47-48-103-142-151

Tavasszal 22-én

(47) – Élesszétek újra Jézus iránti szereteteteket

Ó, áldott Anya, az egész világ Üdvösségének Anyja
Imádkozz, hogy Jézus iránti szeretetem újra feléledhessen,
Segíts nekem, hogy Szeretetének lángját úgy érezzem, hogy az eltölti a lelkemet.

Segíts nekem, hogy jobban szeressem Jézust.
Imádkozz, hogy az Iránta való hitem, szeretetem és odaadásom egyre erősebb legyen.
Oszlass el minden kétséget, amely engem gyötör, és segíts nekem, hogy az igazság Isteni Világosságát tisztán lássam, amely szeretett Fiadból az egész emberiség Üdvözítőjéből sugárzik. Ámen.



(48) – Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért:

Ó, Jézusom, add meg nekem azt a kegyelmet, hogy úgy hirdessem Szent Szavadat az egész emberiség számára, hogy a lelkek megmenekülhessenek.

Áraszd reám Szentlelkedet, alázatos szolgádra, hogy a szívek befogadhassák Szent Szavadat, különösen azok a lelkek, akiknek a legnagyobb szükségük van irgalmadra.

Segíts nekem, hogy mindenkor tiszteljem Szent Akaratodat és soha ne bántsam vagy ítéljem el azokat, akik visszautasítják Irgalmasságod kezét. Ámen.

A Keresztes Imahadjárat 103. imája: Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.
Leborulok Eléd drága Jézus, a Lábaid elé, hogy azt tégy velem, amit csak akarsz, hogy az mindenki javát szolgálja.
Engedd, hogy megosszam Veled Szenvedésed Kelyhét.
Vedd ezt az ajándékot tőlem, hogy így megmenthesd azokat a szegény lelkeket, akik elvesztek és reményvesztettek.
Végy engem testestől, hogy így meg tudjam osztani Fájdalmadat.
Tartsd szívemet a Te Szent Kezeidben és egyesítsd Veled a lelkemet.
Szenvedésem ajándékán keresztül lehetővé teszem Isteni Jelenlétednek, hogy átölelje lelkemet úgy, hogy minden bűnöst meg tudjál váltani, és hogy Isten minden gyermekét egyesíteni tudjad, örökön-örökké. Ámen.



A Keresztes Imahadjárat 142. imája: Felkészülés a halálra

Drága Jézusom, bocsásd meg bűneimet. Tisztítsd meg a lelkemet, és készíts fel engem, hogy beléphessek Királyságodba.
Adj nekem Kegyelmeket, hogy felkészüljek a Veled való egyesülésre. Segíts nekem, hogy legyőzzek minden félelmet.
Adj nekem bátorságot, hogy felkészítsem elmémet és lelkemet, hogy méltó lehessek megállni Színed előtt.
Szeretlek Téged. Bízom Benned. Neked adom a testemet, az elmémet és a lelkemet egy egész örökkévalóságra. Legyen a Te Akaratod az enyém, és szabadíts meg a fájdalomtól, a kétségektől és a zavarodottságtól. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért

Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy védjük meg a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.
Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunk számára Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.
Imádkozz, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék nekünk azon Isteni Beavatkozás, hogy Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradjunk. Ámen.



„Atyám, megvallom, irigy vagyok. Ki szeretném most vetni ezt az érzést a szívemből a segítségeddel. Segíts rajtam, hogy ne méricskéljem másokhoz magam, és tudjak áldásaidat mások életén látva is örülni. Segíts meglátnom, hogy a kegyelem ajándékait nem mérted szűken nekem, és bőségesen kínálsz belőlük másoknak is. Nem feledhetem, hogy mindig többet adsz, mint amit megérdemlek.

Bocsásd meg, hogy hálátlanul birtoklom, amim már megvan. Uram, szégyellem magam. Ha újból panaszkodnék az életem miatt, kérlek, nevelj mélyebb bizalomra irántad, és segíts hinnem, hogy te mindig jót akarsz nekem. Mindenekelőtt, add, hogy teljes akaratommal kövessem a velem kapcsolatos tervedet! Legyek azzá, akivé szerinted lennem kell. Emlékeztess, hogy a birtokolható dolgoknál értékesebbnek tartsam az emberi kapcsolatokat, és segíts másokat szeretettel szolgálni inkább, mintsemhogy irigykednék rájuk. Az Úr Jézus nevében kérem ezeket.”

Ajánló
Kommentek
  1. Én