor a legkevésbé várjátok, kopogtatni fogok lelketek ajtaján, hogy megmutassam nektek azt az állapotot, amelyben vagytok, amellyel Istent és testvéreiteket tisztelitek.

Kérlek, hogy végezzetek jó életgyónást és minél gyakrabban vegyétek magatokhoz testemet és véremet, hogyha majd lélekben megjelentek előttem, megigazultak lehessetek, és ne kelljen elviselnetek se a purgatórium, se a kárhozottak szenvedéseit. Mert, mint azt jól tudjátok, lelketek a tisztulás helyére vitetik, hibáinak, foltjainak megfelelően.

Látogassatok engem a Tabernákulumban; bőséges áldásomat árasztom mindazokra, akik közel jönnek hozzám, hogy beszéljenek velem. Meggyógyítom a megtört, fájó szíveket, és teljes búcsút adok, mely eltörli hibáitokat, és megtisztítja lelketeket. Emlékezzetek, mint már meghagytam, ezen időkben minden beteljesedik, amint írva van, és majd újra látjuk egymást az új és mennyei Jeruzsálemben, ahol veletek leszek az idők teljességében.

Mostantól hát jöjjetek kegyelmeim forrásához, amelyből ezekben a napokban még bőségesebben árad irgalmam. Gyertek, hogy közelebb vonzhassalak magamhoz benneteket, hogy boldogok legyetek az örök életben. Tartsátok meg Első Péntekjeimet és Szent órámat, és ajánljátok fel azokat családfátok gyógyulásáért, elhunyt rokonaitokért, őseitekért, és nagy változást fogtok majd látni örökségetekben és saját életetekben. Imáitokkal, böjtötökkel, áldozataitokkal és a szentmisékkel segítetek Nekem megmenteni azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van irgalmamra. Nemcsak azokat, akik már az örökkévalóságba költöztek, hanem azokat is, akik ebben a világban bolyonganak Isten és törvény nélkül. Emlékezzetek rá, hogy tiszteletben tartom szabad akaratotokat, és meghallgatom imáitokat, kéréseiteket. Rátok várok a Tabernákulum csöndjében; Én vagyok az elrejtett kincs, amit kerestek; Én vagyok az üdvösségetek. A békémet adom nektek, az Én békémet hagyom rátok. Tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg, mert Isten Királysága közel van.

Az Oltáriszentségi Jézusotok vagyok, a barát, aki soha nem hagy el.
Ismertessétek meg üzeneteimet az egész emberiséggel.

MEGROMLOTT TEREMTÉS

1988. április 27-28-29.

Az utóbbi napokban a Sátán folytonosan támad. Azt susogja fülembe, hogy ebbõl a kinyilatkoztatásból semmi jó nem származik. Elfeledteti velem mindazt a jót, amit a kinyilatkoztatás eddig már adott, és amit még most is ad. Befolyására elvesztettem valóságérzékemet. Elvette bizalmamat, és messzire hajította. Isten iránti nagy szeretetemet úgy tüntette fel, mintha hibás lenne. Képeket mutatott a világból, hogy ez a valóság, és hogy mennyire hamis és valószínûtlen az, ami lelki. Félelmet keltett bennem, összekeverte gondolataimat és megzavart. Az Úr figyelmeztetett. Minél jobban terjed kinyilatkoztatása, a Sátán annál inkább igyekszik megakadályozni. Tudom, hogy a Sátán az, mivel vigasztalanságban, kétségekben hagyja lelkemet.

Dicsértessék az Úr!

Dicsõség Istennek! 1

Virágom, higgy bennem! Imádkozz, Vassula! Imádkozz,Vassulám azért, hogy a világ lásson szemével és halljon fülével. Az igazságosság fog uralkodni. Megromlott teremtés! Még Szodoma bûne is kisebb mint a tied. Nagy volt az õ bûnük, de a tied az egekig hatol. Garabandalt nem fogják eltemetni, Garabandal kegyelmei újraélednek!

Jézus, ó Jézus, olyan boldog vagyok, hogy megint kapcsolatban vagyok Veled!

Jöjj, én, Jézus, sohasem hagytalak el téged. Fogadd el ezeket a megpróbáltatásokat! Mindez tõlem származik. Dávid és X, legyetek erõsek, amikor megpróbáltatások jönnek. Nem hagylak el benneteket. Nem azért vezettelek titeket idáig, hogy elhagyjalak. Vassula, a Sátán üldöz téged, ne aludj hát! Az alvás kísértéshez vezet. Könnyû zsákmánya leszel a Sátánnak, ha ennek nem vagy tudatában. Légy tehát éber, és õrködj! Ha ezt tudod, megérzed jelenlétemet. Ne feledkezz meg jelenlétemrõl!

Ezekben a napokban Jézus többször felrázott, hogy ébredjek fel, amikor megtámad a Sátán.


1 Szent Mihály mondta, hogy “Dicsértessék az Úr” miután elmondtam imáját, a Szûzanya pedig, hogy “Dicsõség Istennek”, miután az õ imáját is elmondtam.

Aki himnuszokat énekel neked, egy és ugyanaz, mint aki a mindenséget teremtette!

2006. április 24.


Ó Uram, mily dicsőséges a Te Neved

az egész világmindenségben!

Kicsoda hozzád képest az ember, aki semmi egyéb,

mint por és hamu, de Te mégis gondját viseled?

 

Kik vagyunk mi, és ki vagyok én, aki miatt

leereszkedtél Dicsőségedből és Ragyogásodból

hogy meglátogass engem?

 

Kicsit alacsonyabb rendűnek teremtettél minket Angyalaidnál,

becsülettel és dicsőséggel ruháztál fel minket.

Megtöltötted lelkemet isteni tanításoddal,

és szívemből jó hír tör elő.

Terelgettél engem…

Nyelvemet gyors írnok hallható tollává tetted.

Dicsőítem az Egyet, aki megteremtett engem és mindeneket….

Ne félj! Lakóhelyet készítettünk magunknak benned! Csakugyan írótollammá formáltalak, hogy közléseimet írásba foglald. Közléseimet, melyekre emlékezni fog az összes eljövendő nemzedék. Kegyelmet öntöttem ajkadra, hogy tisztelettel tudd hirdetni nevemet. Felkentelek a boldogság olajával, ne engedd, hogy megtévedjen a szíved, inkább engedd, hogy az enyém legyen!  Ne feledd, hogy a végén én győzök. -

Nem könnyű az út, amit neked választottam, de ne félj! Ne tántorogj meg, mert én vagyok az Úr, és királyi kormánypálcám igazságos pálca. Igazságosan emelem fel vagy engedem le. Mindazokat, akiket kiválasztottam és olajjal felkenve megáldottam, próbára teszem, mint az ezüstöt.  Tűzpróbának vetem alá őket, hogy méltóvá tegyem ajkaikat Szavam hirdetésére. Érezd, hogy szeretlek…. és örvendezz, mert én magam prédikáltam neked udvaraimban. Örvendezz, mert az, aki himnuszokat énekel neked, egy és ugyanaz, mint aki a mindenséget teremtette! Aki téged teremtett, és aki mindenek fölött áll, és aki mindent fenntart.

Én vagyok nyájam pásztora,

misztikus testemnek, az egyháznak Feje.

Nem ontottam hiába Véremet, mert azáltal, hogy kiontottam a Kereszten, összebékítettem magamat mindennel. Békét adtam a földön élőknek, és azoknak is, akik a mennyben vannak.

Vassula, én nem meséket mondok neked, hanem az Igazságról beszélek. Ami igaz, arról prédikálni kell. Hirdesd Szavamat mindenhol egyházam érdekében! Hadd váljanak beszédeim és szentséges Szívem felbecsülhetetlen gazdagsága az egyház javára! Szavam megvilágosítja a szíveket, és Lelkem megerősíti azokat. Szívük felém fog fordulni. Soha ne veszítsd el a reményt, és sohase kételkedj hatalmas jelenlétemben!

Ó, mily kellemes helyre ültettem el Szavamat! Milyen jó, hogy erről a földről gyűjthetem be gyümölcsömet! További oltárokat emelek ezen a földön, és megsokszorozom templomaimat. Vassulám, mondd nekem ezeket a szavakat:

’Hatalmas az Úr,

nagylelkűen ad a szegénynek.

Igazságossága örökkön-örökké megmarad.

Megtartja az Úr a kicsinyeket.

Megalázott és megmentett engem.

Mit adhatnék én az Úrnak

mindazért, amit Ő nekem adott?'

 

 Ugyanakkora szeretetet adhatsz nekem, mint amekkorát én neked adok. Szeretetet a szeretetért. Tartsd meg és kövesd parancsaimat. Emlékezz, azért választottalak, hogy a házamért vállalt felajánlásaiddal tetszésemre légy. Én a te életed vagyok és megerősítem jelenlétemet benned, hogy tervem részesévé válj. – Kedvesem, a barátod vagyok, sohase kételkedj! Béke…. IC


http://ichtys.hu/index.php/81-2006-aprilis-24

EZEKRE A CSODÁKRA VISSZA FOG EMLÉKEZNI LELKETEK

1997. április 4.

Szívem virága, figyelj Szavamra! Hiszed-e, ami a Szentírásban van?

Természetesen hiszem, Uram!

Hiszed-e, hogy Isten szólhat az emberhez?

Velem beszélgetve neveltél engem, hogyne hinném, hogy Te szóltál hozzám?

Házamban ma sokan emelik kardjukat ellenem. Felfuvalkodott szívvel így beszélnek: “Istenek vagyunk.” Azt állítják, hogy sokkal nagyobbak annál, amit az emberek “istennek” neveznek, sokkal nagyobbak annál, amit imádnak. Szentélyemben akarnak trónra lépni és ezért azt állítják, hogy istenek. Szavaimat elvetik, de a nagy tûz készen áll arra, hogy eleméssze õket… Azt állítják, hogy megértették az én misztériumomat.
Van egy Közvetítõ1, aki arra figyelmezteti az embert, hogy mi a kötelessége. Könyörületében imádkozik az emberek helyett, hogy meggyógyuljanak és megmeneküljenek a kelepcétõl.
Mindezt újból és újból megteszem az emberekért, megmentem lelküket az örök tûztõl és felragyogtatom felettük az élet világosságát…
Azok, akik nap mint nap a magasba emelnek engem, sötét tervük megpecsételésére meg akarják dönteni Péter székét, el akarják hallgattatni Egyházam helytartóját és mindazokat, akik elõtt felfedtem terveiket, és akik leleplezik hitehagyásukat. Azt tervezik a sötétben, hogy elhallgattatnak engem. Így beszélnek: “Ki lát minket?” “Ki ismer fel minket?” Pedig az alázatos örül, amikor meghallja és felismeri hangomat. A legszegényebb ujjong jelenlétemben. Nekem bemutatott áldozatuk csupán megtévesztés.2 Udvaromnak valóságos szégyene lettek. Ezek a házamban lévõ gonosztevõk azon mesterkednek, hogy elhallgattassák hangomat. Megpróbálnak rászedni benneteket egy rendelettel, hogy ítéljétek el a Bölcsesség fenséges mûveit, mert ez a mû3 fenséges zászlóként emelkedik a magasba és feltárja gonoszságukat. Ez lett elsõ számú céltáblájuk.4 Olyan lett legszebb örökségem, mint a szerelmesét megcsaló asszony…
És neked, akinek kinyitottam fülét, hogy hallj engem és tanítványom légy, azt mondom: Ne félj! Vágyakozz utánam, mint eddig még sohasem, hogy ez a vágy legyen édes mámorítód, mert édesebb a bornál. Kövess engem, hogy végül megismerd Istent és az Õ bölcsességét. Szívedbõl óhajts engem, ahogy az árva óhajtja szüleit. Teljes szívedbõl óhajts engem! Semmi másban ne leld örömödet sem égen, sem földön, mint a mi háromságos jelenlétünkben! Az legyen boldogságod, hogy közel vagy hozzánk, mert eljegyeztünk téged Szentségünknek a mi dicsõségünkre, de a te megszentelõdésedre is. .

Istenem, Istenem, itt a cselekvés ideje, mert megtörték törvényedet és a gonoszság jut hatalomra házadban. Látom, amint terjed az undokság, eláraszt bennünket, mint a medrébõl kilépõ folyó. Háromságos Istenünk, jólétünk biztosítója, jöjj segítségünkre!

Teljesítem ígéretemet, véget fog érni nyomorúságotok és aggodalmatok. Mondd meg ezért fiaimnak és leányaimnak, hogy hamarosan mennydörgésként fog hallatszani hangom a magasságokból és megrendül a hegyek alapja.
Az Egyházamban lévõ kufárok most körülveszik azt, akit Péter székébe helyeztem, és semmi mással nem törõdnek, csak azzal, hogy megdöntsék õt. Olyanok, mint az oroszlán, mely szét akarja tépni áldozatát. Olyanok, mint a fiatal oroszlán, mely barlangjában lapul.
Figyelem azokat, akik el akarják hallgattatni hangomat.5 Intézkedéseik undort keltenek bennem.
Figyelem hûséges szolgámat6, amint ajka szüntelenül áldást mond üldözõire. Figyelem, mit mond, mialatt hátára ütéseket mérnek:7

 

“Nagy szeretetedben hallgasd meg kérésemet, Megváltóm! Kegyetlen üldözõim körülvesznek engem, és milyen messze vannak törvényedtõl! Itt vagyok elõtted, hajnal elõtt felkeltem, hogy segítségedet kérjem: Üdvözlégy, Királynõnk, jöjj segítségünkre, szánj meg minket… jöjj segítségünkre! Istennek Anyja, a Szentlélek Mátkája, bárcsak elérne Hozzád kiáltásom, és megindítaná anyai Szívedet! Ó tiszta Szûz, akit az Atya, a Fiú és a Szentlélek emelt mennyei trónjára, vedd pártfogásba ügyemet és hozz nekünk egyetemes békét!… könyörülj rajtunk… könyörülj gyermekeiden… Reménykedve nyitom ki számat, mert Te palástod alá veszed a szenvedõt, a nyomorúságost, a szegényt és az elveszettet. Védelmünkre a világosság és a remény sugarait árasztod ránk, és akkor alábbhagy aggodalmam. Nálad biztonságban vagyok, mint anyja mellett a kisded. Nálad oltalomra találok, mint anyja mellett a kisded és beléd helyezem reményemet, Szentháromságnak égi trónja! Minden kegyelem közvetítõje, védj meg minket a bûn viharos áradatától! Sokasítsd meg kegyelmeidet! Fordítsd a szülõk szívét gyermekeik felé, és a gyermekek szívét szüleik felé!

Ó, isteni szeretet Anyja, királynõi Szívedet kérem, mely tele van kegyességgel és jósággal, emlékezz meg rólam az Atyánál! Nem magamban bízom, hanem Benned, Te vagy Pártfogóm, aki szeretõ gyengédségedben megmentetted életemet azon a napon8, hogy tovább legeltessem a rám bízott juhokat. Szûz Mária erényekben gazdag Szíve, könyörülj gyermekeiden, nyisd ki Szíved kapuját a számûzöttek elõtt és áraszd ki fényedet ránk! Tanítványok Édesanyja, diadalmas Anya, a felbecsülhetetlen értékû megváltás Anyja, próféták és karizmák Anyja, az igazi Szõlõtõ Anyja, bárcsak megérintené anyai Szívedet könyörgésem! Szeretetedben hallgass kiáltásomra!

Istenem, lelkek Õrzõje, Beléd helyezem reményemet… Ó, Istenem, mily nagyon szeretem törvényedet! Ámen.”

Törd meg hallgatásodat, Uram, fordítsd feléje füledet és hallgasd meg imáit! Áraszd ki élõ vizedet a magasságokból, moss meg és tisztíts meg minket!

Eljön a hajnal e végtelenül hosszú éjszaka után, Vassula, barátom, és felragyog háromságos Szentségünk dicsõsége!

Szûz Mária: És én, a te Szent Édesanyád is szólok hozzád. Vassula, igen, a mi Szívünk hajnalként kel fel, hogy bevilágítsa a sötétségben lévõ Földet. Diadalmas Szívünk fényesebben fog felragyogni az emberiség felett, mint a csillagok együttes fénye. Ragyogóbb lesz ezernyi Napnál, és az emberek, akik éveken keresztül sötétségben jártak, nagy fényességet fognak látni az égen.
Fény fog felragyogni azok felett, akik a sötétség országában éltek.
Sokan várnak közületek, kis gyermekeim, külsõ jelekre és külsõ csodákra.
Sokan fordítják tekintetüket felfelé az eget kutatva, pedig Fiam, Jézus figyelmeztetett titeket, hogy ne keressetek külsõ jeleket, hanem arra {a csodára} figyeljetek inkább, amit Isten kegyelme mûvel bennetek..
Közületek sokan olvassák és újra elolvassák ezt a prófétai kinyilatkoztatást, de szemetek látván nem lát, mert csak az érdekel benneteket, hogy rendkívüli jeleket vagy csodákra való utalást találjatok benne ahelyett, hogy segítségül hívnátok a Szentlelket. Õ felruházhat benneteket a megkülönböztetés és megértés lelkével, hogy inkább Krisztus misztériuma és megváltásának misztériuma felé forduljatok. A Szentlélek képessé tehet benneteket arra, hogy lelkiekben gazdagodva elérjétek az igazak földjét…
Ha továbbra is a csodavárás lesz szívetek és elmétek vágya, szegény gyermekeim, akkor azon a napon, amikor majd Teremtõtökkel találkoztok, üres kézzel fogtok trónja elõtt állni, mert lelketek nem lesz más, mint pusztaság, kiszáradt föld és sivatag.
Ha azonban tiszta szívvel fogadjátok azokat a misztériumokat, amelyeket ezekben az üzenetekben felfedünk elõttetek, meg fogjátok érteni, hogy Isten tettei tele vannak dicsõséggel és fenséggel;

mert valahányszor látjátok, hogy Isten miként ékesít fel fenségével egy lelket és miként változtatja meg, hogy az beléphessen országába és a mennybe, vissza fogtok emlékezni arra a csodára9 , mert felismeritek benne az Õ dicsõségét;

mert valahányszor látjátok, hogy Isten miként lakatja jól égi eledellel az éhezõket és azokat, akik félik Õt, hogy azok is örökölhessenek és országának örököseivé válhassanak, mert hûségbe és õszinteségbe öltöztek, meg fogtok emlékezni arról a csodálatos eseményrõl is10, mert fel fogjátok ismerni benne az Õ áldását. Úgy fogjátok nyakatok körül viselni azt az áldást, ahogy a gyöngysort viseli az ember;
mert valahányszor a Bölcsesség mûve, amely olyan, mint a végtelen tenger és úgy világít, mint ezernyi Nap, fényesen megvilágítja lelketeket, megsokasodik ajkatokon a gyümölcs és olyan lesz szavatok, mint az emésztõ tûz, ami megtisztítja ezt a Földet.
Azon a napon és éjszakán szüntelenül himnuszokat fogtok énekelni az Ámennek túláradó jóságáért, türelméért és megértéséért, amit irántatok tanúsított pusztaságotok évei alatt.
Azokra a csodákra
11, csodálatos eseményekre és jelekre életetek minden napján vissza fog emlékezni lelketek.
Ezért mondom gyermekeim, hogy csak megtérésetekben fogjátok valóban felismerni a bennetek lakó és felragyogó Isten igazi dicsõségét.
Vegyétek le szemetekrõl a fátyolt, akkor meglátjátok, hogy Teremtõtök bennetek is él és szeretetében átölel benneteket. Teremtõtök a ti Jegyesetek is
12, mert Õ minden teremtmény Feje.13
Gyermekeim, imádkozzatok azokért, akiknek szíve távol van Istentõl! Sokan mondják közülük:

“Együnk, igyunk,
mert holnap úgyis meghalunk!”(Iz 22,13)

Jöjjetek ünnepeljünk, amíg élünk! Életünk eltûnik, mint a felhõfoszlány, igen, napjaink meg vannak számlálva, és elillannak, mint az árnyék. Vigadozzunk hát!
És továbbra is szégyent hoznak magukra és Isten képmására, egyre mélyebbre süllyednek a bûnben, és nem tudják, hogy már inkább holtak, mint élõk…
Ó mily sokat vezetett félre közülük saját vakmerõségük, és a romlott nézetek mennyire megfertõzték gondolataikat…
Fiamnak, Jézus Krisztusnak, az emberiség Megváltójának hatalma van arra, hogy mindenkit megmentsen, mert az Atya, a ti Teremtõtök hatalmat adott Neki az egész emberiség fölött.
Ma olyan jeleket és csodákat tesz, amilyeneket még nem tett a történelem folyamán.
Isten lehajol hozzátok a mennybõl, gyermekeim.
Királyotok, Jézus Krisztus levette koronáját és leszállt dicsõséges trónjáról, hogy eljöjjön hozzátok. Az a Király, aki királyi trónján ült félelmetes ragyogásba öltözve, dicsõségében jobban tündökölve, mint az arany vagy a drágakövek, kegyességgel felemelte Arcát és fenséggel az Õt körülvevõ angyalseregre tekintett. Szentjeire és az egész mennyei udvarra tekintett, majd így szólt Szívében lángoló szeretettel:

 

Elhatároztam, hogy megnyitom mennyei tartalékomat14, és kiárasztom e vakmerõ nemzedékre rejtett mannámat15, azt a kincset, amit félretett a mostani idõkre, amikor a világ hideggé válik és szívének hidegsége miatt elfordul Isten szeretetétõl.16
Tudja meg mindenki, hogy e tartalékból fognak táplálékot kapni az istentelenek.
Mert én magam megyek el hozzájuk vigasztaló szavakkal és megnyugtatom a nyomorúságost. Megmutatom nagy szeretetemet a nyomorúságosságnak és meggyógyítom sebeiket.17
Én magam fogok velük beszélni és megmondom, hogy Testvérük és isteni Barátjuk vagyok, aki vissza tudja adni istenségüket.18
Rabszolgaságuk keserûségében sorra megkérdezik: “Hogyan gondolhatom, hogy a Magasságbeli gyermekének számítok én, aki a férgek férge vagyok, aki féreg vagyok a férgek között? Miképpen tekinthet rám kétszer a dicsõséges Isten, és miképpen jelölhet ki nekem helyet szentjei között? Miképpen kelhet fel felettünk és ragyoghat ránk is e dicsõséges Nap?”
Nem fogsz meghalni, te kis féreg, Királyod nem engedi, hogy meghalj. Saját kezemmel mentelek meg, kis féreg, és segítségedre jövök, hogy te is megjelenhess egy napon udvaromban..
Utálatosságodat ünnepre fordítom, mert Királyod most közel van hozzád19, és ünnepedet Paradicsommá, dicsõséges mennyországgá teszem, hogy dicsérhess és megdicsõíthess engem Fenségemben.
Ebben a mennyországban engem fogsz segítségül hívni és attól fogva az én utaimat fogod keresni, hogy életed legyen. Mindenható leheletem fogja rád árasztani illatomat.
Senki sem ismeri a menny csodáit és azt sem, hogyan teszem ismertté akaratomat a Földön ugyanúgy, mint a mennyben. Kinyitom ajkamat, hogy felemeljelek téged, kis féreg. Akár jelentõs vagy jelentéktelen, gazdag vagy szegény vagy, szájamból kiöntöm rád különleges kenetemet, és felkenlek téged.20
Igen, eljövök és megszabadítom õket. Felbátorításukra megmutatom nekik csodálatos mûveimet, emlékeztetem õket örökségükre és felkínálom nekik országomat…
Végtelen könyörületemben lehajolok az égbõl és arany jogarommal felemelem azokat, aki éppen hogy megszülettek, hogy kövessék nyomaimat. Sokan fogják csodálkozva nézni választásomat nem értvén, hogy azok is nyerhettek kegyelmet és irgalmat, akik egyszer megszûntek létezni. Le fogok jönni hozzájuk, elmegyek a távoli országokba és velük leszek. A bornál is jobban fogják dicsérni Nevemet:

“Milyen jó Téged szeretni, mindenség Ura!”


Szûz Mária: Jézus akkor kegyesen felemelte jobb kezét, és megáldotta a Földet.
Te pedig, leányom, tedd meg, amit Isten parancsolt neked! Lásd, mennyivel tisztább a szemed most, hogy ettél a mézbõl!
21 Végy szájadba olajat és menj áldásommal!22 Veled vagyok.


1 Azt hiszem, Jézus itt a Szentlélekrõl beszél.
2 Isten a hitehagyottakról beszél.
3 Az “Igaz élet Istenben” üzenet.
4 Majd Jézus úgy folytatta, mintha csak magának mondta volna.
5 Azokat, akik el akarják érni, hogy a lokúciókat ne tekintsék lokúciónak, hanem egyszerûen elmélkedésnek.
6 A pápát.
7 Az Úr engedte hallanom a pápa imáját.
8 Amikor merényletet követtek el a pápa ellen.
9 A ti lelketekben történt.
10 A ti lelketekben történt.
11 A ti lelketekben végbement.
12 vö. Iz 54,5
13 vö. 1Kor 11,3
14 Ezzel egy idõben a “készlet” szót is hallottam.
15 Isten írásban is megerõsítette azt, amit értésemre adott.
16 A bûn okozta sebeket lelkünkön.
17 Isteni életüket.
18 Ez eszembe juttatta Dániel õrangyalom elsõ szavait Istennel kapcsolatban. 1985-ben mondta: “Isten közel van hozzád és szeret téged.” Ez azt jelentette, hogy akkor kezdõdött megtérésem, és az Õ kegyelme által történt meg.
19 “Keneteidnek illata kellemes, mint a kiöntött olaj, olyan a neved, azért szeretnek a lányok.” (Én 1,3) Jézus arra utal, hogy ha ráönti kenetét a bûnösökre, akkor meggyógyulnak. Más szavakkal: a kenet az Õ Nevét jelenti, és ha Neve ismertté válik a bûnösök elõtt, akkor Isten iránti szeretetre indítja õket.
20 A Szûzanya úgy érti, hogy a mennyei Mannából, ami itt Isten Szavát jelenti.
21 Az olaj itt Isten Nevét jelenti. “Mint kiöntött olaj, olyan a Neved” (Én 1,3).
22 Mialatt a “rejtett manna” szavakat kimondta, megértettem, hogy “a Szentséges Szív rejtett kincseire” gondol, amelyekre Nagy Szent Gertrúdnak szabad volt egy pillantást vetnie, és megtudhatta, hogy kincsei olyan idõkre vannak félretéve, amikor az emberek szíve elpártol Isten szeretetétõl. Jézus azokban az idõkben fogja kincseit kiosztani. Azok az idõk most vannak itt.

CSAK TEREMTÕD ELISMERÉSÉT KERESD!

1993. április 9.

Vassulám, béke legyen veled! Fel akarom virágoztatni ezt a sivatagot, és forrásokká teszem a kiszáradt földeket. Olyan forrásokká, amelyek házamból erednek. Vissza fogom hozni magamhoz ezt a hitetlen nemzedéket, de mielõtt még mindez megtörténik, sokan lesznek elsõkké, akik most utolsók, és utolsókká, akik most elsõk.

Tanuld meg, hogy Teremtõd véghezviszi mûveit, és ezek a mûvek fogják tanúsítani, hogy Õ küldte a világba teremtményét, hogy dicsõítse meg õt. E mûveken keresztül világosság fog felragyogni a ti sötétségetekben, és valójában már kezd is felragyogni. Légy gyönyörûségemre, és kapaszkodj ruhám szegélyébe! Újból emlékeztetlek arra, hogy ne várd és ne keresd a világ elismerését, csak Teremtõd elismerését!
  Tanítványom, te csak dolgozz keményen, hogy tiszteletet nyújts annak, aki küldött téged. Az õszinteség tetszik az Atyának és ó ... mindaz, ami az Atyáé, az az enyém is, mindaz, ami az enyém, az a tiétek. Jöjj, légy türelmes! Én, Jézus, szeretlek és megáldalak: Keltsd újból életre Egyházamat! Mi ketten?

Igen, Uram.

Mondjátok meg apostolaimnak, hogy megbocsátok nekik, és azt akarom...

2000. április 6. Látomásban láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztus vértől ázott Arcát, így szólt hozzám: „Fiam, menj és mond el a bűneikbe visszaeső apostolaimnak, hogy megbocsátok nekik, akarom, hogy visszatérjenek. Szívemnek sok sebet és fájdalmat okoztak, de megbocsátok nekik. Számos alkalommal keresztre feszítettek, de azt is megbocsátom nekik. Akarom, hogy visszatérjenek hozzám, én még mindig szeretem őket. Mond meg nekik, hogy térjenek vissza munkájukhoz, melyet eltékozoltak az évek alatt. Irgalmas vagyok, és megbocsátok. Vétkeikre többé már nem emlékezem. Ha visszatérnek hozzám, én is visszaadom nekik, dicsőségemből rájuk eső részét, s megáldom őket. Örvendj hát fiam, hogy láthatod, ahogyan elveszett juhaim visszatérnek a nyájamhoz. Bizony mondom neked nagy öröm lesz ekkor a mennyben angyalaim és szentjeim között. Sok seb begyógyul majd a Szeretet két Szent Szívében, az Anya és a Fiú Szívében. De mily borzasztó lesz azon juhaim számára, akik ellenszegülnek szeretetem hívásának, hogy visszatérjenek hozzám. Amikor az óra elérkezik, bánni fogják ellenszegülésüket, s nem lesz nyugalmuk a földön, még a bűn és gonoszság világa sem fogadja be őket. Menj, és keresd meg elveszett juhaimat! Hozd vissza őket hozzám! Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus. Maradj meg az én békémben! Megáldalak téged!”

Alázatban való elfogadás

Kedveseim, tanuljátok az alázatban való elfogadást, hogy megismerjétek, hogyan akar a Szentháromság rávezetni benneteket a helyes útra. Amikor valami nem úgy sül el, ahogy elterveztétek, és ahogy szeretnétek, akkor se csüggedjen el a szívetek, hiszen mindent a javatokra használ fel, ha felajánljátok nehézségeiteket. Azzal, hogy átadjátok neki, már meg is történt számotokra a kiengesztelődésre való nyitás, és az az elfogadás, amely szükséges a megpróbáltatásban. Ha mindezt zokszó és szemrehányás nélkül elviselitek, akkor óriási értékeket halmoztok fel a mennyei örök életre. Érdemes ezt az utat felemelt fővel járni, mert, ahogy sikerül egyre több mindent elfogadni, úgy válik lelketek egyre boldogabbá, mert tapasztalni fogjátok, mekkora öröm rejlik ezekben a helyzetekben.

2013. 04. 21.
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/alazatban-valo-elfogadas