A MI URUNK, JÉZUS KRISZTUS FÁJDALMAI

DÁTUM: 1999. november 12.

IDŐ: 00:00

HELYSZÍN: ENGESZTELŐ OLTÁROM, OLO

Látomásban láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust mély csendben rám nézni. Miközben a vigasztaló imákat végeztem, mi Urunk Jézus Krisztus így szólt hozzánk: „Fiam, nagy az Én kínszenvedésem.” Azután tovább imádkoztam és megkérdeztem: „Én Uram, én Megváltóm, irgalmazz nekem. Légy megvigasztalva Jézusom, mit tehetek Érted?”

A mi Urunk így válaszolt: „Fiam, állj ki mellettem a sátán és az ő minden gyümölcsével szemben azért, hogy dicsőséges uralmam eljövetelét siettesd a Földön. Állj ki mellettem a sátán minden tévedése ellen, amely beszivárog az egyházba, hogy lerombolja azt, legfőképpen a szentmisét, amely a ti megváltásotokért elszenvedett kálvária utam, melyet az ellenség egy egyszerű étkezéssé akar átformálni.

Az emberek az ő saját bűneik miatt nem fognak többé emlékezni Rám, aki halálos kínokat szenvedett értük. Hogyan is emlékeznének hát az Áldozati Bárányra, aki vérét ontja engesztelésül bűneikért a szentmise áldozatában! Mint a bárányt, amit leölni visznek, úgy ragadtak meg Engem, mint egy bűnözőt a Gecemáni kertből a Kálvária hegyére, ahol a kereszten véremet ontottam és meghaltam értetek. Majd feltámadtam a halálból és nektek adtam a Szentlelket. Fiam, mindezekre és a kehelyre, melyet értetek kiittam, csak nagyon kevesen emlékeznek a szentmise alatt.

Haláltusám nagy, mert az enyéim szívükben már elfelejtették kínszenvedésem és halálomat. Haláltusám akkor is nagy, amikor nagyon sokan méltatlan lélekkel vesznek magukhoz a szentáldozásban. Kínszenvedésem mérhetetlen, amikor papjaim közül Szent Testemet és Véremet nem konszekrált kezekbe (nem klerikus kezek) adják, hogy kiszolgáltassák a szentostyát enyéimnek. Emlékezz fiam, hogy az Én Szent Testem és Vérem sokkal nagyobb, mint a szövetség, melyet Mózesnek adtam. Minden levita imádta szent félelemmel és szeretettel jelenlétemet a szentélyben. Mennyivel inkább kell tehát imádni az új szövetség Drága Vérét? Kínszenvedésem akkor is nagy, amikor enyéim áldozás során kézbe veszik a szent ostyát, mely az én Testem és Vérem. Csak papjaimnak van joga a szövetség új bárkáját megérinteni. Én vagyok az Ige, az Ige az én Testem és Vérem, az Élő Kenyér, amelyet minden ember enni fog és örök élete lesz. Kínszenvedésem nagy, amikor szent templomaimat beszennyezve látom azáltal, hogy mellőzik a Tabernákulumot, mellyel megfosztják Istenetek dicsősségétől e helyeket. Fiam, a templomot, a szent helyet utálatos förtelem tölti be így. Fiam, az Isten szent és az Ő templomának is ugyanolyan szentnek kell lenni. Nagy az Én kínszenvedésem, amikor a sátán azon tervét látom, hogy lerombolja egyházamat, mikor nőket szentel pappá. Nagy az Én szenvedésem akkor is, amikor látom, hogy az ellenség hogyan tölti be papjaim szívét pokoli vágyakkal. Fiam, ezek a sátán tervei, hogy uralják az egyházat. Állj ki mellette, ezek ellen a tévedések ellen! Ha igazán szeretsz Engem. Engedelmességgel és szeretettel ismertesd meg akaratomat minden emberrel. Hamarosan üldöztetéseitek és mellőzöttségetek után eljövök és megújítom egyházamat rajtatok keresztül. Fiam, nagy az Én kínszenvedésem, amikor enyéim közül sokan, még felszentelt szolgáim is, az okkultizmus hívei. Nagy az Én kínszenvedésem akkor is, amikor lelkek millióit látom a kárhozat útján járni a testiségi bűnök miatt. Fiam, még jobban szenvedek az abortált magzatok vérének ontása miatt, mely napról napra növekszik. Az ő vérük ontása jobban fáj a Mennyek Országának, mint Ábel vérének ontása. Nagy az Én kínszenvedésem akkor is, amikor az utolsó idők Júdásaira váró büntetéseket látom, azokéit, akik gyilkolnak a pénz miatt, megvesztegetnek és becsapnak másokat. Fiam, kínszenvedésem sokszorozódik, amikor az ő erkölcstelenségük növekszik. Árvák és szegények sírása megsebez Engem. Fiam, ismertesd meg ezeket az üzeneteket minden emberrel mire beléptek az új évezredbe. ÉN vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki már 2000 éve nagy kínokat él át. Fiam, azt akarom, hogy Te és a hívők sokasága kiálljanak mellettem a sátán és az ő csatlósai ellen, akik megpróbálják lerombolni egyházamat. Üldöztetést és visszautasítottságot fogtok átélni, de szenvedéseiteken és megpróbáltatásaitokon keresztül meg fogom újítani egyházamat és ekkor elérkezik az Én Dicsőséges Uralmam. Fiam, legyen ismert számotokra, hogy mielőtt Atyám Országa, az Én Dicsőséges Uralmam elérkezik a Földre, Énok és Illés eljön, hogy visszahozza enyéimet Hozzám, akik közül lesznek, akiket üldöznek, sőt meg is ölnek. Ti vagytok a végső idők Énokjai és Illései. Veletek leszek, vezetni foglak titeket a harcban és nektek adom a győzelmet. Békesség legyen veletek! Megáldalak titeket.”

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én