Hamis Béke grafikusan - február

a holland pro-halál Lilianne Ploumen politikussal, valamint az olasz abortusz támogató Emma Boninóval

Ki fog megszabadítani a múlt terhétől?

Megmondtam Zen bíborosnak, hogy nem hozunk létre még egy Mindszenty-ügyet

A Vöröskereszt előtt (január 27): felcserélte az apostoli áldást egy megbotránkoztató imával

A liberális ideológia nem vonzó

Rodríguez Maradiaga bíborost azzal vádolják, hogy nagy összegeket kapott a hondurasi katolikus egyetemtől

Marx bíboros azt ajánlotta, hogy "esetenként" áldják meg a meleg pszeudo-házasságokat

Amoris Laetitia buzdítása egy "paradigma változás" az egyház számára - mondta Parolin bíboros

többször is elutasította Robert Sarah bíborost

A Parolin bíboros és helyettese, Becciu közötti konfliktus kibontakozik

12 millió dollárt vett ki a "Pápai Alapítványból" magyarázat nélkül

Az utolsó ítéletet egyéni ügyenként döntik el

Rómában is havazik február végén

 

Hamis Béke grafikusan - január

"Még több kérdés az irgalomról, szerénységről, klímaváltozásról, szegénységről, tömeges bevándorlásról vagy párbeszédről?"

Tobin bíboros: "Nincs épkézláb teológiai ok, ami miatt Ferenc pápa nem nevezhetne ki női bíborosokat."

Nagyszerű, Szent Atya, favágónak kellett volna lennie!

Büntess meg egyet, hogy tanuljon a többi

Megkérdeztem minden szükséges kérdést. Ez egy teljesen szokványos esküvő.

Majd azt mondjuk a katolikus őrülteknek, hogy a "jegyzőkönyv miatt" tüntettelek ki, Lilianne.

Conchita Wurst a bécsi bíborossal imádkozott az AIDS világnapján

2019-ben lesz VI. Pál liturgikus "reformjának" 50. évfordulója

és a tízparancsolat

A pápa a valóság fölött uralkodik?

arra kéri a püspököket, hogy beszéljenek szabadon

Útmutatás a Mennyből

XIV. Ferenc: A vatikáni abszolutizmus kora

elítéli a "merev" katolikusokat

 

A Nagy Figyelmeztetés olyan lesz, mint a tisztítótűz

2019. 01. 10, Csütörtök (Mária Magdolna által)

Láttam, hogy az égből olyan égi tűz hatolt le a földre, melynek hatására a földön élő minden ember a szenvedő Jézus színe elé került, aki a kereszten függött. Láttam, hogy az Üdvözítő sebei megnyíltak (testének minden területén) és abban a pillanatban az emberek szembesültek a saját bűneikkel. Sokan belehaltak, mások pedig összeroskadtak. Az egész világ az életben maradt emberek sírásától zengett. Olyan volt, mintha minden gyászba borult volna. Ez a gyász elsősorban az emberek saját lelkiállapotát fogja érinteni. Láttam olyan keresztényeket, akik a szembesülés előtt azt gondolták magukról, hogy jó úton járnak. Őket Isten megszégyenítette a bűneik leleplezésével. Láttam, hogy az Egyház tűzben lángol. Ez a tűz a Szentlélek tüze volt, ami a tisztításra irányult. Nagyon nehéz szavakkal leírni, amit láttam. Olyan volt, mintha az élő emberek átélték volna néhány percig a tisztítótüzet a földön úgy, ahogyan a tisztítótűzben szenvedő lelkek odaát. Láttam, hogy a Mennyei Atya leeresztett igazságos kardját visszaveszi a földről, és akkor megszűnt a lelkek szembesülése önmagukkal. Ezen a napon Isten irgalma és igazságossága egyszerre lesz tapasztalható.

Jézus: „Amit láttál, azt jól tartsd az emlékezetedben, mert a Nagy Figyelmeztetés alatt ez fog történni az emberiséggel. Az emberek látni fogják, hogy bűneikkel milyen sebeket okoztak Nekem. Ám minden sebem közül a legnagyobb fájdalmam a Szívsebemben rejlik. Egyházam minden tagja meg fogja tapasztalni Szívem fájdalmát. Sokan lesznek, akik azt fogják mondani Nekem, hogy jobb lett volna nekik, ha meg sem születtek volna. Akik Egyházamon kívül vannak, másképpen lesznek számonkérve,kivéve azokat, akik Egyházamból önként kiszakadtak. A katolikusok felelőssége nagyobb, mint a világi embereké, akik nem ismernek Engem és a valódi tanításaimat. Bizony mondom, hogy a Nagy Figyelmeztetés alatt nemcsak irgalmamat fogják megtapasztalni, hanem az igazságosságomat is. Aki irgalmamat kéri már az élete folyamán és őszinte bűnbánatot gyakorol, azzal Én irgalmas leszek. Aki nem kér az Én irgalmamból, az az Én igazságosságommal fog szembesülni. Az emberek át fogják élni a tisztítótüzet nemcsak a lelkükben, hanem a testükben is. Sokan azt fogják érezni, hogy ezen a napon eljön a vég –legalábbis a saját életük számára. Akik túlélik, tudni fogják, hogy az Én kegyelmemnek és irgalmamnak köszönhetik. Akik meghalnak, azok azért halnak meg, mert súlyos és halálos bűn terheli a lelküket és nem akarják megbánni a bűneiket. Lesznek olyan emberek, akik a Nagy Figyelmeztetés után a bűnben megátalkodnak. A Sátán ugyanis még nagyobb erővel fogja a lelkeket magához csábítani, hogy pillanatnyi vereségét visszalendítse a saját győzelmére. Az emberek ismét ki fognak esni a kegyelem állapotából és a bűn útjára lépnek.”

 

Megkérdeztem Jézustól, hogyha ez fog történni, akkor mi értelme van a Nagy Figyelmeztetésnek, hiszen sokan ismét a bűnt fogják választani?

Ő így válaszolt: „A Nagy Figyelmeztetés a tisztulás és az aratás része lesz, amely lerövidíti a Sátán idejét. Mindazok, akik túlélik és mégis a bűnt választják már nem mondhatják többé Felém, hogy nem tudják mit cselekszenek. Attól a naptól kezdve senki nem kérdőjelezheti meg Atyám létezését, aki mindenható. A Sátán azonban a jó magok mellé konkolyokat fog vetni, nehogy a jó felül kerekedjen a rossz fölött. Az emberek szabad akaratuk alapján dönthetnek majd Isten mellett vagy Isten ellen.”

Itt most egy hatalmas pusztulás következik. Ezek az utolsó órák, amikor még imádhatjuk és engesztelhetjük Őt az emberiség rengeteg bűnéért.

Mária Julianna által

2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát.

 

Drága gyermekeim! Nagyon szomorú jövő vár a világra. Nemzetek fognak megsemmisülni, tömegek pusztulnak el néhány óra alatt. Már minden készen áll erre, hogy a nemzetek egymásnak essenek, és kiirtsák egymást a Föld színéről. Beteljesül Szent Péter apostol levele: tűz által tisztul meg a világ.

 

Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek.” (2 Péter 3, 10-15).

 

Még mielőtt ezt megengedném, a Szentlélek tüze és fénye fogja bevilágítani minden ember lelkét. Némelyek ordítani, üvölteni fognak a fájdalomtól, mert meglátják lelkük nyomorúságos, bűnös állapotát. Mindenki látni fogja azt az utat, amelyet Én szántam neki, hogy azon vonuljon be az örök boldogságba. Látni fogja a maga nyomorúságos életét, hogy mennyire eltávolodott attól az iránytól, amelyet Én szabtam neki törvényeim és a szent Evangélium által. Minél távolabb van ez az út az Enyémtől, annál több szenvedés vár az illető emberre: jobb esetben a tisztítótűzben, vagy egy egész örökkévalóságon át a pokolban.

 

Drága kicsinyeim! Most kettőzzétek meg imáitokat! Kérjétek a bűnösökre a megtérés kegyelmét, hogy fölismerjék bűneiket, amelyekkel Engem, a végtelenül szerető Istenembert megbántottak, keresztfára juttattak, és kegyetlen kínzással megöltek. A szegek, a korbács, a töviskorona, a hatalmas kereszt a vállamon: ezek mind csak szemléletes eszközei voltak kivégzésemnek. Az igazi ok az emberiség bűne, amelyet ártatlanul Magamra vettem, és kiengeszteltem értük Atyámat.

 

Drága gyermekeim! Vérkönnyeket hullatok minden egyes elkárhozott lélek miatt. Az emberek oly könnyen elherdálják üdvösségüket, nem merítenek hasznot értük kiontott Véremből, amely lemosná lelkük szennyét, mocskát, és hótiszta lélekkel vonulhatnának be az örök élet csodálatos Országába. Atyám minden embernek helyet készített ott, ahol Ő van. Csupán egy feltétele van annak, hogy valaki bejusson: szeresse az Istent. Istent szeretni annyit jelent, mint az Ő törvényét megtartani. Aki megtartja törvényét, az nem tud rosszat tenni, gyűlölködni, gyilkolni, lopni, hazudni, mert ahol szeretet van, ott állandó béke és öröm lakozik. Atyám ezt szánta az emberiségnek: az örök boldogságot, amely már a Földön kezdődik, és a Mennyben kiteljesedik. De sajnos az áteredő bűn és a sátán kísértése miatt rengetegen elbuknak. Pedig minden kegyelmet, eszközt megadok, hogy állva maradjanak. Ezek: az állandó ima, a személyes, szoros szeretetkapcsolat Velem és a szentségekhez való járulás, amely megadja az embernek, hogy tisztán éljen – már itt a Földön úgy, mint az angyalok a Mennyben.

 

Gyermekeim! Az éj sötétje már leereszkedik a Földre. Megfosztanak titeket Tőlem: nem leszek többé a szentségekben. Templomaimat bezárják, mert a sátán nagyon jól tudja, hogy ha Engem elvesz tőletek, akkor erőtlenek, betegek, sánták, bénák és vakok lesztek – mert Én vagyok a fény, az erő, a jóság, a szeretet és a védőpajzs ellene. Ha Velem töltekeztek, legyőzitek, mert Én erősebb vagyok nála – Mindenható vagyok. Ezért, drága kicsinyeim, imádkozzatok, hogy megrövidüljenek ezek a napok, hogy megmeneküljenek mindazok, akik ki akarnak tartani Mellettem mindhalálig.

 

Most van itt az ideje annak, hogy rejtekhelyeket készítsek igaz papjaimnak és híveimnek. Mert nem az számít, hogy milyen külső pompa és díszes körülmények között mutatják be a Szentmisét, hanem csak az, hogy azt tiszta lélekkel tegyék, és Engem, az igaz Istent imádjanak és szolgáljanak. Minden gyermekemet Én indítom és vezetem, hogy hol talál biztonságos rejtekhelyre. Szerezzetek be ostyát, bort és vizet, ami a Szentmise kelléke – hogy ha néha-néha odavezetek egy papot, be tudja mutatni a legszentebb Áldozatot. Ezekre a rejtekben bemutatott Szentmisékre áldom meg a világot, ezért nem fog elpusztulni teljesen. A világ fenntartója, Üdvözítője, egyedüli Királya és Ura Én vagyok, Aki legszentebb Véremmel mostam meg ezt a földgolyót. Vérem ma is rácsurog a kehelyből, amit a Szentmise során fölemel a pap. Vérem most is az Égbe kiált az Atyához irgalomért. Ezért írta Szent Pál Timóteusnak: „egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus(1 Tim 2, 5) Én közvetítem Atyámnak az emberiség jajkiáltását és az Én kiontott Véremen és keresztre feszített Testemen keresztül látja őket Atyám. Így megesik rajtuk a szíve, mert Engem lát, legszeretettebb, egyetlen Fiát, Aki az életemet adtam oda értük.

 

Gyermekeim! Ez a Szentmise. A legszentebb Áldozat, a legnagyobb ima, a legfontosabb közvetítés ember és Isten között. Ezért nagyon becsüljétek meg a Szentmisét, és imádkozzatok papjaitokért, hogy tiszta szívvel és kézzel mutassák be azt Nekem, hogy amikor a szívükbe térek, lángra gyújtsam őket, hogy ha kell, csonkig elégő gyertyaként álljanak oltárom mellett, feláldozva életüket Értem és a rájuk bízott nyájért.

 

Drága gyermekeim! Vonuljatok be lelketek hetedik szobájába! Teremtsetek csöndet kint és bent: ott társalogjatok Velem és imádjatok Engem! Mondjatok el Nekem mindent, kérjetek Tőlem bármit! Alig várom, hogy teljesítsem mindazt, ami a lelketek üdvére válik! Ó, ha tudnátok, hogy micsoda kincses tárház vagyok, mindenható, örökkévaló Király! Kérjetek lelkeket Tőlem, akik mindörökké szeretnek majd Engem a Mennyben, akik hűségesek maradnak Hozzám mindhalálig! Kérjétek a szegény bűnösök megtérését, és magatokra az állhatatosságot és a sírig tartó életszentséget! Azt, hogy mindenkor fölismerjétek, hogy mi az Én legszentebb akaratom, és azt tettekre is váltsátok. Erre áldalak meg titeket Szívem minden emberi értelmet meghaladó, örök, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Az Úr Jézus rendkívül szomorú volt. Itt most egy hatalmas pusztulás következik. Ezek az utolsó órák, amikor még imádhatjuk és engesztelhetjük Őt az emberiség rengeteg bűnéért.

 

 

 

Szentírási megerősítés: Mt 27, 11: „Jézus mondta”

RÖVIDESEN JÖVÖK, MÁSODIK ALKALOMMAL JÖVÖK EL HŰSÉGES NÉPEMHEZ

Azokhoz jövök, akik harcoltak azért, hogy Nálam maradjanak.

Az engedelmesekhez jövök, az egyszerű és szerény emberekhez, azokhoz, akik elestek, de újból felkeltek, azokhoz, akik a szenvedésben nem veszítették el hitüket.

Azokhoz jövök, akik az élet körülményeiben felismerték, hogy mindig az Én akaratom a legfontosabb és az Én útjaim, nem az emberek útjai.

Egyházamért jövök.

Azokhoz jövök, akik megtisztultak.

Azokhoz jövök, akik minden pillanatban készek voltak szolgálatomra.

Azokhoz jövök, akik igent mondtak Nekem.

Azokhoz jövök, akik bűnbánatot tartottak és azokhoz, akik elfordultak a világi dolgoktól és a világ sodrával szemben úsztak.

Azokhoz jövök, akik nem szégyellnek Engem és akik minden időben megtartották hitüket.

AZONBAN, MIELŐTT MÁSODSZOR ELJÖNNÉK, TISZTASÁGOM MINDEN EMBER LELKIISMERETÉT MEGÉRINTI, HOGY LÁTHASSÁK SAJÁT MAGUKAT.

Nagyon kemény idők lesznek ezek mindannyiótok számára, de erre szükség van, hogy lássátok magatokat minden képmutatás nélkül.

Olyan idők lesznek ezek, amelyek egy örökkévalóságnak tűnnek, de nem azok, és addig fognak tartani, amíg a lélek belseje átvizsgálódik. Minden, amit az ember bensőjében titokként elrejt, megjelenik a tudatában.

Jaj azoknak, akik népemet üldözték!

Jaj azoknak, akik Egyházamat megszentségtelenítették!

Jaj azoknak, akik hozzájárultak az ifjúság elszegényítéséhez és tönkretételéhez!

Jaj azoknak a felnőtteknek, akik önkontroll nélkül okot adtak a megütközésre és rossz példát mutattak a gyermekeknek!

Jaj azoknak, akik a bölcsességet, amelyet adtam nekik, arra használták, hogy népem halálát okozzák!

Jaj azoknak, akik úgy hiszik, tanult szelleműek és a megütközés forrásai lettek, és akik gyermekeimet elidegenítették Tőlem!

Azokhoz jövök, akik alázatosak, szegények és szerények.

RÖVIDESEN JÖVÖK SZERETETEMMEL ÉS TISZTASÁGOMMAL, HOGY MEGÉRINTSEM AZ EMBEREK LELKIISMERETÉT.

Ehhez az elszegényedett emberiséghez jövök hamarosan, hogy megvilágítsam az enyéim tudatát és előkészítsem azt azokra a pillanatokra, amelyek megszűnnek pillanatok lenni, mivel hosszú, szenvedésteli napokká válnak az Antikrisztus kezében.

Milyen sokan várnak rá, anélkül, hogy felismernék, hogy csápjaival ő már az egész emberiséget behálózta. Úgy néznek rá, mint egy teremtményre, de ő már nincsen csendben, hanem nagy hangon cselekszik a hatalmasok által, akik felépítik országát.

Milyen sokan elfelejtenek Engem azok közül, akik az ő szolgálatában állnak!

Milyen sokan vannak, akik uralkodni szeretnének az emberiség fölött és ezzel a hatalmat kezükbe kapnák, csupán rabszolgaként kiszolgáltatták magukat, mivel a gonosz fajzat sohasem fogja átengedni a hatalmat az embereknek. Ő elvonja a gyengék szellemét, a balgákét és azokét, akik nem hallgatnak Szavamra, elvetnek Engem és a gonosz szellemét vezetőjükként fogadták el.

Szeretett népem:

Nem csak kenyérrel él az ember, hanem a mindennapok kötelességeivel is foglalkozik és a házával, és Én nem mondom azt, hogy ezeket el kellene hanyagolnia, hanem azt, hogy erejét és egész idejét ne csak az anyagiakra korlátozza.

Miért ne törekednének arra, hogy szellemükben növekedjenek, Engem megismerjenek, keressék a Hozzám való közelséget és engedjék meg Nekem, hogy részt vegyek életükben, anélkül, hogy korlátoznám őket?

Tisztítsátok meg lelketeket, szabaduljatok meg a csábításoktól és elhajlásoktól, amelyeket a világ felkínál nektek. Én vezetem enyéim útját, és ha azok elzáródni látszanak, ez azért van, mert Én elválasztottam őket a világtól és azokat, akik ajtót nyitnak akaratom előtt, elfogadom és teljesen felemelem.

Szeretteim:

Milyen sok báránybőrbe bújt farkas tartózkodik közeletekben! Milyen sokan megszégyenítik gőgjükkel és felfuvalkodottságukkal az egyszerű és szerény embereket, de ezek, akik csak saját magukat látják és egyesek – ezt fájdalommal mondom – saját büszkeségük miatt nem ismerik fel, hogy helytelenül cselekedtek.

Belemerülnek az Antikrisztus csábításainak mocsarába, de ti, Én népem, ti, akik egyszerűek vagytok és szelídek, mint a galambok, akik szemem fénye vagytok, ti örömöt találtok szavaimban, mert megtaláljátok bennük a népem iránti szeretetet, amiért örömmel jövök, azért, hogy tisztulást hozzak, nem pedig, hogy elbátortalanítsalak benneteket, hanem hogy szabad akaratotok figyelmeztetése által megtisztuljatok.

Szeretteim:

Felkérlek benneteket, hogy eltérés nélkül az úton maradjatok, mivel ezek döntő pillanatok, és a démonok is nagyon pontosan ismerik mindegyiktek gyengeségeit és azokat, akik erőfeszítéseket tesznek és keményen ellenállnak, még erősebben igyekeznek elcsábítani.

FONTOS, HOGY NE TÁVOLODJATOK EL, EGY LÉPÉST SE HÁTRÁLJATOK, MIVEL ÉN NÉPEMMEL VAGYOK, HA MEGENGEDITEK, HOGY VEZESSELEK BENNETEKET.

Szeretteim, ezek mindannyiótok számára a próbatétel pillanatai, akikhez könyörgök, maradjatok Szívemben és Édesanyám Szívében, semmikor se inogjatok meg és készüljetek fel arra a pillanatra, amikor eljövök tisztaságommal, hogy az egész emberiség lelkiismeretét megérintsem.

Örök szeretettel és gyengédséggel Atyaként jövök, aki szereti övéit.

Irgalmasságommal jövök, azonban mindannyiótoknak igazságban magába kell néznie.

Szeretett népem:

A megpróbáltatások után akaratom napja ki fog sütni és minden sugarában látjátok majd magatokat és örvendeztek és felemelkedtek a Lélekben.

Ne veszítsétek el bátorságotokat, hogy békém, szeretetem és igazságosságom népemmel maradjon, melyet sohasem hagyok támaszom nélkül, és ez a nemzedék csodálni fog Engem és örömmel tölti el, hogy hű maradt felhívásomhoz.

FELHÍVOK MINDENKIT, HOGY KÖZÖSSÉGBEN ÉS TESTVÉRISÉGBEN IMÁDKOZZANAK ÉS CSELEKEDJENEK, NE CSAK TANÚKÉNT, HANEM VIGYÉK EL SZAVAMAT TESTVÉREIKHEZ.

RENDKÍVÜL FONTOS, HOGY GYERMEKEIM NE CSAK AZ ELŐTTÜK ÁLLÓ KATASZTRÓFÁKRA KÉSZÜLJENEK, HANEM LELKÜKBEN IS FELKÉSZÜLJENEK.

 

Felszólítom népemet, hogy imádkozzanak a Közel-Keletért.

Felhívom népemet, hogy imádkozzanak az Egyesült Államokért.

Felhívom népemet, hogy ne hagyják abba imáikat Egyházamért, amely súlyosan megrendül.

 

VÉDELMEZZÉTEK SZERETETEMET, VÉDELMEZZÉTEK A LELKEK IRÁNTI SZOMJÚSÁGOMAT, VÉDELMEZZÉTEK IRGALMASSÁGOMAT.

NE FÉLJETEK, VELETEK VAGYOK.

MEGÁLDALAK BENNETEKET, SZERETLEK TITEKET, MEGPECSÉTELLEK BENNETEKET VÉGTELEN SZERETETEM PECSÉTJÉVEL.

 

Jézusotok

 

ÜDVÖZLÉGY BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT SZEPLŐTELEN SZŰZ MÁRIA

ÜDVÖZLÉGY BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT SZEPLŐTELEN SZŰZ MÁRIA

ÜDVÖZLÉGY BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT SZEPLŐTELEN SZŰZ MÁRIA

 

 

Fordítás: Z. Katalin

Forrás: http://www.revelacionesmarianas.com/italiano.htm

16-24-132

Képtalálat a következőre: „imádkozó kéz”

(16) – segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt

Leányom, a Nagyfigyelmeztetés bizonyítani fogja ezen Szent Üzeneteim hitelességét, melyet a világnak adok. Neked sohasem szabad kételkedned ezekben. Egyetlen egy sem lett beszennyezve közülük, semmiféleképpen.
Készülj fel a Nagyfigyelmeztetésre és mondd meg a családodnak és gyermekeidnek, hogy mondjanak el egy rövid imát, bűneik bocsánatáért.
A Keresztes Imahadjárat egy különleges imáját adom most neked az egész világ számára, segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt, melyet most mutatok be a világnak.

„Ó, Jézusom, tarts erőben engem nagy Irgalmasságod megpróbáltatásának ideje alatt.
Add meg nekem azt a kegyelmet, melyre szükségem van, hogy kicsi lehessek Szemeidben.
Nyisd meg a szemem az örök üdvösség ígéretének igazságára.
Bocsásd meg bűneimet, mutasd meg nekem Szereteted és barátságod kezét.
Helyezz engem a Szentcsalád karjaiba, hogy ismét eggyé válhassunk.
Szeretlek Jézus, és a mai naptól kezdve megígérem, hogy Szent Szavadat félelem nélkül a szívemben és lelkem tisztaságával örökkön örökké hirdetni fogom. Ámen.”



(24) – Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért
„Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Irgalmad és szereteted nem ismer határt. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amelyet mi tanúsítunk Irántad.Ó Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk és vezethessük hadseregedet, hogy hirdetni tudjuk Szent Szavad Igazságát, és felkészíthessük testvéreinket Második Eljöveteled dicsőségére.Tisztelünk Téged.Áldunk Téged.Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentésére.Szeretünk Téged, Jézus.Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.”

- ezt az imát 7 egymást követő napon keresztül kell imádkozni.-



A Keresztes Imahadjárat 132. imája: Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Ó, Üdvösség Anyja, jöjj e Küldetés megsegítésére. Segíts nekünk, Isten Maradék Hadseregének, hogy ellene mondjunk a Sátánnak. Kérünk téged, hogy tipord el sarkaddal a fenevad fejét, és távolíts el minden akadályt ettől a Küldetéstől, hogy megmentsük a lelkeket. Ámen.