120-170

Ősszel 8-án

A Keresztes Imahadjárat 120. imája: Fékezd meg a Háború Kiterjedését

Ó, édes Jézusom, szüntesd meg a háborúkat, amelyek elpusztítják az emberiséget.
Védd meg az ártatlanokat a szenvedéstől.
Védd meg azokat a lelkeket, akik az igaz békét próbálják hozni.
Nyisd meg azok szívét, akiket a háború fájdalma sújt.
Védd meg a fiatalokat és a gyengéket.
Mentsd meg mindazokat a lelkeket, kiknek az életét elpusztította a háború.
Erősíts meg mindnyájunkat, drága Jézus, akik Isten minden gyermekéért imádkozunk, és add meg nekünk a Kegyelmet, hogy kibírjuk a szenvedést, melyben talán részünk lesz a küzdelem idején.
Kérünk Téged, fékezd meg a háború terjedését, és vidd a lelkeket Szentséges Szíved Menedékébe.
Ámen.

Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek.

 

Ez a papok számára van. Azt kérem, hogy felszentelt szolgáim ezt az imát naponta imádkozzák el.

 

A Keresztes Imahadjárat 170. Imája: Isten Szent Igéjének a védelmére

 

Ó, Drága Uram, szeretett Jézus Krisztusom

 

Tarts erősen Engem.

 

Védj meg Engem.

 

Tarts Engem Arcod Fényében, amint üldöztetésem fokozódik, amikor egyetlen bűnöm az, hogy védem Isten Szent Igéjét.

 

Segíts nekem bátorságra találnom, hogy Téged mindenkor hűségesen szolgáljalak.

 

Add nekem Bátorságodat és Erődet, miközben azért harcolok, hogy megvédjem Tanításaidat az erős ellenállással szemben.

 

Ne hagyj el engem, Jézus, a szükség ezen idején, és biztosítsd számomra mindazt, amire szükségem van, hogy Téged továbbra is szolgálhassalak a Szentségek kiszolgáltatása és a Szentmiseáldozatban kiosztott drága Tested és Véred által.

 

Áldj meg engem, Jézus.

 

Járj velem.

 

Pihenj meg bennem.

 

Maradj velem.

 

Ámen.

Nincs címe a bejegyzésnek

Ősszel 7-én

 

„Drága Atyám! Beismerem, hogy gyakran elfelejtem, te velem vagy. Gyakran elfelejtem, hogy milyen vagy. Kérlek, bocsásd meg nekem. Szükségem van arra, hogy jobban megismerjelek. Szükségem van arra, hogy jobban megismerjem az Igédet és az ígéretedet. Segíts nekem, hogy az életem minden területén téged tegyelek az első helyre. Segíts, hogy egy időben csak egy napot éljek. Segíts, hogy ne aggódjam a holnap felől, ahelyett arra tudjak figyelni, hogy ma mit teszel az életemben. Akarok bízni az ígéretedben, hogy gondot viselsz a szükségletemről, pénzügyi, kapcsolati, fizikai, társadalmi, szellemi és érzelmi területen. Segíts, hogy jobban bízzam benned, és kevésbé aggódjam. Jézus nevében kérlek. Ámen.”

Nincs címe a bejegyzésnek

Nyaranta 6-án

 

„Hőn imádott drága Szent Uram! Imádlak Téged minden jóságodért, szeretetedért, gondviselésedért. Hiszek Tebenned. Hiszem, hogy a javunkat akarod, hisz ezért haltál kínhalált. Annyira szerettél minket, hogy az életedet adtad, a Véredet ontottad értünk. Így imádkoztál: Atyám, legyenek egyek, mint ahogy Te és Én egyek vagyunk. Jézusom, most az egységért könyörgök Hozzád. Kérlek, add meg minden embernek az ehhez szükséges kegyelmet: a Beléd vetett hitet. Szavaid igazságának elfogadását: az Én Testem valóban étel, és Vérem valóban ital. Aki eszi az Én Testemet, és issza Véremet, annak örök élete van. Kérlek Uram, add kegyelmedet, hogy minden ember egy szívvel imádjon Téged a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Tisztuljon meg mindenki a bűnbánat szentségében, és hótiszta lelkébe fogadjon Téged mindenki a szentáldozásban! Kérlek, támassz nekünk szent papokat, akik által átváltoztatod a kenyeret drága Szent Testeddé, és a bort drága Szent Véreddé! Kérlek, térj be mindnyájunk szívébe, és add, hogy egy szívvel, lélekkel imádjunk Téged a legméltóságosabb Oltáriszentségben! A Szentmise legyen a legnagyobb ünnepünk! A Legnagyobb ajándék Te légy, Aki leszállsz az oltárra azért, hogy nekünk add Magadat, és így Te légy védőpajzsunk minden kísértés ellen.

Jézusom, Királyom, örök Mennyországom! Nincs más vágyam, csak az, hogy a Szentírás szavai teljesüljenek: Legyen egy akol és egy pásztor. Uram, Te Mindenható vagy. Te mindent megtehetsz. Kérlek, tégy csodát! Áraszd ki ránk Szentlelkedet, hogy megvilágosítsa elménket! Kérlek, adj nekünk élő, erős Beléd vetett hitet! Nyisd meg lelkünket, hogy befogadjuk a hit nagy ajándékát! Kérlek, adj nekünk lángoló tűz szeretetet, amely kiégeti lelkünkből még a legkisebb tökéletlenséget is! Kérlek, formálj minket szentekké, hogy méltók legyünk kegyelmeid befogadására! Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”




„Hőn imádott Istenem! Kérünk, tekints le ránk! Töltsd be szívünket Szentlelkeddel! Vezess minket Magadhoz! Gyújts fényt a lelkünkbe, hogy Téged imádjunk és dicsőítsünk!

 

Teremts bennünk fényt, hogy Téged hordozzunk körül a világban, mert Te vagy a világ Világossága!

 

Teremts bennünk tisztaságot, hogy méltó tabernákulumaid legyünk! Te élj és működj mindenkor bennünk!

 

Teremts bennünk békét, hogy a Te békéd eszközei legyünk! Ahol csak járunk – kelünk, a megbékélést hirdessük!

 

Teremts bennünk szeretetet, hogy Te szeress általunk! A Te szereteted égessen ki belőlünk minden gyarlóságot, és a Te szereteteddel szeressünk mindenkit!

 

 

Ó Jézus, Aki leszálltál közénk, és fölvetted Szűz Anyád méhében az Emberi Testet. Formálj belőlünk szenteket, akik egy egész örökkévalóságon át hirdetjük dicsőségedet! Téged magasztaljunk, és áldjunk! Neked hálát adjunk! Ott legyünk, ahol Te, és lássuk dicsőségedet! Örökké gyönyörködjünk Benned, ó szentek Szentje, drága jó Megváltó Krisztusunk! Légy áldva, dicsőítve és magasztalva örökkön örökké! Ámen.”






Jézusom, a Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add kegyelmedet a szegény, szerencsétlen bűnösöknek! Mentsd meg a lelküket az örök életre! A Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add meg nekik a kegyelmet, hogy ne haljanak meg a nélkül, hogy Téged megismerjenek, és elfogadjanak Megváltó Istenüknek. Te légy mellettük haláluk óráján, és ragadd ki őket a sátán fogságából. A Te végtelen irgalmad és szereteted köntösébe burkold be őket, és miután eleget tettek igazságosságodnak a tisztítótűzben, vidd be őket is Mennyei Atyád örömébe. Ámen.”

165

Ősszel 5-én

 

A Keresztes Imahadjárat 165. Imája: Az Örök Élet Ajándékáért

 

Jézus, segíts nekem, hogy higgyek Létezésedben.

Adj nekem egy jelet, hogy szívem válaszolhasson Neked.

Töltsd meg üres lelkemet azzal a Kegyelemmel, amelyre szükségem van, hogy megnyissam elmémet és szívemet Szeretetedre.

Könyörülj rajtam, és tisztítsd meg a lelkem minden rosszcselekedettől, melyeket életem során elkövettem.

Bocsáss meg nekem, hogy elutasítottalak, de kérlek, tölts el engem azzal a szeretettel, amelyre szükségem van, hogy méltó legyek az Örök Életre.

Segíts nekem megismernem Téged, másokban meglátnom Jelenléted, és tölts el Kegyelemmel, hogy felismerjem Isten Jelét minden szép Ajándékban, amelyet az emberiségnek adtál.

Segíts, hogy megértsem Útjaidat, és ments meg engem a Tőled való elszakadástól, és a sötétség fájdalmától, melyet a lelkemben érzek. Ámen.




Ima rejtettség védelméért

„Rejtsen el minket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, a Szűzanya, és Szent József palástja alatt, a szent angyalok keze által abba a csipkebokorba, amelyből az Úr Jézus töviskoronáját vették, hogy semmilyen pokoli, testi vagy világi támadás ne tudjon nekünk ártani, sem testvéreinknek, sem ellenségeinknek. Ámen.”





„Uram, nem fogom engedni, hogy az ösztöneim irányítsanak, vagy azt, hogy a bűn elválasszon tőled. Azt választom, hogy megtartom törvényidet, és Lelkedtől várok erőt minden nap. Ha mégis vétkeznék, bocsánatodat kérem, újra talpra állok, és közelebb megyek hozzád.”

 

75

Ősszel 4-én

Jézus követése alatt, az utazás fájdalmának könnyítéséhez

Amikor Engem követtek, utazásotok mindig fájdalmas lesz. Sohasem lesz könnyű, amíg azt nem mondjátok: „Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg engem és vedd el keresztemet.”
Csak ezután fogjátok könnyebbnek érezni, hogy kövessétek Utamat, mely Dicsőséges Királyságomhoz vezet.



(75) – Drága Jézus, átadom Neked fájdalmamat

Jézus, egyesítem fájdalmamat és Szenvedésemet azzal a szenvedéssel, amelyet Kínszenvedésedkor szenvedtél el a Kálvárián.
Mindezt felajánlom Neked a sértésekért, amelyeket elviselek.Minden gyalázást és szóbeli támadást, amelyet elviselek, felajánlok Neked Tövissel való Megkoronázásod tiszteletére.Minden igazságtalan bírálatot, amellyel engem illetnek, felajánlok Neked Pilátus előtti megaláztatásod tiszteletére.Minden testi gyötrelmet, amelyet mások kezétől elszenvedek, felajánlok Neked megostorozásod tiszteletére.Minden sértést, amelyet elviselek, felajánlok Neked szörnyű testi megkínzásod tiszteletére, amikor a Tövissel való Megkoronázáskor kiszúrják a Szemedet.Minden alkalommal, amikor a Te példádat követve Tanításaidat közvetítem, és amikor a Te Nevedben kigúnyolnak, engedd, hogy segítsek Neked a Kálvária felé vezető úton.Segíts nekem, hogy megszabaduljak a büszkeségtől, és sohase féljek bevallani, hogy szeretlek Téged, drága Jézus.Amikor minden reménytelennek tűnik életem során, segíts nekem bátornak lennem, amikor arra emlékezem, hogy milyen készségesen engedted át Magad, hogy ilyen aljas és kegyetlen módon Keresztre feszítsenek.Segíts nekem, hogy felálljak, és igaz Kereszténynek számítsak, egy igaz katonának Hadseregedben, hogy alázatos és töredelmes szívvel emlékezzek az értem hozott Áldozatodra.Fogd meg a kezem, drága Jézus, és mutasd meg nekem, hogy szenvedésem hogyan ösztönözhet másokat arra, hogy az azonos gondolkodású lelkek, akik szeretnek Téged, csatlakozzanak Hadseregedhez.Segíts nekem, hogy elfogadjam a szenvedést, és azt a lelkek megmentéséért ajándékként ajánljam fel Neked az utolsó csatában, a Gonosz zsarnoksága ellen. Ámen.





„Jézusom szeretlek. Imádlak mindenek felett. Kérlek, jöjj el értem! Úgy várlak! Várom, hogy eljöjj értem, és Magaddal vigyél a mennybe! Minden vágyam ez. Elepedek a vágytól, hogy megláthassam dicsőséges Arcodat, hogy halljam zengő, fenséges Hangodat! Jézus! Jézus! Jézus! A Te neved maga a mennyország, mert a Te neved azt jelenti: szabadító. Te megszabadítasz az ellenségtől, a pokoli hordáktól. A Te Véred adott nekünk örök életet. A Te Tested és Véred a mi lelkünk tápláléka a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Jézusom, most még szelíd szavad hív: Térjetek meg! Keljetek fel bűneitekből! De jaj azoknak, akik elengedik fülük mellett jóságos szavaidat, mert holnap már, mint félelmetes Bíró fogod kimondani a rettegett szavakat: Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak és csatlósainak készült! Mert meg van írva a Szentírás utolsó oldalán a Jelenések könyvében: „A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.” (Jel.22,15. A kutyák a hitetlenségben megátalkodott emberek.)

Jézusom, köszönöm, a Te kegyelmedet, hogy én Téged követhetlek. Mindig kaptam Tőled elegendő keresztet ahhoz, hogy szorosan a Te nyomdokaidban járhattam. Köszönöm bölcs atyai fenyítésedet, amikor ezt érdemeltem. Köszönöm, hogy elhívtál Szent Édesanyád közbenjárására. Köszönöm, hogy naponta táplálod lelkemet drága Szent feltámadott Testeddel és Véreddel a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Felsorolni nem vagyok képes, mi mindent köszönhetek Neked. Most már csak egyet kérek: Végy fel szentjeid sorába! Akkor, amikor Te akarod. Úgy, ahogy Te akarod. Hiszem, és tudom, hogy ez a Te akaratod, mert Te minden embert az üdvösségre szántál. Ámen.”


119

Ősszel 3-án

Ima a felvilágosítás ajándékáért

Még a legmegátalkodottabb bűnösöknek is válaszolni fogok, ha ezt az imát imádkozzák.

„Ó, Jézus, értékes Véreddel takarj be engem, áraszd reám a Szentlelket, hogy fel tudjam ismerni, hogy ezek a szavak Tőled származnak. Tégy lélekben alázatossá engem. Fogadd Irgalmasan könyörgésemet és nyisd meg szívemet az igazság előtt."


Keresztes Imahadjárat ezen imáját (119): Hogy érezzem Isten Szeretetét

Segíts nekem, Jézusom, mert nagyon össze vagyok zavarodva.
Nem akar a szívem megnyílni Neked.
Szemeim nem képesek látni Téged.
Elmém bezárul Előtted.
Ajkaim nem képesek vigasztaló szavakat mondani Számodra.
Lelkemet elborította a sötétség.
Kérlek, könyörülj rajtam, szegény bűnösön.
Jelenléted nélkül tehetetlen vagyok.
Tölts el engem Kegyelmeiddel, hogy legyen bátorságom Feléd nyújtani kezemet, könyörögve Irgalmadért.
Segíts nekem, elveszett tanítványodnak, aki szeret Téged, de aki szívében már többé nem érzi a szeretet felpezsdülését, hogy legyen képes látni és elfogadni az Igazságot. Ámen.






Imádott Jézusom! Kérem kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet, a küldetést, amelyet rám bíztál! Kérlek, Te mentsd meg általam mindazokat a lelkeket, akiket öröktől fogva elém akartál hozni, hogy üdvözítsd őket! Jézusom! Nincs más boldogságom, mint Téged imádni, szeretni és szolgálni minden körülmény között. Ezért újra meg újra felajánlom Neked az életemet. Te cselekedj, Te működj általam! Az ajkam mindig csak Rólad beszéljen, hogy közelebb vonzzam Hozzád a lelkeket! Szívem csak arra vágyakozzon, hogy lelkek özönét vezesd be általam örök dicsőségedbe! Egyedüli kincsem és reményem az legyen, hogy mindig megtegyem szent akaratodat! Ámen.






„Imádott Jézusom! Szeretlek, imádlak Téged mindenek fölött! Leborulva kérlek, add meg, amire oly nagyon-nagyon vágyom! Add, hogy színről színre, lepletlen lássam Arcodat! Add, hogy imádjalak Téged, én Uram, Istenem, hőn imádott egyetlen Mindenem! Már nagyon vágyom Hozzád! Te vagy az egyetlen, Aki csillapítod szomjamat. Szent Tested és Véred vétele betölti lelkemet. Csak Téged vágylak látni, hallani, imádni egy egész örökkévalóságon át! Kérlek, töltsd be vágyamat, amely elemészti lelkemet! Akkor, amikor Te akarod. Úgy, ahogy Te akarod. Minden vágyam az, hogy Veled legyek egyesülve egy egész örökkévalóságon át. Kérlek Jézusom, teljesítsd be ezt a hatalmas vágyat, amelyet Te adtál a szívembe! Hisz Te mondtad: „Atyám országában sok hely van. Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.” Imádott Istenem, Megváltóm, Hitvesem! Szomjazom Szent Színed látására! Teljesítsd be szívem hatalmas vágyát! Te, Aki Mindenható örök Megváltó Isten vagy, Te megteheted, és hiszem, hogy megteszed. Ámen.



Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Ámen.”

118-123-169

Ősszel 2-án

Ima, hogy kinyilvánítsuk Jézus iránti Igaz Szeretetünket

Ha valóban szerettek Engem, akkor ezt fogjátok mondani Nekem:
„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”
Amikor a lelkek ezt mondják Nekem, akkor ők az Én hűséges szolgáim, és általuk meg tudom menteni a maradékot is, azokat, akik túl makacsok ahhoz, hogy felismerjék a Velem való egység értelmét.



A Keresztes Imahadjárat 118. imája: „Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért”

Drága Jézus, Irgalmadért kiáltok az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért.
Azokért, akik nem ismernek Téged, hogy borítsd be őket a látás Ajándékával.
Azokért, akik ismernek Téged, de figyelmen kívül hagynak, hogy vonzd őket Irgalmadba.
Kérlek, add meg mielőbb nekik Létezésed bizonyítékát és vezesd őket azok felé, akik segíteni tudnak nekik, és az Igazsághoz vezetik őket.
Töltsd el elméjüket és lelküket az Irántad való vágyakozással.
Segíts nekik, hogy felismerjék a bennük lévő ürességet, ami azért van bennük, mert nem érzik Jelenléted. Kérlek Téged, drága Uram, ne hagyd el őket, és Irgalmad által add meg nekik az Örök Életet. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 123. imája: A szabad akarat Ajándéka Istennek

Drága Jézus, hallgasd meg egy legméltatlanabb lélek imáját, és segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. Szabad akarattal felajánlom Neked ezt az Ajándékot, drága Jézus, hogy így alázatos szolgáddá válhassak, és továbbra is engedelmes maradjanak Isten Akaratának.
Az én akaratom, a Te Akaratod. A Te Parancsod azt jelenti, hogy Én engedelmeskedem minden kívánságodnak.
Az Én akaratom a Tied, hogy tégy vele azt, ami szükséges azért, hogy megments minden embert világszerte, akik elszakadtak Tőled.
Neked adom ezt az Ajándékot, amit születésemkor kaptam, a Te Legszentebb Szolgálatodra. Ámen.




A Keresztes Imahadjárat 169. Imája: Azok üdvösségéért, akik elutasítják Krisztust

 

Drága Jézus, Együttérzésedre és Irgalmadra hivatkozva könyörgöm Hozzád azok üdvösségéért, akik elutasítottak Téged;

Akik tagadják Létezésed;

Akik tudatosan ellenszegülnek Szent Szavadnak, és akiknek keserű szíve megmérgezte lelküket Istenséged Fényével és Igazságával szemben.

Irgalmazz minden bűnösnek.

Bocsáss meg azoknak, akik a Szentháromságot káromolják, és Segíts nekem, hogy a magam módján, és személyes áldozataim által Szerető Karjaidba vigyem mindazokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van a Te Irgalmadra.

Megígérem Neked, hogy gondolataim, cselekedeteim és kimondott szavaim által a legjobb tudásom szerint foglak Téged szolgálni Küldetésedben, az Üdvösség Küldetésében. Ámen.




Szentlélek Úristen kérünk, jöjj, szállj le közénk, vedd birtokba lelkünket, testünket! Vezess minket! Te cselekedj általunk! Te imádkozz bennünk! Te esdd le számunkra az üdvösségünkhöz szükséges kegyelmet kimondhatatlan szavakkal! Te ismered bensőnket, hiányosságainkat. Te Isten vagy. Te tökéletessé és szentté tudsz formálni bennünket. Kérlek, alakíts minket a Te tetszésed szerint! Átadjuk Neked lelkünket, testünket, szabad akaratunkat, egész életünket.

 

Szentlélek Isten jöjj! Lépj be a mi életünkbe! Szentlélek jöjj! Te működj, Te cselekedj, Te szólj általunk! Te irányítsd gondolatainkat! Tisztíts meg bennünket minden hiábavaló és bűnös gondolattól! Szabadíts meg minket bűneink béklyójától! Indíts bennünket, hogy megbánjuk és meggyónjuk minden bűnünket! A Te szereteted járja át lelkünket! Te szeresd, Te imádd bennünk a mindenkor dicsőséges Szentháromságot! Te engedelmeskedj bennünk Isten akaratának! Te szeresd általunk felebarátainkat, és mindazokat, akiket elénk hozol! Te bocsáss meg általunk minden ellenségünknek, és Te imádkozz bennünk égig érő könyörgéssel, hogy megtérjenek, és velünk együtt szentek legyenek!

 

Szentlélek Isten jöjj! Áraszd ki fényedet az egész világra! Világosítsd meg minden ember lelkét, még azokat is, akik nem ismernek, és ezért elvetnek Téged! Szentlélek, Te egyetlen pillanat alatt mindent meg tudsz tanítani nekünk. Add meg nekünk az Isten ismeretet, és azt, hogy teljes szívünkből szeressük és imádjuk a Legszentebb Szentháromságot, Benne Isten megtestesült Igéjét, a mi Urunkat, Jézus Krisztust, Aki Tőled fogant a Szűz méhében, Akit megszentelt, Aki megismertette velünk az Atyát, az Ő Igéjét, amely az Ő végtelen, kimondhatatlan szeretete irántunk. Aki úgy szeretett bennünket, hogy a keresztfán kiontott drága Szent Vérével mosta le a mi bűneinket, Ő, Aki soha bűnt nem követett el, hogy kiengesztelje értünk Atyánk jogos haragját. Az Ő Vére van a mi lelkünkön letörölhetetlen örök jelül. A Mennyei Atya, amikor ránk tekint, látja Szent Fiának drága Szent értünk kiontott Vérét rajtunk, és megenyhül jogos haragja. Ó, Jézus, Aki ily nagy árat fizettél értünk a keresztfán! Légy irgalmas hozzánk! Hajolj le a bűnösökhöz, ne hagyj elveszni minket, egyetlen lelket sem! Drága Szent Véredre kérünk! Ments meg minket az örök kárhozattól! Add kegyelmedet, hogy Irántad való szeretetből megbánjuk minden bűnünket! Meggyónjuk azokat, és elnyerjük bocsánatodat.

 

Szentlélek jöjj! Világosíts meg bennünket ezekben a zavaros időkben, amikor a sátán ezerféle módon kísért, és el akar veszíteni. Szentlélek jöjj! Légy a mi biztos pajzsunk! Te vívd meg általunk harcainkat a sátánnal!

 

Szentlélek jöjj, maradj mindig velünk! Vezess Jézushoz, az Ő keresztje alá, hogy drága Szent Vére borítson be minket! E Szent Vér legyen a mi védelmünk, megváltásunk záloga! Szentlélek, így vigyél fel minket az örök hazába, ahol vég nélkül fogjuk dicsőíteni és magasztalni Veled és Általad az Atyát, a teljes Szentháromságot, Aki azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Erre áldj meg minket Szentlélek Úristen az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


83

Ősszel 1-jén

 

(83) - Ima a büntetések enyhítésére

„Ó, drága Atyánk, Legmagasságosabb Isten, mi, a Te szegény gyermekeid Mennyei Trónod elé vetjük magunkat.
Könyörgünk Hozzád, szabadítsd meg a világot a gonosztól.
Irgalmasságodért esedezünk azon lelkek számára, akik rettenetes nehézségeket okoznak gyermekeidnek a Földön.
Kérünk Téged, bocsáss meg nekik.
Kérünk Téged, távolítsd el az Antikrisztust, amint ismertté tette magát.
Kérünk Téged drága Urunk, enyhítsd büntetésed Kezét.
Kérünk Téged, helyette fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, hogy könnyítse gyermekeid szenvedéseit ebben az időben.
Bízunk benned.
Tisztelünk Téged.
Köszönjük azt a nagy áldozatot Neked, amelyet akkor hoztál, amikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megszabadítson minket a gonosztól.
Ismét köszöntjük Fiadat, mint az Emberiség Üdvözítőjét.
Kérünk Téged, védj meg minket. Tarts távol minket a bajtól. Segítsd családunkat. Légy Irgalmas hozzánk. Ámen.”





„Drága jó Jézusom! Teljes szívembõl imádlak Téged! Szívem csak Érted lángol. Jó nekem itt lenni a tabernákulum elõtt, a szentéj csöndjében. Kérlek, vonzzál Magadhoz minden keresztényt, minden embert, hogy mindenki megtapasztalja a nagy élményt, és kimondja Péter apostollal együtt: „Uram, jó nekünk itt lenni.” Köszönöm, hogy ez az örök élet, a Veled való együttlét örök boldogsága. Uram, jó nekünk itt lenni. Köszönöm, hogy a szívünkbe térsz, és bennünk élsz. Hazavihetünk otthonainkba, ki a világba, és Te velünk maradsz minden nap a világ végezetéig. Uram, jó nekünk Veled lenni, mert Te védõpajzs vagy a sátán ellen. Te vagy az út, az igazság és az élet. Te vagy az örök élet forrása. Te vagy a szõlõtõ, a Megváltó, Aki elvezetsz az örök életre. Te vagy az Isten Báránya, Aki feláldoztad értünk Magadat ártatlanul a keresztfán, hogy megszerezd számunkra az örök életet. Te minket is meghívtál, hogy kövessünk Téged a keresztúton. Kérlek, tégy minket Neked szentelt örök áldozattá, amint ezt minden Szentmisében imádkozzuk. Tégy minket szentekké, hogy méltók lehessünk Hozzád, és elnyerjük az örök életet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”





Ajánld fel magadat Nekem tetsző örök áldozatul! E szavakkal imádkozz: “Hőn imádott Jézusom! Te ott függsz a keresztfán. A Véred ömlik. Már a halál hideg verítéke folyik végig Testeden. Tested még egy utolsót vonaglik. Felkiáltasz: szomjazom! Kiáltásod fülembe hasít. Rám szomjazol, és én igent mondok Neked. Nézd, itt vagyok. Tőled kaptam az életemet. Visszaadom Neked. Tégy velem úgy, ahogy kedves Neked. Nézd, a Tiéd a testem, lelkem. Ha Te úgy akarod, legyek Neked szentelt örök áldozattá. Vedd életemet akkor, amikor akarod. Oltsd ki mécsesem lámpását úgy, ahogy Te akarod. Csak egyet kérek Tőled, gyújtsd lángra szívemet Irántad való szeretetre, hogy amit most nagylelkűen felajánlottam, azt tettekre is tudjam váltani. Kérlek, add nekem a Te szeretetednek azt a fokát és érzületét, hogy úgy szeresselek Téged életem végóráján, ahogy Te szerettél engem, amikor értem a keresztfára mentél. Megadom, amit kértél. Vég nélkül fogsz örvendezni szentjeim sorában. Megáldalak téged megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”





Ima a Szentlélek által: „Ó Legszentebb Szentháromság, felfoghatatlan egység, Mindenhatóság és örök dicsőség! Magasztallak és imádlak Téged teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből, Atya, Fiú és Szentlélek.

 

Kérlek, áradj ki erre a bűnös világra, halmozd el kegyelmeddel, mert Nélküled elveszünk mind egy szálig.

 

Szentlélek jöjj! Áraszd ránk örök szereteted fényét! Gyújts világosságot lelkünkben és elménkben, hogy felismerjük Szent akaratodat! Meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól.

 

Szentlélek! Áraszd ránk fényedet! Te dönts bennünk minden élethelyzetben! Te sugallj nekünk jó tanácsokat! Őrizz meg a sátán csapdáitól! Vezess minket a szűk ösvényen, amely az örök életre visz.

 

Szentlélek! Kérlek, ne engedd, hogy elvesszünk! Kérlek, Te alakítsd a körülményeket! Ragadj ki minket a bűnből, adj tisztánlátást, és késztess minket, hogy mindig a jót válasszuk, a bűntől undorodjunk, és elkerüljünk minden bűnre vezető alkalmat!

 

Szentlélek jöjj! Vezess, támogass, mutass, irányt! Töltsd be szívünket, lelkünket Isten félelmével és szeretetével!

 

Szentlélek! A lábad elé borulunk. Te indíts bennünket igaz bűnbánatra! Add, hogy felismerjük bűneinket, és soha többé el ne kövessük azokat!

 

Szentlélek! Te gyóntass meg és oldozz fel bennünket bűneink súlya alól!

 

Szentlélek, jöjj! Újítsd meg az egész világot! Ragyogd be azt szent szereteteddel és végtelen bölcsességeddel!

 

Szentlélek, bízunk Benned. Kérünk Téged, Szentlélek, jöjj! Ámen.”






„Uram, hogyan akarod ezt a megpróbáltatást a lelki növekedésemre használni? Hogyan működhetnék együtt veled, hogy a lehető legnagyobb hasznát vehessem annak, ami velem történik? Milyen változást akarsz elérni az életemben?”

Nincs címe a bejegyzésnek

Ősszel 26-án

Ima papjainkért

 

Drága, szerető Mennyei Atyánk! Eléd hozzuk egyházmegyénk felszentelt papságát (név szerint felsoroljuk a listáról :/EGER http://www.dnyem.hu/index.php/adattar/egyhazmegyei-papok ; http://www.eger.egyhazmegye.hu/hivatal/papsag ; http://sematizmus.vaciegyhazmegye.hu/szemely.php / ; /ESZTERGOM https://www.esztergomi-ersekseg.hu/papsag ; http://gyor.egyhazmegye.hu/#/home/priests ; http://www.szfvar.katolikus.hu/adattar/papok/ /HAJDÚDOROG/https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-papjaink /; / http://www.migorkat.hu/szolgalattevok /; / https://www.nyirgorkat.hu/?q=papok&l=hu/ /KALOCSA http://www.asztrik.hu/teruleti-beosztas ; https://pecsiegyhazmegye.hu/egyhazmegye/papsag/papjaink/szemelyek?layout=aktiv  ; http://www.szeged-csanad.hu/ter.htm / ; / VESZPRÉM https://kaposvar.egyhazmegye.hu/papok/ ; https://www.martinus.hu/nev-es-cimtar/lelkipasztorok ; http://veszpremiersekseg.hu/kereso/ /). Arra kérünk téged, Mennyei Atyánk, hogy erősítsd meg fiaid lelkét arra a nagy küldetésre, amire meghívtad őket. Térítsd egészen magadhoz azokat, akiknek megadtad a szentmisében az átváltoztatás hatalmát. Tedd feddhetetlen tisztává lelküket, és add meg számukra, hogy mindvégig állhatatosan kitartsanak Szent Fiad tanítása mellett. Add, hogy a tisztánlátás és a megkülönböztetés ajándéka felerősödjön bennük, hogy a rájuk bízott nyájadat vezetni tudják az örök üdvösség útján. A Szűzanya biztos jel legyen életük lobogóján, Ő vezesse őket biztonságos kikötőbe és a legnagyobb vihar közepette is oltalomhely legyen Szeplőtelen Szíve. Szent Mihály, az angyali seregek vezére, és Istennek minden szentjei harcoljatok velük, és könyörögjetek értük minden küzdelmükben! Amen


http://engesztelok.hu/imak/2013-10-26-19-15-59





Atyám, Te végtelenül tiszta vagy. Kérlek, bocsáss meg nekem! Mert vétkeztem Ellened gondolattal, szóval és cselekedettel. Ígérem, hogy minden erőmmel arra törekszem, hogy tisztább életet élhessek. Bízom kegyelmeidben és abban, hogy egyszer örökké dicsőíthetlek Téged a mennyben a szentekkel és angyalokkal együtt. Ámen.



„ Drága Istenem! Belátom, hogy problémáim vannak a haraggal. Hagyom, hogy mások fogást találjanak rajtam és gyakran előfordul, hogy nem gondolkodom mielőtt beszélek. A Te segítségedet kérem. Segíts nekem megfontolni a dolgokat mielőtt cselekszem. Segíts nekem elengedni a haragomat a megfelelő módon. Szeretném megtalálni a személyiségemet benned. Átadom önmagamat teljesen neked. Gyere az életembe. Ments meg. Ámen.”



Jézusom, Szerelmem! Kedvesebb vagy nekem, mint az egész teremtett világ. Csak Neked akarok mindig megfelelni. Csak Te vagy fontos számomra, és az, amit Te akarsz, hogy megtegyek. Légy az én Királyom, Uram és Istenem! Mindenem Te vagy. Téged szeretlek teljes szívemből. Csak Teutánad epedek. Minden gondolatom Te vagy. Ölelő karodba vágyom, hogy szerető Szíveden valljam meg Neked örök szerelmemet.”




„Mi Téged szomjazunk, Uram, utánad vágyódunk, mint szarvas a hűs forrásvíz után!”