12-88

Telente 3-án

Képtalálat a következőre: „imádkozó kéz”

(12) – Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért
Leányom, szükségem van miden hívő imájára, hogy a gonosz emberek lelkét megmenthessék.
Sokan annyira tele vannak büszkeséggel, mert állításuk szerint Tanításom ismereteivel rendelkeznek, hogy alázatuk hiánya fájdalmat okoz Nekem. Nekik imádkozniuk kell, hogy újra kicsik lehessenek és bízni tudjanak Bennem. Kérjétek meg őket, hogy a következő imát imádkozzák:„Ó, Jézusom, segíts nekem a büszkeség bűnének elkerülésében, amikor a Te Nevedben beszélek.Bocsáss meg nekem, ha bármikor, bárkit is lenéznék Szent Nevedben.Segíts nekem meghallani, Jézus, amikor a Te hangod szól, és tölts el engem Szentlelkeddel, hogy meg tudjam különböztetni Szavad igazságát, amikor az emberiséget hívod.” Ámen.

(88) – Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Ó, Jézus Szentséges Szíve, mutasd meg mindnyájunknak, szegény bűnösöknek Irgalmasságodat.
Világosítsd meg a kőszívűeket, akik annyira kétségbeestek, miközben vezetést keresnek.
Bocsásd meg nekik gonoszságukat.
Segíts nekik, Szereteted és Irgalmasságod által, hogy azt a szívükben megtalálják, és hogy megragadják Megváltásod nagy Ajándékát.
Könyörgöm Hozzád: bocsáss meg mindazoknak a lelkeknek, akik elutasítják Isten Igazságát.
Borítsd be őket világosságoddal, Drága Jézus, hogy ők vakok legyenek az ördög gonoszságával és csapdáival szemben, aki megpróbálja majd elszakítani Tőled őket egy egész örökkévalóságra.
Kérlek Téged, adj erőt Isten minden gyermekének, hogy hálásak legyenek Nagy Irgalmasságodért.
Kérlek Téged, nyiss ajtót Királyságodhoz minden elveszett lélek számára, akik a tehetetlenség és reménytelenség állapotában vándorolnak a Földön. Ámen.





„Drága Jézusom! Vegyél el tőlem minden vigaszt, minden örömöt, ami nem Belőled forrásozik! Te légy az én egyedüli vigaszom és boldogságom! Ámen.”




„Ó áldott légy, Aki meghaltál és feltámadtál értem, Aki helyet készítettél nekem! Áldott légy mindörökké Te végtelen jóság, végtelen szeretet! Áldalak és imádlak most és mindörökkön örökké, Jézusom, Szerelmem, hőn imádott Isteni Hitvesem! Örök Főpapom, hála és dicsőség Neked, Aki itt maradtál köztünk a világ végezetéig minden nap a kenyér és a bor színe alatt a legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy tápláld lelkünket, és védőpajzsunk légy a sátán támadásai ellen. Áldalak és imádlak ó hatalmas nagy Isten! Mindenható Megváltóm áldott légy ezerszer, milliószor örökkön örökké! Magasztalom és dicsőítem a Te hatalmas Nevedet Jézusom, Királyom, Krisztusom, Megváltóm! Köszönöm Neked, hogy én, a porszem, a semmi dicsőíthetlek és imádhatlak Téged, a mindenség Urát, Aki által minden lett. Köszönöm, hogy a szívembe térsz minden nap. Köszönöm, hogy formálsz, és megszentelsz ó végtelen igaz örök szeretet. Köszönöm, hogy lángra gyújtottad szívemet. Ez a szív már csak Érted lángol, csak Téged imád. Ez a szív már eleped, sőt haldoklik a vágytól, hogy Téged színről színre lásson, dicsőítsen és imádjon egy egész örökkévalóságon át. Ó Jézusom, hőn imádott drága Megváltóm! Kérlek, add meg, amire oly nagyon vágyódom, hogy ott legyek, ahol Te vagy, és lássam szépségedet, dicsőségedet, és mindörökké gyönyörködjek Benned! Ó imádott Megváltóm! Szívem minden dobbanásával Te Deumot zengek Neked. Imádlak, szeretlek Téged Önmagadért. Mindenért, amitől megfosztottál, hogy kiüresítetted szívemet, hogy be tudjon fogadni Téged, az egy igaz Istent, a végtelent. Hálát adok mindenért, amit megadtál, hogy megismerhettelek és megszerethettelek Téged. Hálát adok a Szentlélekért, Aki bennem imád Téged, és a Te Atyádat, Akit nekem adtál, Aki az én legédesebb örök mennyei Atyám. Hálát adok minden kegyelemért, hogy kiválasztottál és meghívtál. Azért, hogy a megszentelő kegyelem állapotába emeltél, és üdvözítesz engem. Hálát adok minden lélekért, akiket általam emeltél Magadhoz, akiket a Veled egyesített áldozataim által kimentesz a sátán karmaiból. Hálát adok minden szenvedésért és könnyért, amelyekkel oly bőkezűen elhalmoztál, azért, hogy lelkek ezreit mentsd meg általam az örök kárhozattól, és köszönöm, hogy megértetted velem, hogy nem hiábavaló az áldozat és a szenvedés, ha a Te örök érdemeiddel egyesítve ajánljuk fel Szent Édesanyád hétfájdalmas Szelőtelen Szíve és könnyei által az örök Atyának. Mindezek aranyvaluták, amelyeken lelkek százait, ezreit mentjük meg. Majd csak az örök haza dicsőségében fogunk tudni igazán örülni minden nehézségnek, amit itt a földön elszenvedtünk. Akkor majd meglátjuk a népes sereget, akiket megmentettél, és mindörökké hálát adunk Neked. Dicsőség, hála, imádás legyen Neked ó Legszentebb Szentháromság Atya, Fiú és Szentlélek most és mindörökké Ámen.”

Ajánló
Kommentek
  1. Én